Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)
1982-08-06 / 31. szám
1 f t * má mi mi Hl fli I ÚSZÁSHOZ SORAKOZÓ! A deáki (Diakovce) termálfürdőben figyeltem fel erre a vezényszóra. Szarka Olga tanítónő így szólította gyülekezésre a Vág- sellyei (Sala) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 30 tanulóját. A hatodikosokat. Nem kellett megismételni a felszólítást, egykettőre felsorakoztak mind a harmincán. Szabó Imre igazgató és Csiffáry Zoltán testnevelő pedagógus, az úszótanfolyam kiképzői egymást váltva magyarázták el a pioníroknak a feladatot:- Most következik tanfolyamunk tizedik órája. Akik már tudnak úszni, külön csoportban gyakorolnak. A kezdők egyenként fogják bemutatni, hogy mit tudnak már. Utána új feladatot kapnak, majd pihenő lesz. Délben pedig versenyt rendezünk. y * « A sorakozó Elvonultak a kezdők, csak tízen maradtak. Közülük négyen neveztek be a meghirdetett versenybe: Babos Erzsébet, Molnár Emőke, Hakszer László, Grédi László. Azért csak ennyien, mert ők már tavaly megtanultak úszni, csak ók merték vállalni a versenyzést.- Sebaj - mondta az igazgató elvtárs a mai verseny csak próba. Meggyőződésem, hogy a tanfolyam végén már mindenki tud majd úszni, a kezdők is. Akkor igazi, nagy versenyt rendezünk majd. Mindeki benevezésére számítunk. Azután elmondta a tanfolyamról, hogy az 21 órás, naponta három órát tartanak. A szülői munkaközösség vezetőségének közreműködésével szervezték meg. Mészáros Imre, Vedrődy István, és még sokan mások a szülök közül valóban sokat segítettek, mert hiszen naponta autóbusszal hozzák a tanulókat a fürdőbe, ami bizony költséges. És ekkor kéretlen, váratlan megszólalt a versenyre készülők közül az egyik fiú.- Költséges, mert a belépőjegyek megváltásakor sem kapunk kedvezményt. Úgy fizetünk, mintha szórakozásként járnánk ide. Persze, az igazgató elvtárs azonnal utasította őket, hogy vonuljanak a medencéhez, ott várakozzanak, de a fiú véleményével egyetértve tájékoztatott a helyzetről:- Igen, minden nap hatkoronás belépőjegyet váltanak a gyerekek, azok is, akik a tanfolyamra járnak, úszni tanulnak. Csak azután indult a fiúk után. Magamra maradtam a problémával, hogy bizony nem is olcsó akció úszótanfolyamot rendezni. S igaz, ami igaz, nyitott, megválaszolatlan kérdés maradt: Nem kaphatnának kedvezményt a fürdő igazgatóságától az úszni tanuló pionírok? Hajdú András .‘ÜSK Az asztal mellett, ülve beszélgetnek, akik már tudnak úszni. Balról jobbra: Grédi László, Babos Erzsébet, Molnár Emőke és Hakszer László A szerző felvételei Iroc aim apróhirdetés Mi, a garamgyörgyi (Jur nad Hronom) alapiskola hatodik osztályos pionírjai a vakációra készülve találtuk ki ezt a játékot. Lényege, hogy olyan szövegű apróhirdetést kell fogalmazni, mely alapján egy kis fejtöréssel kitalálható egy-egy irodalmi alkotás címe, szerzőjének neve. íme, néhány példa: Eladó egy kimúlt szamár bőre. Jelige: Lustaság (Tolsztoj: A ló és a szamár). Kibérelnénk egy galambdúcot, amelyben fegyvereket lehet elrejteni. Jelige: Törött létra (Tatay Sándor: Puskák és galambok). Kiadó elegáns szoba, sodronyos ágyakkal. Állatbarátok előnyben. Jelige: Elefánt. (Viktor Hugo: Nyomorultak) Vásárlók jó minőségű rozsét, korlátlan mennyiségben. Jelige: Eduard. (Arany János: Walesi bárdok) Az ilyen apróhirdetések fogalmazásával, kitalálásával nagyon jól lehet szórakozni nyáron is, főleg esős, zivataros délutánokon, amikor még a pionírtáborokban is gond a program megszervezése. Mészáros Róbert Martti Haavio Kutya - farkas háború Azt beszélik, hogy a király kutyája ■jó barátságban volt a farkassal, aki különben a nagybátyja is volt. Történt, hogy a királyi palotában lakodalomra készültek, mert a királykisasszony férjhez ment a pásztorlegényhez. A kutya futott is ezt hírül adni nagybátyjának.- Lesz ám ott sok csont! Én is elmegyek - válaszolta a farkas.- Csak óvatosan, és este, nehogy meglássanak! Már tartott a menyegző, amikor a kutya és a farkas az asztal alá lopakodtak. A vendégek az asztal alá dobálták a csontokat, amiket ők vígan ropogtattak. Jókedvében a farkas üvölteni szeretett volna.- Ne üvölts, mert a vendégek felismernek a hangodról, - súgta a kutya. De a farkas végül is elüvöltötte magát: - Uoú, uoú, uoú!. A király, meg a többiek észrevették, hogy farkas van az asztal alatt. Felugrottak, botokkal, karókkal kiverték. Később utánament a kutya is. Nagyon haragudott. Ráförmedt a farkasra:- Harag van köztünk, mert rendetlenkedéseddel megzavartad a királykisasszony lakodalmát. Más nem segít, mint az, hogy ügyünket az állatok harca döntse el. így is történt. A kutya a maga pártjára állította a tehenet, a bakkecskét, a kakast és a macskát. A farkas pedig meghívta a medvét, a hiúzt, a borzot, a nyulat és a mókust. Azok meg is érkeztek a tisztásra, s a két fél egymással szemközt hadrendbe sorakozott. A harc előtt odasúgta a kutya a macskának:- Te mindjárt a támadás elején lökd fel a farkast, a medvének meg kapard ki a szemét, mert az a vezér. A medve kezdett, de a macska odaugrott és A nagygéresi (Vel’ky Hores) alapiskola pionírcsapatának tanácsa a nyári munkaterv alapján irányítja a vakációban a rajok tevékenységét. így alakult ki a csapat gazdag programja. Csizmadia Ambrusné az ötödik osztályos tanulók számára társasjátékokat szervezett. A kisebbek részére Csorosz Gusztávné két ízben rendezett mesedélelőt- töt. Szallár László pedagógus pedig nagyszabású sportnapot szervezett. Ugyancsak ő irányította a nyári asztalitenisz-bajnokságot. Három raj Blága Sándorné csapatvezető közreműködésével kirándulást és gyógynövénygyűjtést rendezett. Pandy László tanító elvtárs szervezte meg a tájékozódási versenyt, melyen mindegyik raj képviseltette magát. Természetesen a tűzvédelmi őrjáratok tagjai is becsülettel teljesítették kötelességüket. Most pedig a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulója ünnepségére készül a csapattanács. Iski Ibolya Alfihon hm ink nIVIUCII UlfaUIIIV Még csak hatodik osztályos tanuló Beke Szilvia, a csallóközaranyosi (Zlatná na Ostro- ve) alapiskola pionírcsapatának őrsvezetője, de megérdemli a dicséretet. Kitüntetett tanuló, de nemcsak a tanulás érdekli. A zene, a sport is. A népdalokat különösen kedveli. Szólóénekese az iskola 70 tagú énekkarának és a megyercsi citerazenekarnak. A „Regős“ népművészeti együttesnek is tagja. Az együttes a járást versenyen harmadik helyezést ért el, 600 korona jutalmat és elismerő oklevelet kapott. Nem titok, hogy Szilvia fellépése nyomán aratott sikert az együttes. Michelberger Natália Az illusztrációt Fekete Zoltán készítette a szemébe kapott. A medve fájdalmában felordított. Erre a fenyőágon ugráló mókus két mancsát összetéve trombitálta:- Jaj nekünk, legjobb lesz, ha mindnyájan az erdőbe menekülünk. Meg is hátráltak, s így a háziállatok győztek. A farkas se tudott mást mondani mérgében a kutyának, mint hogy nem törődik a győzelmével, de ha alkalma lesz rá, megeszi. Azóta haragszik a farkas a kutyára. Finnből fordította: Szabó Zoltán ■Ai I./ Nevekből főváros. Az ábra vízszintes soraiba írd be az alábbi neveket úgy, hogy az átlóba kerülő betűk lefelé olvasva egy főváros nevét adják megfejtésül. Bernét, Farkas, Hedvig, Márton, Miklós, Vencel. II/ Mi a termo szó jelentése? 111/ Melyik ország gépkocsijelzése a J? (B. M) Csontos Vilmos A kenyér éneke Őszkor szántott barázda Lesz a vetőmag ágya. Ha lehull télen a hó; Az az „ágyra“ takaró. S lesz a tavasz melege Megnövesztő ereje. Nyár heve megérleli, A kombájn kicsépeli. Aztán magtárba hordják, Onnét kerül a sok zsák Gabona a malomba, A malomból a boltba... S abból süti meg a pék Minden napunk kenyerét. I A július 23-án közölt rejtvény helyes megfejtése: I./ Az erdő nem hulladékgyűjtő hely II./ A Volga III./ Andorra - 61 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Török Csaba, Vásárút (Trhové Myto), Bosnyák Marietta, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Gajdács András, Ipolyság (Sahy), Kobák Dajana, Bratislava Surányi Tibor, Obást (Stará Basta) I I I 1 I I I I I I I I I I I I I I I i I I I I I I I I ■I H IIPHVIIBB I M I ■ ■■■■■■■■■■■■■■I1 ÚJ sxú 18 982. VII!. 6. jr