Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-12 / 6. szám
■■■■■■ MÉG NÉHÁNY ÉV, ÉS... Országos hírű csapat a naszvadi (Nesvady) kézilabdázó lányok csapata, hiszen a Pionírok Sportligájának szlovákiai bajnokságában csak ritkán szoktak második helyezést elérni, rendszerint ez a csapat nyeri a bajnoki címet. A sporthoz kiválóan értő edzők és újságírók így is mondják: Naszvad a kézilabdázó lányok fellegvára. Hanzelik Kálmán, az alapiskola igazgatója is büszke a csapatra - joggal, de igyekszik másokra is felhívni a figyelmemet, mert hiszen a Puskin emlékverseny országos döntőjében, a szlovák és magyar szavalok országos versenyén is az élmezőnyben szerepeltek az iskola pionírjai. Most azonban csak a kézilabdázókra vagyok kíváncsi.- Tessék - mondja. - Most is övék a tornaterem. Minden kedden és csütörtökón délután másfél órás az edzés. Furcsa persze, hogy nem férfi hangot hallok, mert ugyebár Vlahy Jenő tanító a csapat edzője, de azért benyitok a tornaterembe. És mit látok? Aprócska lányok, második osztályosok, áhitatos csendben figyelik Vlahy Jenőné tanítónő utasításait.- Katikám, dobáskor ügyelj a lélegzetvételre. Rita, futáskor is könnyedén kell mozogni. Rozika, ne feledkezz meg a számlálásAkik szeretnének bekerülni a csapatba. Balról jóbbra: Csanádi Rita, Szmolka Tímea, Bucsek Rozika és Cifra Kati ról. Tímea ügyelj a váltásra. Ha tapsolok, másik kézbe kell venni a labdát, azonnal váltani kell. Cifra Kati, Csanádi Rita, Bucsek Rozika, Szmolka Tímea mosolyognak, ami Ígéretet jelent: így lesz. Utána a tanító néni pihenőt rendel, majd kérésemre elmondja:- Sportközpontot létesítettünk tavaly. Ők a központ sportkörének tagjai. A legfiatalabbak, a kezdők. Idejében gondoskodni kell az utánpótlásról, erről van szó. Közben Zsigó Zsuzsa, Virág Renáta, Kelemen Darina, meg a többiek, labdával a kezükben felsorakoznak a bordásfal mentén.- Tudják, hogy minden percet ki kell használni - magyarázza a tanító néni -, mert a tornaterem reggeltől estig foglalt, főleg ilyenkor, télen. Ók, a legkisebbek, szeptember óta járnak edzésre, de már megtanulták, hogy jól be kell osztani az időt, már majdnem olyanok, mint az igazi sportolók. Cifra Kati, meg három társa még mindig a földön ül. Egységes, azonos testtartásban mindegyik. Magasra húzott lábak előtt átkulcsolt kezekkel, ölükben a labda. így magyarázza Kati, hogy szabály: csak kitűnő tanuló, és olyan lány lehet a sportkör tagja, aki a pionírmunkában is példamutató.- Az edzéseken pedig kézilabdázni tanulunk - mondja. Legnagyobb vágyáról - hogy bekerüljön a csapatba, - még nem mer beszélni. Pedig társai szerint ő is, mint mindegyik edzésre járó pionír, erről álmodik, ezt reméli.- A lelkes elképzelések nem alaptalanok - állapítja meg az igazgató. Tudni kell viszont, hogy hosszú évek kitartó és önfeláldozó munkája szükséges ahhoz, hogy egy sportoló felállhasson a dobogó legmagasabb fokára. Folytatják hát a foglalkozást. A bordásfal mentén felsorakozott csoport a tanító néni jeladására megindul. Két lépés előre, közben leütik a labdát, ha felpattan, újabb ütéssel a hátuk mögött haladónak továbbítják. Aki lép egyet, leüti a labdát, majd a következő lépéskor hátrafelé továbbítja. És a menet gyorsul. A harmadik körnél már futólépés közben adogatják egymásnak a labdát. Egyre gyorsabban és gyorsabban. Szavamra, ezek a kislányok már most igazi sportolók. Még néhány év, és rájuk, mint komoly vetélytársakra számíthatnak, akik majd mérkőzésre hívják a naszvadi kézilabdázó lányokat. HAJDÚ ANDRÁS RÓKA VADÁSZA T Cserményinek már a bemutatkozása is rosszul sikerült. Ebédkor éppen gyümölcslevest adtak, amit különösen kedvelt. Tele is szedte a tányérját. Az asztal másik végén, Szarka Lacinak viszont már nem jutott. A szakácsnő pedig egyre csak azt hajtogatta: Nem adhatok, mert a többinek nem jut, osszátok el, ami a tálban van! Aztán mégis megszánta Lacit, mert neki egy tányérral. Ezért haragudtak rá az első naptól kezdve a fiúk. Akkor még haragudott Szarka Laci is, aki némán tűrte megaláztatását. Cserményi viszont mindent kitalált, hogy tekintélyt szerezzen magának a fiúk előtt. Folyamatosan jelentkezett az órákon, le se engedte a kezét. El se hangzott az új kérdés, az ö két ujja már a mennyezet felé mutatott. A fiúk pedig mindenfélét kitaláltak Cserményi lejáratására. Be akarták bizonyítani, hogy gyáva, buta, gyenge. Nem vették észre, hogy Cserményi már egyáltalán nem hadakozik velük. Inkább békülni, barátkozni szeretne. Erre csak Laci figyelt fel, bár rokonszen- vet mutatni röstellt. A fiúk miatt, HÍREINK Felderítő úton címmel vetélkedőt rendezett a párkányi (Stúrovo) alapiskolában az V/B osztály rajtanácsa. A vetélkedőn Gyetven Miklós vezetésével az 1. számú őrs kiválóan szerepelt, első helyezést nyert. Az őrs tagjai közül Pathó Mária, Nagy Andrea, Mátyás Tibor, Repka Miklós külön is dicséretet kaptak sikeres szereplésükért. Jasztrabszky Zsófia Csatán (Cata) a helyi iskolák pionírjai műsorral szerepeltek a nyugdíjasok találkozóján, melyet a művelődési házban rendeztek meg. Antal Jenöné, a hnb titkára a pionírok közreműködéséért külön is köszönetét mondott csapatunk tanácsának. Varga Ildikó Babaöltöztető versenyt rendezett a légi (Lehnice) alapiskola pionírcsapatának tanácsa. Harminc szikra és fiatalabb pionírlány nevezett be. A Miss Baba címet Janák Szilvia, második osztályos tanuló babája kapta. Természetesen, a babát öltöztető kislány megjutalmazása sem maradt el. Csölle Julianna Az illusztrációt Janiga József készítette akik feltétlen árulásnak minősítették volna a rokonszenvét. Történt pedig, hogy Zsóka néni úgynevezett rókavadászatot rendezett az iskola melletti parkban. A kopár, dérütött bokrokban elhelyezett vagy 80 papírból készített rókát, komoly jutalmat, csokoládét ígérve a legtöbbet gyűjtőnek... És akkor Rakoncásék kitalálták, hogy követni kell Cserményit, fel kell kapkodni előle a rókákat. Nem érdekes mennyit találnak, csak Cserményi ne találjon egyet se! így is történt. Kaján képpel vették fel előle a rókákat, a szemébe nevettek. Cserményi majdnem sírt, s titokban szét is maszatolt egy könnyet a kisujjával, mikor mellélépett Szarka Laci.- Ne gondold, hogy haragszom rád a leves miatt - mondta. - Nagyon csúnya dolog, amit a többiek csinálnak. Cserményi markába nyomta a rókáit.- Ennyit találtam, fogadd el tőlem! Amikor a talált rókákat összeszámolták, Szarka Laci csodálkozva látta, hogy Cserményi nem adott be egyet se. A kajánkodók vigyorát is szelíd mosollyal állta. Megvárta Cserményit az őrsi foglalkozás után. Együtt mentek haza. Laci kíváncsian kérdezte:- A rókákat miért nem adtad be? Csokit kaptál volna értük- ... Cserményi elgondolkozott egy kicsit, aztán szinte szégyenlősen ezt mondta:- Elteszem a rókákat. Nekem többet érnek, mint a csoki. .. És még hozzáfűzte:- Mert tőled kaptam őket. ÁTÁNYI LÁSZLÓ MINDEN HARMADIK VASÁRNAP A felvételen balról jobbra látható pionírok: Michal Sucha, Szekanek János és Norbert Petriőka, az érsekújvári (Nővé Zámky) járási pionírház szakkörének tagjai. Ifjú állattenyésztők. Mellettük a szakkör vezetője, Sebestyén László áll. A kör tagjai egzotikus madarak, baromfiak, nyúlak, prémes állatok és galambok tenyésztésével foglalkoznak. A kör ebben a tanévben kezdte meg működését, de mivel a kör vezetője szabad idejének nagyobb részét a pionírok között tölti, sokat foglalkozik a pajtásokkal, a kör tevékenysége egyre sikeresebb. Az ifjú állattenyésztők, elsősorban a felvételen láthatók, már több járási és kerületi kiállításon is szerepeltek, mint kiállítók. Sőt, díjakat is nyertek. Minden hónap harmadik vasárnapján megrendezik az egzotikus madarak börzéjét. Kobolka György (A szerző felvétele) TÖRD A FEJED! I VÍZSZINTES: 1. Walt Disney amerikai filmrajzoló és trükkfilmrendezó leghíresebb állatfigurája. 8. Kis francia sziget az Atlanti-óceánban. 9. Világhírű svéd filmszínésznő. 11. Walt Disney kis elefántjának a neve. 13. Azonos betűk. 14.. .. zöld, alajszínű. 15. Irány. 16. Patak az Alföld északi peremén. 20. Város az NSZK-ban. 21. Tova. 22. Pengetöhang- szer. 23. Vágó szerszám. 25. Azonos betűk. 26. Walt Disney elsó ismert hőse. 28. Híres belga üdülőhely. FÜGGŐLEGES: 1. Római ezer. 2....- pirul. 3. Vegytan. 4. Én - latinul. 5. A gallium vegyjele. 6.... újvár, Nővé Zámky. 7. Arabus azonos hangzói. 10. Walt Disney nyuszijának neve. 11. Walt Disney világsikert aratott állatfigurája. 12. Béla, Viktor. 15. Walt Disney őzikéjének neve. 16. Átló közepe. 17. Építkezésre kijelölt terület. 19. Dajka. 20. Utazó. 24. Mesterség. 27. A lantén vegyjele. L. L Beküldendő a vizsintes 1., 11., 26. valamint a függőleges 10., 11., 15. számú sorok megfejtése. A január 29-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Ifjú tűzoltó, ifjú tudósító, ifjú technikus“ - 64 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Zálezsák Éva, 7. oszt. Vágsellye (Sala), Pál Roland, 7. oszt. Zalaba, Fehér Balázs, 7. oszt. Nagymegyer (Öalovo), Toldi Zorán, 5. oszt. Ipolybél (Bielovce), Jóba Ferenc, 6. oszt. Szímő (Zemné). — ÚJ SZÚ 18 mm mm 1982. II. 12. A tanító néni jeladására megindul a menet (A szerző felvételei)