Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-03-05 / 9. szám
A KGST-ORSZÁGOK TÁRSADALMI-GAZDASÁGI STRATÉGIÁJA A NYOLCVANAS ÉVEKBEN ÍRTA: OLEG BOGOMOLOV, AZ SZTA SZOCIALISTA VILÁGRENDSZER GAZDASÁGI KUTATÓINTÉZETÉNEK IGAZGATÓJA ÚJ SZÚ 1982. III. 5. Az SZKP XXVI. kongresszusa, valamint a testvérpártok. kongresszusai felmérték a szocialista országok társadalmi-gazdasági és politikai fejlődését az elmúlt öt év alatt, valamint a hetvenes évek egész időszakában, kitűzték a bel- és a külpolitika soron következő feladatait, s mélyen elemezték a világ fejlődésének a problémáit. A kongresszusok számos új elemet vittek be a szocialista és a kommunista építés folyamatainak indoklásába, valamint az időszerű gyakorlati problémák megoldásába. Az elmúlt évtized legfontosabb eredménye volt, hogy lényeges mértékben megszilárdult a szocialista közösség országainak gazdasági potenciálja, az az anyagi alap, amelyre a szociális haladás, a kölcsönös politikai és gazdasági együttműködés, valamint a világ eseményeire gyakorolt hatás erősödése épül. Az 1971-1980-as években a KGST-or- szágok nemzeti jövedelme kétharmadával, ipari termelése pedig több mint 85 százalékkal növekedett. Jelenleg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa országaira jut a világ villamosenergia-termelésének 21, kőszén- és antracittermelésének 27, kőolaj- termelésének csaknem 20, acéltermelésének több mint 28, műtrágyatermelésének 35 százaléka. A KGST-országokban 1,3-szor több villamos energiát, 3-szor több szenet, 1,5-ször több acélt, 1,4-szer több cementet, valamint 1,3-szor több gyapjúszövetet termelnek, mint az Európai Gazdasági Közösség államaiban. A szocialista közösség kutatási és műszaki-tervezési alapja (az új technikára és technológiára vonatkozó világszabványok 20 százalékának megfelelő arányban) olyan erős, hogy a legbonyolultabb műszaki feladatok meogldására is képes. Habár a KGST-országok egyes termelési mutatókban túlhaladták az iparilag legfejlettebb tőkés országok színvonalát, ugyanakkor elmaradnak tőlük a munkatermelékenység és a termelés műszaki színvonala szempontjából számos gépipari ágazatban, továbbá a vegyiparban, a könnyű- és az élelmiszeriparban. A testvérországok jelentős eredményeket értek el a mezőgazdasági termelés ipari alapokra való átszervezésében. A bolgár, a magyar, at NDK-beli és a csehszlovák mezőgazdasági dolgozók 4 tonnás átlagos hektárhozamot értek el búzából, s ezzel megközelítették az NSZK és Franciaország eredményeit, habár aránylag kevesebb műtrágyát és vegyszert használtak fel. Ez a szocialista nagyüzemi termelés előnyösségét bizonyítja. A hetvenes évek folyamán a szocialista közösség országaiban olyan politika érvényesült, amely a lakosság anyagi életfeltételeinek állandó javítására és a reáljövedelmek növelésére irányult. Az európai szocialista országokban az egy lakosra jutó élelmiszer-fogyasztás elérte számos iparilag fejlett tőkés ország színvonalát. Egyre több tartós fogyasztási iparcikk kerül a piacra. Az ezer lakosra számított lakásépítés szempontjából a Szovjetunió, Magyarország, az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia a világ- ranglista élvonalába tartozik. A KGST-országok gazdasági növekedése a szoros együttműködésre épült. Amikor Leonyid lljics Brezsnyev elvtárs a baumani körzet választóihoz szólt, megemlítette: ,,Az elmúlt évtizedben a szocialista közösség országainak együttműködése tovább fejlődött és gyarapodott. Ez az együttműködés hatalmas katalizátorként hat minden testvérország fejlődésében. Egyúttal további előrehaladásunk közös garanciáját is jelenti ebben a bonyolult és nyugtalan időszakban." ÖSSZHANGBAN A GAZDÁLKODÁS ÚJ FELTÉTELEIVEL A hetvenes évek folyamán széles méretekben kibontakozott a KGST-országok közötti szocialista gazdasági integráció. Lényeges mértékben fokozódott az együtt nűködésük a gazdasági építés kulcsfontosságú feladatainak a megoldáséiban. A kölcsönös kereskedelmi forgalom volumene összehasonlítható árakban kétszeresére növekedett, s 1980ban 121 milliárd rubelt ért el, ami a tagországok összesített nemzeti jövedelmének több mint 30 százalékát képezi. Az integráció tervszerűen és hosszú távra biztosította a nyersanyagok és a tüzelőanyagok szállítását. A nemzetközi gyártásszakosítás és kooperáció eredményeként tovább javultak a termelés minőségi mutatói. A kitermelő és a feldolgozó- iparban olyan közös tervek valósultak meg, amelyek minden résztvevő számára előnyösek. Ide tartozik a Szövetség Gázvezeték megépítése, az Uszty-llim-i Cellulózkombinát első építési szakaszának a befejezése, a ki- jembajevi azbesztfeldolgozó üzem építése, a vasércet kitermelő és dúsító üzemek kibővítése, a magas feszültségű villamos távvezeték megépítése a Szovjetunió és Magyarország között, a réz- és molibdénkitermelő kombinát megépítése Magyarországon stb. Az együttműködés öt hosszú távú célprogramja, valamint a gyártásszakosítás és a kooperáció kétoldalú programjai a Szovjetunió és az európai KGST-országok között konkrétan meghatározták a résztvevő államok stragégiai együttműködését. Egyúttal azonban azt is látni kell, hogy a gazdasági építés egyes hazai és külső feltételei nehezebbekké váltak. Ez elsősorban a tüzelőanyagok, a nyersanyagok és az energia növekvő kitermelési költségeivel függ össze. Egyes tagországokban kimerültek a lehetőségek a munkaerő létszámának további növeléséhez. A termelés nem kielégítő hatékonysága, valamint a műszaki fejlesztés aránylag lassú üteme fékezően hatott a gazdaság intenzív fejlesztésére, ami egyes termékekből és árucikkekből hiányokhoz vezetett. Emellett a tagországok többségét a zord telek és a nyári szárazságok is jelentős mértékben sújtották. Az említett tényezők hatására a hetvenes évek második felében a KGST-országok gazdasági növekedésének az üteme lelassult. Az említett problémáknak természetesen semmilyen közös vonásuk sincs a tőkés gazdaság gyógyíthatatlan bajaival, a válságok okozta bizonytalansággal, az állandó munkanélküliséggel, az inflációval, a nemzetközi valutarendszer megrendülésével, az energiaválsággal stb. A szocialista országok előtt az a fontos feladat áll, hogy növeljék a gazdaság hatékonyságát, hogy jobban kihasználják a tudományos-műszaki haladás vívmányait, s a dolgozók alkotó kezdeményezésében, szakképzettségük növekedésében rejlő lehetőségeket. AZ INTENZÍV FEJLESZTÉS - ÚTJAI A KGST-országok már korábban is célul tűzték a gazdasági fejlődés extenzív tényezőinek kimerülésével kapcsolatos problémák megoldását, s a termelés hatékonyságának a növelését. Most azonban olyan időszakhoz érkeztünk, amely ezekből a szempontokból alapvetően új, amikor a gazdasági növekedés tényezőinek gyökeres megváltozása szigorú korrekciókat tesz szükségessé a gazdaság- politika végrehajtási módszereiben, a tervezési gyakorlatban és magában a gazdasági gondolkozásban is. Az intenzív gazdaságfejlesztés útjainak meghatározásában a tagországok döntő jelentőséget tulajdonítanak az irányítási és szervezési viszonyok tökéletesítésének. Arra is rámutatnak például, hogy számos probléma származik az olyan folyamatok tervszerű irányításának fogyatékosságaiból, amilyenek például a beruházások, a műszaki fejlesztés, a behozatal, a lakosság bevételeinek növekedése stb. A gazdaság intenzív fejlesztésére szolgáló tartalékok egy része, mint például a termelés és a fogyasztás rugalmas ésszerűsítése aránylag rövid időn belül kihasználható. A népgazdaság optimális szerkezetének kialakításához, s a lakosság szakképzettségének, kulturális színvonalának emeléséhez azonban 10-15, sőt több évre van szükség. Az új helyzet számos vonatkozásban megváltoztatja a gazdaságpolitika módszereit eszközeit és dinamikáját, de változatlan marad a legmagasabb cél - a tömegek további szociális haladásának a biztosítása. Amint az a testvérpártok kongresszusi dokumentumaiból kitűnik, az intenzitás növelésében főleg a következő intézkedésektől várnak döntő fordulatot:- a gazdasági stratégiának az új feltételekhez való igazításától, a fejlesztés legközelebbi és kiemelt feladatainak pontosabb meghatározásától;- a gazdasági mechanizmus, főleg a gazdasági ösztönzési rendszer, a tervezés és a szervezési munkák tökéletesítésétől; a munkafeltételek javításától, s a megfelelően érvényesített szociálpolitikától az életszínvonal emelésének adott lehetőségei mellett;- a gazdasági és a társadalmi fejlődés bonyolult kérdéseinek politikailag alátámasztott megoldásától. STRATÉGIAI SZEMPONTOK A nyolcvanas évek folyamán a megfelelő gazdasági stratégia, valamint a tervszerű gazdálkodás komplex mechanizmusának kidolgozásával meggyorsítjuk a műszaki haladást, feltárjuk a tartalékokat a nyers- és az alapanyagok, valamint az energia takarékosabb felhasználásában, s jobban kihasználjuk az állóeszközöket is a termelési folyamatokban. A szocialista országok gazdaságpolitikájában olyan stratégiai irányzatok érvényesülnek, amelyek jelentős és gyors eredményekhez vezetnek a termelés hatékonyságának és műszaki színvonalának javításában. Ezekhez a megoldásokhoz tartozik a gazdasági növekedés ütemének a meghatározása is, amely lehetővé teszi az anyagi és kulturális javak termelésében a szükséges színvonal elérését, s egyúttal a források reális felméréséből indul ki. A stratégia fontos elemét képezi a termelési szerkezet progresszív átalakítása a megfelelően elosztott beruházásokkal összhangban, továbbá a fogyasztás mértékének és szerkezetének hosszú időre való előirányzása. Az intenzív gazdasági fejlődés stratégiájának meghatározásánál a tagországok saját feltételeikből kiindulva elsőrendű figyelmet szentelnek a gazdaság nagyobb stabilitásával és szilárdabb egyensúlyával kapcsolatos kérdéseknek, amit a hatékonyabb termelés alapvető feltételének tekintenek. A nyolcvanas években a KGST-országok rendelkezésre álló energetikai és nyersanyagtartalékai, valamint munka- erőforrásai korlátozott terjedelműek lesznek. Ezért korszerűsíteni kell az egész jelenlegi ágazati, termelési és technológiai szerkezetet. A legfontosabb feladat a természeti nyersanyag- és energiaforrások gazdaságos kihasználása, valamint a fizikai és a kevés szakértelmet igénylő munkák korlátozása. E feladatok teljesítéséhez meg kell teremteni a szükséges anyagi, műszaki és szervezési feltételeket. Az említett stratégiai célokból és követelményekből kiindulva a KGST-országok a jelenlegi ötéves tervidőszakra aránylag nem gyors ütemet irányoztak elő a nemzeti jövedelem, a beruházások és a lakossági fogyasztás növelésében. A tervek reális felépítése a gazdaság sikeres fejlődésének fontos feltétele a nehezebb helyzetben, s megfelelő felkészülési alapot képez a további dinamikusabb haladáshoz. A HELYI FELTÉTELEK KIHASZNÁLÁSÁVAL A gazdasági építés konkrét feltételei azonban az egyes országokban eltérőek. A nem európai KGST-országokban, tehát a Mongol Népköztá iságban, Kubában és a Vietnami Szocialista Köztársaságban a társadalmi-gazdasági folyamatok fejlődését döntő mértékben az határozza meg, hogy a közösség többi államához viszonyítva a társadalmi fejlődés alacsonyabb szintjén vannak, s még mindig fontos feladatokat kell megoldaniuk az öröklött gazdasági elmaradottság felszámolásával kapcsolatban. Ezen a területen úgy érhetnek el sikereket, ha helyes stratégiát követnek a népgazdasági komplexum kialakításában, ami lehetővé teszi egyrészt a nemzetközi szocialista együttműködésből származó előnyök, másrészt pedig a hazai lehetőségek hatékony kihasználását. Például Kubában és a Vietnami Szocialista Köztársaságban még nem merültek ki az extenzív gazdasági növekedés tartalékai, s még további munkaerőket lehet bevonni a termelésbe. Itt elsősorban a mező- gazdasági termelés növelésére, valamint az olyan ipari ágazatok fejlesztésére kell helyezni a súlyt, amelyek a mezőgazdasági-ipari komplexum keretébe tartoznak. A szocialista közösség európai országai az anyagi források lehető legjobb kihasználása mellett elsősorban az emberben rejlő potenciális lehetőségek kihasználására összpontosítják a figyelmet, hiszen az ember a haladás fő mozgató ereje, s a gyorsabb ütemű fejlődés alapvető „tartaléka“. Az emberek képességei, munkaaktivitásuk és érdekeltségük a termelés eredményességében a legértékesebb tőkét jelentik. A szocialista országok tapasztalatai azt bizonyítják, hogy e társadalmi tényező aktivizálása érdekében helyes politikai és gazdasági intézkedések megvalósítására van szükség, alapvető mértékben kell átalakítani a gazdasági mechanizmust, s tovább kell fejleszteni a demokráciát a termelésben. Intézkedésekre került sor abban az irányban, hogy kiszélesedjen a dolgozók aktív részvétele a termelés irányításában, s javuljon a társadalom tájékozottsága a megoldásra váró bonyolult gazdasági problémákról. A gazdasági rendszer tervezésének és irányításának tökéletesítése most éppoly felelős és fontos feladat, mint a fejlődés stratégiai irányzatának a meghatározása és indoklása. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy rugalmas gazdasági mechanizmus, valamint a vállalatok és a termelési-gazdasági egységek szükséges önállósága nélkül nem lehet az intenzív fejlődés útján haladni. A GAZDASÁGI MECHANIZMUS KÖZÖS VONÁSAI Az új évtized kezdetén erőteljes törekvések bontakoztak ki abban az irányban, hogy az irányítás szervezési rendszere és a gazdasági mechanizmus összhangban legyen az intenzív fejlesztés szükségleteivel. Ennek számos általános, közös vonása is van. Az egyik jellegzetesség például abban nyilvánul meg, hogy a termelés koncentrálásával és centralizálásával összefüggésben egyre szorosabb kapcsolatot kell kialakítani a tudományos kutatás, valamint a termelés, az értékesítés és a szolgáltatások között. Ehhez például szolgálnak az ipari kombinátok az NDK-ban, az agrokombinátok Magyarországon, valamint a nagy gazdasági szervezetek Csehszlovákiában és Bulgáriában. Növekvő mértékben keresik azokat az új ágazatközi formákat, amelyek elősegítik a vállalatok és a tudományos szervezetek együttműködését a fontos népgazdasági problémák megoldásában. Ami az önálló elszámolási rendszer érvényesítését illeti, ahhoz elsősorban arra van szükség, hogy a nagykereskedelmi árak megközelítsék a reális termelési költségeket és a nemzetközi árarányokat, hogy csökkenjenek az állami támogatások és az indokolatlanul magas nyereségek. Bulgáriában és Magyarországon például az 1980-ban végrehajtott nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árrendezést az intenzív fejlesztés kulcs- fontosságú feltételének tekintik. A normatívák rendszerének fejlődésében a legjellegzetesebb vonás a bruttó termelés mutatójáról való áttérés a tiszta termelési érték mutatójára. Ezzel kialakulnak a feltételek a gazdasági tevékenység eredményeinek objektív mennyiségi és minőségi értékeléséhez, figyelembe véve a társadalmi érdekeket. Ami tehát megfelel a társadalom érdekeinek, az a vállalat vagy a gazdasági szervezet számára is előnyös. Ez lehetővé teszi az önállóságuk kiszélesítését, s a központból származó rendelkezések korlátozását. (Folytatjuk)
