Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-22 / 42. szám
MINŐSÉG ÉS HATÉKONYSÁG A GALÁNTAI TOS ÜZEMBEN M it és kit tekintenek jónak a munkások? Mit tartanak helyesnek az előírások? Kit értékelnek jobban a vezetők? Ezekre a kérdésekre különféle üzemekben különféle módon lehet válaszolni, ám annyi bizonyos, hogy az összhang a munkások nézete, az előírások betűje és a vezetők véleménye közt nem alakul ki automatikusan, önmagától, hanem csupán sokoldalú, kitartó és színvonalas tömegpolitikai munka eredményeképpen. A pártszervezet tömegpolitikai munkáját nem mindenütt értelmezik egyformán. Van üzem, ahol a tömegpolitikai tevékenység kizárólagos címzettje a munkás, s van, ahol úgy vélik, a párthatározatok megvalósításáért minden dolgozót meg kell nyerni, dolgozzék a műhelyben, vagy az irodában. Ez utóbbit tartjuk helyesnek, s erre keresünk példát a galántai TOS üzemben, amely különféle esztergapadokat gyárt, s termelésének színvonala tartósan növekszik. Volt ennek a galántai gyárnak egy régi betegsége - a termelés egyenetlensége. A pártszervezet törekvése ennek alapján természetesen arra irányult, hogy a hó- eleji termelési kihagyásokat, késéseket a hónap végére pótolják, s a havi tervnek végül is eleget tegyenek. Ez természetesen a túlórák növekedésével, hóvégi hajrával s ennek következtében minőségi fogyatékosságokkal járt. A bajokat az okozta, hogy az öntödékből, ahonnan az esztergapadok állványainak öntvényeit szállították, késve érkeztek a szállítások. Üzemen belül e probléma megoldására nem látszott kiút. A pártszervezet legfeljebb azt tehette meg, hogy az anyagbeszerzőkkel együtt a pártbizottság megbízottait is elküldte a szállító üzembe, győzzék meg az ottani kommunistákat, tegyék egyenletesebbé a szállításokat. Aki ma, két-három évvel a vázolt helyzet után látogat a gyárba, egyszerűen nem hisz a szemének. A termelés tavaly úgyszólván egyenletes volt, idén pedig, bár kisebb zökkenők vannak, a dekád- tervek teljesítése nyolc havi átlagban kielégítőnek mondható. A legörvendete- sebb, hogy a munkások, műszakiak, üzemirányítók, sőt, az adminisztratív munkahelyek dolgozói is a ,,mi a jó“ kérdésre egyértelműen a minőségi és hatékony munka követelményével válaszolnak. Ez a nézetazonosság azonban nem egyoldalúan, csak a munkások meggyőzésével jött létre, hanem azzal is, hogy az irodákban meghonosodott a munkás-gondolkodás, a pártszervezet törekvése egyformán hat a termelés szervezőire és végrehajtóira. Jól végzett tömegpolitikai munkáról számolhatunk ma be a galántai TOS üzemből. A jó pártmunka alapja itt az a felismerés, hogy a munkásra nem szabad úgy tekinteni, mint aki csak a dolog könnyebbik végét szeretné megfogni, aki csak saját javát, kényelmét tekinti elsődlegesnek. Ez a nézet, bár sehol sem mondják ki, létezik és hat, s bizonyos technokrata elképzelések kinövéseként jelentkezik. Éppen ennek a szemléletnek a csíráit sikerült a galántai gyárban elfojtani. Nézzünk meg közelebbről egy felette fontos problémát - a munkafegyelem problémáját. Ha a dolgozó öt percet késik munkahelyéről, az rendszerint a munkafegyelem durva megsértése. Ez így is van. Ám mennyiben igaz a vélemény, az csak akkor tűnik ki, ha azt is megnézzük, mit csinál a munkás, miután megérkezett a gyárba. Az egyenetlen anyagellátás idején a pontos munkába állás követelménye deformálódott: a munkás öt percet késett, ebből sok baja származott, ismétlődése esetén jutalom elvonás, a szabadságából egy nap levonása volt az eredmény. Másnap azután természetesen idejében jött. Majd a munkahelyén egy-két órát állt, míg munkát találtak számára. Volt olyan eset, hogy rezsi bérért nagy képzettségű dolgozók sepre- gettek, vagy semmittevéssel töltötték az időt. jobb esetben átirányították őket más rhunkehelyre kisegíteni, mert saját műhelyükben nem volt munka. Ez olyankor történt meg, amikor az esztergapad alapját képező öntvény nem jött idejében, s hiába állt készen a szerelésre a többi alkatrész, állvány hiányában nem volt az alkatrészeket mire rászerelni. Csoda-e, hogy a munkások nem értettek egyet az ilyen gyakorlattal? Az ilyen jelenségek kétféle visszhangra találhatnak az üzemvezetésben. A bürokratikus hajlamú vezetők ezt így értelmezik: „Persze, inkább otthon maradna, hogy a kertecskéjét művelje. Nincs semmi érzékük a munkafegyelemhez. Szigorítani kell az előírásokat“. A munkások szavára odafigyelő, a párthatározatokat nem holt betűnek tekintő vezetők azonban így gondolkoznak: „Mennyiben vagyok én oka az ilyen helyzetnek? Mit lehetne tenni, hogy a helyzet megjavuljon? Milyen szervezési intézkedésekkel tehetnénk egyenletesebbé a termelést?“ Mondani sem kell, hogy a pártszervezet hathatós munkája révén a galántai gyárban ez az utóbbi nézet kerekedett felül. Találtak a Munka Törvénykönyvében egy paragrafust (a 87.-et), amely lehetővé teszi az üzemvezetőnek a munkaidő módosítását úgy, hogy a munkaidőt maximális mértékben kihasználhassák. Sőt, ezt követelményként említi a törvény. Ennek értelmében ún. csúszó munkaidőt vezettek be, amelyet a művezetők határoznak meg aszerint, mikor mennyi embernek tudnak teljes foglalkoztatást biztosítani. Nem újdonság ez, hiszen például az autóbusz közlekedésben már rég alkalmazzák, amikor számos buszvezető munkaidejét a két csúcsforgalmi időpontra osztják szét, reggelre és délutánra. Szovjet üzemekben is találtak példát hasonló munka- szervezési módszerakre. Persze, a felettes igazgatóságokon van még olyan vélemény is, hogy „galambdúcot“ csináltak a gyárból, meg, hogy az ilyesmi a munka- fegyelem rovására megy. Ám az tagadhatatlan, hogy a józan ész rovására nem megy. Erről tanúskodnak a munkaeredmények: idén a tavalyinál 14 százalékkal magasabb árutermelési tervet teljesítenek, nyolc hónap alatt a tervteljesítés 100,5 százalékos volt. S ami talán a legérdekesebb: a csúsztatott munkaidővel kapcsolatos visszaélés, vagy fegyelmi vétség már két éve nem volt az üzemben. A légkör a munkahelyeken jó. Az emberek nemcsak tudják, hanem aszerint is cselekednek, hogy a gyárba dolgozni jönnek, nem munkára várakozni. Javult a gyártmányok minősége. Egy nyugatnémet gyár szakemberei ittjártukkor elcsodálkoztak, milyen precíz, pontos munkát végeznek a munkások ebben az egykori mezőgazdasági gépgyárban. A dolgozók kezdeményezésére felhívás született a kerületi pártbizottság követelményének kielégítésére: szabad kapacitásaikat használják ki mezőgazdasági gépek pót- alkatrészeinek gyártására. Üzemen belül felhívással a Milan Kovác vezette szocialista munkabrigád állt elő, s eszerint a jövő évi termelés jó előkészítése érdekében munkaidőre való tekintet nélkül mindent megtesznek, hogy az innovált esztergák gyártása folyamatos legyen. Nos, a munkafegyelem lazulásához vezet-e, ha az üzemvezetőség elegei tesz a becsületes munkások követelményének? Éppen az ellenkezője bizonyosodott be. A munkás józan ésszel gondolkozik, megérzi, mikor torzulnak el a termelés-irányítás szocialista elvei és felszólal ez ellen. Erre oda kell figyelni. Jaroslav Fo/f/'k lakatos, az esztergapadok szerekéjében erről így beszél:- Az egyenletesség nagy érték, mert közvetlenül befolyásolja mind a minőséget, mind a termelési költségeket. Brigádunk védnöke Milan Pinka mérnök, a termelési igazgatóhelyettes. Vele mindig meg lehet beszélni, mit tehetünk az egyenletes munka érdekében. A nálunk gyártott esztergapadok generálozását például novemberre tervezték. Amennyiben azonban nem lesz elég anyag az új esztergapadok gyártásához, a generálozásokat előbbre hozzuk egy hónappal, s majd amikor lesz elég anyag, gyártunk tovább újakat. Megkérdeztük még Ján Vravko elvtársat, a pártszervezet alelnö- két, ö miben látja azt az értéket, amelyet a dolgozóknál a legjgbban meg kell becsülni és támogatni. így válaszolt:- Az egyenletes munkára való törekvés volt ilyen tényező. Most, miután ekörül a problémák megoldódnak, a párt- szervezet a hatékony munka helyes értelmezését igyekszik bevinni a köztudatba. Már alakulnak a feltételek ahhoz, hogy a becsületes munkások véleménye erre vonatkozóan is felülkerekedjen. Sokáig az volt a jó munkás, aki sokat gyártott. Majd ehhez hozzájött a minőségi munka követelménye. Most még egy tényezővel bővül a jó munka tartalma: a gépek és szerszámok jobb kihasználásával. Már nem az a jó, ha a nagy igyekezetben a gépet és szerszámot elnyűvik, még akkor sem, ha a munka eredménye sok és jó minőségű termék. A jó munkások mindig mondták, hogy nem szabad agyonhajszolni a gépet, mert érzékük volt az értelmes, gazdaságos termeléshez. Most, a tökéletesített irányítási rendszer viszonyaiban látszik igazán, mennyire igazuk volt. Az így értelmezett hatékony munka most pártszervezetünk követelménye. Nemcsak a munkásokkal, de minden dolgozóval szemben. ÁDÁM PÉTER MAINO KOIVISTO, a Finn Köztársaság elnöke: Miután Finnországot 1917 decemberében független állammá nyilvánították, Lenin a maga nemzetiségi politikájához híven elismerte országunk önállóságát, és 1917. december 31-én aláírta a korábban az Orosz Birodalom autonóm nagyhercegségét képező Finnország független államiságáról szóló dekrétumot. Ezzel Lenin Finnország népének osztatlan tiszteletét vívta ki, és szilárd helyet kapott történelmünkben. Az 1917-es dekrétum megteremtette Finnország és a Szovjetunió kölcsönös bizalomra épülő, jószomszédi kapcsolatainak a feltételeit. Az 1948-ban megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés megerősítette ezt az irányzatot és szilárd alapra helyezte a két ország kapcsolatainak fejlődését. Szorosabbra fűzte a finn-szovjet viszonyt, és kivonta a nemzetközi politika konjunkturális ingadozásainak hatása alól. Ezzel az 1948. évi szerződés olyan tényezővé vált, amely maga is hozzájárul Észak-Európa stabilitásának megőrzéséhez. TROUNG CHINB, a Vietnami Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke: ÚJ SZÚ 5 A Szovjetunió fennállásának és fejlődésének hatvan esztendeje alatt, az új társadalom építése és a szocialista haza megvédése során mindvégig meggyőző módon bizonyította az SZKP nemzetiségi politikájának helyességét. Bárki, aki ma a Szovjetunióban jár, saját szemével tapasztalhatja: a szovjet népek nagy családja barátságban él, teljes egyenjogúságban, fejlett gazdaság és kultúra veszi körül, anyagi szükségtől mentesen, szellemiekben gazdagon és szoros összefogással működik közre a kommunizmus anyagi és technikai alapjainak lerakásában. Ez mintaképül szolgál a nemzetiségi kérdés egy országban történő megoldásához, és egyben a népek és államok kapcsolatainak figyelemre méltó példája. Ho Si Minh elvtárs 1930-ban alapította meg Indokína Kommunista Pártját, mely a Vietnami Kommunista Párt elődje volt. Az Októberi Forradalom tapasztalatainak és a lenini nemzetiségi politikának a tanulmányozása alapján Indokína Kommunista Pártja kimondta politikai programjában: „Indokínának teljesen függetlenné kell válnia és meg kell szereznie a nemzeti önrendelkezéshez való jogot.“ Indokína népei elszánt harcot vívtak a francia gyarmatosítók uralma ellen, a teljes szabadságért és függetlenségért, azért, hogy Vietnam, Laosz és Kambodzsa népei maguk határozhassák meg, milyen politikai rendszerben kívánnak élni. Vietnam olyan állam, amelyben több nemzet és nemzetiség él. A vietnamiak - a „kinhek“ - mellett, akik a lakosság többségét alkotják, ötvenkét testvéri nemzeti kisebbség és nemzetiség található itt. Az ország évezredes történelme folyamán a Vietnamban élő nemzetiségek szoros szövetségbe forrtak össze, hazájuk építésében és védelmezésében a szilárd összetartozás hagyományait kovácsolták ki. E sajátosságokból kiindulva, és az SZKP-nak a nemzetiségi kérdés megoldásában szerzett tapasztalatait hasznosítva, a Vietnami Kommunista Párt a következő célt fogalmazta meg: „Az egyenjogúság és a kölcsönös segítség alapján fogjon össze minden nemzet és nemzetiség a függetlenség és a szabadság kivívásáért, mindnyájunk boldog életének biztosításáért.“ A forradalmi harc több mint ötvenéves időszakában figyelemre méltó eredményeket hozott a párt nemzetiségi politikájának megvalósítása. Ma, amikor a soknemzetiségű szovjet nép, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megalakulásának 60. évfordulóját készül megünnepelni, és az alkotómunka lázában dolgozik az SZKP XXVI. kongresszusán kitűzött feladatok megoldásán, a soknemzetiségű vietnami nép szívből jövő háláját és forró üdvözletét küldi a Szovjetunió Leonyid Brezsnyev elvtárs által vezetett Kommunista Pártjának, a testvéri szovjet nemzetnek és nemzetiségeknek. ROMES CSANDRA, a Béke-világtanács elnöke: Célunk valamennyi békeszeretö erő összefogásának szilárdítása az atomháború veszélyével szemben. A veszély egyik forrása a Reagan elnök vezette washingtoni kormány politikája, amely a fegyverkezési verseny újabb fordulóját próbálja kierőszakolni és világszerte növeli a nemzetközi feszültséget. Az ez ellen folyó harc legfőbb eszköze minden békekezdeményezés támogatása. Ezek közül a legfontosabbakat Leonyid Brezsnyev, a szovjet állam vezetője terjesztette elő. Általában meg kell jegyeznem, hogy a száznál több nemzetből és nemzetiségből álló Szovjetunió a különböző nemzetiségekhez tartozó és eltérő szokásokat követő emberek együttműködésének és barátságának nagyszerű példája. A szovjet állam külpolitikájában is ugyanezeket, a világ minden népének tiszteletén alapuló elveket követi. Ez a külpolitika az emberiség békeharca sikerének egyik fontos záloga. Tudjuk, hogy nemcsak általános, hanem regionális problémák is léteznek. Ezek főképp a fegyverzet elhelyezésével kapcsolatosak. Mi küzdünk a fegyverkezés ellen, és hozzá kell tennem, hogy a béke híveinek száma szüntelenül növekszik. Jól látható ez Nyugat-Európa és az Egyesült Államok népeinek példáján. Élénkülő aktivitásuk szemléletesen tanúskodik erről. Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy célunk az összes békeszeretö erő egyesítése, és a béke érdekében készek vagyunk együttműködni bármely szervezettel. IBRAHIM ZAKARIA, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta eltelt hatvanöt és a Szovjetunió megalakulása óta eltelt hatvan év alatt a szovjet nép bebizonyította: igaz barátja minden embernek, minden népnek, minden országnak, mely szabadságáért és függetlenségéért, a társadalom haladásáért és a békéért küzd. A hatvan év alatt megtett út nemcsak a Lenin és az általa megteremtett párt politikai akaratát, eszméinek zsenialitását és szervezési képességeit tükrözi. Ez az út a szolidaritás nagyszerű példája is számunkra. Szolidaritás a Szovjetunió népei között, de szolidaritás a világ valamennyi népével is. Ma, amikor az emberiség történelmének egyik legkritikusabb időszakát éli az állandóan növekvő háborús veszély miatt, a Szovjetunió a béke megdönthetetlen támaszaként áll, és példátlan erőfeszítéseket tesz a nemzetközi feszültség enyhítéséért, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, és egy mindenre kiterjedő leszerelési program megvalósításáért. Nemcsak azért kívánjuk a békét, mert nem akarunk elpusztulni egy atomháborúban, hanem azért is, mert a háborús készülődések és fegyverkezési kiadások miatt elveszítjük mindennapi kenyerünket. A dolgozók milliói válnak munkanélkülivé. Napról napra rosszabbul élünk. Helyzetünk a fejlődő országokban egyre szomorúbb. Békét akarunk, leszerelést akarunk, mert élni akarunk - még pedig jobban élni. És ezt el is érjük, mert velünk van a Szovjetunió, és mi a Szovjetunióval tartunk. 1982.x.22.
