Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-10-01 / 39. szám

ÚJ szú r 1982. X. 1. Gazdaság és tudomány Az NDK-ban kidolgozták a természettudományos és műszaki alapkutatások terve­zetét az 1995-ig terjedő idő­szakra. A feladatok ellátásá­ban részt vettek az egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek és az NDK Tudományos Akadé­miája. A tudományos kutatásokra és fejlesztésekre az elmúlt terv­időszakban 35 milliárd márkát fordítottak az NDK-ban. Az idei évben viszont csaknem 9 milli­árd márka áll rendelkezésre. Évről évre növekszik a maga­san képzett szakemberek szá­ma. Jelenleg minden hatodik dolgozó - összesen 1,4 millió ember - főiskolai vagy más szakképzettséggel rendelke­zik. A szocialista iparban meg­felelő szakképesítéssel rendel­kező dolgozók száma az öt­szöröse, a főiskolát végzetteké pedig a tízszerese a korábbi­nak. A kutatásokban több mint 100 ezer tudós vesz részt. A kutatási tevékenység 80 százaléka a népgazdaságban összpontosul, 20 százalékát pedig a tudományos intézmé­nyekben, az egyetemeken, fő­iskolákon és a Tudományos Akadémia intézeteiben végzik. A nagyobb üzemek, az ipari és a mezőgazdasági kombinátok önálló kutatórészleggel rendel­keznek, amelyek természete­sen szoros kapcsolatot tarta­nak az akadémiai, egyetemi kutatóintézetekkel. Az alapkutatások legna­gyobb központja az NDK Tu­dományos Akadémiája, amely 20 ezer munkatársat, köztük 6 ezer tudóst foglalkoztat 50 központi kutatóintézetben. Az Akadémia jelenleg 26 minisz­teriális és más állami szervvel áll kapcsolatban. Emellett szerződéses együttműködés fűzi az üzemóriásokhoz, mint­egy 60 kombináttal van ér­vényben lévő megállapodása. Mélyreható kutatásokat foly­tatnak az ország 7 tudomány- egyetemén és 46 főiskoláján is. A munka mellett kutatásra készíti fel hallgatóit az a 234 mérnök-tanfolyam is, amely a helyi körülményekre alapoz­va bővíti és szélesíti az ismere­teket. Az egyetemeken több mint 33 ezer tudós, 6 ezer profesz- szor és docens végez kutató­munkát az oktatással párhuza­Építőtáboroktól a cipőgyártásig ÉPÍTŐTÁBOROK Mongóliában az idén is sok főiskolai és egyetemi hallgató töltötte nyári vakációjának egy részét építőtáborokban. Mint­egy 6300 diák vett részt a nyári munkákban az építőiparban és a mezőgazdaságban egyaránt. Segédkeztek a lakásépítkezé­seken, a gyermekintézmények építésénél és karbantartásá­nál, dolgoztak a földeken és különböző mezőgazdasági idénymunkákat vállaltak. MEGELŐZŐ ÉS UTÓKEZELŐ GYÓGYINTÉZMÉNYEK Munka után az aktív pihe­nés és megelőző gyógykeze­lés lehetősége várja az Ulán- bátori Gyapjú Kikészítő Üzem dolgozóit. A gyárban működő egészségügyi intézményben gyógyfürdő, gyógytornaterem, különböző, test- és izomerósí- tö sportszerek és kellemes pi­henőhelyek egész sora áll a munkások és alkalmazottak rendelkezésére. A mongol szakszervezetek egyre több üzemi megelőző gyógyintéz- ményt létesítenek, s bővítik a szanatóriumok számát is. Ma minden negyedik mongol mun­kás megelőző vagy utókűrán vesz részt a szanatóriu­mokban. ÜZEMEL A II. SZÁMÚ HÁZGYÁR Felépült és már működik Mongólia második házgyára, amelynek termelése megkettő­zi majd az előregyártóit épület­elemek eddigi mennyiségét. A kombinát méreteire jellemző, hogy központi gyárépülete két labdarúgópályát tudna a tribü­nökkel együtt befogadni. CIPŐGYÁR CSEHSZLOVÁK SEGÍTSÉGGEL Nemrég kezdte meg terme­lését az új ulánbátori cipőgyár. Az üzem ma Ázsia egyik leg­nagyobb és legkorszerűbb könnyűipari vállalata. A nagy­üzemet csehszlovák szakem­berek közreműködésével épí­tették meg és szerelték fel. A cipőgyárban évente 3 millió pár női, férfi és gyermeklábbeli készül A közelmúltban épült fel a nyugat-magyarországi Zalakaroson a budapesti Magyar Hajó- és Darugyár dolgozóinak új oktatási központja. A 48 személy befogadására alkalmas központot a dol­gozók üdültetésére is felhasználják mosan. Hasonló feladatokat lát el 26 ezer főiskolai tanár, 20 ezer mérnök, s ezenkívül könyvtárosok, technikusok, művezetők, laboránsok. A ku­tatómunkában egyre több egyetemi és főiskolai hallgató, diploma előtt álló diák is részt vesz. Az elmúlt tanévben több mint 80 ezren - közülük 62 ezren nappali tagozaton - kezdték meg tanulmányaikat az NDK felsőoktatási intézmé­nyeiben. Források: CSTK, APN, MONCAME, PANORAMA, VNA Új üzemek, létesítmények Gyors ütemben épülnek a kisebb-nagyobb üzemek és egyéb létesítmények a Vietna­mi Szocialista Köztársaság kü­lönböző tartományaiban. A Vung Tau Con Dao kör­zetben például 28 ipari, szol­gáltató, egészségügyi és szo­ciális létesítmény, köztük hal­feldolgozó üzem és halászki­kötő, 250 ágyas kórház és 7 szálloda, tengerparti üdülő és több iskola, múzeum és sportstadion épül. A mezőgazdasági munkákat is segíti az ipar fellendülése. A Ho Si Minh-várostól délre elterülő Tian Giang tartomány rizsültetvényein nem okoz gondot az öntözés, mert a vil­lanyhálózat a legtávolibb gaz­daságokig is kiterjed és mű­ködteti az öntözőszivattyúkat. Ahol csak lehet, gépek segítik a mezőgazdasági termelést. A Mekong-delta vidékén a tar­tomány mezőgazdasági gépe­sítési központjának szakembe­rei a legutóbb hat régi mütrá- gyaszórót alakítottak át olyan rizsvetőgéppé, amelyeknek óránkénti teljesítménye 3-3,5 hektár. Vietnam Thai Binh tartományának kilenc szövetkezetében tenyésztenek selyemhernyót. Felvételünkön: gyűjtik az eperfale­velet a selyemhernyók számára Hong Giang szövetkezet ültetvé­nyén A víz a tudomány szolgálatában A SELFÖVEZET TITKAI A tengeri flóra és fauna pro­duktivitásának és fejlődési jel­legzetességeinek meghatáro­zására alkalmas, különleges adatbankot alapítottak a Szov­jetunió Tudományos Akadémi­ája Távol-Keleti Tudományos Központja Tengerbiológiai In­tézetének kutatói. A tudósok elsősorban az úgynevezett szubritorális övezetet, a hajók számára megközelíthetetlen, háromméteres mélységig ter­jedő part menti vízsávot vizs­gálták. Mint megállapították, a selfövezet biológiai produkti­vitása itt a legmagasabb Emellett most először sikerült pontosan meghatározniuk az egységnyi vízfelületre jutó ten­geri állatok és növények meny- nyiségét. Ezek az adatok nem­csak a tudomány, hanem a tengeri halászat számára is hasznosak. VEGYI ELEMEK ÉS FÉMEK A VILÁGTENGEREKBŐL A világtengerek vizében ta­lálható értékes vegyi elemek és fémek mennyisége lénye­gesen nagyobb, mint a száraz­földi lelőhelyeké. Csakhogy eddig úgy vélték, kitermelésük nagyon energiaigényes, ezért nem kifizetődő. A Szovjetunió Tudományos Akadémiájának Oceanológiai Intézetében nemrégiben elkészítették azt az úszó kísérleti berendezést, amelynek segítségével olcsón kitermelhetik a tengerek vizé­ből a különböző fémeket és vegyi elemeket. A szerkezet működtetéséhez szükséges energiát a tenger hullámai szolgáltatják. Az olcsó „üzem­anyagnak“ köszönhetően az így kitermelhető fémek és vegyi anyagok ára valószínű­leg alacsonyabb lesz, mint a világpiaci árak. A kísérleti berendezés jól állta ki az első próbákat. VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünkben Juhász Gyula: Októ be’- című verséből idézünk; az idézet má­sodik sora. 13. A zenében na­gyon erősen. 14. Alkotórész. 15. Háziipari eszköz. 16. Bálterem. 17. Ázsiai ország. 18. Lengyel író. 19. Ő. N. O. 20. Ferde. 21. Élet. 22. Csecsemő sírását utánzó szó. 23. Mélybe. 24. -Munkaterület va­lamely ága. 25. Játszma a tenisz­ben. 26. Lengyelországi város. 27. Őrszolgálatot teljesítő katona. 29. Az idézet első sora. 30. ...zug. 31. Terem. 32. N. Á. Z. 33. Ókori ország. 35. Fölé. 36. Dáma. 37. Felség - franciául. 38. Sze­szes ital. 39. Ilyen könyv is van. 41. Lyuk - népiesen. 42. Ülőbútor. 44. V. G. Ó. 45. Vese - latinul. 46. Kirándulóhely Szlovákiában. 47. Gally. 48. Azonos betűk. 49. Azo­nos mássalhangzók. 50. Gabona­raktár. 51. Platina, nitrogén. 52. Római három. 53. Bérlő. 54. Mez­telen. 55. Egyetem az USA-ban. 57. Lóverseny. 58. Norman vezér. FÜGGŐLEGES: 1 Az idézet har­madik sora. 2. Kedvelt típus. 3. Európai főváros (ék. f.). 4. Város Ausztriában. 5. Nikkel. 6. Tengelyen forgó alkatrész. 7. Tömlő. 8. A buddhizmusnak Japánban elter­jedt ága. 9. Ü. M. 10. Táplál. 11. Sófajta. 12. Szovjet repülőgépek jelzése. 17. Lendület. 18. Hágcsó. 20. Szegecs. 21. Lepihenő. 22. Templomi építmény. 24. Érzék­szerv. 25. Mezőgazdasági munkát végez. 26. Néprajz. 28. Ródli. 29. Kétjegyű mássalhangzó. 31. Go­nosz szellem. 34. Város Belgium­ban. 35. Konyhakerti növény. 37. Latin elöljáró. 39. Bármely sze­Keresztrejtvény mély. 40. Személyes névmás. 41. Francia zeneszerző. 42. Súly­veszteség. 43. Haza - latinul. 44. Az idézet negyedik sora. 46. Ha­jóépítésre használt fa. 49. Város az NSZK-ban. 50. Fiatal hajtás. 51. Var. 52. ... de France. 53. Lublin része. 54. Tisztítószer-már­ka. 56. Argentum. 57. T. M. 58. Rigó fele. A szeptember 17-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A sajtó ismereteink gyarapításának kiapadhatatlan forrása. Könyvjutalomban részesülnek: Bednár Béla, Losonc (Lucenec), Éder Tamás Léva (Levice), Hriastély Károlyné, Somorja (Samorín), ijfú Dohordk Béláné, Vásárút (Trhové Myto), Vida Józsefné, Mucin.

Next

/
Thumbnails
Contents