Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-05-14 / 19. szám
Aden PER AZ OSTROMLOTT ERŐDBEN Az adeni tévénézőknek furcsa vendégei vannak manapság. Naponta látjuk azokat, akik évekig bujkáltak, s készültek a régebbi vagy frissen épült üzemek megsemmisítésére, a gyárak, olajfinomítók, raktárak felrobbantására. A tizenhárom diverzáns pere február elején kezdődött a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság legfelsőbb bíróságán, s a perről, a tanúvallomásokról naponta hírt adott a rádió, a televízió és a sajtó. A tömegkommunikációnak egyébként esetünkben jelentős szerepe volt a diverzáns- terrorista-hálózat felgöngyölítésében is. A tizenharmadik vádlott ugyanis a rádióadásoktól esett pánikba: hallotta, hogy a már hurokba került terroristák közül többen emlegetik a konspirációs nevét. Ekkor menekült a hegyekbe, ahol a lakosság segítségével elfogták. A terrorista csoportot egy szaúd-ará- biai támaszponton képezték ki. Tagjaik ott tanulták meg a térképolvasást és az iránytű használatát, a robbantástechnikát, a rejtőzködés és a konspiráció mesterségét, a robbantások előkészítését és végrehajtását az illegális beszivárgás és szervezkedés egyszeregyét. A konspirációra különösen nagy gondot fordítottak: tizenhárom ember közül csak az a bizonyos ,,tizenharmadik" tartott több társával kapcsolatot - a többiek kéttagú mini-csoportokba szerveződtek. Egy-egy összeesküvő legfeljebb egy másikat ismerhetett. A kiképzők - zömmel angolok és amerikaiak - ugyancsak álnéven mutatkoztak be, mint ,,Bell kapitány", ,,John‘‘, és a tolmács, aki az ,,Amiri‘ nevet választotta magának. A vallomások és a szakértői vélemények alapján ismeretessé vált, hogy a dél-jemeni biztonsági szolgálat már 1980 eleje - tehát beszivárgásuk - óta figyelemmel kísérte a terrorista hálózat egy részét, s pontos megfigyelésekkel készítette elő az ellenséges csoport felgöngyölítését. Néhány arc a vádlottak közül. Nézzük először azt, aki legutoljára került a hatóságok kezére, tehát, a „tizenharmadik". A harminckét éves Szaleh Ali Szatem ai Kajmi már második alkalommal kényszerült menekülésre: egy évvel ezelőtt is szökésben volt, akkor vádlott-társa, Ali Jeszlam segített neki. A vádlott-társ hozta össze a nyugati kiképző tisztekkel. Mellette ül a vádlottak padján a huszonhét esztendős Amdib Hadi Szaid Baoda. Futárszolgálat volt a fő feladata. Ö vitte a levelet Szálét Muhszin aI Hader- nak, aki szintén a vádlottak padjára került éppen úgy, mint a másik levél címzettje, Abbasz Szaid, s a harmadik levél megka- pója, Szaid al Hader. Amdib Haid Szaid Baoda pontosan tudta, hogy a levelekben a tervezett robbantásokkal kapcsolatos utasítások vannak. A futárszolgálat mellett tevékenyen részt vett a szervezésioperatív munkában: Szaidot és Haddert ő ismertette meg adeni „felső kapcsolatával." A tizenegyedrendü vádlott, a húszesztendős Rasad Szaid Táres bűnlistája meglehetősen terjedelmes. Ő szállította be a robbanóanyagot az ország területére, és gondoskodott a veszélyes rakomány elrejtéséről. A Habawhegységben, Szabehja falu határában, egy karavánoktól és autóktól nem háborított sivatagos helyet szemelt ki erre a célra. Rasad pontosan tudta, hogyan kell szállítani és tárolni a robbanóanyagot. Egy gépkocsi kereke mögött kialakított üregben helyezte el a veszélyes szállítmányt és Adenbe vitte. Ebben segített neki vádlott-társa, Abbasz Szaid Mohamed. Adehban zsákba pakolták a robbanóanyagot. Rasid ez év január 24-én Aden Assab nevű kerületében az An Nur mecset előtt találkozott egy cinkostársával, akinek átadott egy harmincnyolcas töltetet tartalmazó robbanóanyag-kartont. Ezt a robbanóanyagot és a már elrejtett diverzáns-eszközö- ket kivették a kocsikból, zsákba tették, majd újra elrejtették. Az összesküvök akkor kerültek hurokra, amikor még nem volt módjuk a cselekvésre. De nem csupán ezt az „ártatlan" robbanóanyag-szállítást lehet a rovásukra írni - hanem elsősorban azt, hogy pontosan tudták, milyen veszélyes feladatra készülnek fel. Azt valószínűleg nem tudták, hogy a dél-jemeni BTK 106.-109. bekezdésének 2. paragrafusa, annak is az 1976/b alpontja alapján vonják felelősségre őket, de azzal tisztában voltak, hogy a Little Áden-i olajberendezések felrobbantása, ami terveik közt szerepelt, az adeni központi benzinkutak megsemmisítése, az adeni óriásfinomítók, a szárazföldi és a tengerbe süllyesztett tartályok levegőbe repítése - büntetendő cselekmény. A tárgyaláson fény derült a szomszédos országok - és kiemelten Szaúd- Arábia - baljós szerepére. A sivatagi olajkirályságban van az a támaszpont, ahol kiképezték a robbantókat. Ez a támaszpont működteti a rádióadót is, amelyen a szigorúan konspirativ utasításokat kiadták az ügynököknek. Érdekes bepillantást nyerhetünk konspirációs módszerekről az al Fadzsir al dzsedid cimű adeni lapból és a bejrúti Asz Szafirból. Ezek szerint megbízóik különböző, Dél-Je- menben népszerű dalok sugárzásával instruálták a diverzánsokat. Ha például felhangzott a különösen kedvelt ,,Menjél vissza...“ kezdetű sláger, akkor a terroristák közül valaki észlelte, hogy parancsot kapott: ,,Menjen vissza a bázisra". Ha a , .Súlyemelők lazítanak" kezdetű dal került műsorra, akkor mindenki tudta: továbOí utasításig csendben kell maradni. A komor hangulatú „Az isten és az éjszaka" az összeesküvők szótárában annyit jelentett: ,, Felkészülni". A tervbe vett, meglepetésszerű akciósorozatnak az lett volna a célja, hogy az ENSZ „szegény országok“ csoportjába sorolt Dél-Jement gazdaságilag egyetlen csapással tönkretegyék. Ez adta volna meg a jelet a belső ellenségek más, megszervezett csoportjainak akciójához. De a belső felforgatok - a tervek szerint- nem maradtak volna egyedül, hiszen a Szaúd-Arábia és Oman felől megindított szárazföldi és légierők - a tervek szerint - megbénították és „földhöz szegezték" volna a dél-jemeni hatóságokat. Ugyancsak az Asz Szafir értesülése szerint a tervet a legutóbbi Weinberger- látogatás idején véglegesítették. Akkor az amerikai hadügyminiszter - mint a lap március 27-i számában megírta -, áldását adta arra az elgondolásra, amely szerint a külső fegyveres támadást elsősorban Mahara és Handramauth kormányzóságok ellen kell végrehajtani. A régi dédelgetett elképzelésekhez egyébként a néhai Szadat elnök fenntartás nélkül megadta a hozzájárulását, ám- mint az Asz Szafir írja - utódja, Hoszni Mubarak elnök nem adta meg a hozzájárulást. A lapértesülések ellenőrzése nem egyszerű, de ezek az információk szomorú következetességgel illeszkednek a Dél-Jemen elleni fokozódó nyomás hírei közé. Emlékeztetünk most egy régebbi, január 19-én lezajlott incidensre. Ennek szenvedő alanyai a dél-jemeni légitársaság, az Al Yemda utasai voltak, akik Adenba akartak repülni. A gépet- még Bejrut légterében - izraeli vadászgépek vették üldözőbe, és arra akarták kényszeríteni, hogy izraeli repülőtéren szálljon le. A négy vadászgép felvette a szabályos „leszállást kikényszerítő" harci alakzatot, és elhangzottak az ezzel kapcsolatos utsítások a jemeni pilóta számára. Az izraeli gépek a Béeka völgyben felállított szíriai rakétaütegek fölé kényszerítették a dél-jemeni gépet és a SAM- rakétákkal felszerelt ütegek tüzet nyitottak. Ezt a pillanatot használta fel a pilóta- és megtagadva az izraeli utasítások teljesítését, Damaszkusz felé fordult, sott tette betonra a gépet. Az izraeli repülők most tüzet nyitottak a dél-jemeni polgári gépre, s négy utas megsebesült. A Tel Aviv-i hírszerzés úgy tudta, hogy a repülőgépen tartózkodik Abu Amar, más néven Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke. Ezzel az akcióval Izrael egyszerre okozott volna súlyos károkat a dél-jemeni államnak és a palesztin mozgalomnak. Elsősorban ez a két arab ténvezö áll az arab reakció és az Egyesült Államok közel-keleti terveinek útjában. A szocialista orientációt választó Dél- Jemen mindig is „élvezte" az ellenség megkülönböztetett figyelmét. Nincs ez másként most, a per idején sem. Érdekesen tanúsítja ezt a per egyik kifejezetten politikai jellegű követelménye. Amikor fény derült Szaúd-Arábia sötét szerepére, s nyilvánosságra kerültek a vallomások és a bizonyítékok - a szaúdi kormány különmegbízottja azonnal repülőgépre ült, és Adenbe utazott. Zavarában - mint a kormány üzenete is, amit magával hozott - nehezményezte, hogy a szaúdi szerepet így leleplezték-mielőttmégakét kormány, az adeni és a rijadi - megtárgyalhatta volna az ügyet. Persze, ilyen tárgyalásokra nem nagyon kerülhet sor - hiszen a szaúdi udvar eddig még csak nem is válaszolt a dél-jemeni indítványokra. Ez volt az első alkalom, amikor a szaúdi kormány partnernek tekintette a demokratikus Jemen kormányát. Dél-Jement sokan ostromlott erődhöz hasonlítják. Valóban, a szocialista és demokratikus vívmányait védelmező JNDK helyzete sokban emlékeztet a várukat elszántan védelmező harcosok helytállására KRAJCZÁR IMRE < A keleti bölcsesség úgy tartja: „ha végig akarsz tekinteni a megtett úton és látni akarod, merre tart tovább, kapaszkodj fel egy magas hegyre“. Ha ezt a tanácsot szó szerint értelmezzük, Tádzsikisztán lakosainak - nemhiába élnek a legmagasabb hegyek között a Szovjetunióban - minden alapjuk megvan arra, hogy ítéletet mondjanak szülőföldjük múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Ám még a hegyek lábánál is érzékelhető, milyen nagy utat tett meg az egykori Kelet-Buhara a szovjethatalom évei alatt.- Noha ez az út csupán fél évszázados, de a középkorból vezetett napjainkig - mondja M. Aszimov, a Tadzsik Tudományos Akadémia elnöke. - Gyakran törtem a fejem, vajon miért volt a korábbi nemzedékek között oly sok Szangin (kő), Pulat (acél) és Monad (megmaradó) nevű férfi. Aztán rájöttem, hogy a szülők ezekkel a nevekkel próbálták befolyásolni gyermekeik sorsát, így akarták megedzeni őket a viszontagságokkal szemben. Sajnos, ennek ellenére itt volt a legnagyobb a gyermekhalandóság - még a közép-ázsiai köztársaságok között is. De vonatkozik ez az analfabéták számára, a nyomorúságra és a gazdasági elmaradottságra is: aligha volt még egy körzete Ázsiának, amely ennél mélyebbre süllyedt. mintegy 30 százalékkal nőtt, s ebben döntő része van a természetes szaporulatnak. Ha abból indulunk ki, hogy a köztársaságban ezer szülőre ma is háromezer gyermek jut ( Szovjetunióban 1050 az átlag), Tádzsikisztán lakossága továbbra is jelentős mértékben nő. Már most gondolni kell tehát a jövendő nemzedék foglalkoztatottságára. A feladat nem egyszerű. Arról van szó, hogy Tádzsikisztán lakossága ma alapvetően a mezőgazdaságban dolgozik: minden száz lakosból 65 a hagyományos földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. A népszaporulat itt a legnagyobb: egy-egy családra átlagban öt gyermek jut. Ugyanakkor a foglalkoztatottság bővítését maga a természet korlátozza, hiszen a köztársaság területének hét százalékát, amit nem hegyek borítanak, már régen művelés alá vonták. Nos, pontosan ebből fakad a probléma: Tádzsikisztán ■ ■■ rw m jovoje IPAR ÉS DEMOGRÁFIA ' ÚJ szú 15 1982. V. 14. Tádzsikisztán ipara ma tíz nap alatt többet termel, mint negyven esztendeje egy egész év alatt. Még 1960-hoz képest is megnégyszereződött az ipari termelés volumene. 1980-ban 14 milliárd kilowattóra villamos energiát termeltek a Tadzsik SZSZK-ban egy főre számítva az eléri a japán színvonalat. Az Oroszországi Föderáció után itt van a legtöbb vízenergia-készlet. A tadzsik folyók persze nem olyan szélesek és nem olyan hosszúak, mint szibériai társaik, de esésük gyakran csak kilométerekben mérhető; épp ez magyarázza erejüket. A Vash elektromos töltése például kilométerenként háromszorosa a Jenyiszejnek. A folyón már működik a 2,7 millió kilowattos nureki vízi erőmű, épül a roguni és a bajpazinszki erőmű, hozzákezdtek újabbak tervezéséhez is. Együttes teljesítményük a jövőben eléri majd a 26 millió kilowattot, évi villamos-energia termelésük pedig 116 milliárd kilowattóra lesz. Az olcsó áram lehetővé teszi, hogy a köztársaságban energiaigényes iparágakat fejlesszenek. Jó példa erre a dél-tadzsikisztáni iparterület két elsőszülötte: a javani elektro-vegyipari gyár és egy alumíniumkohó Turszun- Zade városában. A természeti kincsek hasznosítása fontos, ám nem kizárólagos oka annak, hogy ilyen hegyes vidéken korszerű nagyipar létesítésébe fogtak. Jelentős szerepet játszik ebben a lakosság lélekszámának gyors növekedése; csupán tíz esztendő alatt Tádzsikisztán népessége a munkaerő-tartalékok évi növekedésének kilenctizedét a falu adja, az új munkahelyek viszont főleg a városokban, a nagy ipari létesítményekben jönnek létre. A PROBLÉMA LÉNYEGE ÉS A MEGOLDÁS A hetvenes években a tadzsikisztáni városi fiatalok - azokat kivéve, akik főiskolán, egyetemen folytatták tanulmányaikat - az iskola befejeztével üzemekbe vagy a szolgáltatásba mentek dolgozni. Csupán a lányok hét százaléka maradt otthon, a háztartásban. Falun más a helyzet. A mezőgazdasági területek szűkössége miatt a kolhozok és szovhozok nem igényelnek sok munkáskezet. Ellenkezőleg: a gépesítés és az energiaellátottság következtében a munkaerő-szükséglet csökken. Ennek tudható be, hogy a középiskolák végzős tanulóinak csaknem egyharmada a szüleinél marad. A fiúk a háztájiban dolgoznak, a lányok a kisebb gyermekeket gondozzák, és háztartási munkát végeznek. Miért nem megy a fiatalság a faluból a városba? Először is azért, mert a földművelés évszázadok óta a tadzsikok fő tevékenységi területe, és szakmai tökélyre tettek szert -a zöldség- illetve a gyümölcstermesztésben, nem beszélve a vékony szálú gyapotról, melyhez hasonló nincs a világon. Másodszor: a tadzsik faluban megszokták a nagycsaládos életmódot. Nemegyszer három-négy nemzedék él egy fedél alatt, és a családtagok száma eléri a húsz főt. Végül: a hegyvidék gátolja a migrációs folyamatok kialakulását. Vannak szubjektív tényezők is. Ilyen például a köztársaság elmaradottsága olyan munkaigényes iparágak területén, mint a könnyű-, az élelmiszer-, a gép- és a műszeripar.- A megoldás egyértelmű - mondja K. Mahkamov, a Tadzsik Tervbizottság elnöke. - A színesfémkohászattal és a vegyiparral párhuzamosan a tizenegyedik ötéves tervben megkezdjük több munkaigényes vállalat létesítését. Ilyen lesz a köztársaság déli részén fekvő járási központban, Kurgan-Tyubéban a harisnyagyár Lenina- badban (területi székhely északon) a divatáruüzem, Közép-Tadzsikisztánban, Gisszarban pedig a bőrfeldolgozó üzem. Jelentősen bővítjük a fővárosban, Dusanbé- ban a hagyományos agyagedénygyártást.- 1975-ben - említi a köztársasági szakmunkásképzési bizottság elnöke, K. Haszanov - 130 fiatal embert küldtünk az Uraiba, hogy ellessék a fémkohászat titkait. Ez röviddel azelőtt történt, hogy felépült az alumíniumgyár első részlege. Mellesleg az itt dolgozó munkások fele korábban gyapottermesztó, kertész vagy juhász volt. Többségük a gyár szakmunkásképző intézetében sajátította e! a mesterséget. Jelenleg Tádzsikisztánban csaknem 80 szakmunkás- képző van. Csupán tavaly több mint 18 ezer fiatal kapott szakmunkás-bizonyítványt, és középfokú végzettséget. Csakhogy a köztársaságnak évente 40—45 ezer szakmunkásra van szüksége, mintegy 500 szakmában. Egyelőre csak százhúsz mesterséget oktatnak. Tádzsikisztán számára tehát az egyik legégetőbb feladat a műszaki szakoktatás fejlesztése. A közép-ázsiai parasztság körében az urbanizálódás sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk. Ezzel a feladattal sok szakember foglalkozik Tádzsikisztánban, építészektől a pszichológusokig. Az új tadzsik városokban olyan feltételeket kell létrehozni, hogy a paraszt maga akarjon odatelepedni.- Őseim parasztok voltak - meséli Zulfikor Sirodzsev.- Szüleim kolhoztagok, de én már több éve dolgozom az alumíniumgyár elektrolízisüzemében. Műszak után motorra ülök és visszamegyek szülőfalumba, Jangi-Tur- musba. Tizenöt-húsz percig tart az út. Huszonkilenc éves vagyok. Jól bírom erővel, naplementéig még a kertben is dolgozom vagy a házban ügyködöm. A háztájiban almát, gránátalmát és sárgabarackot termesztünk. Ami megmarad, azt eladjuk, a szövetkezetnek vagy a piacon. Három gyerekünk van, és 400 rubeles üzemi fizetésem egyhar- madát rakom a takarékba. A húst, a baromfit, a gyümölcsöt- mind magam termelem meg. Persze, falun lakni és városban dolgozni nem a legideálisabb modell a tadzsikisztáni demográfiai problémák szempontjából. Ez ideiglenes, elkerülhetetlen kompromisszum. Ezzel egyidőben Tádzsikisztán gyorsan halad előre a gazdasági és a társadalmi fejlődésben. JURIJ ZEMMEL, az APN tudósítója
