Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-08-27 / 34. szám

„NYITÁNY.“ A második világégést követő első olimpia Londonban. Az Empire Poolból világgá röppen a hír, hogy egy kajla bajszú mokány legény nem akárhogyan verekszik a középsúlyban. Három mérkőzésből három kiütés! Erre pedig már a hűvös Albionban is felkapták a fejüket. Az elődöntőben az olasz Fontana is megsejthetett valamit a „kloroformos“ horgok hatékonyságából, mert kilenc percen keresztül szilajul „biciklizett“ hátrafelé, hogy lehetőleg ütőtávon kívül maradjon. Ez néhány pillanattól eltekintve sikerült is neki, de ennyi is elég volt a 23 éves angyalföldi ökölvívónak, hogy az olimpiai döntőbe verekedje magát, ahol már várta minden idők legkeményebb fejű angol tengerésze, őfelsége matróza, John Wright. Boksztudományból ugyan nem sokat árult el a döntőben, de a homokzsák szerepében egészen kiemelkedőt nyújtott. Annyi ütést viselt el látszólag egykedvűen, amennyivel még további három súlycsoport olimpiai győzelmét is meg lehetett volna szerezni. Nem volt tehát vitás a pontozók döntése, és a megafon Shakespeare nyelvén közölte: „Ladies and gentle­mans, Papp of Hungary...“ MAGÁNVÉLEMÉNY. Aligha akadt olyan serdülő vagy éppen nagyobbacska siheder az ötvenes években, aki időnként ne álmodott volna arról, hogy egyszer 6 is úgy fog bokszolni, mint Papp Laci. A vá­sott, verekedős kölykök azért, hogy még jobban verekedjenek, a jó fiúk pedig azért, hogy elégtételt vegyenek a rajtuk esett sérelmekért. Vagyis nagyon nép­szerű volt - és ma is az - Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok, az újkori sporttörténelem legnagyobb ökölvívója, akinek olimpiai teljesítményét a sporttör­ténetírók szerint is csak az ókorban a szi­cíliai Naxos szülötte, Tissandros múlta felül, aki négyszer nyerte el a babérko­szorút. Ma, persze, Stevensonnal hason­lítják ősze, akinek ugyancsak sikerült a bravúr, sőt közben két VB-t is nyert. Papp László pedig „csak“ két EB-t, igaz, világbajnokságot csak az utóbbi időben rendeznek. Sportról lévén szó, az össze­hasonlításhoz hívjuk segítségül a sport­szerűség szempontját: Pappot sosem léptették le szabálytalan ütésért hosz- szú pályafutása során. Pedig jóval túl a harmincon még a profi ringben is vitézül öklözött, a világbajnoki cím közelébe is eljutva, veretlen Európa-bajnokként vo­nult vissza. Sportszerűségének további jele, amelyet ugyancsak feljegyeztek a sportág krónikásai, szinte példa nélkül álló: egy nemzetközi mérkőzés előtt el­lenfeléről mutattak neki egy friss fényké­pet, amelyen látszott, hogy sérült a szem­öldöke. Megígérte, hogy oda nem üt... (A minap a hazai országos bajnokságon a szorító sarkában álló edző biztatta tanítványát: „Csak a szemöldökét...!“ Az ugyanis sérült volt...) Két ízben találkoztam Papp Lászlóval riportírás ürügyén, hogy felidézzük újra egyedülálló pályafutását, mégpedig Prá­gában, majd Budapesten egy válogatott mérkőzésen. A KEZDET. Közvetlenebb riportalanyt senki sem kívánhat magának. Nem ké­rette magát, és készséggel állt „kötél­nek“, hogy pályafutása kezdetéről nyilat­kozzon:- Nem voltam éppen mintagyerek, de rettenetesen szerettem focizni, mígnem megismerkedtem a bunyóval is. Édes­anyám persze hallani sem akart róla, azt mondta, édes fiam, ha pofon kell, csak szóljál, adok én neked minden este lefek­vés előtt. Nem használt, majd 1945 októ­berében mindössze egyetlen mérkőzés­sel a hátam mögött egy válogató verse­nyen a nézőtéren ülem. A válogatott Bicsáknak megbetegedett az ellenfele, a rendezők megtaláltak, és rábeszéltek, hogy én mérkőzzem. Győztem, aztán örömömben kissé később mentem haza a szokásosnál, kezemben a cipőmmel surrantam be a lakásba, és már azt hittem, hogy minden rendben van, amikor anyám a sodrófával hátba vágott. Meg sem mertem mukkanni... ZSIGA BÁCSI. -Papp László pályafu­tása elválaszthatatlan Adler Zsigmond nevétől, - folytatom a beszélgetést kissé körülményesen, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok első találásunkkor tu­lajdonképpen mestere temetéséről érke­zett Prágába. Elnémul, nagyokat sóhajt, kissé talán el is érzékenyül, majd nagy­sokára folytatja:- Amit elértem a sportban, azt az ő szakmai hozzáértésének köszönhe­tem... És persze igyekeztem jó tanít­vány lenni. Ha valamit kért az edzésen, én annál jóval többet teljesítettem. Szinte apa-fiú viszony alakult ki köz­tünk, sajnos, már nem folytatódhat... Megáll, várok. Közös munkájuk, sike­reik egy-egy állomására gondolok. Soká­ig tart, amíg rászánom magam e viszony részletezésére, hiszen az apai-fiúi kap­csolat nem volt mindig felhőtlen... Zsiga bácsi egyik utolsó -nyilatkozatában vi­szont azt mondta, hogy Papp Lászlónál céltudatosabb, fegyelmezettebb tanít­ványt el sem tudott volna képzelni...- Ami igaz, az igaz, sosem voltam olyan, hogy ne lett volna véleményem. De én is csak a jót akartam, sót a meg­győződésem szerinti legjobbat. Most sok­kal jobban fáj, hogy nézeteltéréseink vol­tak, de - talán csak magyarázatként- melyik családban nem fordul elő nézet- eltérés apa és fiú között?! Bizonyára, ha megöregszem, én is sokkal érzékenyebb leszek. Talán erre nem gondoltam, ami­kor vitáink támadtak... Egyet azonban sosem fogok elfelejteni, hogy ö faragott belőlem ökölvívót, ő is tudta, hogy voltak nálamnál nagyobb zsenik is a keze alatt- például a „Torec“ - a legtöbbet azon­ban belőlem tudta mégis kihozni. Ebben pedig nekem is volt részem... TORMA kontra PAPP. - Apropó, Tor­ma. Egyedül vele szemben negatív a mérlege azok közül, akikkel többször is mérkőzött!- Nem is akármilyen körülmények között találkoztunk... Összesen há­romszor. Odahaza egyszer sem, majd 1946-ban a Gyuszi ide települt Cseh­szlovákiába, és én is átjöttem egy időre a barátok rábeszélésére, meg itt azért lényegesen könnyebb volt az élet. Bratislavában a Manderlában dol­goztunk, úgyhogy a koszt nem volt probléma. Torma akkor már nagy bok­szoló volt, én még csak a pályám legelején jártam. Először az 1946-os csehszlovák bajnokságon találkoz­tunk, és Torma győzött. Egyszer cseh­szlovák válogatott is voltam, és a Szovjetunió elleni mérkőzésen Ogu- renkowal bokszoltam. Nem sokkal ké­sőbb visszamentem, de egy év múlva újra mérkőztünk Dublinban, az Eu- rópa-bajnokságon. Erről a találkozóról így írt a krónikás: „Egy fantasztikusan érdekes mérkőzés a középsúlyban: Papp László-Torma Gyula. Két világklasszis, két angyalföldi fiú az ir szorítóban. Torma csehszlovák mezt visel. Bűvöl, varázsol, technikázik, eltáncol Laci rohamai elöl és győz...“- Harmadszor 1950-ben itt Prágában országok közötti meccsen viszont én nyertem. Tudom, a Gyuszi mondogatja, hogy lepontozták, de akkor ő emelte fel a kezem a ringben, sőt a Zsiga bácsi is mondta, hogy vitán felül jobb voltam. Pedig ö megmondta volna azt is, ha nem! Egyébként világversenyen azért nem ta­lálkoztunk többet, mert megegyeztünk, hogy én a középsúlyban maradok, a Gyuszi meg lefogyaszt váltósúlyra. Az­tán jött a tíz súlycsoport, nekem meg a nagyváltósúly... (HELSINKI. - Mindig kísértettek az óriások. Alig fordult elő, hogy valame­lyik ellenfelem legalább fél fejjel ne lett volna magasabb nálam. A finn fővá­rosban az amerikai Webb, a kanadai Chase, a bolgár Szpaszov, az argentin Hererra és a legvégén egy betonfejü dél-afrikai, van Schalkwik. Nem pa­naszkodhattam, betyárul megdolgoz­tattak. Két Európa-bajnoki címem nem került ennyi fáradságba. De sebaj! Én nyertem Helsinki 16. magyar arany­érmét.) RECEPT. - Mi kellett ahhoz, vagy mi kellene ahhoz, hogy valaki ilyen hosszú időn keresztül az élen tudjon maradni?-Először is szeretni a sportágat, vál­lalni a vele járó áldozatokat, mert külön­ben a tehetség nem sokat ér. Aztán a sportszerű életmód. Hányszor előfor­dult, hogy az edzőtáborok végén hívtak a fiúk, menjünk egy kicsit kirccanni. Én nem mentem! Ami pedig legalább ötven százalékban befolyásolja a bokszoló pályfutását, az az, hogy milyen a felesé­ge. Ha olyan, aki tudja, hogy az élsport mivel jár, az kész főnyeremény. Nekem szerencsém volt. Zsóka, a feleségem is sportolt, így megértette. Egykori barátom, későbbi profi edzőtársam Bene III. László, akivel Oslóban lettünk Európa- bajnokok, nem volt ilyen szerencsés. Egyszer egy válogatott mérkőzés után elmentem Zsokéval vacsorázni. Lehetett vagy fél tíz, amikor mentünk haza, és hallom a lépcsöházban, hogy Bene Laci- ék ajtajában belülről kattan a zár, majd kinyílik az ajtó és ott állt Laci talpig frakkban a feleségével ......Meg vagytok őrülv e?! - mondom. - Hisz te holnapután bokszolsz...“, mire az asszony: „No és?! Nemcsak bunyó van a világon! Eddig Laci edzőtáborban volt, most meg elme­gyünk egy kicsit szórakozni...“ Két nap múlva Laci olyan verést kapott, hogy rossz volt nézni. Szó sem róla, ha tőlem kérte volna az asszony ugyanezt, a bé­kesség kedvéért talán én is elmentem volna. De soha nem kérte! Legalább is, nem akkor, amikor meccsem volt. (MELBOURNE. - Ötvenhatban nem sokkal az olimpia előtt kikaptam Pi- etrzykowskitól, aki így érthetően na­gyon magabiztos volt az olimpia előtt, nekem meg edzési lehetőségeim sem nagyon voltak. Nagy volt a zűrzavar, sokat vesztegeltünk Prágában is, mi­előtt Melbournebe érkeztünk volna. Edzöpartnereim a vízilabdázók vol­tak... Miután túljutottam az argentin Saezen, következett a lengyel. Nagy csatában, de biztosan nyertem. A dön­tőben aztán az amerikai Jósé Torres ellen kellett mérkőznöm. Nagyszerű öklöző volt, de sikerült megrendíte­nem. A mérkőzés után mutogatással adta tudtomra, hogy ez még vele so­sem fordult elő. Jósé Torres jellemésére: 1956. márci­us 30-án 18 000 néző előtt a Madison Square Gardenben Willie Pastrano, a fél­nehézsúly világbajnoka eleve veszteti ügyért harcol: címét próbálja megvédeni. Nem sikerül, és a félnehézsúly új világ­bajnoka: Jósé Torres!) „FINÁLÉ“. Papp László ökölvívó-kar­rierje a profik között folytatódott, s ott is győztesen. Eljutott a világbajnokság ka­pujába is, amikor befejezte. Erről az idő­szakról keveset beszélgettünk, s búcsú­zóul még hozzátette: „Az egy egészen más tészta...“ Egy barátja nyilatkozatá­ban olvastam, hogy nagyon fájlalta, ami­kor mindenki azt hitte róla, hogy a profik között jól megszedte magát. Pedig ez távolról sem volt így.- Mit csináljak - szokta mondani - ha egész életemben azt próbáltam elérni, hogy én legyek a legjobb bokszoló?! Ez viszont maradéktalanul sikerült! MÉSZÁROS JÁNOS # VASÁRNAPI KIADÁS Index 48 097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, főszerkesztő Rabay Zoltán, helyettes főszerkesztő: Szarka István és Csetö János, szerkesztőség: 815 81 Bratislava, Gorkóho 10, telefon: 309, 331-252, 332-301. szerkesztőségi titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek 506-39 Távíró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava, Volgogradská 8 Fényszedéssel készül a Pravda, az SZLKP Nyomdaipari Vállalata 02-es üzemében, 815 80 Bratislava. Martanoviőova 21. Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5, telefon 577-10, 532-64 Hirdetési iroda a közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábreiie 15. II. 9melet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - Kőc 14.70 A vasárnap* kiadás előfizetési díja negyedévenként Kős 13.- Terjeszti a Postai Hírtapszolgálal, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6. I' I I * 1‘f.t II® .13 ® gc1 * i <D g s pi *1 ■if I"? §s 8 Os i i £

Next

/
Thumbnails
Contents