Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-04-09 / 14. szám
ÍIJ szú 3 1982. IV. 9. A nemzetközi munkásmozgalom történetében a „harmadik út“ meghatározás néhány ember számára különösképpen vonzó volt. Emlékszünk még, hogy a csehszlovák szociáldemokrácia egykori vezetői milyen lelkesedéssel fogadták a brit Munkáspárt háború utáni választási győzelmét, amely megnyitotta a fejlődés „harmadik útját“. Az első út a kapitalista, a második út a szocialista, s a harmadik valamiféle teljesen új út. Jól tudjuk, mivel végződött ez az út napjainkban - a „vasladynél“ tartunk. A svéd szociáldemokrácia négy évtizeden keresztül építette szocializmusát, illetve valamiféle harmadik úton járt. A rendszer burzsoá jellegéhez azonban nem fér kétség. Az osztrák szociáldemokraták 12 éves „harmadik útjára“ talán már nem is kell emlékeztetni. Nekünk Csehszlovákiában is megvannak a saját, nem jelentéktelen tapasztalataink az ún. harmadik úttal kapcsolatban. A szociáldemokrácia által meghirdetett, a szocializmus felé vezető evolúciós és demokratikus út csalódást okozott számos embernek. Bebizonyosodott, hogy eredménytelen és a burzsoázia nyílt diktatúrájához vezet. Az élet dialektikája vezette el munkásosztályunkat ahhoz, hogy megértse a szocialista forradalom marxista-leninista útjának törvény- szerű szükségességét, mert csak ez a forradalom teszi lehetővé a szocialista társadalom győzelmét és felépítését. Később a válságos években az ún. harmadik út „leporolása“ elvezetett a leleplezésig. Olyan utat ismertünk meg, amely nem a szocializmus újjászületéséhez, hanem vissza a kapitalizmushoz vezet. Az említett és az ehhez hasonló példáknak egy közös jellemvonásuk van: a „harmadik út" ún. úttörő, felfedező jellege mindig a tömegekhez szól, de főleg hiszékenyek félrevezetését célozta A szerzők sosem szándékoztak új útra lépni, csak az volt a cél, hogy indokolják letérésüket a haladás útjáról. Nem csoda ezért, hogy az efféle „harmadik utak“ rendszerint nagyon hamar csődöt mondtak és a kapitalista út rég kitaposott ösvényére álltak át. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának 1982 januári ülésén hangsúlyozták, hogy az általuk értelmezett „harmadik út“ nem a kapitalizmus és a szocializmus közötti utat jelenti. Akkor mit jelent? Az OKP 1979 tavaszán megtartott XVI. kongresszusának alapelveiben „a szocializmushoz vezető harmadik út“ gondolatát úgy jellemezték, mint elhatárolódást mind a szociáldemokratizmustól, mind a létező szocializmustól. A kongresszuson Berlinguer, a párt főtitkára olyan értelemben nyilatkozott, hogy nem egy fontos meghatározásról, hanem csak hozzávetőleges megjelölésről van szó. Ók a „harmadik út“ kérdését állítólag történelmi vonatkozásban értelmezik: a II Internacionálé csalódást okozott, a második szakaszt az Októberi Forradalom nyitotta meg. Itt elsősorban arról van szó, hogy a világ forradalmi folyamatát új utakra terelve kell elórevinni. Ebben hivatott meghatározó szerepet játszani a szocializmus Nyugat-Európában, amelynek állítólag minden feltétele adott az igazságosság, a szabadság és a demokrácia fejlesztéséhez és érvényesítéséhez. Az OKP vezetősége számára az ún. harmadik út továbbfejlesztéséhez új ösztönzést adott a lengyel vezetőség határozott, az etmúlt év decemberében az ellenforradalmi erők ellen, a rend helyreállítására irányuló intézkedése. Az OKP vezetői az említett központi bizottsági ülésen azzal az állítással léptek fel, hogy „az Októberi Forradalom által megkezdett szakasz mozgató ereje kimerült“. Szerintük a világ forradalmi szocialista fejlődése most úgy néz ki, mintha megtorpant volna, és ezért új ösztönzést kell adni a szocializmus fejlődéséhez. Az OKP dokumentumaiban nem kis figyelmet fordítanak arra, hogy drámai hangon ecseteljék az ún. szovjet típusú modellek állítólagos csődjét, ócsárolják a marxiz- mus-leninizmust, amelyet állítólag a szocialista országokban „megcsontosodott metafizikai doktrínaként“ fognak fel. Az ún szovjet modellt ezekben a dokumentumokban úgy tüntetik fel, mint „általánosan érvényes modellt, amelyhez alkalmazkodnia kell a társadalmi realitásoknak, magának a pártnak is, s amelyet a megváltoztathatatlan elvek szellemében meg kell valósítania, vagy a társadalomra kell kényszerítenie" Első pillanatra világos, hogy ezek a meghatározások alig térnek el a nemzetközi imperializmus legreakciósabb köreinek propagandaszótárától. Ezek az erők épp azt tűzték ki célul, hogy megmutassák: a szocializmus „eljátszotta“ történelmi szerepét, s valami mással kell felváltania. Az OKP dokumentumaiban bő terjedelemben foglalkoznak egy többé-kevésbé formális kérdéssel: ez esetben ún. harmadik útról, vagy pedig - történelmi értelmezésben - harmadik szakaszról van-e szó. Ha azonban a „harmadik út“ tényleges tartalmáról van szó, ezek a dokumentumok már sokkal szerényebbek. Teljesen nyíltan állapítják meg: .....nem áll ítjuk, hogy mindent meghatároztunk. Azt azonban tudjuk, hogy az útkeresés nyílt s még van számos tartalom és cél, amit pontosan meg kell határozni . Igaz, az „új távlatok“ valahol elvesznek, de az OKP vezetői teljesen egyértelműen kijelentik, hogy „harmadik útjukon“ mit vetnek el magukról teherként szándékosan és tudatosan: mivel csak teher az Októberi Forradalom öröksége és hagyatéka, a marxizmus-leninizmus, valamint a nemzetközi kommunista mozgalomhoz fűződő internacionalista kapcsolatok. Az általuk meghatározott 'út szemmel láthatóan távolodik a kommunista mozgalomtól és közeledik nemcsak a szociálde- mokrációhoz, hanem más irányzatok - beleértve a maoizmust is — „pluralizmusához“. nem véletlen, hogy bizonyos nyugati politikai körök az OKP vezetőségének állásfoglalását a kommunista identitás elvezetéseként fogadják. A világban a szocializmus javára változtak meg az erőviszonyok, létrejött a szocialista világrendszer, s a szocialista építés sikerei számos országban lehetővé tették a fejlett szocialista társadalom építését. A szocializmus fejlődése és a nemzetközi kapcsolatokra gyakorolt hatása a világ fejlődésének meghatározó tényezőjévé vált. A szocializmus javára bekövetkezett erőviszony-változásnak, valamint a Szovjetunió óriási erőfeszítéseinek köszönhetően megőriztük a világbékét. Az enyhülési folyamat elsősorban Európa fejlődésére gyakorolt óriási hatást. Az enyhülés folytatásáért és elmélyítéséért, valamint az amerikai imperializmus háborús irányvonala ellen folytatott harc világszerte elválaszthatatlan részét képezi a népek létérdekeiért folytatott harcnak. Ez a harc tehát minden kommunista párt politikájának elválaszthatatlan részét képezi. Eddig sosem tapasztalt méreteket öltött a nemzeti felszabadító mozgalom. Azokon aföldrésze- ken, ahol korábban a gyarmatosítók uralkodtak, egyre jobban kibontakozik a népek forradalmi küzdelme. Közülük sokan konkrét célul tűzték ki a szocialista társadalom felépítését. Ezek teljesen új tényezők, amelyeket stratégiájában és taktikájában minden kommunista és munkáspártnak figyelembe kell vennie. Nagy mértékben elmélyült a kapitalizmus általános válsága. A kapitalista országokban a válságjelenségek egyre világosabban megmutatják, hogy a kapitalista társadalmi rendszer egyre jobban kimeríti lehetőségeit, gátolja az emberiség előrehaladását. Az imperializmus olyan politikát folytat, hogy a népek szemében kétségessé teszi a további léthez való jogát, s a tömegek meggyőződnek arról, hogy a kapitalista társadalomnak nincs jövője. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a tudományos-műszaki forradalom új távlatokat nyit a társadalmi tényezők előtt. Ezért elképzelhetetlen, hogy a kommunista és munkáspártok forradalmi stratégiájuk és taktikájuk kidolgozása során megelégedjenek az általános alapelvek ismételgetésével, s ne vegyék figyelembe az említett új tényeket. Napjaink valós tényei azok a törekvések, amelyeket a testvéri kommunista pártok a kapitalista országokban a marxizmus-leninizmus általános elvei érvényesítése legmegfelelőbb útjának alkotó keresése során kifejtenek. Jelenleg a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalomban számos példát találunk arra, amikor a testvérpártok - az általános tanulságok és törvényszerűségek alkalmazásával - úgy határozzák meg stratégiájukat és taktikájukat, hogy azok megfeleljenek hazájuk konkrét feltételeinek. A Portugál Kommunista Párt Vili. és IX., a Görög Kommunista Párt X., valamint a Német Kommunista Párt, a Dán Kommunista Párt, az Osztrák és a Francia Kommunista Párt legutóbbi kongresszusának dokumentumai eszmei gazdagságról tesznek tanúbizonyságot. A konkrét sajátosságokon kívül az említett pártok programdokumentumai számos közös vonást és következtetést tartalmaznak. Törvényszerű, hogy megtalálható köztül a szocialista országok, a szocialista közösség és elsősorban a Szovjetunió szerepének történelmi jelentőségének értékelése. Ez egyáltalán nem „kritikát- lan mítosz“, ahogy ezt Berlinguer állítja, hanem korunk realitása. 1978 decemberében Szófiában elméleti konferenciát tartottak a szocializmus és a kommunizmus építéséről, valamint a világ fejlődéséről. Harilaosz Florakisz, a Görög Kommunista Párt főtitkára mély elemzésnek vetette alá a görög kommunisták és a szocialista országok internacionalista egységének jelentőségét. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára rámutatott az osztályellenség részéről megnyilvánuló kísérletek okaira, melyek azt célozzák, hogy a testvérpártokat eltávolítsák a Szovjetuniótól és más szocialista országoktól: „Igen, az osztályellenségnek a pártok ún. függetlenségéért való aggódása lényegében világos célt követ: megfosztani a pártot függetlenségétől és saját befolyása alá vonni“. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára szemléltetően mutatta meg, hogy nézne ki a világ, ha nem lenne a Szovjetunió, ha nem lennének a szocialista országok. Jörgen Jensen, a Dán KP elnöke emlékeztetett arra, hogy ha nem lenne a Szovjetunió és a szocialista közösség, akkor a munkásosztály még ma is, mint reményért, mint olyan eszméért harcolna a szocialista társadalomért, amelyet az ellenfél megvalósíthatatlannak tarthat. A Francia Kommunista Párt legutóbbi, XXIV. kongresszusán Georges Marchais főtitkár hangsúlyozta „a példa a szocializmus, amely a világ realitásává vált“. Annak ellenére, hogy a szocializmus építése nem problémamentes, mégis meghatározó a szocialista országok léte és hatása - mondotta Marchais elvtárs. A kapitalista országokban működő valamennyi testvérpárt részletesen foglalkozik a kapitalizmus válságának elemzésével és a válságból való kivezető út keresésével. Míg a burzsoázia reakciós kivezető utat keres, addig a kommunista pártok joggal tűzik ki a demokratikus kivezető útért vívott harc jelszavát. Emellett távolról sem korlátozódnak csak a napi problémák és korunk problémáinak megoldására. Teljes komolysággal elmélkednek a jövőről, valamint a szocialista forradalom jövőjével kapcsolatos hozzáállásról. Számos testvérpárt dokumentuma alaposan elemzi azt a tényt, hogy a szocialista forradalomhoz vezető út valószínűleg nem lesz egyenes, hanem az ún. monopóliumellenes harcot folytató demokrácián keresztül vezet, amelyben a munkásosztálynak még. nem lesz hatalma, de amelyben a népnek új, széles körű és demokratikus jogai lesznek, amelyben a dolgozók új lehetőségekhez és eszközökhöz jutnak. Ezek birtokában harcot folytathatnak a monopóliumok és a nemzetközi imperializmus militarista politikája ellen. Az Osztrák Kommunista Pád 1982 januárjában jóváhagyta azt a részletes, alaposan kidolgozott programot, amely meghatározta a „monopóliumellenes demokrácia“ szakaszának követelményeit. E cikkben nincs lehetőség a testvérpártok dokumentumaiban rögzített eszmei gazdagság elemzésére. Ezek a dokumentumok a marxizmus-leninizmus kimeríthetetlen élő erejének és korlátlan UM if lehetőségének meggyőző bizonyítékai. Nevetséges és naiv dolog lenne csupán Európára „lokalizálni“ az alkotó eszmei útkeresést. Elég ha jelen vagyunk a kommunista és munkáspádok nemzetközi találkozóján, ha beszélünk más kontinensek nemzeti felszabadító mozgalmainak és pórijainak képviselőivel, ha tanulmányozzuk dokumentumaikat, ha figyelemmel kísérjük forradalmi gyakorlatukat, s máris megérijük, hogy az utóbbi években milyen óriási, dinamikus politikai és eszmei fejlődésen mentek keresztül a nemrég még gyarmati országok pórijai és mozgalmai. Ezeket a rendkívül jelentős tényeket nem veszik tudomásul az OKP vezetőségének eurokommunista tételei, amelyek szerint a forradalmi folyamatnak új ösztönzést „csak azok a területek adhatnak, amelyek elérték a kapitalista fejlődés legmagasabb fokát, kezdve Nyugat-Euró- pával“. Az OKP vezetőségének állásfoglalása lényegében a kommunista és munkás- mozgalom óriási kollektív tapasztalatainak és forradalmi bölcsességének elvetését jelenti, pedig ez a mozgalom - a múltban is, s ma is forradalmi tanításunk továbbfejlődésének valóban kollektív alapja és forrása. Honnan veszik az OKP vezetői a bátorságot, hogy kiiktassák a történelemből azt az óriási müvet, amelyet a szocializmus győzelméért a valóságban már létrehoztak és mindazt, amit a pártok egész sora kollektiv erőfeszítéssel megvalósít. Az OKP vezetői hosszú éveken át arról beszéltek, hogy minden pártnak joga van az önálló politikához, az autonómiához és a függerlenséghez. Soha senki nem vonta kétségbe az olasz kommunistáknak azt a jogát, hogy olyan politikai irányvonalat dolgozzanak ki, amelyet az ország helyzetének osztályelemzése alapján helyesnek tartanak. Soha senki nem korlátozta őket abban, hogy a fejlődés új útjait keressék. Őszinte szívből kívánjuk az olasz dolgozóknak, hogy megszabaduljanak a terrorizmustól, a fasizmustól, a munkanélküliségtől, az éhségtől és ja nyomortól, s kiharcoljanak egy szociálisan igazságos, valóban független országot, a demokrácia, a szocializmus és a béke országát. Az OKP vezetői milyen jogon söprik le az asztalról a kommunista és munkás- mozgalom munkáját, hatalmas internacionalista, alkotásait és milyen jogon hirdetik saját „pótolhatatlanságukat“ az „új irányvonal", az „új internacionalizmus“ kidolgozása során? S nemcsak a saját maguk számára. Elképzelésük szerint az ún. harmadik útnak irányvonalává kell válnia a fejlett kapitalista^országok kommunista mozgalma számára és forradalmi ösztönzést kell gyakorolnia minden szocialista demokratikus és nemzeti felszabadító erő fejlődésére. Sót, mi több, szerintük ez az új ösztönzés „járulhat csak hozzá igazán a kelet-európai országokban a demokratikus újjászületés folyamatához“. Szükségszerűen felmerül a kérdés, ki hatalmazta fel az OKP vezetőségét arra, hogy átvegye az új központ szerepét? Komolyan fel kell tennünk azt a kérdést is: Hová vezet az ún. harmadik út? Az élet kérlelhetetlen logikája a világ osztályküzdelmének törvényszerűségeiből fakad. Az OKP vezetősége állásfoglalásával konkrét pozícióra helyezkedett. Hogy milyenbe, arról az a visszhang tanúskodik, amelyet kiváltott. Bettino Craxi, az olasz szocialisták vezetője sietett kijelenteni, hogy az OKP-t legalább megfigyelőknek fel kellene venni a Szocialista Internacionáléba. Olof Palme, a Svéd Szociáldemokrata Párt elnöke megállapította, hogy az OKP gyakorlatilag tőlük jobbra áll. Az OKP állásfoglalása leplezetten örömet váltott ki a nemzetközi burzsoázia szélsőjobboldali szárnyában Úgy fogadták, mint a világ fejlődésének egyik legvilágosabb megnyilvánulását A nyugatnémet jobboldali ellenzék is érvként és fegyverként használja fel az olasz kommunisták állásfoglalását a Schmidt- kormány szociáldemokrata-liberális koa- lícója ellen. Szükséges-e konkrétabban válaszolni a feltett kérdésre? A csehszlovák kommunistákat és az olasz kommunistákat régi kapcsolatok fűzik egymáshoz. Mély tiszteletet és szimpátiát érzünk az olasz munkásosztály és annak forradalmi harcosai iránt. Csehszlovákiában mindig az olasz és a nemzetközi kommunista mozgalom nagy vezető egyéniségeinek tartottuk Gramscit és Togliattit. Az olasz munkás- osztálynak és az olasz kommunistáknak sokéves, áldozatos történelmi küzdelméhez mindig sok sikert és győzelmet kívántunk és kívánunk. Szilárd meggyőződésünk, hogy az olasz munkásosztály történelmi útja tovább halad előre és nem a történelem meghamisításával végződik. VLADIMÍR JANKÚ
