Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-09-03 / 35. szám
utcák elnéptelenedtek, csupán néha tűnik fel egy-egy gépkocsi. A járási székhelyen és a mezőgazdasági üzemekben dolgozók már rég munkában vannak, a háziasszonyok pedig a ház körüli teendőket látják el ilyenkor. Csendes a település, csupán a szövetkezet székháza felöl hallatszik a betonkeverő és a hegesztőaggregátor zúgása. Kiderül, hogy a közelében épül a művelődési otthon. Arrafelé veszem az utamat.- Három évvel ezelőtt kezdtük el a munkát - ezekkel a szavakkal fogad Varga János, a helyi nemzeti bizottság elnöke, az építkezés vezetője. - Ha minden jól megy, jövőre már átadjuk rendeltetésének. A berendezéssel együtt, több mint tíz millió korona lesz az értéke. Keszegfalva (Kamenicná) a régi települések közé tartozik, a feljegyzések szerint már hatszáz évvel ezelőtt is létezett. Az 1965-ös árvíz azonban a lakások nyolcvan százalékát elpusztította, mindent élőről kellett kezdeniök, de nem maradtak magukra. A talpra állásban az egész ország, de főleg a galántai és a pardubicei járás segített. Az utóbbi tizenöt évben többet fejlődött, mint azelőtt ötven év alatt. A múlt évben is olyan szorgalmasan dolgoztak, hogy a nemzeti bizottságok versenyének győzteseként kormányelismerésben és pénzjutalomban részesültek.- Nézzünk szét az épületben, - indítványozza az elnök. A színpadon a helyi kis üzem kőművesei szorgoskodnak. Kürthy Imre, Natkai Sándor kezében ügyesen forog a vakolókanál. Amint mondják, az utolsó simításokat végzik, igyekeznek, hogy a színpad berendezésének szerelését a szakmunkások mielőbb megkezdhessék, no meg aztán azért is, hogy amíg jó idő van, a külső vakolást is elvégezhessék.- Az ismerőseim nemegyszer megkérdezik, hogy mikor fejezzük már be a művelődési otthon építését - jegyzi meg Kürthy Imre. - Nem szemrehányásként mondják, hanem azért, mert szeretnék, ha a létesítmény mielőbb a lakosságot szolgálná, ha filmet, színielőadást tekinthetnének meg benne. Jómagam is így vagyok ezzel, ezért is igyekszem. A színházterembe és a többi helyiségbe is bevezették már a villanyt, a központi Varga János, a hnb elnöke fűtést, beüvegezték az ablakokat. Minden elő van készítve arra, hogy a benti munkálatokat kedvezőtlen idő esetén is folytathassák. Bakos Imre hegesztő Majer András segítségével a korlátokat készíti. Ha ezeket valamelyik üzemben rendelték volna meg, sokkal többe kerülnének. Amit tudnak, saját erőből végzik el.- Megnézték-e már a játéktermet? - kérdezi az időközben hozzánk csatlakozó Nagy Gyula, a szövetkezet párt- alapszervezetének elnöke, a hnb titkára, a művelődési otthon vezetője. - Igaz, ott is sok még a teendő. A félig kivakolt, hosszú helyiségben még nincs sok látnivaló, de Nagy Gyula sorolja, hogy a fal mellett korszerű tekepálya lesz, a másik oldalon pedig az asztali futball, a biliárdasztal kap majd helyet. A könyvtárat is az épületben helyezik el. Olyan meggyőzően beszél, mintha már át is vette volna a létesítményt, s azon kellene gondolkodnia, hogyan lehet azt ésszerűen kihasználni.- Nálunk az a szokás, hogy az év elején minden családot meglátogatnak a képviselők. Ekkor írják alá a kötelezettségvállalást. Év közben aztán a szükség szerint hívjuk meg a lakosokat társadalmi munkára, sohasem többet tíz-tizenkét embernél. Ha egy-egy alkalommal sokan lennének, egymást gátolnák a munkában- jelenti ki az elnök, majd így folytatja.- Keszan Gyula bácsi, nyugdíjas kőműves például, elvállalta az épületben a csemperakást. Sok segítséget kapunk a tűzoltóktól, a Honvédelmi és a Testnevelési Szövetség alapszervezeteinek tagjaitól, nincs okunk a panaszra, a két mezőgazdasági üzem is segít, amiben tud.- A távlati tervek szerint itt lesz majd a faluközpont - viszi tovább a szót Nagy Gyula. - Itt van a szövetkezet székháza, az üzlet, az iskola és a művelődési otthon. A jövőben itt épül majd fel a hnb székháza, a posta, valamint az egészségügyi központ. Ezért is szorgalmazzuk az út mielőbbi felújítását. Kívülről is körüljárjuk a készülő épületet. A 71 éves Richter Gyula és a 68 éves Tóth József egy halom deszkát rendez. Az elnök utasítja őket, hogy dolguk végeztével, az épület melletti területet is tegyék rendbe, hogy az állványzatot folyamatosan készíthessék majd el. Aztán a hnb székháza felé vesszük az utunkat, természetesen a házigazdák viszik a szót.- A múlt megbízatási időszakban sem tétlenkedtünk - jegyzi meg az elnök.- Bővítettük és korszerűsítettük az iskolát, éttermet létesítettünk az óvoda udvarán levő régi raktárhelyiségben. Azt tervevük, hogy egy további kihasználatlan helyiségben konyhái rendezünk be. Bővítettük a vízvezeték-hálózatot, lakosaink 98 százaléka ma egészséges ivóvizet fogyaszt. Új utakat építettünk, s a meglévőket portaiánítottuk. Korszerűsítettük a villanyvezeték-hálózatot. Állami beruházással egy éles útkanyart építettünk át.- Az óvodáról megfeledkezett - veti közbe a titkár.- Az ám, pedig az új kétosztályos óvoda tette lehetővé, hogy minden gyeKürthy Imre a színpadon, ezúttal mint kőműves Az épülethez a vaskorlátokat Bakos Imre készíti (A szerző felvételei) reket el tudunk helyezni. Egy bölcsőde is elkelne, de ez még a jövő kérdése. A 6. ötéves tervidőszakban több mint 10 millió koronát fordítottak a falu fejlesztésére, no meg több ezer óra társadalmi munkát. Harmincnyolc családi ház épült fel, de amint mondják, az egyéni építkezés .iránti kedv az utóbbi években csökkent. A tíz kilométerre lévő járási székhely, Komárom vonzza a fiatalokat. Pedig a mai Keszegfalván nem két, hanem négyezer embernek lehet otthont teremteni, anélkül, hogy az építkezéshez szántóföldeket használnának fel. Ám azok, akik építkezni akarnak, panaszkodnak, hogy az építkezési engedély megszerzése hosszadalmas. Ennek is része van abban, hogy az építkezési kedv nem olyan, mint korábban volt. Pedig Keszegfalva Komárom kertvárosa lehetne- Jelenleg azon dolgozunk, hogy az új temetőben előkészítjük a ravatalozó építését - folytatja a felsorolást az elnök. - Bosszant bennünket, hogy bár futballistáink a kerületi bajnokságba küzdötték fel magukat, nincs korszerű sportpályánk. Az első megfelelő alkalmat megragadjuk, hogy segítsünk sportolóinknak. A településen megoldottnak tekinthető a szolgáltatás. Van saját cipöjavító-mű- helyük, ruhabegyújtójük. Szervezetten szállítják el a szemetet, ami nagymértékben elősegítette a település tisztaságát. A tévé-készülékeket hetente kétszer jönnek ki javítani. A múltról sem feledkeznek meg. A Steiner Gáborról elnevezett szövetkezet a forradalmár tiszteletére emlékszobát létesített, ahol a dokumentumok a kommunisták harcáról beszélnek. Néhány régi szerszám között olyanok is találhatók, amelyek arról tanúskodnak, hogy a helyi lakosság halászattal foglalkozott, ez bizonyára a település elnevezésében is szerepet játszott. A név megmaradt, de a falu arculata megváltozott, szebb mint valaha is volt. Ez az itt élő emberek keze munkájának az eredménye. NÉMETH JÁNOS cm am ARtfíl H at óra harminc perckor másodszor szólalt meg a tolmácsi (Tlmace) Sz. M. Kirov Szlovák Energetikai Gépgyárakban a munka kezdetét jelző sziréna. Ekkorra már Pavel Lackó, a szak- szervezeti üzemi bizottság elnöke és Ivan Schiente alelnök tájékozódtak arról, hogy hét végén elutazott a Magyar Népköztársaságba az a negyven pionír, akik a Balaton mellett üdülnek majd.- A szünidő alatt szinte naponta foglalkozunk az üdültetés időszerű kérdéseivel - mondotta az alelnök. - Magyarországon kívül az NDK-ban szintén 40 gyermek nyaral, hazai táborokba is küldjük az érdeklődőket. Vállalatunk Nová Bana-i üdülőjében nyáron mindig pionírtábor van, három turnusban 600 gyermeket üdültetünk ott. Dolgozóink pedig igénybe vehetik a szántói, a gyügyi, a Margita-llo- na-i és a kvacanyi üdülőinket, valamint a bolgár tengerparton lévőt. Összesen 352 ágyunk van az üdülőközpontokban. Fokozni a kezdeményezőkészséget A nyár viszont nemcsak az üdülést, a szabadságot jelenti, hanem munkát is. Épp ezért, igen jelentős kérdések megoldása foglalkoztatja az üzemi bizottságot, s természetesen valamennyi szakszervezeti tagot. Melyek is ezek?- Az üzem vezetőségével megtartott utolsó együttes ülésünkön az első félévi a tervteljesítéstől a családi gondokig LÁTOGATÓBAN EGY SZAKSZERVEZETI ÜZEMI BIZOTTSÁGON Ján Tóth hegesztő háromszobás lakást kapott a vállalattól terv teljesítése és a második félév feladatai, valamint az üzemi balesetekkel kapcsolatos gondok szerepeltek napirenden - válaszolta Pavel Lackó, elnök. Nem véletlenül kerültek napirendre e kérdések. A vállalat ugyanis nem teljesítette az első félévre előirányzott feladatait, s hogy év végéig felszámolják a hiányosságokat-, nem kis erőfeszítésre lesz szükség. A gazdasági vezetéssel szorosan együttműködve a 18 múhelybizott- ságnak elsősorban a dolgozók kezdeményezőkészségét kell támogatnia. Fokozott figyelmet szentelnek a kötelezettségvállalási mozgalomnak, főképp a vállalások teljesítését kísérik figyelemmel.- Az egyes üzemek vezetői és a mü- helybizottságok közti összehangoltabb tevékenységtől is sokat várunk - folytatta az elnök. - Bebizonyosodott, hogy ahol szorosabb az együttműködés, a termelési eredmények jobbak. Már a legtöbb részlegen sikerült rendszeresíteni a termelési értekezleteket és azok színvonala is javult. El akarjuk érni, hogy az értekezleteken felvetett problémákat rugalmasabban oldják meg az ott jelenlévő vezető dolgozók. Üzemi és egyéb balesetek Az elnök kimutatást vett elő fiókjából, hogy pontos adatokkal támassza alá az üzemi balesetekkel kapcsolatos mondanivalóját.- Tavaly az első félévben 155, az idei hasonló időszakban 168 üzemi baleset történt vállalatunkban. A munkahelyen kívüli balesetek száma jóval több: az említett időszakban 426, illetve 489. Nem akarom számokkal terhelni - tette hozzá - de még néhány adat, mely jól érzékelteti a probléma komolyságát. Tavaly az első félévben az üzemi balesetek következtében 3735, idén pedig 4695 napot hiányoztak dolgozóink. Jóval magasabbak ezek a számok a munkahelyen kívül történt balesetek esetében: az elmúlt év első hat hónapjában 10 245 nap, idén pedig 11 624 nap kiesést jelentettek. Nagyon sok apró, 3-4 napos munka- képtelenséget okozó baleset történik ÚJ S3 8 1982. IX.