Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-30 / 17. szám
ÁLLATORVOSOK AZ EREDMÉNYEK HÁTTERÉBEN A Senicai Járási Állategészségügyi Állomás dolgozóinak lelkiismeretes munkáját az elért eredmények is bizonyítják. Az állomás 1960-ban nagyon kedvezőtlen feltételek között létesült, ma már azonban korszerű, új épület áll az állatorvosok rendelkezésére. Valójában még nincs is befejezve, de már teljesíti a küldetését, eleget téve a járásban az állatorvosi szolgálattal szemben támasztott követelményeknek. Bizony, nem kevés feladat hárul az állategészségügyi dolgozókra, hogy a gazdasági állatok egészségi állapota a kívánt színvonalon legyen, ami az állattenyésztés jövedelmezőségének egyik alapvető feltétele. Az állatorvosok és az állategészségörök munkájáról MVDr. Zdenek Macenauer, az állomás igazgatója nyújtott részletesebb tájékoztatást. MVDr. Zdenek Macenauer, a Senicai Járási Állategészségügyi Állomás igazgatója- Közismert, hogy tevékenységünk a gazdasági és az egyéb háziállatok jó egészségi állapotának fenntartására irányul. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az állatorvosok saját körzeteikben, a nagyüzemekben és az egyéni tenyésztőknél állandóan figyelemmel kísérik az állatállomány egészségi állapotát, amit szaknyelven diagnosztikai prevenciónak, illetve profilaxisnak nevezünk. A diagnosztikai prevenció tulajdonképpen a beteg egyedek keresésében, kiválasztásában rejlik. Ez lehetővé teszi a különböző járványos betegségek elterjedésének a megelőzését. Ez a munka azonban eléggé bonyolult. A gü- mőkór keresésénél például az állatorvosoknak évente négyszer kell elvégezniük a bőr- alatti próbát, amikor tuberkulint juttatnak a bőr alá. A profilaxis viszont a speciális oltóanyagok, vakcinák alkalmazását jelenti a járványos betegségek ellen. A szarvas- marhánál általában évente egyszer esedékes a profilaxis elvégzése, de ez az alkalmazott vakcinától, illetve a fertőzés veszélyétől is függ. A sertéseket általában évente kétszer kell beoltani. E megelőző intézkedések ellenére mégis előfordulhat, hogy valamilyen fertőző betegség felüti a fejét a tenyészetekben. A kevésbé veszélyes betegséggel fertőzött állatokat azonnal elkülönítik és gyógyítják, de ha valamelyik veszélyes járvány kezd terjedni, akkor a területi likvidálás módszerét kell alkalmazni. Az állategészségügyi dolgozók további fontos tevékenysége a nem fertőző jellegű betegségek gyógyítása. Általában valamilyen szervi betegségről van szó. A gyógyítás rendszerint az istállókban történik, előfordulnak azonban olyan esetek is, amikor a beteg egyedet az állatkórházba kell szállítani. A senicai járási állatkórház még mindig az ideiglenes helyén működik, ennek ellenére Vladimír Tencer, Járt Durovka és Marián Mráz állatorvos a segédszemélyzettel együtt nagyon jó eredményeket ér el. Az operatív beavatkozásokon, s a beteg állatok hosszú ideig tartó gyógyításán kívül a szarvasmarha végtagjain előforduló rendellenességeket or- topedikus úton kezelik, szarvtalanitással is foglalkoznak stb. Sokoldalú tevékenység Ebben a járásban négy állatorvosi központ működik. Ezek vezetői felelősséget viselnek az állatok egészségi állapotáért az adott körzethez tartozó mezőgazdasági vállalatokban és községekben. A senicai járásban 27 efsz-ben és állami gazdaságban, valamint három központilag irányított mezőgazdasági vállalatban foglalkoznak állattenyésztéssel. Ha ehhez hozzászámítjuk a kis- tenyésztőknek, a szerződéses hizlalást folytató tenyésztőknek, valamint a háziállatokat tartó személyeknek nyújtott szolgáltatásokat, kiderül, hogy az állatorvosok napi munkájuk során nem ismerik a hivatalos órákat. Az állategészségügyi dolgozók további feladata az élelmiszeripari termékek egészségügyi ellenőrzése a húsipari üzemekben. Ez a munka a szakmai hozzáértésen kívül a munkabírást is megköveteli az állatorvostól, akinek az egész műszak folyamán jelen kell lennie a vágóhídon, s azonnal meg kell állapítania, hogy a levágott egyed alkalmas-e a fogyasztásra. Kiválóan végzi ezt a feladatot MVDr. Eugen Zavilba, akinek a helyi húsipari üzemben már 24 éves gyakorlata van. Ezt a rendkívül felelős munkát több mint 20 éve reklamációk nélkül végzi MVDr. Juraj Klicka is az egészségügyi vágóhídon. De vajon milyen feladatokat teljesít a járási állategészségügyi laboratórium? Erre a kérdésre MVDr. Anna Minárikoválól. a héttagú szocialista munkabrigád vezetőjétől kaptunk választ.- Elsősorban a terepen dolgozó állatorvosok munkájához nyújtunk segítséget. Megvizsgáljuk a takarmányok minőségét az egészségvédelmi követelmények szempontjából, megvizsgáljuk továbbá a tejben a tőgygyulladás kórokozójának a jelenlétét Az utóbbi szolgáltatásunkkal a tejtermelő vállalatok nagyon elégedettek. Ez úgy történik, hogy évente négyszer minden tehéntől tejmintát veszünk át, s a vizsgálat eredményei - alapján az állatorvosok a beteg egyedeket elkülönítik a többitől és kigyógyítják. Szocialista munkabrigádban A járási állategészségügyi állomás 102 dolgozója közül 50 az állatorvos. Bizonyára jelentős részük van abban, hogy ebben a járásban évről évre javul az állattenyésztés színvonala. MVDr. MichaI Hlavna például, a senicai állatorvosi központ dolgozója már hat éve kezeli a Dojci Efsz szarvasmarhaállományát. A nagy szakértelemmel végzett állategészségügyi gondoskodás eredményeként a borjúelhullás 4 százalékra csökAlena Müllerová és MVDr. Anna Mináriko- vá, a laboratórium vezetője a nitrogén- tartalmú anyagok mennyiségét vizsgálja az egyik mezőgazdasági vállalat tömegtakarmányában kent, ami 1 százalékkal kevesebb, mint amennyit a norma megenged. Kifejező mértékben javultak az újratermelési és a termelékenységi mutatók, ami abban is megnyilvánul, hogy folyamatosan és hiánytalanul teljesítik a marhahús és a tej eladási tervét. Ugyancsak említést érdemel MVDr. Jozef Kotvan is a holíci állatorvosi központból, aki a Popudinské Moőidlanyi Efsz állatállományával törődik. Neki is köszönhető többek között, hogy évente 17,9 malacot választanak el átlagosan egy kocától, ami a járáson belül a legjobb eredménynek számít. Az állatállomány jó egészségi állapotáról való gondoskodás itt is megnyilvánul abban, hogy a szövetkezetnek nem jelent problémát a hús- és a tejtermelés feladatainak a teljesítése. MVDr. Vladimír Macánek. a holici állatorvosi központ vezetője már 30 éve dolgozik a szakmában. Elismerően beszél MVDr. Stanislav Novotny munkájáról is, aki a Petrová Ves-i Aranykalász Efsz állatállományának egészségi állapotáról pontosan kidolgozott munkaterv szerint gondoskodik. Az általa megvalósított diagnosztikai megelőzés a gyógyítási eljárásokkal együtt döntő mértékben elősegítette, hogy ez a szövetkezet országos viszonylatban is a legjobb hús- és tejtermelő vállalatok közé tartozik. De a többiek sem maradnak el tőle, amit az is bizonyít, hogy ebben a központban 13 tagú szocialista munkabrigád dolgozik. A brigád vezetője, Vladimír Macánek a központ munkájáról így nyilatkozott:- Az állatorvosi szolgáltatásokat 7 mező- gazdasági vállalatban, valamint 21 községben és városban biztosítjuk. Ezt a feladatot szocialista munkabrigádunk 13 tagja látja el, akik közül 8 az állatorvos. Szerintünk az elért eredmények összhangban vannak a törekvéseinkkel és az általunk kitűzött célokkal. Nagy súlyt helyezünk a betegségek következetes megelőzésére, s állandóan figyeljük és értékeljük a körzetünkben az állatállomány egészségi állapotát. Mindez törvényszerűen megmutatkozik az elért tejhozamban, a súlygyarapodásban, végül pedig az árutermelési feladatok kedvező teljesítésében is. JOZEF SLUKA Anna Gréková és Helena Klindová a hús egészségügyi vizsgálatát végzi (A szerző felvételei) H ans Ágnes a füleki (Rfako- vo) Kovosmalt vállalat fiatal munkásnője. Alapiskoláit szülőfalujában, Gortván végezte, majd Rimaszombatban (Rimavská Sobota) jelentkezett az elárúsító szaktanintézetébe. Akkor még úgy gondolta, hogy elárúsítónő lesz, de nem vonzotta öt túlzottan a kereskedelmi pálya. Az iskola elvégzése után röviddel a Kovosmaltban keresett munkát. Húszévesen, 1974-ben került a szerelőrészlegre, ahol az ELKA Rkoterm első minőségű osztályú, aranyérmes elektromos hőtárolós kályhákat gyártják, műszakonként 125-öt. Ö az előlapok szerelését végzi. Munkahelye a gyár többi egészségtelen, sötét részlegeivel ellentétben világos, tágas, minimális itt a zajártalom, a korszerű követelményeknek megfelelő a fűtés és a szellőztetés. A nagy alap- területű szerelőcsarnokban szigorúan megszabott napi norma szerint dolgozik. S az alacsony termetű. törékeny, barna lány példásan megállja a helyét. FÁRADHATATLAN SZERVEZŐ (Felvétel: archív) A szomszédos műhelycsarnokból - ahol a hagyományos tüzelésű tűzhelyek részeinek pontforrasztását, hegesztését, csiszolását végzik - zaj szűrődik át. Beszélgetésünket a részleg irodájában folytatjuk. Ágnes nagyon szerény lány. Nehezen kezdi önvallomását.- Nincs semmi rendkívüli az életemben, csak a mindennapi, megszokott munkámat végzem. Juraj Ernest, a szerelőrészleg vezetője így jellemzi ót:-A részleg legjobb dolgozója. Keze alól csak pontosan összeszerelt munkadarabokat ad ki. öntudatos párttag, jó szervező. Munkájára, szorgalmára, képességeire hamarosan felfigyeltek a felettesei is. A pártalapszervezet vezetőségi tagja. Megválasztották a részleg SZISZ-szervezetének elnökévé. Irányításával a fiatalok figyelemre méltó munkát végez- ' nek, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottságában pedig az ifjúsági szervezetettel való együttműködés irányításával bízták meg. Kulturális műsorokat, sportvetélkedőket szervez. A gyár valamennyi dolgozója bizalmat szavazott neki, amikor beválasztották a Fémipari Dolgozók Szövetségi Szakszervezeti Tanácsába, ahol a gyáriak érdekeit képviseli. Tagja a huszonhárom-tagú Nagy Októberi Szocialista Forradalom nevet viselő ifjúsági szocialista munkabrigádnak, melynek tagjai már megkapták az ezüstjelvényt. A kollektívában szintén kitűnik tevékenységével, kezdeményezésével. Gortván él szüleivel, és naponta utazik munkahelyére. Reggel korán kel, későn ér haza. Kevés ideje jut a pihenésre, de vállalja a kimerítő utazást. És fáradhatatlanul szervez, irányít, agitál, akciókat vezet, példásan helytáll a termelésben. Munkáját szíwel-lélek- kel végzi. Jól érzi magát a fiatalok összeszokott kollektívájában. Felettesei eddigi jó munkáját, aktivitását figyelembe véve javasolták A Strojsmatt vezérigazgatóság legjpbb dolgozója címre. TÓTH ÁGNES új szúr 6 1982. IV. 30.