Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)

1982-04-09 / 14. szám

Tóth Dezső Giting-galang, giling-galang, jajgatta mind a négy harang egyszerre, amikor elindult a gyásznép, hogy utolsó útjára kísérje a fekete koporsójába zárt „meny­asszonyt“. Hat komor arcú legény vitte vállán a „szomorúság házát“, utánuk a fakó arcú apa lépkedett, támogatva sem élő, sem holt feleségét, aki időnként szívtépően felsikoltott. A fehérbe öltözött „koszorúslányok“ mellett szomorú tekin­tetű fiúk bandukoltak. Lehet, egyesek közülük arra gondoltak, ha Marikát el nem ragadja a kegyetlen kaszás, talán ugyanezen a napon kísérik a boldogság útjára. Most azonban egy tátongó sírgö- dörnél tették le a koporsót, majd a bú­csúztatók után leengedték a föld mé­lyébe. Kísértetiesen kopogtak a koporsóra hulló rögök, és kisvártatva Kincses Mari­ka öröknyughelyén koszorúk, csokrok halmazát helyezték el, amelyet a köny- nyek mellett, a megeredt tavaszi eső öntözte. A temetés előtt egy évvel, öntöző hét­főn cudar áprilisi szél kavarta a port Bélaegyházán. Hiába sütött ki a nap, mit sem enyhített a süvítő szél hidegén. A falu gyerekeit mit sem zavarta a hideg, már nyugtalanul forgolódtak a vackuk­ban, alig várták, hogy a szülőket feléb­ressze a reggeli tennivaló. Aztán ők is szedelőzködhessenek, s ki egyedül, test­vérével vagy barátaival siettek meglo­csolni a „rózsabimbót“, hogy el ne her­vadjon. A legényeknek nem volt olyan sietős a dolguk. Ók előbb felhörpintettek egy kupicával, s aztán csoportba verődve indultak megöntözni a falu szebbnél szebb „rózsáit“, méghozzá hasonlókép­pen, mint apáink, nagyapáink korában. Az udvariasabbak először egy-két bögré­vel zúdítottak a lány szeme közé, de aztán nőtt a hangulat, előkerültek a ved­rek, s bizony nemigen maradt száraz ruhadarab a lányokon, sőt még a tiltako­zó, gyerekét féltő asszonyoknak is több­ször kellett ruhát váltani. Kovács Pistiék öten indultak a szeles húsvéti délelőttön öntözködni. Pista menyasszonyjelöltjéhez már jó kapatos hangulatban érkeztek. A társai rögtön üres veder után néztek, hogy a kútban tele merítsék. Pisti, aki kímélni akarta szerelmét, meglátta, hogy az egyik ve­derben van valami vízféle.- Ne menjetek, fiúk - s máris a sikolto­zó Zsuszára öntötte a veder tartalmát. Csak amikor a prüszkölő lányra tekin­tett, akkor esett kétségbe. Mosogatólével öntötte le szíve választottját A lány sírva fakadt, az anyja pedig átkot szórt a le­gényre, aki így megszégyenítette az ő szemefényét. Pista hiába próbált véde­kezni, a háziasszony pergő nyelve jófor­mán szóhoz sem hagyta jutni a „bugris parasztot“. Szégyenkezve távoztak, s hogy jobb kedvre derüljenek, a közeli vendéglőben kötöttek ki.- Már sehová se megyünk — jelentette ki Pista.- Legalább még Icáékhoz - kérlelte őket Laci.- Marikáék megharagszanak, ha ki­hagyjuk őket - toldotta meg Péter, akinek titkos arája volt a falu legcsinosabb lánya.- Legszívesebben a pokolba mennék - mormolta az elkeseredett Pista. ta. Az ártatlan edény csörömpölve elgu­rult. A legénykék meglepődtek, és elengedték a csuromvizes lányt.- Mit avatkozol a dolgunkba? - ugrott Péter elé egy pelyhes állú és meglökte.- Tudjátok, merre van a kapu? - szűr­te a szót a fogai között a markos, szép­szál legény.- Azt te is tudod! - pattogott a másik. Lehörpintettek vagy három pohárká­val, és addig-addig vitatkoztak, mígnem elindultak Icáékhoz. Amikor oda érkeztek, a lányt egy má­sik legénycsoport öntözte az udvaron. Alighogy elengedték a csuromvizes Icát, Laciék léptek akcióba. A didergő lány ki akart siklani a legények markából, de Laci már lódította a vedret, amely az előre ugró lány fejéhez ütödött. A lány felsikoltott és a sérült fejéhez kapott. A fiú ijedtében kiejtette kezéből a vedret és a szerelméhez ugrott. Ica ellökte magá­tól. A négy legény szó nélkül a kapu felé indult, Laci pedig a lány után somfordáit megkövetni, kibékíteni. A legények tanácstalanul bandukoltak. Az öntözködéstől most már végképp el­ment a kedvük. Irigykedve nézték a jó­kedvű mosolygós szemű gyerekeket, akik dicsekedve mutogatták egymásnak a hímes- és cukortojásokat, pénzt és egyéb ajándékokat, amit a locsolásért kaptak. A kipirult arcú lurkók nem törőd­tek a csípős széllel, járták széltében- hosszában a falut, és a világ minden kincséért sem hagytak volna ki egy lá­nyos házat sem. Találkoztak néhány ka­patos legénnyel is, akik egymást támo­gatva óbégatták végig a sáros utcát. Igazi húsvéthétfői hangulat uralkodott a falu­ban, csak a négy legénynek nyirbálódott meg alaposan a kedve. Szótlanul baktattak a falu vége felé, amikor Péter megszólalt:- Ha be is mennénk Marikáékhoz, én vedret nem veszek a kezembe.- Én sem, én sem - fogadkoztak vala­mennyien. Kincsesék rangos tornácú háza előtt megálltak és kérdően néztek egymásra.- Rossz néven vennék, ha elkerülnénk őket - mondta végül Péter. A kapuhoz közeledve kiabálás, sikolto­zás ütötte meg a fülüket. Szaporázták hát léptüket. Bent az udvarban a kút közelé­ben két suhanc legény kifeszítve tartotta Marika karját, a többiek pedig hordták a vizet. Míg a legények odaértek, három vederrel zúdítottak a sikoltozó, fuldukló lányra. Péter arcát elborította a vér, amikor a fiúk között meglátta vergődő szerelmét Hirtelenében oda is ugrott és elkapta a lendülő kézből a vedret, majd elhajítot­Pofon csattant. A szintén nyurga fiú megfordult a saját tengelye körül és elvá­gódott, mint a kivágott fa. A „forintos" pofon megtette a hatását. A suhancok föltámogatták a legénykedőt és sietve eliszkoltak.- Miért bántottad? - nézett Marika fénylő barna szemével kicsit szemrehá­nyóan Péterre.- Végül még én leszek a hibás - vörö- södött el a legény. - Hát akkor én megyek...- Ugyan, ne bolondozz már. Gyertek be gyorsan, mert didergek - kérlelte a lány a sértődött Pétert és barátait. Kis huzavona után kötélnek álltak és a vacogó lány után baktattak. Marikát hiába figyelmeztette az anyja, hogy öltözzön át, csuromvizes ruhában traktálta a kedves vendégek»!. Néhány kupica kisüsti felhörpintése után Péter is felmelegedett, így elégedetten gyönyör­ködött imádottjában, akinek a rátapadó ruhában még jobban kidomborodott szép formájú keble. Domborodó csípője még karcsúbbá tette ölelésre érett derekát. Arca hamvas rózsához hasonlított, ame­lyet csodálatosan ékesített a gyémántra- gyogású szempár. Péter még soha ily szépnek nem látta Marikát, mint a csuromvizes, egyszerű kartonruhában, ahogy kedves figyel­mességgel kínálgatta a jobbnál jobb fala­tokat. Este a bálban még jobban tündöklött Kincses Marika. Minden legényszem megakadt rajta. De az övé akkor csillo­gott igazán boldogan, amikor Péter acél­szürke szemével találkozott. A fiú nemsokára táncba kérte. Boldo­gan simult a legényhez. De nem sokáig örülhettek egymásnak, hamar elkérték és kézről-kézre adták a falu legszebb lá­nyát. A fiatalok csak hajnaltájt a kiskapuban maradhattak egyedül Jó ideig némán álldogáltak a sápadt holdfényben. A dol­gos kis kéz ott pihent Péter lapátnyi tenyerében A lány forró keze szinte égette a fiúét. Péter szívében csodálatos, jó érzés lappangott, amelyet nem tudott szóval kifejezni. Szó nélkül tapadt hát száj a szájhoz. Marika ajka oly forró volt, mintha negyven fokos láz égetné a bel­sejét. . Ott, a csillagfényes égi takaró alatt remegő ajakkal ígérték meg egymásnak a holtomiglant. A fiú akkor azt hitte, hogy a szerelem lángjában ég oly tüzesen szíve válasz­tottja. Nem sejtette, hogy az alattomos láz tette oly rózsapirossá Marika arcát a táncmulatságban és a felejthetetlen hajnalon. Nem is álmodta, hogy szíve választottját örökre ágyba dönti a csípős tavaszi szélben ráöntött víz. Ki gondolta volna, hogy egy év múlva az ősi szokás miatt harangok siratják a boldogságra termett lányt. Michs karját, a felé Így tek, me vasarna nek szá Amin' felkiáltó- Vig Mich. nevetett- Né Frances nyaktöri Mich.- Hoi Franc solygott mondott- Ne bocsáss Franc egy kies Square- Ne ta - kó torkig v: náluk, f ágyban egész mindig i- És- Sti hogy ke- A - Világ Menjen- Ez Fram páját.- Dh meztett- Er prog ran olyan fi sok a k- Cs-Ele umba - ted, hói már vai nék újr nénk a majd a nánk e meg né: met... i- Te elferdíti feketeh titokbar- Ez határoz s alá a- Ne- AH merre j -Né megné; és a fi- Celofánban vágy selyempapír­ban parancsolja?- Tessék? - emelte fel az öregem­ber a tekintetét a pénztárcájából. Az elárusítónö megismételte a kérdést, de az öreg Így sem jutott előbbre; először vásárolt életében virágot. Ta­valy nyáron még egy kis kertes ház­ban laktak a város peremén. Ősszel jöttek a baggerek, hogy szétdúlják meghitt otthonukat, ahol minden tele volt szebbnél szebb növénnyel. Télen is oleanderek sorakoztak a kis elő­szobában, türelmesen várva a ta­vaszt, amikor majd ismét elfoglalhat­ják helyüket a betonjárda szélén, a ró­zsalugas mellett. Az egész lakás olyan volt, mint valami télikert. A szekrényről karácsonyi kaktusz pi­ros virágzuhataga hullott alá, s a konyhaablakban muskátli nyilado­zott.- Legyen celofán - javasolta az elárusítónő -, elvégre nem titok, és semmi szégyelnivaló sincs abban, ha valaki virágot vásárol a kedvesének - mosolyodon el, s bátorításul az öregemberre kacsintott. Az öregember három tizest és egy húszast tett a halomnyi selyempa­pírra.- Mégis jobb lett volna tán egy cserepet vennem - mondta aztán, hogy a csokrot a kezébe vette. - Még azt fogják gondolni, hogy valami meg­késett vőlegény vagyok - emelte kö­zelebb a szeméhez az öt szál fehér szegfűből remekelt kis csokrot.- Ahogy gondolja - mondta a lány a pult mögött. - Most még nyugodtan válogathat. Estére úgyis olyan lesz a bolt, mintha kirabolták volna. A vá­gott virág meg kimondottan úrLpasz- szió. ,,Szóval, ez a vágott virág“ - futott át az öregember agyán valami régi emlék. Igen. A felesége panaszolta egyszer a szomszédasszonynak, hogy ö még soha sem kapott vágott virágot, pedig annál szebb ajándék nincs is a világon. rád. Hiába. A mai fie akarnak. A csapos előre köszöi bernek, ahogy az a ritl helyeken szokás.- Maradjon - tette a pénzre a te­nyerét az öregember, mintegy jelez­ve, hogy a dolog rendben van. Dél felé járt az idő. A lakótelep olyan volt, mint valami elhagyatott temető, csak éppen a sírkövek helyett ormótlan panelházak emelkedtek a csenevész fák és bokrok fölé. A vendéglő ablakai unatkozva bámul­tak a csupa beton térre, melyet az iskola és az egészségügyi központ épülete határolt.- Alvó város - legyintett az öreg­ember. Az utóbbi időben egyre gyakrabban beszélget magában. Napközben a felesége is többnyire a kisebbik lányuknál van. Az unokát pesztrálja. Néha éjszakára is ott ma­- Töltsön egy szilvt öreg a bádoggal borítót -, no meg egy sört kist- Tessék nyugodtan minálunk - udvariaskor- Akkor töltsön- mondta az öregembe Varga Lajos illusztrációja

Next

/
Thumbnails
Contents