Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-27 / 34. szám
A ki édesapja vagy nagyapja öreg térképatlaszának Afrika-lapján keresné Csádot, nem találná. Legfeljebb a Csád tó kék foltjára bukkanhat - a tó nevére, amely arabul Bahr-esz- szalam. Mert az édesvizü, sekély tónak még a nevét is megváltoztatták a gyarmatosítók, nem engedték, hogy a századok óta ismert eredeti név fennmaradjon... Valamikor ennek a tónak a partján a Vili.—IX. században már jelentős és erős hűbéri állam volt: Kanem. A XIV.-XV. századtól kezdve a mai Csád területén egymás után alakultak meg, pusztultak el egymást emésztő harcokban és kíséreltek meg általában kevesebb mint több eredménnyel egymás fölé kerülni a mohamedán szudáni négerek gazdag szultánsá- gai: Vadai, Bagirmi, Bornu és még jó néhány. A múlt század utolsó éveiben a francia nagytőke szemet vetett a gazdag területre és a gyarmatosítók párizsi megbízottai hadsereget küldtek az Ubangi-Sari francia gyarmat közvetlen szomszédságában lévő területekre. A mai Csád területét akkor ehhez a gyarmathoz csatolták. Persze ez csak két évtizedig tartott- 1920-ban Franciaország úgy látta helyesnek, hogy több kisebb gyarmatából egy központilag igazgatott- azaz korszerűbben kizsákmányolható - gyarmati szervezetet hozzon létre, ekkor alakult meg a Francia Egyenlítői Afrika. A francia gyarmati rendszer, általában a gyarmati rendszer felbomlásának évtizedében, az ötvenes években született végül is meg az 1,284 000 négyzetkilométer területű és valamivel több mint négy és fél millió lakosú Csád Köztársaság. Megszületett, 1958-ban autonóm köztársaság lett és a Francia Közösség tagállama. Soha egyetlen pillanatra sem szűnt meg Párizs érdeklődése a terület iránt, kereskedelmi partnereinek sorában ma is Francia- ország az első... A lakosságról azt szokták mondani, hogy ,,különleges mozaik“, hiszen a legkülönbözőbb néger törzsek színes keveréke él az óriási földterületen. Északon afféle félnomád körülmények között élő és elarabosodott mohamedán szudáni négerek élnek; ennek a mintegy kétmilliós tömegnek egy egész sor alcsoportja van és a bagirmi, a barma, a tama, a csamba és a kanemba törzshöz tartoznak. A Tibeszti hegység oázisaiban (a Ti- beszti legmagasabb csúcsa a 3415 méter magas Emi Kussi) szudáni négertörzsek telepedtek le, ők is mohamedánok és közöttük a legerősebb a tibbu- nemzetség. A hatalmas ország- észak-déli irányban 1700 kilométer!- legészakibb, Líbiával szomszédos tartományában tuareg, berber, mubi és hausza negroid népcsoportok élnek, délen viszont majdnem kétmillió- nyi a bantu négerek nagy családjához tartozó népesség.' Északon arabul, délen mintegy 25 afrikai nyelven beszél Csád lakossága. (Sokszor emlegetik, hogy fontos az ország vallási megoszlása is. ötvenkét százalék a mohamedánok aránya, öt százalék a keresztényeké és negyvenhárom százalék különböző afrikai animista természeti vallások híveié.) Az idei nyáron a szokottnál is sokkal többet olvashattunk a világsajtóban Csádról, mindenekelőtt arról a fordulatról, amelynek során nem egészen három óra alatt gazdát cserélt a főváros, N’Djamena. Goukouni Oueddei csapatai mindössze három óra hosszat álltak ellen Hisséne Habré egykori miniszterelnök és hadügyminiszter csapatainak. (Goukouni Oueddei egy mohamedán vallási vezető fia, akinek tekintélyét édesapja alapozta meg, és aki elsősorban az északi mohamedánok támogatását élvezte. Hisséne Habré egészen másfajta személyiség: Párizsban végzett jogász, aki hosszú időn keresztül, mint a „szegény nomádok, szegény pásztorok, szegény déliek“ eszményített vezetője volt. (A minap a Francia Kommunista Párt lapja, a Revolution terjedelmes cikkben elemezte a jelenlegi csádi helyzetet és megkísérelt magyarázatot adni arra, hogy miért sikerült Hisséne Habré embereinek három óra alatt birtokba venni N’Djamena városát, anégyszáz- ötvenezer lakosú fővárost. ,,Tizenegy politikai irányzat, közülük tíz fegyveres erőkkel rendelkezik - ez a jelenlegi csádi helyzet egyik kulcsa, amely egyszerre magyarázza a Kamerunba menekült volt elnök, Goukouni Oueddei Nemzeti Egységkormányának kudarcát, és a FAN (Északi Fegyveres Erők, Forces Armées du Nord) sikerét“ - írta a francia kommunista lap. Ezek a politikai-katonai irányzatok hat-hét évvel ezelőtt bontakoztak ki, amikor egy államcsíny megbuktatta Tombalbaye elnököt. Tombalbaye tizenöt éven át mint a francia neokolo- nializmus embere tette lehetővé, hogy párizsi vállalatok keressenek az ország déli részének gyapottermésén, hozzálássanak a Tibeszti-hegység urániumának és más ásványainak kiaknázásához. Tombalbaye uralma alatt alakult meg a FROLINAT, Csád Nemzeti Felszabadítási Frontja és egy vele versengő másik ellenállási mozgalom, a Csádi Nemzeti Front. Goukouni Oueddei - jelenleg száműzetésben A FROLINAT keretein belül hosszú időn keresztül együttműködött Hisséne Habré és Goukouni Oueddei, az első azonban megszervezte a már említett FAN-t Oueddei pedig a FAP- ot (a Forces Armées Populaire). 1980-ban a FAN és a FAP között szabályos háború robbant ki. Ennek a polgárháborúnak egyik felvonása volt a „líbiai epizód“. Oueddei úgy kívánta erősíteni helyzetét Habréval szemben, hogy Líbiához fordult. Líbia arra hivatkozott, hogy az Afrikai Egység Szervezetének lagosi döntése, (amely N’Djamena első emberének ismerte el Oueddeit, az elnököt arra is felhatalmazta, hogy bármelyik szomszédjától segítséget kérjen, (gy került sor arra, hogy előbb líbiai csapatok jelentek meg Csádban, majd Oueddei utazott Tripoliba és egy olyan okmányt írt alá, amelyet úgy is lehet értelmezni, hogy Líbia és Csád - Tripoli javaslatára - egyesül. Persze néhány nappal az okmány aláírása után Oueddei kormánya hivatalos közleményt adott ki, amely azt tartalmazza, hogy „ alapvetően helytelen Hisséne Habré - jelenleg a fővárosban dolog lenne a Líbiával aláírt okmányt valamiféle egyesülési nyilatkozatként értelmezni. “ 1981 tavaszán Líbia kormánya bejelentette, a líbiai egységek kivonulnak Csádból. Ennek az volt a háttere, hogy az Afrikai Egységszervezetnek több országa és Franciaország nyomást gyakorolt Oueddeire, kérje a líbiaiak távozását. A líbiaiak helyét egy jelképes afrikaközi „békefenntartó erővel és Oueddei kormányának hadseregével kívánták betölteni. Az Afrikai Egységszervezet ülésén, Loméban, Togo fővárosában azzal vádolták meg Líbiát, hogy „Szaheli Egyesült Államok“ néven egy líbiai vezetésű szövetséges államot akar alapítani és a Niger területén található uránbányák megszerzésére tör... Ugyancsak Loméban alapos bírálatot kapott Goukouni Oueddei is: kifogásolták, hogy csak a mohamedán val- lású lakosság érdekeire van tekintettel a népesség negyvennyolc százaléka igényeire oda sem figyel. Ezek után indultak meg Hisséne Habré seregei, a FAN emberei a szudáni határtól nyugat felé a főváros irányába. Egymás után foglalták el a főút mentén fekvő városokat és gyakorlatilag kettévágták az országot. A nyár elején jelentette a francia sajtó, hogy az Afrikai Egységszervezet ötezer főnyi zairei, szenegáli és nigériai katonákból álló „békefenntartó“ hadereje jelenléte ellenére Habré előretört.. . „Habré csapatai lassan körbeveszik N’Djamenat. Az afrikai haderők eleve csak jelenlétükkel igyekeztek megfékezni az összecsapásokat“ - írta a francia sajtó. S mi lesz holnap? A francia kommunisták lapjának, a Revolutionnak ez a véleménye: „Habré ma N’Djamenaban van, de a helyzet távolról sem rendezett. A többi irányzat fegyveres erői még léteznek, az ország déli része egyáltalán nincs ellenőrzés alatt... Az ország megosztott és nagy vérveszteséget szenvedett. Lehet-e egy olyan ember, mint Habré, a megbékélés embere? Múltja és a hatalomátvétel körülményei ismeretében megengedett a kételkedés. “ A tényékhez hozzá tartozik: a csádi gazdaság rendkívüli módon megszenvedte az elmúlt évtized polgárháborús körülményeit, az egy főre jutó brutto nemzeti termék 110 és 140 dollár között van. A gyapot (ez volt a kivitel 60-70 százaléka) termése az idén az utóbbi évtizedben a leggyengébb, hasonló a helyzet a földimogyorónál is. Egyetlen vigasztaló jel: 1977-79 óta az ellátás alapjául szolgáló rizsből és kukoricából nagyjában megtermett a szükséges mennyiség. GÁRDOS MIKLÓS KETTÉSZAKÍTOTT ORSZÁG AFRIKÁBAN aooooeooocoooooooeoecooogocoococceeeoeooooooooooooooooooeooooooooooooooooooooc FEKETE GYERMEKEK FEKETE ÉVE A fejlődő országokban élő gyermekek helyzetével foglalkozó statisztikák a tavalyi évet fekete évnek könyvelték el, s a szakértők szerint a gyermekhalandóságot, a megbetegedések számát tekintve az idén tovább romlik a helyzet. Az ENSZ Gyermeksegélyalapja nemrégiben Genfben közzétett dokumentumában megállapítja, ha nem születnek gyors és kézzelfogható intézkedések, az évszázad végéig az éhező és nyomorgó emberek száma eléri az egymilliárdot. A Világbank két évvel ezelőtt készített prognózisa még azzal számolt, hogy az éhező emberek száma az akkori 780 millióról a nyolcvanas évek végéig 720 millióra csökken. Ez az elképzelés az utóbbi két év fejlődési irányának figyelembe vételével ma már teljesen valószínűtlennek tűnik. Az úgynevezett abszolút nyomorban tengődök nagy része pedig nő és gyermek. A Gyermeksegély-alap dokumentuma egyben rámutat: minden kormány tűzze ki célul, hogy a gyemnekek számára megteremtsék a biztonságos és normális élethez szükséges körülményeket, hiszen néhány év leforgása alatt világunk úgymond teljes jogú polgáraivá válnak. Két-három évvel ezelőtt, amikor még „csak 400-450 milliárd dollárt költött az emberiség a fegyverkezésre, készült egy összehasonlítás, amely szerint ennek az összegnek az egytizede is elegendő lenne ahhoz, hogy a legrosszabb körülmények között sínlyő- dő emberek ivóvízgondjait megoldják. Napjainkban a fegyverekre fordított évi összeg megközelíti a 600 milliárdot... Egyes betegségekről, mint pl. az alultápláltság, a malária, tetanusz, vérhas, kolera, gyermekbénulás stb. az iparilag, fejlett országokban már csak mint a múltról beszélnek. A fejlődő országokban tavaly 23 millió gyermek szenvedett e betegségekben, közülük 17 millió még nem volt öt éves, s a legtöbb eset Afrikában fordult elő. Hozzá kell még fűzni, hogy a betegségek egyik fő okozója az egészségtelen ivóvíz. Az Egészségügyi Világszervezet szomorú előrejelzést közölt az idei évre vonatkozóan: a Szaharától délre fekvő területeken megközelítőleg 3,5 millió az olyan súlyosan veszélyeztetett gyermekek száma, akik nem érik meg az esztendő végét. Természetesen szintén olyan betegségekben szenvednek, melyeknek gyógyítása másutt már nem okozna gondot. Ezekben az országokban a gyermekhalandóság harmincszor nagyobb, mint más fejlődő országokban (tehát nem a gazdaságilag fejlett államokban!). Egyes nyugati ,,természettudósok", szociológusok, akik újdarwinistáknak is nevezik magukat (a darwini tételeket céljaiknak megfelelően félremagyarázzák), lelkiismeretük megnyugtatása végett a rendkívül magas afrikai gyermekhalandóságot a ,, természetes kiválasztódás" elméletével próbálják magyarázgatni, azt állítva, hogy a magas népszapomlat természetes regulációjáról van csupán szó. A társadalmi, gazdasági, kulturális elmaradottság, a nyomor, a gyarmatosítás súlyos örökségei mint okok nemigen jutnak eszükbe. Az amerikai Fenton Johnson például a következőt ajánlja:,,Dobjátok a gyermekeket a folyóba. A civilizáció túlságosan sokat adott belőlük. “ Mondani sem kell, hogy nem az amerikai gyermekekre gondolt, s el lehet képzelni, micsoda felháborodással fogadnák a „szabadság országában“, ha egyszer valaki azt tanácsolná az amerikaiaknak, hogy eképpen oldják meg szociális gondjaikat. Természetesen Afrikában is különbséget kell tenni a legelmaradottabb, legszegényebb államok és a közepes jövedelemmel rendelkező országok között. Ez utóbbiakban érthető okokból többet tudnak fordítani az egészségügyi gondoskodásra. A tőkés országok jelenlegi gazdasági válsága azonban éppen a legszegényebbeket érinti a legérzékenyebben, hiszen az energiaárak emelkedése, s az, hogy a nagy nemzetközi monopóliumok az ipari és fogyasztási cikkek árait is egyre feljebb nyomják, azt eredményezi, hogy ezekben még a minimálisnál is kevesebb jut az egészségügyre, az élelmezésre. Az Egészségügyi Világszervezet felszólította a fejlett országokat az élelmiszersegély-programok növelésére. Az afrikai mezőgazdaság elmaradottsága miatt a kontinens élelmiszerbehozatala iránti szükségletek sokkal gyorsabban nőnek, minthogy azt ezek az országok meg tudnák fizetni. Az élelmiszersegélyt tekintve azonban súlyos gondok merültek fel, egyes kimutatások szerint Európában 1981-ben elég gyenge volt a termés, ezért az európai országok a megtermelt élelmiszer nagy részét saját maguk használják fel, s ezért már az idén is sokkal kevesebb jut a fejlődők megsegítésére. Ami az egszségügyi gondoskodást illeti, amellett, hogy az afrikai országokban keveset tudnak rá fordítani, még szerkezeti változásokra is szükség lenne. Az Egészségügyi Világszervezet ugyanis felhívta az afrikai kormányok figyelmét, csökkentsék a luxuskórházak és más fényűző intézmények számát, hiszen azokat csak kevés gazdag afrikai tudja megfizetni. Nekik is vannak magasan képzett nagyon jó szakorvosaik, de általában nem erre van szükség. Hanem minél több általános orvosra, kórházi segédszemélyzetre, ápolókra, nővérekre, akik a helyszínen el tudják látni az embereket. Mindenekelőtt az alapvető egészségügyi ellátás és felvilágosító munka megszervezésére van szükség. Csak így érhető el, hogy a fekete Afrika gyermekei számára minél kevesebb legyen a fekete esztendő. (-nák-)
