Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-26 / 8. szám
I A frodite szigetének nevezik Ciprust: a görög mondavilág közhelyekké avatott történetei szerint a sziget partjainál kelt ki a habokból Afrodite, a szerelem istennője. Aki Ciprus régmúlt és közeli történetében búvárkodik, a görög mitológia egy másik híres-hírhedt mozzanatára kénytelen emlékezni: a^ nevezetes szépségversenyre, aholis Erisz „bedobta“ azt a bizonyos almát, amelyet a legszebb nőnek szánt. A félig történeti, félig mondabeli folytatást ismerjük: Erisz almája elindítója lett a trójai háborúnak. Sok hódító harciasságát próbálta már ki ez a sziget, amely Törökország földrajzi árnyékában él ugyan, de lakosságának négyötöde görög, vagy annak vallja magát. Része is volt a török birodalomnak valamikor, mint ahogy tartozott már Velencéhez és Genovához, Bizánchoz és 1974 július: a török egységek partra szállnak Cipruson. CIPRUS AFRODITE, ERISZ- GÖRÖGÖK, TÖRÖKÖK, CIPRUSIAK Egyiptomhoz - legutoljára pedig: Nagy- Britanniához. Az angol uralom nyomaiként brit támaszpontok maradtak a szigeten és egy olyan sérülékeny államalakulat, amelynek függetlenségét sem önmaga ereje, sem szomszédai jóindulata, sem pedig nemzetközi garanciarendszer nem biztosítja. Az 1959-1960-ban kidolgozott londoni-zürichi egyezmények felemás helyzetet teremtettek, nem oldották meg a legfontosabb belpolitikai problémát: a görög és a török népközösség részesedését a hatalomban, de nem rendelkeztek egyértelműen a törökországi beavatkozási lehetőségek ügyében sem. Afe- lemás döntések Athénnak is Ankarának is nyújtottak bizonyos jogokat: egyebek közt ennek köszönhető a szerencsétlen 1974-es puccskísérlet és - válaszként rá - a török katonai invázió, amely a sziget területe 38 százalékának megszállását eredményezte. Ciprus - Makariosz érsekelnök kormányzata idején - szilárd el nem kötelezettségi politikát folytatott -, ez pedig ingerelte a vezető NATO-hatalmakat csakúgy, mint a szigetre igényt formáló NATO-tagállamokat, Görögországot és Törökországot. A sokféle érdek és igény számbavétele mellett beszélnünk kell egy olyan problémáról, amelyről jó ideig szemérmesen hallgattak Cipruson is, Görögországban is. Ez pedig a görög nacionalizmus. Tényvaló: a sziget lakosságának elsöprő többsége a görögökhöz húz - ha ma népszavazással lehetne dönteni a hovatartozásról, Ciprus minden bizonnyal görög birtok lenne. A görögökhöz vonzódik a közvélemény - de török oldalon van az erő, a katonai erő és a katonai jelenlét teremtette új realitás. Nyolc évvel ezelőtt, 1974-ben zajlott le a török invázió: Ankarát azóta sem lehetett rábírni akkori döntése megmásításá- ra, csapatai kivonására. Nem tette ezt meg a Köztársasági Néppárt, amelynek elnöke jóváhagyta az invázió elrendelését, később pedig, újra hatalomra kerülve hozzáfoghatott volna görög-török történelmi kibéküléshez. De nem cselekedett ilyenképpen a másik nagy történelmi párt, az Igazságpárt sem, amelynek vezetője, Szülejmán Demirel elsősorban hatalma megtartásáért vívott harcokra pazarolta energiáját. A képlet görög oldala is furcsa képet mutatott. Az invázió évében hatalomra jutott első demokratikus görög kormány elnöke, Karamanlisz a választási győzelmét bejelentő sajtókonferencián kijelentette, hogy Ciprus előkelő helyet foglal el az athéni politika prioritásai között, s lényegében a ciprusi kérdésben tanúsított NATO-magatartástól függ Athén NATO- tagsága is. Görögország egyidöre távol is tartotta magát a NATO-katonai szervezetétől -, de aztán csendben visszasomfor- dált a brüsszeli zászlók alá. 1980-ban Törökországban a katonák fellépése véget vetett a tehetetlen polgári pártok vetélkedésének: a Kenan Evren vezette öttagú tábornoki junta elsődleges céljának a belbiztonság megteremtését, a terrorizmus leküzdését és a gazdasági stabilizáció megteremtését tartotta. Ebben a helyzetben ciprusi engedmény szóba sem jöhetett. Tavaly aztán görög oldalon is felbillent a hatalmi egyensúly: győzött az eddig ellenzékben küzdő PASZSZOK, a Pán- hellén Szocialista Mozgalom. Vezetője, Andreasz Papandreu már ellenzéki képviselő sorában kemény fellépést követelt Ankara ellen, - s egy ízben azt a javaslatot is „bedobta“, hogy Görögország terrorista akcióval tegyen szert atomfegyverre, s ezzel kényszerítse eredményekre Törökországot Ciprus kérdésében. Papandreu múlt őszi látványos parlamenti győzelme után egy ideig nem hozta szóba a ciprusi kérdést - ám ez év januárjában valami megváltozott. Vége lett a hallgatásnak, az önmérsékletnek. Kiprianu ciprusi elnök hosszadalmas tárgyalásokat kezdett Athénban,'s az egyik - rutinjellegünek látszó - munkaebéden Andreasz Papandreu váratlanul kijelentette: Ciprust a görög nemzet részének tekinti. A kijelentés még Papandreu eddigi politikájának ismeretében is bombaként hatott, hiszen ez egyenlő az ellenségeskedések felújításával vagy - nevezzük nevén a gyereket - a fenyegetőzéssel. Sokan a helsinki alapokmányt emlegetik, ám erről az oldalról a görög felfogás megtámadhatatlan. Hiszen Helsinki nem zárta ki a nemzetek egyesítésének jogát. És tárgyilagosan meg kell állapítanunk azt is: Ciprus volt Európának szinte az egyetlen zuga, amelynek az enyhülés és Helsinki szinte semmit sem használt. Az enyhülés évtizedében került sor a török agresszióra, az enyhülés korszakában vált idegen támadás áldozatává. így az „enyhüléshez“ kötődő évek nem hallatszanak túl meggyőzóeknek - a görög ciprióták számára. De számolnunk kell egy másik tényezővel is, ez pedig a már szóba hozott görög - nagygörög - nacionalizmus. A görög nacionalizmus elégedetlen a térség térképével, főként azzal, hogy a második világháború után megakadt az úgynevezett „hellenizáció“, vagyis a görögnek tartott területek odacsatolása Görögországhoz. Kréta szigete és a Dodeka- nézosz szigetcsoport visszacsatolása jelzik a határkövet: Ciprus kérdését e tekintetben végképp nem érzik lezártnak. A ciprusi görög vezetők ugyan szemérmesen hallgatnak erről a legszélesebb nyilvánosságnak szánt beszédeikben, ám sejteni engedték: nem lenne ellenükre egy nyíltan görögbarát fordulat. Makariosz is a semleges Ciprus őszinte hívének látszott, de a török propagandaminisztérium és a hírszerzés műgonddal összegyűjtötte azokat az érseki prédikációkat, szent beszédeket, amelyekben Makariosz érsekelnök a Biztonsági Tanács ülésén, amikor már az új helyzetet vitatták meg. (Archív-felvételek) Makariosz is félreérthetetlenné tette: a végleges megoldást Ciprus és az „anyaország“ egyesülésében látja. Kiprianu sok tekintetben követi elődje politikáját - ám egyelőre még nélkülözi azt a nemzetközi tekintélyt és politikai hitelképességet, amely sok más egyéb mellett a felszínen tartotta ezt a bizonytalan irányvonalat. Nyílt színvallásra sem nagyon kényszerült: politikája zömmel arra irányult, hogy elősegítse a két ciprusi népközösség közti tárgyalásokat: ezeken kellene megalapozni a történelmi megbékélést. Ami persze nem tenne feleslegessé egy olyanfajta nemzetközi garancia- rendszert, mint amilyent a Szovjetunió is javasolt. Továbbra is szükségesnek látszik a nagyhatalmak egyetértése, a beavatkozás lehetőségének megszüntetése és a NATO-nyomás abbahagyása. Kiprianu elnök végtelenül fontosnak tartotta az athéni tárgyalásokat - meglepetésként sem nagyon érhették vendéglátója, Andreasz Papandreu szavai. Hiszen Papandreu pártjának nevébe is nagygörög szlogent épített bele: a ,,pán- hellén“ jelszó annyit sejtet, hogy külpolitikai téren a hajdan volt délibábos görög nagyság - vagy abból minél többnek a visszaállítása az első rendű programja. Vihart kavart Papandreu bejelentése még akkor is, ha tudjuk, hogy a politikus ezt megelőzően is tett bizonyos előkészületeket. Országát hadügyminiszterként képviselte nemrég a brüsszeli NA- TO-tanácskozáson és a plénumról tüntetőén kivonult, s gyorsan hazautazott. Nem látta a NATO-segítség lehetőségét a ciprusi rendezéshez, emiatt neki sem maradt mondanivalója a NATO-partne- rek számára. Papandreu egyik legnépszerűbb lépése egyébként is az a döntés volt, amellyel ismét „kiléptette“ országát a NATO katonai szervezetéből. Papandreu különvéleményt jelentett be Brüsszelben a „lengyel vitában“ is: nem értette, hogy amikor hazáját elsősorban a ciprusi kérdés foglalkoztatja, amikor főként a török szomszéd katonai túlsúlya nyugtalanítja - miért volt szükség a lengyel téma erőltetésére. Ciprusban több-kevesebb titkossággal folynak a közösségi tárgyalások: ezekről legutóbb nagyon pozitívan nyilatkozott az ENSZ új főtitkárának különleges megbízottja. Nemrég még Kiprianu elnök is komoly önmérsékletet tanúsított: kitűnt ez abból az interjúból is, amelyet a Fehér Házhoz közelálló U. S. News and World Reportnak adott Washingtonban. A Reagan amerikai elnökkel folytatott tanácskozáson is arról tett tanúbizonyságot: a görög ciprióták álláspontja reálpolitikusabb lett, mint volt néhány évvel ezelőtt, és lényegében elfogadnák a kantonális - vagy szövetségi államjogi - berendezkedést, ha a görög és a török kanton szövetsége egyúttal fenntartaná a ciprusi állami egységet és szuverenitást. Ám közben a török oldal is „lépett“: Ankarában bejelentették, hogy hét évvel ezelőtt, a megszállási övezetből összeeszkabált, csak a hódítók által elismert, úgynevezett „török szövetségi államot“ véglegesítik, Dátumot is közöltek: február 13-ra tervezték az eseményt. Az ankarai közlések aztán beindították a nacionalizmus örvényének körforgását. A görög reagálást ismerjük. A konkrét terveket még nem. A török elgondolásokat is nyilvánosságra hozták. A megvalósítás eszközeiről, útjáról-módjáról azonban értelemszerűen egyelőre nem lehet képünk. Csak a veszélyt érzékelhetjük: az ígéretek és fenyegetések eszkalációja nem vezethet jóra. Hiszen Ciprus ügyében két NATO-szövetséges „testvérellenség" marakodik, egy harmadik kizárásával, Ciprus feje felett. Afrodite szigetének ismét olyan szerep jutott, ami Erisz almájára emlékeztet bennünket. KRAJCZÁR IMRE ÚJ szú 1982. II. 26. Az NSZK orvosainak háborúellenes mozgalmáról így számol be ennek egyik kezdeményezője, Klaus Dieter Kolenda.az orvostudományok doktora:- Feladatunk az, hogy szertefoszlassuk azt a legendát, amely szerint az úgynevezett korlátozott atomháború lehetséges Európában. Az atomkatasztrófa az emberiség végét jelentené, sót az egész természetét is a földön. Bonn környékén atombiztos óvóhelyeket építettek az NSZK kormányának tagjai számára. A NATO vezetői szintén megfelelő, föld alatti kaszárnyákat rendeztek be maguk számára fedezékül. Nyugat-Németország lakossága 97 százalékának azonban nem lesz hol elrejtőznie, ha atomháború tör ki. Ez azt jelenti, hogy a népet sorsára bízzák, teljesen védtelen lesz. Holott egyesek olyan illúziókat terjesztenek, mintha atomkatasztrófa esetén meg tehetne menekülni. A Hirosimára és Nágaszakira ledobott atombombák azonban gyermekjátékszernek bizonyulnak a mai rakétákhoz képest. És az a három százalék, aki azt reméli, hogy menedéket találhat óvóhelyén, szintén nem jöhet fel a föld alól - mert akkor sugárbetegségben pusztul el. Az orvos elmondja, hogy Bonnban a „49/50. számú általános utasítás“ életbe léptetését tervezik: eszerint katasztrófa esetén ez egészségügyi személyzet a Bun- deswehrnek tartozik engedelmességgel. A katonai parancsnokság állapítja majd meg, személy szerint kinek EUROSIMA? SOHA! kell orVosi segítséget nyújtani, maguk az orvosok pedig elveszítik azt az ősi jogukat és kötelességüket, hogy mindenkin segítsenek, és elsősorban a leginkább rászorulókon.- De hiszen ez a hippokratészi eskü nyilvánvaló megszegése - háborodik fel az orvos. - Mi hát a megoldás? Csak a fegyverzetek csökkentése, csak a leszerelés - ez lehet az ész követelése. A humanizmusnak - az orvostudomány alapjának - elve ugyanarra szólít fel. A Pershing- és a szárnyasrakétáknak, most pedig talán a neutronfegyvernek is országunkba való telepítése csupán növelné az európai atomháború veszélyét, mivel akkor az NSZK válna a fő csatatérré. Ezeket a gondolatokat megismétli egy csoport, igen befolyásos nyugat-németországi orvos felhívása is, amelynek alapján K Beck (Wiesbaden), H. Begemann (München),H. van Bussche (Hamburg),H. U. Deppe (Frankfurt) E. Wulf (Hanover) profeszorok és mások neve sorakozik. . ,Az atomkatasztrófa az egész emberiséget fenyegeti - figyelmeztetnek az aláírók - és különösen a sűrűn lakott Európát, elsősorban pedig Nyugat-Németországot: számára nem sok kell ahhoz, hogy pusztasággá váljék. Hogy megmentse az életet a földön, a szövetségi kormánynak vissza kell utasítania az új amerikai rakéták telepítését".- „Nekünk nem kell Eurosima!" Manapság aligha érezhető másutt olyan élesen ez a hasonlóság Hirosimával, mint az£ISZK-ban. (APN) I
