Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-13 / 32. szám
Fábry Zoltán levelei Könye Gizellához Könye Gizellát alig egy évvel a halála előtt ismertem meg. Egy kassai jó barátom mutatta be, mert olyan valakit keresett, akit érdekelne az a sok-sok régi újság, irodalmi- és színházi lap, melyeket az évek során összegyűjtött. Kertes házából panelházba kellett költöznie - ezért volt mindez ilyen fontos. Vagy háromszor találkoztunk. Legutóbb élénk érdeklődést tanúsított az irodalom mai helyzete iránt - s kérdezte, hogy mi lett a Fábry-hagyáték sorsa. Ekkor árulta el, hogy Fábryt jól ismerte, nagyra tartotta és többször is találkoztak. Lakótelepi lakásába sajnos már csak a halála után jutottam el. Talán már ekkor is későn! Az erkélyen volt még néhány zsáknyi kidobásra szánt holmi, amit segítettért! levinni a szémétbe. Itt, az egyik zsákban bukkantam rá Fábry Zoltán leveleire. Stószról címezve 5 levelet, 8 levelezőlapot, Tátra-Matlárházáról, a szanatóriumból 1 levelet, 3 levelezőlapot, Kassáról 1 levelezőlapot találtam, valamint fényképet. Elolvasva a leveleket s később megtudva, hogy ez a kapcsolat nem csak fellobbanásszerű volt, valószínűnek tartom, hogy több Fábry-levél is volt itt, de azok sajnos a szemetesautó gyomrába kerülhettek. Könye Gizella Ungváron született. Édesapja gimnáziumi tanár volt. 0 nyelvet beszélt. Francia-magyar, német-magyar szótárt szerkesztett, de mint műda- lok szerzője is ismert volt. A lánya, Gizella, szintén jó nyelvérzékkel rendelkezett. A magyaron kívül jól beszélt németül, franciául, angolul - később oroszul és szlovákul is. A művészetek közül az irodalomhoz vonzódott leginkább - s így nem is csoda, hogy 1922-ben, amikor légcsöhurutot kapott és a Stószi-fürdö- ben kezeltette magát, megismerkedett Fábry Zoltánnal. A huszonöt esztendős Fábry ekkor már túl volt az olasz fronton, első irodalmi sikereit is elérte - a kassai Esti Újság pályázatán a Bécsi haláltánc- ének (1921) első díjat nyert... Úgy érzem, a pályakezdő Fábry Zoltán arcképének megrajzolásához (s az alaptalan remete-legenda szétfoszlatásához is) jó adalékul szolgálhat az a három levél, melyet itt most közzétehetünk. Mielőtt azonban elolvasnánk ezeket a leveleket, hadd álljon itt Fábry Zoltánnak az a vallomása, melyet 70 éves korában a Stószi délelőttök előszavában tett közzé: „Sose voltam én társtalan! Szerelem is van a világon. Hogy nem nősültem meg, annak egyedüli oka a kötetlenség, az írói szabadság megőrzése. A családos embert köti a családja, szavaira jobban kell ügyelnie, szókimondását családja szenvedné meg különben. A családi állapot az írói bátorság korlátja. Az ár ellen csak egyedül lehet úszni. Kötetlenül. Nehezék, gátlás, előírás nélkül. Én szavaimmal, írásaimmal csak magamnak okozhatok gondot és bajt. Nem kell tekintettel lennem senkire és semmire. Ez a szabadság előnye és velejárója.“ Könye Gizella később egyébként férjhez ment. A férje korán már 1945-ben életét vesztette. Könye Gizellát tavaly temették. SZASZÁK GYÖRGY I. Stósz 922. IV. 16. írok csak azért, mert érzem, hogy kell. Hogy magyarázattal, szavakkal tartozom, amiket talán csak magamnak formálok át a csendes szobában életté, de egyszer megvoltak, megteremtődtek bennem és tudni kell róla annak is, aki miatt ez most bennem van. Ez: amit társadalmi zavart- sággal így hívunk: magyarázat, bocsánatkérés. Ószintén, kívánóan: maga a beszéd, a szó, maga az élet, mely így indul útra ennyire bizalommal, ennyire egyszerre, ennyire közeire - hisz messze vagyunk az élet pillanatában egymástól. A legnagyobb csoda, mert egyszerű, mert természet, ha élet van benne. És hozzányúlunk papos áhitatos kézzel, mert annyira összecsuklik a térdünk, hogy észre sem vesszük, hogy milyen erőknek áldozunk. Csak egyet tudunk: érezzük a csodát, az egyszerű életet: mindenki pillanatában, mozdulatában a lelket, az egyszerűt, amit az egyik percben elnevezünk csodának, a másik percben, boldog őserövel természetnek. Valami ami bennünk örökké új ősmy- thosz. Két ember. Ez: így egyszerűen. Amikor mennek az úton és egymásra néznek, ez az örökké ismétlődő találkozás. Az az erő, mely minden mozdulatban valami közös ritmust érez meg. Valami, ami annyira mindennapi. Két ember. Akik találkoznak. Akik annyi átélt perc zenéjét viszik magukkal, akik mennek előre a messzi távlatba annyi sejtéssel, vízióval, együttvéve annyi ős emberiséggel... és a másik ami előttem van, ami utánam van, az a kalapáló, zörgő ritmus: az élet, az a zene, amit fel lehet oldani, ami kívántató, félelmetes és meleg, öröm és sírás: az élet. Ennek a ritmusnak a rezgése. Ez a folyamatos remegés bennünk minden hangra, minden mozdulatra: két ember megy az úton. Annyira félem, annyira vágyok minden találkozást, ahol csak az egy pillanat kézfogása történik, ami annyira új formát ad az embernek. Magamnak és a másiknak. Aminek az egyszerűségét, a min- dennapiságát tudom, de ami mögött én megérzem azt a csodálatos szépséget, ami két idegen ember találkozásából kicsap. Azt a titokzatos erőt, melytől félünk, mert egy új perc hull lelkünkre, egy új kristály, ami fáj és nehéz, ami gyönyör, szükség, lélek, élet, lelkiismeret: ez a kis törékeny földi létünk hatalmas mindensé- gekkel kapcsolódik. Ennyi történik ha két ember megy az úton. Ezért nehéz, ezért szép, ezért lehet félni és szeretni a találkozást. Valamit mindenesetre elmondtam. Sokat, talán mindent megmutattam ezzel magamból. Az én találkozásaim: csupa szomorúság, öröm helyett baj, pedig én mindig egészen odaadtam magam. Mindig magamat. Magamat, aki többet vagyok teher, mint mint ... nem tudom mi a másik véglet. Sokat - mindent tudok adni, de az eredője mindig szomorúság. II. Meg kellett ütnöm ezt a pár hangot. Hogy megértsen.- így ismeretlenül - egészen. Mintha csak véletlenül kileste volna egyik percemet és én most nem tehetek Hrapka Tibor reprodukciói mást, mint ezt a fi dóm magának - zatnak, bocsánatk Tegnap este le ban. És engem r meg. Pedig találkc És én voltam az, a véletlent, mely € hét. És akkor me Katiékkal jön, Mái- én a pillanatot: nem mertem múlt Annyi ember e a víg hancurozó k hogy jöhettem vol nem tudtam ezt el egy ablak mögül kicsit szomorú vo gyerekes, hogy ily Másnap: tudtán Egy percet késterr hoz - már nem \- a jó gyereknek most ment el, mié így. Ennyi, ami kellett mondanom kell fogadni, ahog őszinteség, szüksi elháríthatatlan ké dulat. Abban a pillán; így érzi meg, am megérezni, amiko bért lát, aki magá tenni, így felhívn- abban a pillana szóltam s mindéi összezsugorodik: I kopognak a padló Akkor én nem v; a fejem felett. Úgy bizony. E; csattogtatta cintán Ezen a héten, annyi erőt, hogy f a fürdőbe - kijövő S'»-'' A. —. aiA r. V iCyf. --J , í L | . .. Í K lapjainkat a béke gondja, gondolata uralja, az I \l agyakat és szíveket a béke védelme mozgatja. A háború lidérce, az atombomba gyilkos felelőtlensége a béke összes erőit, tényezőit mozgósítja: az erkölcs ellenállását, a kultúra felelősségét és a munka vétóját. A háború rombol, a béke alkot. A háború állattá zülleszt, a béke emberré nevel. A háború: barbarizmus, a béke: a jóakaraté emberek összessége. A béke hívei a kultúrát igenük, védik. Eszközük, fegyverük: a könyv. E napokban szerte Szlovákiában, városokban és falvakban - a varsói békekongresszust követően - megrendezik a könyv és a sajtó hetét. A békemozgósítás légkörében, a könyv szerepére és küldetésére hívják fel a figyelmet. Nem véletlenül, mert a kettő szorosan összefügg. Kultúra és béke egyjelentésú fogalmak. A béke védelme a kultúra védelmét jelenti elsősorban. A könyv terjesztése a békegondolatot erősíti: a könyv a háború a háború gyilkos ellenmérge. Olvassátok, vegyétek és terjesszétek a könyvet: erősítsétek a békét! Nincs ennél sürgősebb, szebb és emberibb kötelesség! A könyv: a béke. Az első világháborúban a német diákok torniszterükben Geothe Faustját vitték magukkal. Mi volt ez? Farizeuskodás, álszenteskedés, kép- muiatás? A kéz, mely embert ölt, első nyugodt percében remegő bűntudattal nyúlt a könyv után, a legnagyobb után, hogy el ne veszítse a fonalat, mely összeköti a kultúrával, békével, emberséggel. A gyilkos mozdulat után áldozati kiengesztelésre szomjazott a lélek, feloldozás után. Varázsszer, talizmán, fétis volt a könyv a muszájgyilkos kezében, ima, sóhaj: védd meg emberségemet, tarts meg a békének! Aki így és innen került haza: örökre megutálta a háborút és tovább nyúlt más könyv.után, okokat, összefüggéseket keresve és felelősségrevonó számadást tartva, rábukkant a leplezetlen igazságra: az imperializmus embergyilkos valóságra, a könyv, a kultúra első számú ellenségére. Ez az ember mindenki másnál jobban tudta, hogy a háború és béke perében hol a helye és mi a szerepe. A könyv volt megmentője, őrzője, nevelője és tudatosítója. A könyv a béke. Könyv nélkül nincs béke! Könyv, ellenméreg nélkül a háború gyilkos fertőzése, agyat ködlő mámora akadálytalanul keríti el a tömeget a mészárszéknek. Az első világháborúban ki tudta közülünk, hogy létezik Fábry Zoltán: hatatlanságával a háborúban? A legnagyobb magyar költő, Ady Endre, utolsó verseskötetében, a francia békemártírrá, Jean Jaures-re emlékezve, írta le a béke és kultúra egyenlítésének múlhatatlanságát: „De nagy halott, ölt testvérem bennem úgy él, mint a Gondolat igaza“. A béke: a gondolat igaza. És a gondolat igaza a háború legnagyobb ellensége. A könyv - az igaz - a háború elsőszámú áldozata. Az akadály, amit el kell valahol egy Karl Liebknecht nevezetű ember, hős, a legnagyobb, aki Berlinben 1916. május elsején egy népgyülésen hadat mert üzenni a háborúnak: „Becsapták a népeket, pokolba taszították őket, türelmükre számítanak és hiszékenységükre építenek, hogy a gyűlölet és háború örökké tartson... Le a háborúval! Mi békét akarunk! Föld népei, hozzátok fellebbezek, föld népei, ébredjetek!“ - Ki tudott erről? És egy könyv, egy regény a fülünkbe ordította a német szocialista lidércűző tettét és nevét: „Liebknecht!" Egy francia könyv, egy magyarra fordított francia regény, az ellenség könyve: Barbusse „Tüz“-e tépte fel szemünket a lövészárkokban a békére! És ki, mi volt az, aki megajándékozott minket a béke titkával, erejével, múltüntetni az útból. Senki jobban nem tudta azt, mint Hitler, mint a fasizmus, mely az örök háború szentségét és szükségét hirdette. E szemléletben a békéért való kultúra csak az elpusztítandó, megsemmisítendő ellenség szerepét játszhatta. A gyilkosság kultúrája a könyvet csak máglyahalálra ítélhette! Meg kell szabadulni a különctől, a kultúra erkölcsi felelősségétől, hogy a barbár felelőtlenségnek, a háborúknak utat nyithassanak. A fasizmusnak nincs, nem lehet kultúrája, mert mozgatója, törvénye a háború és semmi más. A fasizmus tegnap és ma csak könyveket tud égetni, pusztítani. Okkal és oktalanul. Az erdélyi visszavonuláskor a német SS-hordák áldozata lett például a világhírű Teleki-téka. A könyvtár felégetését semmi se csak kön csak pus2 A köny kellett, m jelentkeze Hitlernek rohamos Az antifas lökést a ü dalom nö\ a könyv 1928-ban 1929- ben 1930- ban 1931- ben 1932- ben Ne fele de a dolgi az ellenss A mai dől felejtsék könyvszel vassák, vi mely tegr san esett jelent me csak 12 e a háború a béke és A köny egyformái lyákkal, g a béke, e
