Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-11-19 / 46. szám

H J szú 9- AZ IDŐSKORÚAK SZOLGÁLATÁBAN vántartásba venni a járásban azokat, akik megélték 65. születésnapjukat. A köror­vosokat és a geriátriái nővérek bízták meg ezzel. S noha természetesen ebben segítségükre voltak a nemzeti bizottsá­gok valamint egyes társadalmi szerveze­tek is, olyasmi is előfordult, hogy egy-egy beszerzett névsorban a már időközben elhunytak is szerepeltek. (,,Sziszifuszi munka ez“ - utal nehezére a főorvos.) Valahol a felénél tartanak, de ahol már elkészült ez a nyilvántartás, ott a követ­kező, érdemi lépésre is sor kerül. A geri­átriái nővérek felkeresték és felkeresik ezeket az embereket és kikérdezik őket betegségeik előzményeiről, majd írásba foglalják az egészségügyi és nemkülön­ben a szociális helyzetük jellemző té­nyeit.- Ezután a körorvos többé-kevésbé tüzetesen kivizsgálja az időskorúakat, a szükségnek megfelelően mellkasi rönt­genfelvétel, elektrokardiogram készül, koleszterinszint-vizsgálatot végeznek I Tartalomhoz jól illeszkedő keret. Színhely: Komárom (Ko- márno) kissé vedlett volt tiszti­pavilonja. Idő: a zordabb felébe hajló ősz egyik napja. Riporta­lany: dr. Ján Svoren, 72 éves főorvos. Téma: a járási kórház rendelőintézete általa vezetett geriátriái osztályának munkája.- Tulajdonképpen mi a különbség a gerontológia és a geriátria között? - teszem fel az első kérdést.- Az előbbi szélesebb fogalom. Ez lényegében az élő szervezet elöregedé­sével foglalkozó viszonylag fiatal tudo­mány. Az utóbbi pedig az általános or­vostan része, amely az időskorúak be­tegségeivel, klinikai viszonylatban pedig megelőzésükkel, gyógyításukkal foglal­kozik. Osztályunk az SZSZK kormányá­nak 1980 májusában jóváhagyott széles körű gerontológiai programja keretében fejti ki tevékenységét... Köztudott, hogy korunkban - ez világ- jelenség - növekszik az időskorú embe­rek aránya. Hazánkban jelenleg csaknem kétmillió 65 éven felüli ember él és Szlo­vákiában hányaduk eléri a tíz százalékot. Kétségtelen, hogy ez igen nagy feladato­kat hárít általában a komplex társadalmi gondoskodásra és ennek keretében a még csak kibontakozódó geriátriái te­vékenységre.- Mit jelent ez járásukban?- A járás mintegy száztízezer lakosá­nak szintén hozzávetőleg a tíz százaléka tartozik a 65 éven felüliek kategóriájába. Ezen belül nálunk is gyorsabb ütemben növekszik a 70 és a 80 éven felüliek aránya, akik a leginkább rászorulnak a gondozásra. S nemcsak az ilyen sze­mélyek száma jelentős, hanem nagyok, szerteágazóak tennivalóink is. Járási vi­szonylatban a körorvosok és a geriátriái nővérek közvetítésével szerveznünk és egyeztetnünk kell az időskorúak beteg­ség-megelőzését, a kórmegismerést, gyógykezelésüket, rehabilitálásukat, gondozásba vételüket. Hadd tegyem hozzá, hogy osztályunk csak jó egy évvel ezelőtt létesült. Továbbá azt, hogy szlo­vákiai viszonylatban két egészségügyi körzetef kell ellátnia egy-egy geriátriái nővérnek és járásunkban, amely e tekin­tetben nem tartozik a sereghajtók közé, jelenleg harminc körzetre tíz ilyen nővé­rünk van. Már előzőleg értesültem róla, hogy ebben a járásban nagyon jó eredménye­ket értek el a geriátriái tevékenység szi­lárd alapjainak lefektetésében. Ennek tu­datában fordulok nemcsak a főorvoshoz, hanem Antónia Skulibovához, az osztály főnővéréhez is, akinek nem kis szerepe volt ezeknek az alapoknak a megterem­tésében:- Melyik végétől fogtak hozzá a mun­kához? A válaszokból a következő kép alakult ki. Alapvetőnek tekintették pontos nyil­( Gyökeres György felvétele) stb. és erről, valamint a gyógykezelés módjáról feljegyzés készül - magyarázza Svoren doktor. Ennek alapján azután az időskorúakat három csoportba kategorizálják. Az első­be azokat, akik teljesen egészségesek, viszonylag fiatalabbak, csak időközön­ként van szükségük orvosi ellátásra. A másodikba az idősebb, vagy kifejezet­ten koros személyek kerülnek, akiknek idült betegségeik vannak, folyamatos or­vosi gondozásra van szükségük, de ma­guk is képesek felkeresni az orvost. Ez az időskorúak derékhada. S végül a harma­dik csoportba azokat sorolják, akiknek rossz az egészségi állapotuk, elaggottak, mozgásuk korlátozott vagy mozgáskép­telenek, magukra hagyatva élnek és szükségük van arra, hogy otthonukban rendszeres segítségben, gondozásban részesüljenek. A nyilvántartásban ezt a három kategóriát az ábécé első három nagy betűjével, különböző színekkel jelzik. A rendszeres munkának szerves ré­sze, hogy a geriátriái nővérek minden látogatásuk alkalmával,,',menet közben“, kiegészítik a korábban nyilvántartásba vett adatokat. Előnyomtatott űrlaphoz igazodva egyebek között a vérnyomás­nak, a mozgásképesség esetleges válto­zásainak, az étkezési és a higiéniai körül­ményeknek, a gyógyszerhasználatnak tényeit. Előfordul, hogy látogatásuk alkal­mával meggyőződnek róla, az idős em­ber megkülönböztetett szociális gondo­zásra szorul. Ezt megbeszélik a köror­vossal, majd írásban jelzik az illetékes nemzeti bizottság szociális ügyosztá­lyának. Figyelmeztetnek például arra, hogy az illetőnek szüksége van gondozói szolgá­latra - ez a leggyakoribb eset - nyugdí­jasházban vagy gondozói szolgáltató­házban kellene elhelyezni, biztosítani kellene számára az ételhordást, esetleg indokolt az egyszeri, illetve az ismétlődő szociális segély kiutalása. Jól esik hal­lani:- A nemzeti bizottságok általában fi­gyelembe veszik jelzéseinket és a lehe­tőségeknek megfelelően intézkednek. Az osztály működésének röpke egy évébe még az is belefért, hogy elkészült azoknak az időskorúaknak névsora is, akiket különféle betegségeik miatt állan­dó orvosi nyilvántartásba kell venni. A járásban tehát gondosan lefektették a geriátriái tevékenység alapjait. Ezekre éppen ilyen gondosan kellene építeni az egészségi körzetekben is. A cél kettős: nemcsak az emberi élet meghosszabbí­tása, hanem (főleg) tágítani annak az időszaknak határait, amelyben az idő­sebb ember - az általában szűkebbé vált lehetőségek között - méltó szociális hely­zetben és elfogadható egészségi állapot­ban élvezheti élete alkonyának kisebb- nagyobb örömeit. A hallottakon elgondolkodva, most már derűsebb színekben látom riportkeretemet. Arra gondolok, hogy előbb-utóbb nyilván megszépül a volt tiszti­pavilon. Meg arra, hogy az őszt és a telet törvényszerűen ismét felváltja a tavasz. S izmosodott az a meggyőződésem is, hogy ahol az örökmozgó, s ha nem is korban, de tetterőben fiatalos, a hivatásszeretettől áthatott, a feladat nagyságát és fontos­ságát átérzó Svoreő doktorhoz hasonló emberek kezében van az időskorúak gondozása, ott az eredmények sem váratnak so­káig magukra. S derűlátásomat nem utolsó sorban sarkallja an­nak tudata, hogy társadalmunk felismerte a geriátriának, ennek a fiatal tudományágnak jelentő­ségét és minden nehézség elle­nére remélni merem, hogy ez mindinkább lemérhető lesz a gyakorlatban is. GÁLY IVÁN várni. Még szerencse, hogy mindannyian besegítünk és a kisebb-nagyobb javítá­sokat magunk végezzük el. A fiatalokat is a munkára neveljük. De néztük meg őket -invitált. A hálótermekből kalapácsolást hallot­tunk és amikor közelebb értünk, az igaz­gató bemutatta a nevelők vezetőjét, Gyu- rosi Györgyöt. - Az emeletes ágyakat javítjuk, ugyanis politechnikai óránk van. A fiúk ügyesen forgatták a szerszámokat. - Beszélhetnénk a fiúkkal? - kérdeztük, és a nevelő máris szólította a legköze­lebb állókat. Az ebédlőben ültünk le, ott tudtuk meg, hogy mindannyian már harmadik éve vannak az intézetben. - Miért kerültetek ide? - tettük fel a kérdést és hozzáfűztük azt is, hogy ha nem akarnak, akkor ne válaszoljanak. De a fiúk szívesen be­széltek. Roman I.: Két hónapig nem jártam iskolába, csavarogtam. Milan: Én se jártam iskolába, sőt néha haza se mentem. Roman II.: Nekem sem tetszett az iskola, és ha már nem mentem egy hétig, később már nem mertem. Peter: Nálam ugyanez volt a helyzet. Láttuk, hogy a fiúk erről többet nem akarnak beszélni, ezért másra tereltük a szót. Elmondták, hogy megérdemelten vannak itt és már nagyon várják a haza­menetelt. - Ennek érdekében mindent megteszünk, ugyanis nálunk pontrend­szer van, a jó pontokért dicséret, négy dicséretért szabadság jár - mondta Ro­man I.- Én az intézeti önkormányzat elnöke vagyok, igyekszem jó példát mutatni és már nagyon várom a hét végét, mert kétnapos szabadságra megyek - szólt közbe csillogó szemmel Roman II. Meg­tudtuk azt is, hogy a fiúk az intézeti tánccsoport tagjai és itt nagyon jó ered­ményeket érnek el. Most elégedettek, mert mind a hat csoport kapott egy-égy sztereó-rádiót és magnetofont, úgyhogy ezzel szórakoznak. Ugyanis a tévét csak a jó magatartásúak nézhetik, de csak este kilencig. Megmutatták a felszerelést, hallgattunk egy kis zenét és sétáltunk a nagy kertben is. Dőlt belőlük a szó, az elmondottak alapján az embernek az a benyomása támadt, hogy valami téve­dés folytán kerültek ide. A nevelőintézet szociális dolgozója, Jozefina Balheimová később bemutatta a fiúk másik énjét is. Roman I.: Tízéves korától nevelkedik az intézetben, anyja alkoholista, gyere­keivel nem törődik, a fiú azonkívül, hogy kerülte az iskolát, lopott, betört. Milan: Ugyancsak alkoholista szülök, a bátyja, aki szintén nevelőintézetben nevelkedett, rossz hatással volt a kis­sé neurotikus testvérre, gépjárműve­ket loptak, betörtek. Roman II.: A szülők nem törődtek a gye­rekkel, napirenden voltak a családi botrányok, a fiú úgy „védekezett“, hogy terrorizálta barátait, késsel fe­nyegetőzött és részt vett különböző bűncselekmények elkövetésében. Peter: Az apa brutális eszközökkel „ne­velte“ gyerekeit, míg a szülők elvál­tak. A gyerekben ez okozta a törést, éjszaka csavargott, rossz társaságba keveredett, verekedett, lopott.- Csak iskolakerülés miatt a bíróság még senkit nem ítélt el. A fiúk szeretik megjátszani az áldozatokat, jobbnak ad­ják ki magukat, mint amilyenek. Sajnos, mindannyian aszociális környezetben nőttek fel, a szülők mindennel törődtek, csak a gyermekeik nevelésével nem. Ezeket a fiúkat igazán az utca nevelte. Húsz éve dolgozom már itt, tapasztala­tom szerint ezek a tizenévesek érzelem­szegények, sokat akarnak kapni, de ke­veset adnak érte. Mégis azt mondom, és ez nem közhely, hogy rossz gyerek még nem született. Ez volt a véleménye Nemeth György és Peter Hornák nevelőknek is. - A szü­lők többsége, amikor már a gyerek miat­tuk idekerül, mindent megtesz azért, hogy megszüntessék a bírósági határo­zatot és a gyermeket visszakapják. Rendszerint nem azért, mert ők akarják nevelni, hanem azért, mert az intézet kapja a családi pótlékot és a költségek­hez nekik is hozzá kell járulniuk. Vagy mit mondjunk az olyan szülőkről, akik ciga­rettát adnak tizenéves gyermeküknek és figyelembe sem veszik a mi előírásainkat - mondták felháborodottan. Késő délután az igazgató irodájában összegeztük tapasztalatainkat. Mint kide­rült, a nevelőintézet dolgozói úgy véle­kednek, hogy már előbb, nemcsak tíz­éves kortól kellene az ilyen gyerekeket intézetben nevelni. Nem szabadna várni addig, amíg elkövetik a bűntényt, ugyanis ekkor az átnevelés már nem jár mindig sikerrel. De az iskolában is többet kellene törődni ezekkel a veszélyeztetett gyere­kekkel, odafigyelni arra, hol és hogyan töltik szabad idejüket, milyenek az életkö­rülményeik. Tudják, hogy ez többletmun­ka, hálátlan feladat, de a megelőzés itt is fontos, szükséges, És midezt nemcsak a gyerekek, hanem mindannyiunk érde­kében meg kell tenniük. PÉTERFI SZONYA >sM 1982. XI. 19.

Next

/
Thumbnails
Contents