Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. július-december (15. évfolyam, 26-52. szám)

1982-07-30 / 30. szám

■ > A TÁBOROZOK, Jól megszervezték a gyer­mekek nyári tevékenységét a komáromi (Komárno) járási pionírház dolgozói. A pajtások közül, elsősorban a szakkörök tagjai, pionírtáborban üdülnek. Több nemzetközi cseretáboro­zást is szervezett a pionírház vezetősége. Ilyen a balatonbe- rényi és a balatonakali tábor. Az ifjú természetvédők számá­ra Vojsín mellett rendeztek tá­borozást. A népi hagyományo­kat gyűjtő pionírok és az ifjú technikusok számára pedig já­rásunk legszebb tájain. Nem feledkeztek meg azokról a gyermekekről sem, akik nap­MEG A TÖBBIEK közi otthonban töltik vakációju­kat. így tehát bizonyos napo­kon, a termálfürdőben szá­mukra ingyenes a fürdőzés. Egyébként pedig egész nyáron üzemel a közlekedési park. és a Szakszervezetek Háza, meg a Barátság Háza dolgozóinak közreműködésével több, szó­rakoztató akciót is szerveztek közel 400 napközis gyermek számára. A pionírház vezető­sége számos, más intézmény­nyel összefogva úgy szervezte meg a pionírok nyári tevékeny­ségét, hogy az valóban érde­kes és változatos. Bende István Ki volt Novak, az atléta? A pionírtáborban este, a tábortűz mellett, szokatlanul csende­sen üldögéltek, pihentek a pajtások. Még nótázni se volt kedvük, mert elfáradtak, hiszen aznap akadályversenyt rendezett a tábor­parancsnokság. Igaz, hogy utána kiadós vacsorát kaptak, de érezték a fáradságot. Amikor a táborparancsnok is közéjük ült, miként a nyűgös gyermekek otthon szokták, kérlelni kezdték: Meséljen! A táborparancsnok megkérdezte tőlük: Tudjátok, hogy ki volt Novák, az atléta? - Nem, válaszolták a pionírok, de meséljen róla. Persze, tudták a pajtások, hogy igaz történetet fognak hallani, nem mesét, de még a legfáradtabbak is felfigyeltek, mert a tábor­parancsnok így kezdte a történetet:- Magas, izmos, szürós tekintetű férfi volt. Házról házra járt, díszes kötésű könyveket cipelt magával, azokat megvételre ajánlotta, mondva, hogy ö könyvügynök, s rendszerint úgy mutatkozott be, hogy ő Novák, az atléta. Az idegenek ügyet sem vetettek rá, hiszen hozzá hasonlóan sokan házaltak abban az időben, de a kommunisták, az ellenállási mozgalomban résztve­vők, tudták, hogy ki ő... A táborparancsngk is megmondta a pioníroknak: Václav Marik . volt az igazi neve. És elmondta, hogy esztergályosként dolgozott a plzeői SKODA üzemben, s 1922-ben ott lett tagja a kommunista pártnak. Nem tetszett ez az akkori művezetőknek, mérnököknek, 1926-ban fel is mondtak neki. Ettől fogva a CSKP Központi Bizottsága szervezési osztályának munkatársaként dolgozott. Ügyes szervezőnek bizonyult, ezért 1930-ban a Szovjetunióba küldték tanulni. Két évig tanult ott. Utána folytatta szervező tevékenységét. A fasiszta megszállás idején, mint képzett és tapasztalt pártmunkás instruktora volt a CSKP illegális központi bizottságának. A gestapo nyomozói ugyan leleplezték az első, majd a második illegális központi bizottságot is, de öt csak 1942 július 29-én tartóztatták le. Nem adta meg magát, nem került élve a fasiszták kezébe, hősi halált halt. Gottlieber Ferenc Lelesz (Leles) mellett, a Ka- ponyában, a karácsonykás el­nevezésű fenyőerdőben Balog József és Szabó Éva pedagó­gusok vezetésével két sport­délutánt rendezett a pionírcsa­pat tanácsa. Az egyiken az ötödik és hatodik osztályosok raja vett részt, a másikon a he­tedikesek és nyplcadikosok ra­ja. Szinte teljes létszámban. A fiatalabbak főként arról be­széltek hazatérésük után, hogy megfigyelték a madarakat, megnézték a fészküket, bejár­ták az erdőt, csak néhány szót szóltak a sportversenyről. Másnap a mi rajunkból senki sem hiányzott, amikor kivonul­tunk. A lányok kézilabdázni kezdtek, a fiúk pedig labdarú­gó-mérkőzést rendeztek. A bí­A Tisza partján, Kistárkány (Maié Trakany) mellett, 3 na­pos táborozást rendezett a szádalmási (Jablonov nad Tumou) alapiskola pionírcsa­patának József Attila raja. A sátortábort maguk építették, és a fürdőzésen, napozáson kívül arra is jutott idejük, hogy honismereti kirándulásokat rendezzenek. Kovács Mónika ró és a két kapitány, vagyis Kovács Benjamin, Korcsmáros Dalibor, meg Hornyák Csabr egy-kettőre megszervezték a mérkőzést. Utána az elsőse­gélynyújtásról beszélgettünk, de csak addig, amíg a mérkőzés fáradalmait el nem feledték a fiúk, mert a beszélgetés után következett a gyakorlat. Be kellett mutatni, hogy mi a teen­dő, ha valakit elsősegélyben részesítünk. A lányok ügye­sebbek voltak, mint a fiúk. Ami nem csoda, hiszen majdnem mindegyik lány tagja az egész­ségügyi körnek. Célbadobást, majd lövészversenyt is rendez­tünk. Estére jól elfáradtunk, de amikor hazafelé meneteltünk, vidáman zengett dalunk. Kiss Erika Nem feledkeztek meg a va­kációban sem a gyógynövé­nyek gyűjtéséről a nagytárká- nyi (Veiké Trakany) alapiskola pionírjai. A legutóbbi értékelés szerint eddig, átlagosan szá­mítva, 3 kilogramm gyógynö­vényt gyűjtött mindegyik pionír. Legszorgalmasabbak a nyol­cadikosok voltak, 46 kilo­gramm gyógynövényt gyűjtöt­tek. Egyénileg Kendy István Szepesi Zsolt, Ősz Márta és Horváth Erzsébet voltak a leg­szorgalmasabbak. Ballók Judit Andris és Anti Két hirtelenszöke kisfiú. Amikor összetalál­koztak az üdülőben, s meglátták egymást, elő­ször arra gondoltak, hogy tükörbe néznek, any- nyira hasonlítottak egymásra. Aztán az ötlött az eszükbe, hogy ha ikertestvérük lenne, akkor az pont olyan lenne, mint a másik. Egy erős, hűvös estén a gyerekek mind bent ültek a tévé előtt, és egy fantasztikus filmet néztek. Andris és Anti pedig kisétáltak a kertbe... Alighogy kiléptek, földbe gyökeredzett a lá­buk. Előttük egy hatalmas tányéralakú, fényes világító szerkezet állt. Lassan közelebb merész­kedtek, s látták, lépcső vezet fel a csodatányér kivilágított részébe. Tanácstalanul egymásra néztek, aztán fürgén felkapaszkodtak. Mikor benyitottak az ajtón, még körülnézni sem volt idejük, mert egy férfi lépett eléjük.- Te Andris vagy, - mondta az egyik szöszké­nek - te pedig Anti, és arról ábrándoztok, hogy valahol a napfényes tengerparton üdültök. Most beteljesül az álmotok. A férfi egy kart húzott meg a falon. Halk suhogást hallottak a fiúk, s nemsokára ismét a férfi hangját: Megérkeztünk, kiszállás! Vakító napsütésben ereszkedtek le a repülő tányér lépcsőjén. Előttük megcsillant az azúrkék ten­ger. A selymes homokba bokáig besüppedtek, lerúgták a papucsukat. Most vették észre, hogy pizsamában vannak. Gyorsan ledobták maguk­ról, s a következő pillanatban már a tenger vizében lubickoltak. Delfinek úszkáltak mellet­tük. Andris felkapaszkodott az egyik hátára, messzire száguldott rajta. Anti egy másik delfin hátán üldözőbe vette. Később a homokban hancúroztak, nagyokat birkóztak. Egyszer csak értük jött a férfi, hogy ideje már visszaindulni. Újra felszálltak a repülő tányérra, s hipp-hopp ott álltak az üdülő előtt. Sokáig integettek az elpor­zott űrhajó után. De nini! Ismét ugyanazt a világosságot látják, mint az előbb. Közelebb mennek. A kivilágított szökőkút látszik olyan tányér alakú furcsa szer­kezetnek. .. De hiszen akkor a történtekből semmi sem igaz? Az űrhajó, a tenger, a delfinek? Mind a ketten ugyanarról ábrándoztak, s egy pillanat­ra mintha mindazt maguk előtt látták volna. Visszamentek a terembe. A többiek még ugyanott ültek a tévé előtt és nem is sejtették, hogy Andris és Anti közben milyen rendkívüli kalandot éltek át. Átányi László ő 30 halat fogott, én csak hár­mat. A díjosztáskor azonban kitűnt, hogy mások sokkal ügyesebbek voltak. Például a győztes, Mészáros Ferenc nyolcadik osztályos tanuló, aki 220 halat fogott. A díjosztás után bográcsban főtt vacsorát kaptunk. Haim Péter A HORGÁSZVERSENYRŐL Ez volt ám az igazán érde­kes, izgalmas esemény! A ko­máromi (Komárno) Jaros kapi­tány utcai alapiskola szülői munkaközössége rendezte Holchei Viktor tanító vezetésé­vel. Színhelye a kabátfalusi csatorna partja volt. Reggel fél négykor ébredtem, bár fél hét­re hirdették a gyülekezőt az iskola előtt. Onnan a szülőkkel közösen, kerékpárakon indul­tunk a verseny színhelyére. Gál Szabolcs barátom és én egymás mellett kaptunk helyet. Neki kedvezett a szerencse, Lelkes Miklós Kérdező Ezüst vizen vizipókok. Meddig tart a dáridótok? Ezüst vízben aranyhalak. Ki ér hozzám leghamarabb? Az illusztrációt BARUSZ LÁSZLÓ ké­szítette Ezüst égen , szitakötők. ' Karomban ki köt ki előbb? TÖRD A FEJED! VÍZSZINTES: 1. Nádasokban is jól sikló, keskeny csónak halászok számára. 8. Al­bán pénznem. 9....ma megtehetsz, ne ha­laszd holnapra! 10. Erdei növény. /2. Ro- tyog. 13. E állóvíz. 14. Légmozgás. 17. Rag. 18. Nem tevékeny. 20. Egy véredénynek vérrögtől okozott eldugulása. 22. A horgá­szok egyik fontos eszköze. 24 Lúd. 26. Kötőszó. 27. Őszi halászeszköz. FÜGGŐLEGES: 1. Római ötven. 2. Sorsom. 3. Tartozást kiegyenlít. 4. Szekérben van! 5. V. A. E. 6. Emil, Miklós. 7. Értéktelen holmi. 10. Tavi halászathoz alkalmazott vízi jár­mű. 11. Halak csalogatására való tárgy, műlégy. 15. Kötözésre való anyag. 16. Ég­táj. 18. Palóc - keverve. 19. Vesszőből font, tölcsér alakú népi halászeszköz. 21. Azo­nos betűk. 23. Tojás - németül. 25. Időszá­mításunk előtt. L. L Beküldendő a vízszintes 1., 22., 27. valamint a függőleges 10., 11., 19. számú sorok megfejtése. HELYREIGAZÍTÁS: A július 23-án megjelent „A Siralom­völgy“ című cikkben elírás történt. A he­lyes évszám: 1683. Olvasóink szíves elné­zését kérjük. A július 16-án közölt keresztrejtvény helyes megfej­tése: „Fürdés és napozás közben légy mindig óva­tos!“ - 89 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjuta­lomban részesülnek: Bartalos Edit, 7. oszt. Nádszeg (Trstice), Singlár Róbert, 6. oszt. Feled (Jesenské), Karácsony László, 8. oszt. Vága (Váhovce), Gál Csaba, 5. oszt. Nagymácséd (Vel'ká Maca), Kiss László, 4. oszt. Illésháza (Novy Zivot) új sa KE ■ ■■■ mi 1982. VII Az illusztrációt Fülöp Éva készítette Két sportdélután

Next

/
Thumbnails
Contents