Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-30 / 17. szám
V ... s ugyanaz ma, a Szlovák Nemzeti Felkelés tere A régi Vásártér... Vásártér. Jtíarklplatjs. Ilyenkor, munka után, otthonában, jólI esik egy pohár habos sör - idegtom- pítónak, és egy kis csésze erős feketekávé - frissítőnek a beszélgetés nyitányában. Magas, szikár termetű, dércsípte hajú, az ötven esztendő mezsgyéjén túli, de fiatalos megjelenésű férfi. Arca bizalmat gerjeszt. S ez nem is másodrendű dolog, hiszen dr. Payer György hivatása: urológus. Mintha fáradtan dőlne neki széke támlájának: - Ma nehéz napom volt. Jókora vesedaganatot mütöttem... El is merülne az élete nagy részét kitöltő téma fejtegetésében, de amikor az asztallapra kiteszem a jegyzettömböt és a tollat, kissé csalódottan válaszol kimondatlan unszolásomra: - Máris dolgozni akar? Szinte harapófogóval húzom ki belőle azt, ami a személyére vonatkozik: - Hó- szén nagyapámról és a gyűjteményéről akar írni... - S csak akkor adja be a derekát, amikor elmagyarázom, erre a vargabetűre elkerülhetetlenül szükségem van. Régi pozsonyi „orvosdinasztia“ tagja. Apja és nagyapja is - tulajdonképpeni riportalanyom - fogorvos volt. Fia nyomdokaikban halad, ötödéves orvostanhallgató. Négy nemzedék egymás után ezt a pályát választotta. S ez nemcsak érdekesség, hanem manapság már fehér hollónak számító ritkaság is.- Nagyapám, Payer Endre, 1864-ben született. Pesten tanult és az akkori Szlovákia területén ő lett az első fogorvos Bányaorvos volt a szepességi Szomolno- kon, majd a ma Ausztriához tartozó Köp- csénybe került. Innen járt be minden áldott nap Pozsonyba a Zöldfa vendéglőbe, amely a mai Savoy helyén állt - billi- árdozni. Nagyon kedvelte ezt a játékot. Később, amikor már a városban lakott, egy ugrással odébb, a Carlton szálló helyén épült házban volt a fogorvosi magánrendelője... A szobafalról lekerül Kühmayer Róbert szobrász- és plakettmüvész egyik legrangosabb alkotása, dr. Payer Endrének és nejének vert arcdombormúve. Sokat elárul a város polgári köreiben jól ismert,becsült doktor úrról. Arcvonásaiból azt vélem leolvasni, hogy szigorú ember lehetett, de szerethette az élcelődést és nyilván kapható volt bohémségekre is. Unokája egészíti ki a képet: - A város nagyon hozzánőtt a szivéhez. Egyik vezető tisztségviselője volt a városszépítő egyletnek. Oroszlánrészt vállalt a Hegyi park létrehozásából. Nagyon érdekelte a sport is, ennek szervezéséből sem maradt ki. A családba, itteni tanuló éveiben, el-ellátogatott a világhírű magyar zeneszerző Bartók Béla is. Gyakran ült a zongorához. Apám mesélte, hogy a nagyapa egy ízben az utolsó akkord után megjegyezte: - Szép volt, Béla, szó se róla... - De Bartók ennek hallatán már tudta, hogy mi hiányzik még a házigazda boldogságához. Ismét a zongorához ült és nagyapám kedvelt keringöinek egyikét játszotta el. A lassan összeálló mozaíkkövek birtokában vágok a téma sűrűjébe: - Mikor fogott hozzá a képeslapok gyűjtéséhez?- Sajnos, erre pontos választ adni nem tudok. Ennek a szenvedélyének indítéka azonban - ismét apám elbeszélése szerint - egyrészt szoros kötődése volt szülővárosához, másrészt egyik barátjának fényképészeti vesszőparipája. így azután megvett a városról kiadott minden képeslapot, azokat rendszerezte és albumba ragasztotta. Előttem fekszik a két album, a zöld- és az égszínkék. A virágdíszes kemény borítólapok egyikén a felirat: ,,Képes-levelezőlap gyűjtemény", a másikon pedig ,,Postkarten album". Jártam már Morvaországban, a világ legnagyobb képeslap- gyűjtemény tulajdonosánál, aki szám szerint két és negyed millió darabbal büszkélkedhetett. Ahhoz képest ez csak amolyan „minigyűjtemény“, hiszen mindössze 750-800 képeslapot foglal magába. Viszont hozzávetőleg a múlt század nyolcvanas éveitől roppant sokat mond el az ősrégi város múltjáról. S témájában, magánkézben, ez a legnagyobb kollekció. Képekről szóban, érzékeltetöen körülményes dolog beszélni. Ezeket látni, láttatni kell és értékük - nem pénzre gondolok - csak így fogható fel maradéktalanul. Fekete-fehér és színezett változatban, évszázados rézkarcok fotoreprodukciói- val tarkítva mesélnek a lassan sárguló lapok. Olyasmiről, amit már régen elsodortak a változó korok, az államfordulatok, a városfejlesztés néha könyörtelen, de elkerülhetetlen törvénye. Őrzik a régi városkép eltűnt, vagy a felismerhetetlen- ségig megváltozott sok-sok részletét. De találunk rajtuk olyan épületeket, műemlékeket is, amelyek szerencsére megmaradtak szellemi gazdagodásunkra. Sem a nagyapa, sem az albumokat tovább gyarapító, rendszerező fia nem törekedett arra, hogy időrendbe sorakoztassa az anyagot. Inkább a tartalmi rokonság formálta az egyes képcsoportokat. S a késői érdeklődő számára nagy könnyítés, hogy a képeslapok alá többnyire gondosan odaírták az útbaigazító szöveget is.- Ez a legrégibbek egyike - bök rá kalauzom arra a képeslapra, amelyet annak idején a várdombról fényképeztek, s előtérben a dóm, a környező városrész, a háttérben pedig a Duna látható. - Akkoriban ugyanis még se híre, se hamva nem volt az 1891-ben elkészült, majd a második világháború végén a németek által a folyóba robbantott régi vas- hídnak... Sok a különlegesség is Csak néhányat említek közülük: a régi PTE pályán fociznak, valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben; gálába öltözött urak és hölgyek a ligetfalusi lóversenypályán; az 1899. évi nagy áradás nyomai a Duna- parton s egy évvel rá, április elsején, az egyik teret vastagon befedő hótakaró; Theodore Roosevelt amerikai elnök gépkocsin „száguld“ 1908. évi városlátogatása alkalmából; Károly királynak, az utolsó Habsburg-uralkodónak és feleségének, Zitának hazautazása Bécsbe, 1918. július 16-án; Fadrusz Jánosnak, a város szülöttének, a híres emlékmű szobrásznak szülőháza; a Hubert pezsgőgyár pincéje; a vasúti kettős alagút építése, jóval az ezredforduló előtt; a Vaskutacskát városközeibe hozó első trolibusz; a volt zsidó utcát 1913-ban „letaroló“ hatalmas tűzvész pusztító következményei; a váralja egyik „örömháza“ s alatta a tréfás, szemérmes szöveg: Weissné leánynevelö intézete. Folytathatnám a sort, de nem ez a lényeg. Sokkalta inkább az, amit ez a két album megóvott számunkra a város korabeli épületeinek, utcáinak, tereinek, gyárainak arculatából, műalkotásaiból és a légköréből. Ezt érzékelteti az az 1911 - ben készült képeslap is, amely a Duna- part mai Devín szálló fölötti részét örökítette meg egy hatalmas nyárfával. Kol- már József kínrímes versikéjét olvashatjuk le róla: Ez az agg Petőfi nyárfa / ,,A Dunapart bokrétája“ / Most hatvannyolc esztendeje / A költő hogy itt hüssele / E szép nevet adta rája. S ahogy tovább lapozom az albumokat, újabb és újabb színfoltokat fedezek fel. Bodros füstfelhöt eregetve, zihálva igyekszik a propeller Ligetfalu ‘elé; az innenső parthoz fából ácsolt halásztanyák simulnak, „bendójükben“ őrzik- egy kódobásnyira a Haltértöl - ízletes portékájukat; s lám, ez itt a karcsú Boon, a folyami hajókávéház, úri dámák pletykafészke, szerelmes fiatalok találkahelye; s amott a város szívéből villamos indul- Bécsbe. Noha ritkábban, de szemembe ötlenek plebejusibb jellegű képek is: lóvontatta kaszálógép, nyergében kackiás bajszú kezelővel emlékeztet arra, hogy itt 1902-ben országos mezőgazdasági kiállítást rendeztek. Többnyire ma is létező, hosszú múltra visszatekintő gyárak- a Dinamit-, a Stollwerck-, a Cérna-, a szivar- és a kefegyár - árulkodnak róla, hogy itt nemcsak polgárság élt, hanem mind számottevőbb erőt képviselt a munkásság is... A város rengeteget változott és fejlődött e képeslapok kora óta. Lakosainak száma az 1880. évi 51 ezerről napjainkig 390 ezerre gyarapodott. Szocialista jellegű, rohamosan tovább épülő, terjeszkedő nagyváros lett, amelynek biztató a tervekben, a műépítészek elképzeléseiben már élő jövője. S jelenének, jövőjének rangját csak növelheti, ha nosztalgia nélkül, de féltő gonddal megőrizzük mindazt, ami a múlt értéke, vagy akárcsak annak megőrzését érdemlő emléke. Ügy, ahogy azt dr. Payer György teszi, ezzel a ma már muzeális értékű ereklyével. GÁLY IVÁN POZSONY - PRESSBURG. - Automobil-Ganagc Az első trolibusz a városban (Dr. Payer György magángyűjteménye; Gyökeres György felvétele és reprodukciói) IMtfKÖRZŐ SZENVEDÉLY Pozsony — Czérnagyár Pressburg — Zwimfabrik Amikor a Cérnagyárat, a mai Március 8-a Üzemet még üres telkek övezték... ÚJ SZÚ 8 1982. IV. 30.
