Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-05-14 / 19. szám

Harminchét ország kilencszáz kiállítója adott egymásnak randevút a fogyasztási cikkek áprili­si vásárán, amelyet tizenharmadszor rendeztek meg Brnóban. Összeállításunk elsősorban azoknak készült, akik nem látogathattak el a vá­sárra, s nem kóstolhattak bele a kiállítás tavaszi hangulatába. A blak - Ez a portéka látszólag kilóg a közszükségleti cikkek sorából. A dán Velux cég ablakbemutatója mégis a vásár közkedvelt megállójának számított. Nem hiába, hiszen a tavalyi aranyérmes elismerés után nagyobb lett a kíváncsi érdeklődök tábora. Hétvégi háztulajdonosok, városlakók töltöttek hosszú perceket a tetőablaktipusok között és reménykedtek: hátha az esetleges behozatalból nekik is jut majd. Mert a vásár tanúsága szerint hazánkban hasonló ablakokat még nem gyártanak. B útor - Feltehetően sokan csupán miattuk indultak el Brnóba. És nem csalódhattak, mert bútoriparunk számos újdonsággal, választékában gazdag lakberende­zési tárggyal mutatkozott be. Mellettük már hagyományo­san Jugoszlávia és Finnország, s legújbban az NDK is külön részleggel képviseltette magát. A többiek elvétve saját pavilonjaikban mutattak be egy-egy sajátos bútordara­bot. Legjobban azonban a hazai vállalatok bútortípusaira figyelt oda a látogató, mert főleg ezekből várja a legtöbbet üzleteikben. S ha minden jól megy, külföldre is egyre több jut belőlük. C ipő — Hazánk évente 120 millió pár cipőt gyárt, ebből az idén kétezer mintadarab jutottéi Brnóba, sközülük az egyik, a gottwaldovi cipőgyár terméke aranyérmet nyert. A külföldi kiállítók közül megítélésünk szerint Görögország állt az első helyen krémszínű nyári cipőivel. Tegnap a vásáron - holnap az üzletekben (Milan Moyzes, Markovics Ferenc és Rudolf Őtursa felvételei) D ivat - A vásár látogatói arra is kíváncsiak voltak, mi a divat Bulgáriában, a Szovjetunióban, miben járnak az emberek Ausztriában vagy éppen Brazíliában, így aztán a divatbemutatók minden nap telt ház előtt zajlottak, örömmel állapítottuk meg, hogy a bemutatott modellek között nem volt egetverő különbség, hiszen keleten is, nyugaton is igyekeznek az alkalomnak megfelelően öltöz­ködni az emberek. Hogy melyek az év legdivatosabb színei? A zöld, a piros, a halványkék a halványzölddel, a sárga a feketével. Lilának, mályvának nyoma sem volt. E lektrotechnika - A csehszlovák elektrotechnika kerek száz új gyártmánnyal képviseltette magát az idei vásáron. Érdekes, a látogatók figyelmét nem is annyira a lemezjátszók, rádiók és magnók kötötték le, mint inkább a színes televíziók. Ezt az érdeklődést tükrözik a legújabb adatok is, amelyek szerint öt év alatt (1981-től 1985-ig) hazánkban 210 százalékkal növekedik a színestelevízió- gyártás, ezzel párhuzamosan 75 százalékkal csökken a hagyományos televíziókészülékek gyártása. Ugyaneb­ben az időszakban rádióból 17, magnóból 40, gramafonból pedig 12,5 százalékkal növekszik az árutermelés. Itt említ­jük meg a kisszámítógépeket is, amelyek gyártását a közeljövőben Csehszlovákia is elkezdi. H angszer - Furcsa módon a zene máshonnan kerül a részleg előtt bámészkodók fülébe. A néma hang­szerek világa szokatlan: kíváncsiságot ébresztő és érthe­tetlen egyszerre. Hradec Královéból, hazánk hangszer- gyártásának fellegvárából öt kontinens hetven országába szállítanak különböző, túlsúlyban klasszikus fúvós-, ütő-, billentyűs és húros hangszereket. J áték - A vásár rendezői természetesen a gyerekekről sem feledkeztek meg. Kesztyűsbábok, marionett bábuk, összerakható játékok, építőkockák egész sora jelezte, hogy játékboltjaink polcain a jövőben is növekszik a választék. S ha ötletekért nem is, mechanikus játékokért bizony át kell mennünk a szomszédba. Például az NDK-ba vagy a Szovjetunióba. inni K ozmetika - A kozmetikai cikkek terén a tőkés orszá­gok közül továbbra is Franciaország, Nagy-Britan- nia és Hollandia áll az élen. Az új hazai termékek közül a legnagyobb sikere bizonyára a fenyőillatú légfrissítőnek és a Romulus férfi kölninek lesz; az előbbi a bratislavai Kozmetika, az utóbbi a prágai Astrid terméke. Ó ra - A sternberki Chronotechna gyártmányai közül elsősorban az ébresztőórák nyerték el a látogatók tetszését, s még az óraiparáról híres Svájc is több ezer darabot rendelt belőlük. P orcelán - A Karlovy Vary-i porcelángyár termékeit sem kell reklámoznunk. Hagymamintás étkészle­tünk nem véletlenül lett világhírű, a gyár forma- és mintatervezői azonban másodszor is meg akarják hódítani a világpiacot. A legújabb étkészlet (rózsaszín alapon apró aranyszínű virágok) a közeljövőben a hazai boltok polcain is feltűnik. S portcikk - Kevesebb világhírű cég képviseltette ma­gát az idén, mint tavaly. Tovább folytatódott a szét- forgácsoltság, mely az egykori különálló Intersport kiállítás fokozatos beolvadását mutatja. Több állam nemzeti rész­legén hagyta a sportcikkeket, s így a látogató egyéb érdekesebb látnivaló miatt nem mindig figyelt fel rájuk. A hazai vállalatok - szokásaikhoz híven - ismert és újdonságnak szánt sportcikkeikkel jelentkeztek. O^ivattyú - A Sigma pavilonnak nincs párja a brnói 0/1 vásár területén. Minden tavasszal leginkább a kis­fogyasztókat próbálja magához csalogatni, hogy tovább gyarapítsa jó ismerőinek amúgy is népes táborát. Vonzó látványt nyújt a pavilon előtti medence, mely körül megál­lás nélkül működnek a szivattyúk. Legutóbb összesen 73 különböző terméküket mutatták be. Közülük a családi házak és a nyaralók tulajdonosai nem egyet már jól ismernek. Ilyen például a Darling típusú automatikus házi vízmű vagy az Iris—70 nevű aggregát. S újabban az EVDU és AVBU típussor szivattyúi lettek népszerűek. A Sigma márka a világ száz országában ismert, s bár a konszern termékeinek csupán töredéke készül a kisfogyasztók részére, mégsem mindegy, hogy az egyre több kertbarát felkarolására mennyit szánunk ezekből T anszerek - A KOH-I-NOOR gyártmányai továbbra is állják a sarat a világpiacon. A teské Budéjovice-i ceruzák és a dacicei filctollak a világ összes kontinensén elnyerték a vásárlók tetszését. Ü veg - Üvegiparunkat a Novy Bor-i Crystalex mutatós vázái, poharai, gyümölcsöstálai képviselték, ame­lyeket Dániától Portugáliáig, Új-Zélandtól az Egyesült Államokig ismer a világ. Ami szembetűnő volt ezeken a tárgyakon: a nosztalgiahullám pecsétje. V ilágítótest - Nyugodtan melléírhatnánk. . . és fény­forrást. Mert e kettő nem választható el egymástól, ugyanúgy, mint a Tesla és az Elektrosvit ez irányú együttműködése sem. Érdekes, hogy mégis más-más helyen láttuk kiállítva a fényforrásokat és világítótesteket. Pedig a két partner újabb kézfogása további harcra szólít. Energiaínséges napjaink fénycső kontra izzólámpa mérle­gét szemléletváltással az előbbi javára próbálják billenteni. ★ * Hétnapos nyitvatartás után zárta kapuit Brnóban az idei tavaszi nemzetközi vásár. Ezalatt több mint 130 ezer ember járt a kiállításon, miközben külkereskedelmi vállala­taink képviselői 3,15 milliárd korona értékű árucserefor­galmi egyezményt kötöttek. Ez a tavalyihoz viszonyítva - a tőkés piacokon mutatkozó értékesítési nehézségek ellenére - majdnem 22 százalékos növekedést jelent. Külkereskedelmi vállalataink üzletkötési tevékenysége tehát sikeresnek mondható. A szerződések 43 százalékát a szovjet partnervállalatokkal kötötték, utánuk Magyaror­szág, Jugoszlávia, Ausztria, az NSZK, az NDK, Svájc, Holladia, Lengyelország és Olszország következik a sor­ban. Jövőre, tizennegyedszer április 20-a és 26-a között rendezik meg a fogyasztási cikkek brnói vásárát, melyen majd a bőrdíszmüáruk és cipők érdemelnek ki megkülön­böztetett figyelmet. J. MÉSZÁROS KÁROLY SZABÓ G. LÁSZLÓ Gyermekszoba - variabútorból A Videoton színes televízió előtt minden látogató megállt néhány percre A Novy Bor-i Crystalex termékei is ott voltak a tavaszi vásáron

Next

/
Thumbnails
Contents