Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-12 / 10. szám
FALUSI HAZAK KÍVÁNSÁG SZERINT HOGYAN VÁLTOZIK A SZOVJET FALU ARCULATA Hja Palkin falun született és nevelkedett. Tizenöt évvel ezelőtt azonban a városba ment építőmunkásnak, ahol többet keresett. Kitanulta a darukezelő szakmát. Megnősült, városi lányt vett feleségül, és kapott egy bérlakást is. Minden jól alakult volna, ám a sivár városi életet sehogy- sem tudta megszokni. Egy idő után odáig jutott, hogy éjszakánként reggeli ködben úszó mezőkről, erdőkről álmodott, amelyek belevesztek atejillatot árasztó alkonyi szürkületbe. Még inkább búnak eresztette a fejét, ha a televízióban faluról szóló műsort látott. Hja tapasztalhatta, mekkorát változott a falu, mióta elkerült onnan. Építőmunkás lévén, egyre inkább érdekelt lett abban, hogy miként épül napjaink korszerű faluja. „Rengeteg tennivaló akadna ott számomra is - gondolta Hja. - Nagy szükségük lehet mesterekre“. A feleségével folytatott beszélgetés nem volt könnyű. Marija nagyon nehezen szokta meg a gondolatot, hogy gyerekeivel együtt falun éljen. Elképzelte, amint fával kell fűtenie a kemencét és a kútról hordani a vizet... Nehéz lett volna megjósolni, hogy meddig folytatódnak közöttük a véget nem érő viták, ha egyszer Hja magával nem viszi az asszonyt a Moszkva környéki Nara nevű szovhozba. Mikor meglátták, milyen házakban élnek a szovhoz dolgozói, Marija beleegyezett, hogy elköltözzenek a városból. A Nara szovhoz földjei és gazdaságai a Moszkvától délnyugatra fekvő 50 kilométeres körzetben terülnek el. A szovhoz parasztjai nem is olyan rég még a környéken levő húsz falucskában éltek, saját faházaikban. Többnyire itt, helyben dolgoztak - majdnem minden faluban akadt egy kisebb kolhozgazdaság. A föld is csak egy köhajításnyira volt. MILYEN IS FALUN ÉLNI? Amikor aztán sor került a szovhozok összevonására és szakosítására, három nágy tejgazdaság és egy baromfitenyésztő telep megalakítására, megpecsételődött az apró falvak sorsa. Lakóik lassan beköltöztek a szovhoz központi majorjába, hogy közelebb kerüljenek a munkahelyükhöz. A gépkezelőknek és az állattenyésztőknek kezdettől fogva itt építettek több emeletes, városi típusú házakat. Majd megszületett az elhatározás, hogy falun is megteremtik az új életformát - azaz itt is meghonosítják a városi építkezés elveit. Az urbanizált faluban azonban a kakas nem akart kukorékolni az erkélyről, s az emberek többsége sém volt képes változtatni megszokott életvitelén, nem tudtak elszakadni a mezőktől, a földektől, ami a falusi ember életének szerves része. Az odatelepült szakemberek, agronó- musok, állattenyésztők, tanítók elégedetten költöztek be az újjakásokba, ahol minden kényelmet megtaláltak, amihez a városi életben már hozzászoktak, és semmiféle problémájuk nem volt. Persze a parasztok sem tettek ellenvetést, hogy gáz, meleg víz, fűtés és fürdőszoba van a lakásukban. Mégis úgy vélekedtek, hogy a háznak egyetlen család otthonának kell lennie, amely mellett ott van a háztáji föld és a barmok, valamint az aprójószágoknak szolgáló melléképületek. S a ház, amiben élnek, az övék legyen, ne pedig bérlakás. Amikor a szovhozban létrehozták a lakásépítő szövetkezetét, meghívták az építészeket is. Több lakóháztervet mutattak be javaslatként, és így mindenki a saját ízlése szerint válogathatott közülük. KIK ÉPÍTENEK? Az 1979-ben megkezdődött építkezés során létrejött a szovhoz első tíz házból álló lakótelepe. A közgazdászok kiszámították: ha a szovhoz saját építőközösséggel rendelkezik, az olcsóbbá teszi az építkezést. A szovhoz beszerezte a szükséges technikai felszereléseket, a helybeli építőmunkás azonban kevés volt. Elhatározták, hogy máshonnan is hívnak embereket, nem kizárólag építőmunkásokat. A szovhoz a saját költségén kitaníttatja őket építő szakembereknek, és a városi jellegű házakban komfortos lakásokat biztosít nekik. A jövőben pedig valamennyiük számára lehetőséget teremt, hogy kedvezményes családi házakat vásárolhassanak. A Nara szovhoz építő cégének hetven kvalifikált mestere van. Eddig negyven- három házat építettek: egy-, két-, illetve négylakásos épületeket. Az épülettervek a háztulajdonosok kalkulációjának figye- lembevétélével készültek el. A lakótelep teljesen egységes építészeti együttesnek ígérkezik, amelynek valamennyi elemét gondosan kiválogatták. A házak szerencsésen illeszkednek a környezethez, a gazdasági épületek az utcáról nem láthatók - valamennyit hátrább helyezték. Ugyanígy a garázsok is a házaktól oldalt állnak egyetlen blokkba tömörülve, egységekre osztva. A Palkin család a 9. szám alatt levő kétszintes, ötszobás házban él. Az első szinten a konyha, az ebédlő, két hálószoba, a fürdőszoba és a toalett található. Az előtérben a beépített szekrény a következő szezonra tartogatott ruháknak és a munkásöltözékeknek készült. Tágas verandájuk is van. Az emeleten még két háló van. Az épület alatt remek pince húzódik meg, a gyümölcs és a zöldségfélék tárolására. A ház körül 0,1 hektár területű földsáv fekszik. Ezt térítés nélkül kapták a szovhoztól, akárcsak a többi telepes. AZ ÚJ LAKÁS ÁRA Az új lakótelepen épülő lakások ára nagyságuktól függően tízezer-húszezer rubel. A szovhoz dolgozóinak azonban ennél is kevesebbe kerülnek a családi házak, a szövetkezet tagjai számára a „beugró“ a ház árának 30 százaléka. A fennmaradó összeget a szovhoz húsz évre hitelezi számukra, évi 0,5 százalékos kamat mellett. Azoknak, akik már több mint öt éve dolgoznak szovhozban, indulásként elegendő a kezdő alapösszeg háromnegyedét befizetni, a fennmaradó részt már a szovhoz fizeti ki helyettük, öt évvel a családi házba való beköltözés után a szovhoz már a saját anyagi alapjából törleszti a kölcsön fennmaradó részének felét. .> Ily módon a szovhoz által átvállalt törlesztés után a húszezer rubeles házért csak 4500 rubelt kell kifizetni. Ezenkívül az első öt esztendő során, hozzászámítva az éves százalékot is, a törlesztés összege évente 770 rubelt tesz ki, de mivel a rákövetkező 15 évben már a szovhoz törleszti a fennmaradó hitel összegének a felét - csak 420 rubelba kerül. Vajon nem terheli meg ez az ösz- szeg a dolgozó költségvetését? „Egy átlagos csalág keresete (a férj mondjuk, gépész, az asszony baromfitenyésztő vagy állatgondozó és van két gyerek) a jövedelemmel együtt, figyelembe véve a háztájiból származó mellékjövedelmet is lehetővé teszi, hogy évente több mint ezer rubelt tegyenek félre anélkül, hogy lemondjanak valamiről - mondja a szovhoz igazgatója, Anatolij Scsigo- rec. - Ráadásul az otthagyott régi lakásokért az állam kárpótolja őket.“ És mi történik, ha egy család valamilyen okból nem képes kifizetni a ház teljes értékét a kölcsön lejártáig? Akkor a szabályok szerint évente nem a 0,5 százalékos kamatot törleszti, hanem 2 százalékot fizet. De senki sem fogja kilakoltatni a házából. Természetesen vannak emberek, akik ma még nem tudnak családi házat venni. Nekik a szovhoz emeletes házakban ad lakást. Egy háromszobás lakás bérleti díja nem haladja meg egy átlagkeresetű csalág havi jövedelmének 3—4 százalékát. (Szputnyik) ÚJ SZÚ 15 1982. III. 12. A tankhajók a tengerek és az óceánok „büszkeségei“, ám ha kellőképpen nem ügyelünk, bajt is hozhatnak a fejünkre. A valamennyi ismert hajótípus közül egyik sem fejlődött olyan viharos gyorsasággal, mint ezek az „olajfuvarosok“. Százegynéhány évvel ezelőtt még nem is léteztek efféle hajók, noha olajat a tengereken már akkor is szállítottak, igaz leginkább csak tölgyfa hordókban (barrelekben) vagy horganytartályokban. A század végére megjelentek a speciális olajszállító hajók. Persze, akkor még senki sem gondolhatta, hogy a XX. század derekára ezek, a már akkor hajóóriások a végtelen tengerek valóságos „acélmammutjaivá“ válnak, és méreteikkel meghaladják a világ valamennyi vízi jármüvét. Kezdetben az olajszállító hajók 250 tonna körüli árut tudtak biztonságo- - san szállítani, napjainkban egy óriás tankhajó vízkiszorítása eléri a félmillió tonnát. A szovjet tankhajók vízkiszorítása korábban sem haladta meg a 182 ezer tonnát. Az ennél nagyobb hajókat nem tartották gazdaságosnak. A szovjet hajóépítők jelenleg még kisebb méretű, viszont jóval biztonságosabb tankhajókat építenek. Az új család első hajója a Pobeda. Leningrádban tervezték, és a keresi (fekete-tengeri) hajógyárban építették fel. Innen bocsátják vízre a többi hajót is. A Podeba konstrukciója minden szempontból megfelel az óceán „kék országútjai“ védelméről szóló nemzetközi egyezmények előírásainak. A hajó kettős A Pobeda tankhajó vízre bocsátása fenékkel, valamint belső másodfedélzettel készült, amely kétméternyire van a külsőtől. Ezáltal a teljes teher (100 százalék) elkülönül a víztől (a nemzetközi norma 41 százalék). A fedélzetek közötti teret üresjáratban nehezék (víz) tölti ki, és az nem érintkezik a tankhajók tartalmával. Korábban a nehezékként használt vizet közvetlenül a tartályokba töltötték, majd visszaöntötték a tengerbe. A Pobeda 68 ezer tonna hasznos teher szállítására alkalmas, a hajótest hossza 243, szélessége 32,2 méter. Teljesítménye 18 500 lóerő, sebesség óránként 16 csomó. A kettős kormánymű biztonságosabb a korábbinál, megakadályozza az olyan tragédiák megismétlődését, mint amilyen az Amoko Kadisát érte. Ez a tankhajó óriás libériái zászló alatt hajózott, Bretagne partjainál kormánya felmondta a szolgálatot, s a hajó zátonyra futott, majd kettétört. A „fekete dagály“ pedig elözönlötte Franciaország partjait. A hajófenék és a fedélzet megkettőzése miatt az új típusú hajó építéséhez a korábbiakéhoz képest több fémre volt szükség. Emiatt a hajó a régebbi típusokhoz viszonyítva súlyosabb lett, de - ami a legfontosabb - a biztonságosabb és gazdaságosabb tankhajó megfelel a kor követelményeinek. Mivel az ilyen hajók élettartama 25-30 év, feltételezhetjük, hogy a jövő században is ezek szelik majd a távoli vízi utak hullámait. (Izvesztyija) A JÖVŐ SZÁZAD TANKHAJÓI A Dozier-ügy kapcsán ismét sok amerikai újságíró érkezett Olaszországba, akik különös érdeklődéssel fordulnak az „olasz válság“ felé. Az érdeklődő újonnan érkezettek rendszerint a következő kérdéseket teszik fel: Felújult a terror Olaszországban, miután átmenetileg kissé megnyugodott a helyzet? Általánosságban - Dozier kiszabadítása ellenére - kudarcot vallott az államnak a terroristák elhárítására irányuló tevékenysége? S végül: továbbra is komolyan veszélyezteti a terrorizmus Olaszország politikai stabilitását? Az első kérdésre statisztikai adatok felsorolásával adhatunk választ. Az 1981-es év első ff hónapjában a terrorcselekmenyeK miatt bekövetkezett halálesetek száma 27 volt. 1974-ben 25, 1975rben 5, 1976-ban 9, 1977- ben 10, 1978-ban 25 (Moro meggyilkolásának éve), 1979-ben 22 és 1980-ban 124. (Ez utóbbi számban a bolognai pályaudvaron terrorcselekmény következtében életét vesztett 90 személy is szerepel). Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a terrorizmus éppen olyan gyilkos fegyver még mindig, mint amilyen az elmúlt öt évben volt. ÉS A TERROR Valamivel biztatóbb egy másik Statisztika a „terrorakciók“ számáról. (gy 1974-ben 474 terrorakciót követtek el, 1975-ben 628-at, 1976-ban 1198-at, 1977-ben 2128-at, 1978-ban 2395-öt (rekordév), 1979-ben 2366-ot, 1980ban 1264-et és 1981-első 11 hónapjában 791-et. Mindent összevetve: nem beszélhetünk a terror felújulásáról, de nem is nyugodott meg átmenetileg sem a helyzet, összeségében az elmúlt két év alatt kevesebb terrorcselekményt hajtottak végre, mint a késői hetvenes években, de kegyetlenebbeket, mint akkor. A gyanúsított terroristák és a legkülönfélébb terrorakciók száma azonban oly nagy, hogy csak egyetérthetünk Spadolini miniszterelnökkel, aki ezeket mondja: „Még nem győztünk a terroriz;- mus elleni háborúban.". Az állam terrorizmus elleni lépései tehát kudarcot vallottak? Erre csak ezt a választ adhatjuk: a biztonsági erőknek sikerült féken tartaniuk a terrorizmus terjedését, de nem számolták fel azt. Míg azonban a terrorizmus nem hatott gyújtószerkezetként, amely nagyarányú politikai robbanást váltott volna ki, és szétvetette volna az olasz demokráciát, magát a gyújtószerkezetet nem sikerült felszámolni, és további robbanásokat okoz. Mostanában valószínűleg kevesebb félelmet vált ki a terrorizmus a politikai következményeit illetően, mint három vagy négy évvel ezelőtt: talán mert megszoktuk, vagy talán azért, mert nem hisz- szük többé, hogy tovább növekedhet. Maguk a politikai erők is azon a véleményen vannak, hogy a terrorizmus kisebb veszélyt jelent az olasz demokráciára, mint néhány évvel ezelőtt. A terrorizmus azonban még mindig annak a négy veszélyeztető tényezőnek egyike, amelyek aláássák az olasz stabilitást. A másik három: az infláció, a korrupció és a világhelyzet. Pertini elnök és Spadolini miniszterelnök azt állítja, tagadhatatlan kapcsolatok állnak fenn az olasz terroristák és más nyugateurópai felforgató csoportok között. (The Times)
