Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-01-29 / 4. szám
LEONYID IUICS BREZSNYEV: ÚJ szú 3 1982. I. 29. UISSZAEMLÍKEHSEKV Alaposan tanulmányoznom kellett a tanács munkáját - ezt a lázas, sokrétű, teljesen a nép szükségletei felé forduló tevékenységet. Ez a munka nem volt új - már a biszertyi járásban bekapcsolódtam ebbe, és mégis sok mindent újra kellett értenem. Ez a tapasztalat volt a segítségemre 1960-ban, amikor a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé választottak, és van segítségemre ma is, amikor az SZKP KB főtitkárának teendői mellett a párt és a nép újra rámbízta ezt a magas, megtisztelő, de rendkívül felelősségteljes tisztséget, amely lankadatlan munkát igényel. Saját gyakorlati tevékenységemre emlékezve, kezdettől fogva igyekeztem olyan törvényeket kidolgozni és elfogadtatni, amelyek kiszélesítik a küldöttek jogkörét, felvetettem a helyi tanácsok szerepe megerősítésének, tekintélyük fokozásának, az egész államapparátus tevékenysége tökéletesítésének kérdését. Kamenszkojében - amely a szemem láttára változott a modern Dnyeprodzer- zsinszk várossá - végzett munkámra mindig hálával emlékszem. Igen érdekes idő volt. Éppen akkor tapsoltunk az Északi-sarkot meghódító négytagú Papanyin- expedíciónak, elszoruló szívvel figyeltük Cskalov távrepülését, örültünk a Magnyi- togorszkból, a Kuznyecki Kombinátból és más, új építkezésről érkező híreknek. A Dnyeperi Gyár azokban az években is tovább fejlődött: jelenlétemben helyezték üzembe a nyolcadik nagyolvasztót, az agglomerációs üzemet, a harmadik martinműhelyt. Az egész Szovjetunióban híressé vált egyik acélolvasztárunknak, Ja- kov Csajkovszkijnak sztahanovista rekordja. Szergo Ordzsonikidze nehézipari népbiztos felszólította az ország acélöntőit, hogy vegyék át ezt a tapasztalatot. A gyárral, jobban mondva a nálunk létrejött gyárakkal együtt növekedett a város, Trituznoje, Romankovo falut hozzácsatolták a területéhez. Problémák merültek fel - nem volt elég iskola, polikli- nika, óvoda, súlyos volt a lakáshelyzet, a vízvezeték, a csatornahálózat, a közlekedés megérett a felújításra. Éppen ezzel foglalkoztam a végrehajtó bizottságban. Meg kellett tanulnom, hogy vitatkozzam az igazgatókkal, akik holmi „tartományokat“ igyekeztek létrehozni üzemeik tószomszédságában, hogy leküzdjem a hivatali szemléletet, az erőket és az eszközöket egy célra összpontosítsam. Jól emlékszem az első sikereinkre, amelyek szerények voltak ugyan, de mégis igen szükségesek az emberek számára. A nehézipari népbiztosságon sikerült megfelelő kiutalásokat kieszközölnöm, és villamosvonalat építettünk a Baglejtől a Lenin térig - valóságos ünnep volt, amikor a piros színű kocsik először futottak végig az egész városon. Emlékszem, amikor (62 nap alatt) megépítettük azt a szép épületet, amely ma is a Pionírpalota otthona, amikor a komszomolisták a stadiont építették, amikor megjelentek nálunk a háromemeletes, erkélyes, széles ablakú „magasházak". És bár az építkezés méretei egyáltalán nem voltak olyanok, mint a maiak, mégis több száz család tartott lakásavatást. A városban utcákat köveztek, parkosított tereket létesítettek, több volt az áru az üzletekben, az emberek rendesebben öltöztek, az élet jobb lett - éppen ezért emlékezetes számomra a Dnyeprodzerzsinszkban végzett munkám időszaka. A dnyeprodzerzsinszki városi tanácsban több mint egy évig dolgoztam, azután pártmunkára emeltek ki. Előbb az OK/b/P dnyepropetrovszki területi bizottságának osztályvezetője voltam, 1939 februárjában pedig propagandaügyekkel foglalkozó titkárrá választottak. A területi bizottságnak - az egész területi pártszervezet vezérkarának - bonyolult és változatos munkájáról részletesen beszámoltam az „Újjászületés“ című könyvben. Első titkárunk akkor Szemjon Boriszovips Zagyioncsenko volt - tapasztalt, okos, erős ember, akitől sokat lehetett tanulni. Szakszerű, elvtársi kapcsolat alakult ki közöttünk. Ezentúl a pártmunka egyik legfontosabb szakaszáért, az ideológia területén végzett munkáért voltam felelős. Teendőim köre ugrásszerűen megnövekedett, az ügyek méretei bővültek, mostanában gyakran kellett ellátogatnom a városokba és a falvakba, sok száz emberrel találkoztam. Igen fontos követelménynek tartom, hogy kijártam ezt az iskolát. Mint ismeretes, a pártvezetésnek három fő iránya van: a politikai, ideológiai, szervezési. Arról, hogy melyik fontosabb, beszélni sem érdemes - valamennyi szükséges a pártnak, valamennyi egyforma mértékben fontos. Az a képesség, hogy az ember összekapcsolja a párttevékenység valamennyi területét - művészet, és ezt a művészetet egész életünkben kell tanulni. Az ideológiai munka mindig a kommunista párt egyik elsőrendű feladata volt és marad. Ez a munka változatos: a társadalomban végbemenő folyamatok tudományos elemzését követeli és az ezzel kapcsolatban felmerülő problémák állandó megoldását. Veszélyes, ha egyes szakaszokon megfeledkeznek, akárcsak ideiglenesen is, az állami és társadalmi élet eszmei alapelvéről, beletörődünk az eszmei hibákba. Ezek első pillantásra nem annyira észrevehetóek, mint például a technikai hibák. Ha valamilyen aggregátot helytelenül terveztek, akkor nem nyújtja a várható teljesítményt, vagy egyáltalán nem működik - ez azonnal látható, a veszteség egyszerűen kiszámítható. Az ideológiában elkövetett hiba azonban rendszerint rejtve marad, a szép szavak köntösei álcázzák, de annál inkább következményekkel terhes, mivel feltétlenül érezteti hatását, és óriási kárt okoz, ha idejében ki nem javítják. A jelenlegi világban nincs légüres tér: ott, ahol mi kedélyes nyugalomban töltjük időnket, ideológiai ellenfeleink tevékenykednek. Ezért - mint Lenin tanította - a szocialista ideológia bármilyen lekicsinyítése, az attól való bármilyen eltávolodás egyben a burzsoá ideológia erősítését jelenti. Különleges élességgel éreztem ezt azokban az években, amelyekről beszámolók; Nyugaton már elkezdődött a második világháború, mindinkább közeledett határainkhoz, a két rendszer eszmei párviadala szélsőséges formája - a nyílt háborús összeütközés felé fejlődött. Ebben a helyzetben fokozódtak a káderek eszmei-politikai nevelésével, a párt tömegkapcsolatainak megerősítésével szemben támasztott követelmények. Szükséges volt tevékeny, támadó propagandamunkát folytatni, idejekorán visz- szautasításban részesíteni az ellenséges ideológiát, a szovjet emberekben megerősíteni a magas fokú politikai öntudatosságot, a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus szellemében, a kommunizmus eszményei iránti hűség szellemében nevelni őket. Fontos, hogy mindegyik vezetőnek, mindegyik kommunistának hajlama legyen ehhez, nem beszélve á látszólag legegyszerűbb, de állandó erőfeszítést igénylő feladatról - hogy a néppel megértessük ezeket a célokat, amelyeket magunk elé tűzünk, megmagyarázzuk, mire törekszik konkrétan az adott szakaszban pártunk központi bizottsága. Más szóval, különböző hallgatóság előtt kell beszélni, sokféle emberrel kell találkozni. Akkor a dnyepropetrovszki területen első ízben kerültem szembe ennek szükségességével, s ezzel kapcsolatban el akarom mondani bizonyos elképzeléseimet, amelyek még azokban az években kezdtek kiala- • kulni bennem. A szenvedélyes, pártos szó a párt éles fegyvere volt és marad, és ezzel igen komolyan kell bánni. A szovjet emberek helyeslik, támogatják a párt politikáját. És mi mégis mindig nagy figyelmet fordítottunk és fordítunk az ideológiai munkára. Ebben a munkában a legfontosabb fegyver: az igazság. Es a sikerekről és a hiányosságokról, úgy véljük becsületesen kell beszélni. Az őszinte beszédet az emberek mindig megértik. Lenin hangsúlyozta, hogy a szocializmus ereje a tömegek öntudatosságában rejlik. Semmi sem meddőbb, mint az olyan propaganda, amelynek nincs címzettje, amely elszakadt a hallgatóság érdekeitől, a nap szükségleteitől. Ha a szónok kitér az elől, hogy válaszoljon az éles kérdésekre, akkor az emberekben bizalmatlanságot kelt. Ha az előadó az emelvényen motyog, közhelyeket ismétel, akkor ennek fikarcnyi haszna sincs, sőt mi több, az ilyen szónok leszoktathatja az embereket arról, hogy egyáltalán előadásokat hallgassanak. Ebben a dologban a formalizmus tilos, kötelezően szükséges az alkotó megközelítés. Hangsúlyozni akarom: a siker titka nem az ügyes szónoki fogások, amelyekre a burzsoá politikusok hajlamosak, nem a kiszámított pátosz és nem a hangszálak ereje. Leninnek, mint ismeretes, nem volt harsány hangja, őt pedig mindenki hallotta. Az egész ország, az egész emberiség. Azért hallották, mert odafigyeltek. És azért figyeltek oda, mert beszédeiben a tömegekhez közel álló eszmék és gondolatok voltak, s ö ezeknek az eszméknek a védelmére cáfolhatatlan érveket talált, logikus volt, mélyrehatóan tudományos, merész következtetéseket vont le, mindig konkrét és jelentős feladatokat tűzött ki... A Dnyepropetrovszkban a háború előtt töltött éveim úgy elevenednek meg emlékezetemben, mint az igen feszült munka ideje. Látszólag minden nyugodt volt: a mozikban a „Volga-Volga“ és a „Világos út" című filmvígjátékokat játszották, a városokban és a falvakban a munka szokásos ütemében folyt az élet, a földeken érett a termés. Mi azonban valamennyien éreztük: fokozódik a háborús fenyegetés. 1940-ben a dnyepropetrovszki területi bizottság felelősségteljes feladatot kapott az OK/b/P KB-től - a terület üzemeinek egy részét haditechnikai felszerelés gyártására kell átállítani. Moszkvából rejtjeles távirat érkezett, amely arra szólított fel bennünket, hogy szervezzük meg a területi bizottság hadiipari titkárának tisztségét. A pártbizottság vezetőségi ülését Zagyioncsenko vezette. Közölte, hogy tekintettel ennek a munkának a különleges fontosságára és arra a lehetőségre, amellyel a központi bizottság politikai bizottsága felruházta, erre a tisztségre olyasvalakit kell kiemelni, aki nemcsak műszakilag képzett, a kohászathoz értő szakember, hanem egyúttal rátermett szervező is, aki tud dolgozni az emberekkel. Körülbelül ezeket mondta, és engem javasolt jelöltnek. Egyhangúan rámszavaztak. Vajon tekintetbe vettük a háború valóságos veszélyét, készültünk rá? Feltétlenül tekintetbe vettük, készültünk. Afelől nem volt kétség, hogy a háborús veszély fokozódik, hogy a fasizmus a fő ellenségünk. Az országnak nagy szüksége volt fémre. 1940 júniusában a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa és az OK/b/P határozatot hozott „A nyersvas-, acélgyártásról és a hengereltáru-termelésről megállapított terv teljesítését biztosító intézkedésekről". Országos kohászverseny bontakozott ki az aggregátok kapacitásának legjobb kihasználásáért, és az én földijeim ebben a versenyben jelentős sikereket értek el. A kifejezetten békés célú termékeket előállító üzemek ezentúl a hadsereg számára dolgoztak; az Artyom Gyár alkatrészeket készített a harci repülőgépekhez, a Komintern Gyár aknavetőket, a Dzerzsinszkij Dnyeperi Kohászati Gyár pedig tüzérségi lövedékeket... A területi bizottságban olyan kimutatások kerültek az íróasztalomra, amelyeknek mindenképpen örültem. És bár már több száz üzemért voltam felelős, az én kedves gyáramból érkező hírek - nem titkolom - különösen közel álltak a szívemhez. 1941 -ben a Dzerzsinszkij Dnyeperi Gyárat a „Szovjetunió legjobb kohászati üzemének“ címével tüntették ki, és megkapta a vaskohászati népbiztosságnak és a kohászszakszervezet központi bizottságának vörös vándorzászlaját. xxx A hazaszeretet mindegyikünkben a gyermekkor, a szülőház, az ismerős utca, város vagy falu emlékével kezdődik. És ugyanakkor élénken él bennünk a nagy, hatalmas haza érzése, amely a veszélyek és a nagy megpróbáltatások (napjaiban az egyik végétől a másikig egyszerre fájdalmasan közelállóvá és kedvessé válik számunkra. Nekem az a szerencse jutott, hogy a saját szememmel láthattam szülőhazám tágas térségeit, közelről megismerhettem sok polgártársamat, és tudom, hogy a nép tervei, ábrándjai, szándékai megfelelnek annak a földnek, amelyen szerencsés módon élhetünk, amelyet apáinktól kaptunk, s még gazdagabban és virágzóbban kell gyermekeinkre hagynunk. Ezt az első ötéves tervek nagy eredményeivel bizonyítottuk be. De elérkezett népünk életének gyötrel- mes, keserű és egyúttal a példátlan hősiességbe vetett magasztos hittel eltöltött időszaka. Megkezdődött a Nagy Honvédő Háború. Eljött az az idő, amikor meg kellett védelmezni a szocializmus nagy vívmányait, meg kellett védeni mindazt, amit elértünk és felépítettünk, bátran ki kellett állnunk a számunkra drága földért. S én a szovjet katonák és tisztek millióival együtt végigjártam a háború nehéz útját, elejétől végéig, a háború első napjától a Győzelem boldog napjáig. Erről az időszakról azonban külön kell szólnom. Fordította: GELLÉRT GYÖRGY (VÉGE) 1970, Tádzsikisztán. Leonyid lljics Brezsnyev Nurekben egy bolt eladójával beszélget (APN-felvétel) lllíllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll^
