Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-10-01 / 39. szám
ÚJ szú 15 1982. X. 1. OLAJTERMELŐK ÉS OLAJCÉGEK GONDJA A mikor Teheránból vagy Bagdadból jelentés érkezik egy-egy olajvezeték vagy olajipari berendezés elleni támadásról, hajlamosak vagyunk először a másik féltől származó információt megvárni - megszokott dolog ugyanis az iráni-iraki háború kezdete óta, hogy a két fővárosból egymásnak ellentmondó jelentések érkeznek. Ám az ősz eleje óta, augusztusban-szeptemberben nemcsak Bagdad, hanem egy sor más forrás is jelentette, hogy az iraki légierő támadásai súlyos kárt okoztak a Kharg szigeti olajberendezésekben. Az egyik nagyon jól tájékozott lap a ciprusi Nicosiában megjelenő Middle East Economic Survey irta: „Irán olajkikötője ellen intézett iraki bombázások és a tankhajóknak szóló iraki figyelmeztetések hatására több mint ötven százalékkal csökkent az ország olajexportja“. A lap leszögezte: Irán olajexportja a támadások óta a júliusi napi 2 millió hordóról napi 900 000 hordóra csökkent. Természetesen a teheráni vezetésen kívül senki sem ismeri teljes pontossággal, hogy az iraki bombázások milyen károkat okoztak az iráni olajexport központjának tekinthető Kharg szigetén, ám az világos, hogy az exportot nemcsak a bombázás csökkentette le, hanem az is, hogy az iraki támadások bizonytalanná tették a hajók forgalmát a térségben és emiatt hirtelen felugrott a biztosítási költség. Az öböl menti országoknál az árban 0,80 dollár a szállítási és biztosítási költség barrelenként - Irán esetében ez már 3,25-3,65 dollár. Senki sem tudja, miként felel majd Irán a Kharg sziget elleni támadásra, csak egy bizonyos, Teheránban a leghatározottabban megcáfolták, hogy az ország katonai vezetői a Perzsa-öböl bejáratánál lévő Hormuz- szoros lezárását tervezik, hogy megakadályozzák a többi öböl menti olajszállító - köztük Szaúd-Arábia - olajának célba juttatását. A nicosiai lap cikkének van egy hallatlanul érdekes megjegyzése: a jól tájékozott gazdasági szakértők véleménye szerint Szaúd-Arábia és az OPEC más tagjai valószínűleg nem fájlalják túlságosan az iráni olajkivitel hirtelen visszaesését. Az OPEC több tagja ugyanis nem kissé ingerülten vette tudomásul, hogy Irán az utóbbi időben a rá megállapított szállítási kvótán felüi termelt, igyekezett a sah rendszerének megdöntése után hirtelen lecsökkent olajtermelését és olajexportját felfuttatni és ráadásul engedményeket is adott az OPEC által megállapított árból. A világ gazdasági lapjai 1982 őszén egyre-másra részletes elemzéseket közölnek arról a furcsa tényről, hogy újabb olajválság van kialakulóban. Ezúttal azonban nem az olajfogyasztók homlokán sokasodnak a redök, mert a válság áldozata az a 13 ország, amely az OPEC-ben (Organization of the Petroleum Exporting Countries) egyesült. (A tagok: Arab Emírségek Szövetsége, Algéria, Ecuador, Gabon, Indonézia, Irak, Irán, Katar, Ku- vait, Líbia, Nigéria, Szaúd-Arábia, Venezuela.) Van abban valami nem kicsit meghökkentő, hogy az OPEC tagjainak 1980-ban, tehát nem egészen két évvel ezelőtt még nem egészen 115 milliárd dollár volt a fizetési mérleg-többlete, 1982 őszén mintegy 30 milliárd dollár kereskedelmi deficitet kénytelen bejegyezni a könyvekbe. Egy mondat a Newsweek „Nehéz idők járnak az OPEC-re“ című nagy elemző cikkéből: „Az olajtermelő országok Caracastól Ri- jadig hirtelen arra kényszerülnek, hogy sorra elhalasszák vagy végleg töröljék az ' olajdollárok mesés, véget nem érő áramlásának reményében kovácsolt, grandiózus fejlesztési terveket“. A bajok ott kezdődtek, hogy az OPEC tagjai egyszerűen nem tartották be azokat a megállapodásokat, amelyeket az egymást követő tanácskozásokon elfogadtak és egyszerűen nem vettek tudomásul olyan tényt, amely nagyon jellemző korunk világgazdaságára, az energiatakarékosság világszerte olyan korparanccsá vált, amelyet még a leggazdagabbak is tiszteletben tartanak. Ráadásul jó néhány olyan ország van, amely olajat termel, de nem tagja az OPEC-nek és ma már az a helyzet, hogy az olaj szabad világpiacán az árunak több mint a fele a nem OPEC-termelésböl ered. 1982 szeptemberének elején az OPEC által megállapított úgynevezett át- lagminöségü olaj hordónkénti ára 34 dolalaposan téved. Világszerte jól ismerik a „Hét nővér“ kifejezést - összefoglalva így szokták emlegetni a világ hét legnagyobb olajtársaságát. (A hét nővér: Exxon, Mobil, Royal Dutch-Shell, Texaco, Gulf, Socal, British Petroleum.) Most a recesszió, az olajpiac pangása bonyolult helyzetbe hozta ezeket a nagy társaságokat. Az Exxon közölte: 1982 első félévében netto nyeresége 38 százalékkal csökkent, a Texaco drámai bejelentése 44 százalék visszaesésről szól. A londoni Financial Times komor megjegyzése: „A rossz üzleti eredmények abból erednek, hogy a gazdasági recesszió miatt csökkent a kereslet, ezen belül is még jobban hanyatlott az olaj iránti kereslet. A petrolkémiai termékek gyakran eladhatatlanok, a vállalatok finomító kapacitása túl van méretezve... Az olajvállalatok gyorsan visszavonulnak a más „TESSÉK TURISTAOSZTÁLYON UTAZNI11 Bombák Kharg szigetére • Ki tartotta be és ki lépte túl a márciusi megállapodások „olajplafonját“? • A 34 dolláros ár lehetőségei • Miért csak Szaúd-Arábia csökkentsen? • Az Exxon nyilvánosságra került körlevele • Mexikó csak a kamatokat tudja fizetni • A holnap: földgáz, nukleáris erőmű lár volt. Akadtak természetesen olyan eladók, akik hirtelen pénzszűkébe kerülve, vagy egyáltalán azért, hogy piaci részesedésüket megtartsák, esetleg bővítsék, „alákínálták“ az árat, egy-két három dollárral olcsóbban voltak hajlandók szállítani. Rafael Tudela venezuelai olajkereskedő kijelentette: „Az azonnali vásárlások ármozgásai arra utalnak, hogy a könnyúolaj ára esetleg nem is olyan sokára 28 dollárra zuhan“. Hol van már az az idő, amikor az OPEC 13 országa egységesen lépett fel a vásárlók ennél sokkal szélesebb körével szemben! Van, aki csak megosztottságról beszél, de a mélyebben gondolkodók elkeseredett viszálykodást látnak soraikban. 1982 márciusában kötöttek legutóbb úgynevezett termelési megállapodást az OPEC-országok: viszonylagos pontossággal megállapították, hogy ki-ki mennyi olajat hozhat felszínre. Most, néhány hónappal később az egész világ tudja, hogy Irán, Líbia, és Venezuela naponta csaknem 2 millió hordóval több nyersolajat termel, mint a márciusban megállapított maximum. Az OPEC-en belül, de mindenekelőtt Irán olajszakemberei körében az a vélemény alakult ki, hogy a jelenlegi olajtúlkínálat megszüntetésének az lenne a módja, hogy Szaúd- Arábia csökkentse a már most is alaposan lefékezett olajtermelését. (Amerikai gazdasági szakemberek azt állítják, hogy Szaúd-Arábia most napi 5,5 millió hordó olajat termel - 1980-ban a termelés jóval 11 millió hordó fölött volt...) Ha valaki arra gondolna, hogy csak az olajtermelők vannak bajban 1982 őszén, iparágakban történt beruházásokról. Nagy csalódást okozott, hogy a szénbányászatba és a réziparba való beruházás rossz üzlet - a BP nemrégiben zárta be két ausztráliai szénbányáját, a réz ára pedig reálértékben 30 éve nem volt olyan alacsony, mint ma... A nyugat-európai finomítók teljesítménye évi 850 millió tonna és a jóindulatú becslés szerint a finomított termékek iránti kereslet a 80-as évek közepén maximálisan 450-550 millió tonna lesz. “ Csoda hát, hogy az Exxon - amelyet a világ legnagyobb multinacionális vállalatának neveznek - szigorúan megtiltotta, hogy alkalmazottai a repülőgépeken első osztályon utazzanak; csak turista- osztályt engedélyeznek. Egy Exxon-kör- levél, amely nyilvánosságra került, bár a vezetés ezt szerette volna megakadályozni, kéri alkalmazottait, „éljenek a korábbi nyugdíjba vonulás lehetőségével, mert ha önkéntességi alapon nem megy a dolog, elbocsájtások sincsenek kizárva. “ A világgazdaság egyik legmeghökken- tőbb meglepetése volt 1982 őszén a tavaly még „mesés olajbirodalomként“ emlegett Mexikó gazdasági bukása. Silva Herzog mexikói pénzügyminiszter hivatalosan bejelentette - 48 órával azelőtt, hogy az ország államosította összes bankjait - Mexikó a következő hónapokban csak a hitelkamatot tudja megfizetni, tőketartozásainak törlesztésével kapcsolatban új terminusokat kell majd megállapítani. Azt, hogy 1982-ben mennyit kellene fizetni tőketörlesztésre, Herzog nem mondta meg, de felszólította a nemzetközi kereskedelmi bankot, hogy az 1983- ban esedékes 14 milliárd dollár tartozás átütemezéséről azonnal kezdjék meg a tárgyalásokat... Egy másik gyönyörű holnapról gondolkodó olajhatalom, Nigéria, szintén kénytelen megváltoztatni elképzeléseit. Eredetileg - ezt még 1981 tavaszán jelentették be - egy ötéves fejlesztési program finanszírozására 125 milliárd dollárt számolt. Augusztus végén Lawrence Amu, a nigériai állami olajvállalat igazgatója közölte, hogy az az olajjövedelem, amelyre a programot alapozták, lényegesen kisebb lesz, mint remélték. Elmondta: az idén legfeljebb a fele lesz az olajbevétel a tervezettnek. így tehát sürgősen át kell dolgozni a beruházási tervet. Miféle magyarázatot adhatnak a reményekkel teli millióknak az olajországok gazdasági vezetői manapság, amikor még egy-két évvel azelőtt a legragyogóbb jövendő távlatait rajzolhatták fel? Valószínűleg elsőnek a már említett olajtakarékosság kérdéséről kell őszintén beszélni. Egyetlenegy esztendő alatt, 1981 és 1982 első fele között az iparosodott világ nyersolaj iránti általános kereslete 6 százalékkal csökkent. Azok a szakértők, akik energiaproblémákkal foglalkoznak, azt állítják, hogy kortársai vagyunk az olajkereslet struktúrája visszafordíthatatlan, alapvető megváltozásának. Aki figyeli a technológiai fejlődést, az újdonságokat, az látja, hogy energiatakarékos építési módszerek, szerszámgépek és gépkocsik légiója kerül előtérbe és teljesen elképzelhetetlen, hogy az olajkereslet valaha is úgy fokozódjon, mint a hatvanas-hetvenes években általában történt. Egy angol energiaügyi szakértő, Thomas McHale kijelentette: „Az OPEC pusztán papírtigris, a tömegtájékoztató eszközök teremtménye. Ez a szervezet tulajdonképpen soha nem volt igazi, hatékony kartell. “ Ebben a kijelentésben természetesen rengeteg túlzás van, de ott van az igazság egy eleme is: az OPEC lehetőségei rendkívüli mértékben lecsökkentek. Ráadásul az OPEC- en kívüli olajtermelő országok (köztük a már említett Mexikó, de Angola is) olyan új helyzetet teremtettek, amely csökkenti a valaha nagyhatalmú OPEC lehetőségeit. Ráadásul egyre-másra bukkannak rá újabb gazdag olajhelyekre- a Dél-kínai-tengeren, Vietnam partjai közelében, Észak-Kína tengerparti vidékén, hat-hét ázsiai és négy-öt afrikai országban közölték 1981-82-ben, hogy a kutatófúrások azt ígérik, hogy az illető országok (az első ezek közül Elefántcsontpart) már 1983-ban önellátók lesznek olajból, s ez azt jelenti, hogy az OPEC eladási lehetőségei újra csökkennek. Éppen csak megemlíteni érdemes, hiszen külön nagy téma: a holnap energia- ellátásában mind növekvő szerepe van a földgáznak: - s például a szibériai földgáztartalék méreteit egyszerűen még felbecsülni sem lehet és hasonló a helyzet az Északi-tenger alatti, bizonyos kanadai és afrikai földgázlelőhelyek esetében. Az ezredfordulóig előttünk álló nem egészen két évtizedben valószínűleg hirtelen, ugrásszerűen válik olcsóbbá a nukleáris erőművekből nyert energia- ez is csökkenti majd az olaj iránti keresletet. Nem arról van tehát szó, amit az Exxon elnöke mondott, hogy „a piac átmenetileg rossz időket él át“ - hanem arról: az olajjövő egészen más lesz, mint az olajjelen. GÁRDOS MIKLÓS * >■ Ötvennyolc éves lesz az egyschHHnges érme 1982. december 20-án. Fölvetődhet a kérdés: ma mit is lehet ennyi pénzért vásárolni? Ami először is az ember eszébe jut: a bécsi ENSZ-város bérléséért a világszervezet ezt a jelképes összeget fizeti be az osztrák állam kasszájába. No és két „Bazooka“ rágógumi is kapható egy schiHingért. A schilling vásárlóértéke csökkent, ma már inkább a tízschillingest tartják fontosnak az emberek. A gyermekek sem ábrándozhatnak arról, mit is vegyenek egy schHlingért. Ha egy kisfiú egy schillinggel a kezében belép egy édességboltba, tízféle kis cukorka közül választhat. A papírboltban két kis darab papirost vehet, de ceruzára már nem futja az érméből. Jellemző: az osztrák statisztikai hivatalban egyáltalán nem vezetik, mit is lehet kapni egy schiHingért. Amikor kollégánk efelől érdeklődött, a telefon másik végén habozott a hivatalnok, míg végül kijelentette: „ Fogalmam sincs. Az egyschHHnges nem szerepel statisztikánkban. “ A kereskedelmi minisztériumban szintén meglepődik a hivatalnok: „Egy schiHingért azért még tud telefonálni.“ A fogyasztói érdekvédelmi szervezet szintén nem tud sokat mondani az egyschillingesröl. Csupán a gazdaságkutató intézetben leszünk valamivel okosabbak. Kiszámították: ma 2,74 schilling értékű az 1962-ben készített egyschHHnges érme, az 1972-ben készített pedig 1,86 schilling értékű. 1967 januárjában egy kiló fekete kenyér 5,60-ba került, ma hat schillingbe; egy zsemle akkor 65 groschen, ma Mi kapható 1 schiHingért? 1 schilling 25 groschen. A villamoson akkor egy schil- linget keäatt fizetni a gyermekjegyért, ma hatot. Tavaty Í06 millió darab egyschHHnges volt forgalomban, s 37 milliót készítettek. Sokkal „népszerűbb“ egy 10 groschenes érme, amelyből háromszor ennyit kellett gyártani, mert a tapasztalatok szerint az emberek nem szívesen tartják pénztárcájukban, inkább otthon gyűjtik a gyermekeknek. A játékautomatákba egy schillinget kell dobni, akkor tatón rámosolyog a szerencse a fisitalra. Az áruházakban fölszerelt játéklovacskára azonban egy schiHingért már nem ültetheti föl gyermekét a szülő: két schillinget kell bedobnia, hogy működjön a masina. A trafikos elmondja: egy borítékot tud adni ennyi pénzért, s két papírost. Két csomag gyufát is, mással viszont nem szolgálhat. Természetesen növelhető a „ választék", csak nem éppen népszerű árucikkekből így például néhány csavart, olcsó gombot azért lehet még venni egy schiHingért. A posta kínálata: egy bélyeg és egy helyi telefonbeszélgetés, de az egyschHHnges bélyeggel nem lehet semmire menni. Az egyschHHnges érmével működő nyilvános távbeszélő-készüléket azért nem alakították át, mert túlságosan sokba kerülne a munka. A pénz elértéktelenedése azonban a magánlakásokon levő telefonok díján érezhető, ezt ugyanis megdrágították. S még vissza az édességekhez: az olyan népszerű „Schwedenbombe“ is drágább lett egy schiHingnél, s ma már fagylaltot sem lehet kapni ennyi pénzért... (Die Presse) •*
