Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-05 / 5. szám
ÚJ szú 15 1982. II. 5. „szabadvilág'-neveben* ^"'e'évél Wnot A repülőtéren felirat köszönt: „Légy üdvözölve a Pan Am birodalmában!“ A Pan Am amerikai légiforgalmi társaság azonban már nem indít járatokat vagy inkább nem mer gépeket indítani ebbe az országba, amely a sors iróniája folytán a keresztény megváltó nevét viseli. Csak kevés légiforgalmi társaság gépe száll le ezen a repülőtéren, mert Salvador kis ország, ahol „kis“ háború dúl, ami a mi korunkban, sajnos, nem egyedi eset. Ezt a „kis“ háborút és sajátosságait az ember csak akkor érti meg, ha a repülőtéren mások szemébe néz: akik ide érkeztek, azok arcán, félelem ül, s messziről látszik a megkönnyebbülés azokon, akik távozóban vannak. T axiba ülök. A taxisofőr arcán is látszik a félelem, amely reménnyel vegyes. A reménnyel, hogy valamiféle véletlen folytán túléli... A főváros, San Salvador neonreklámjai már messziről világítanak, Marlboro cigarettát, Rexona sprayt, Coca-Colát reklámoznak, de amint közeledünk a belvároshoz, egyre gyakrabban látni koporsókészítő műhelyeket. Szinte mindegyikben késő éjszakáig ég a villany... Maga San Salvador egy felgyorsított régi film benyomását kelti. Az esti forgalom ritmusa láthatóan kapkodó, s mintha minden gyalogos valahová sietne. Este tizenegytől van érvényben a kijárási tilalom, és aki ezután az utcára merészkedik, az kiteszi magát a veszélynek, hogy ,,a rend és a törvény“ erői lelövik vagy nyomorékká teszik. Persze hasonló sors várhat azokra is, akik azt hiszik, hogy házuk vagy lakásuk bezárt ajtaja mögött biztonságban vannak. ,,Holtan ébredt fel“- mondják az itt élő külföldi állampolgárok, de ez a morbid vicc könnyen válik sok szenvedő salva- dori esetében valósággá. Saját kormányuk a „szabad világ“ nevében a „szelektív kiéheztetés“ politikáját folytatja ellenük. Szemtanúja voltam egy eléggé tipikus jelenetnek: Az utcán hirtelen leáll a forgalom. A gépkocsivezetők a kormánykereket szorongatják, hiába keresnek kiutat. Nem létezik, nincs, mint ahogy frontosán kijelölt frontvonal, búvóhely sincs. A magas szárú cipőt és fekete sisakot viselő fegyvereseket szállító teherautók utat törnek maguknak arra a helyre, ahol két „felforgató elemet“ fogtak el. Ezek egyike már halott, a másik sebesült. A teherautóról leugró fegyveres puskatusával megadja neki a ,, kegyelemcsapást“. Az újságok csak igen tömören adnak hírt az ilyen esetekről: a fekete sisakos férfiakról mint a Nemzeti Gárda hős tagjairól írnak. A lapok viszont vezető helyen bírálják a hulladék elszállításában tapasztalható ..botrányos“ hanyagságot, miközben nem említik meg, milyen hulladékról van szó. Ezen az úgynevezett szeméthalmon öt ember holtteste hever, köztük két nóé és egy gyermeké. Az egyiknek levágták a fejét... Ezeknek a „hivatalosan jóváhagyott“ gyilkosságoknak a száma egyetlen éjszaka alatt eléri a negyvenet is. xxx Bob Poos a helyi szálloda bárjában üldögél. Az amerikai Colorado államból származik, és a Soldier of Fortune című zsoldos lap kiadója. Újságjáról maga mondja, hogy abban minden benne van, amit „a háborúról és a férfias kalandokról“, vagyis szórakozásból végrehajtott gyilkolásról tudni kell. Poos, az amerikai tengerészgyalogság volt katonája megjárta Koreát és Vietnamot is. „Száz százalék, hogy most nem veszítünk“ - mondja. - Reagan elnök utasítást adott, hogy küldjenek ide még több helikoptert, ágyút, géppisztolyt és olyan embereket, akik az ittenieket megtanítják, hogyan kell csinálni a dolgokat“. • Az éjszakai dühödt terror áldozatai Bob Poosszal ül az asztalnál Ev Jack- son, aki nem túl bőbeszédű, talán azért, mert a CIA ügynökeként Kubában letartóztatták és bebörtönözték. Itt, Salvadorban amerikai gyártmányú „biztonsági berendezéseket“ árul, köztük gumilövedékeket is, amelyek főleg az ország legszegényebb lakosait veszik célba. A salvadori gyermekek kétharmada alultáplált. Az ország gazdaságát csak 14 család - persze a multinacionális vállalatokkal együtt - ellenőrzi. Ezek az emberek, akik minden hatalmat a saját kezükben összpontosítottak, a 20. században szinte bármikor segítségül hívhatták az amerikai tengerészgya- logosság egységeit. Fiaik és lányaik nemrég diszkókban táncoltak, vagy zártkörű estélyeket rendeztek, ahol medencéből itták a pezsgőt. Ma azonban az ilyen „bulik“ veszélyesek lehetnek. A „törvényre és a rendre“ Salvadorban az úgynevezett Nemzeti Gárda ügyel, amely rendőrökből és a „brigádoknak“ nevezett bandák tagjaiból áll, vagyis a halálbrigádok gyilkosaiból, akik szorosan együttműködnek a „biztonsági erőkkel. Reagan elnök tehát ennek a rendszernek ad negyvenmillió dolláros támogatást, hogy „megvédje a salvadori népet a szovjet veszély elöl“. A legérdekesebb ugyanakkor az, hogy ilyen veszély egyszerűen nem létezik, s a szovjet katonák salvadori jelenléte puszta rágalom és hazugság. Röviddel azután, hogy Ronald Reagan hivatalba lépett, Alexander Haig külügyminiszter ún. Fehér könyvet adott ki, amelyben „bizonyítékokat“ sorakoztatott föl a szocialista országoknak a salvadori kommunistáknak nyújtott közvetlen támogatásáról, s részletesen „ecsetelte“, hogy Salvadorra „kommunista veszély“ leselkedik. Valójában azonban népi felkelésről van szó, amelyet egyebek között katolikus papok, tanítók, diákok, szakszervezeti funkcionáriusok vezetnek. A kommunisták alkotják közöttük a legkisebb csoportot. Amikor az amerikaiak tavaly februárban tájékoztatták NATO-beli szövetségeseiket ezekről a meghamisított „tényekről“, a népirtó junta támogatása mellett csak Margaret Thatcher brit miniszterelnök kormánya foglalt állást. A salvadori rezsim csak huszonkét hónap alatt húszezer polgári személyt gyilkoltatott le, ezek többségének semmi köze nem volt a partizánokhoz. Robert White, akit Carter elnök idején volt az Egyesült Államok salvadori nagykövete, a kongresszus egyik ülésén nyíltan kijelentette: „A salvadoriak mészárlásáért a kormány biztonsági egységei a felelősek. Az ő lelkiismeretükön szárad több ezer fiatalember élete, akiket csak azért gyilkoltak meg, mert azzal gyanúsították őket, hogy baloldaliak. Az Egyesült Államok is felelős akar lenni ezért a mészárlásért?“ A nagykövetet, persze, leváltották, s Salvadorba újabb katonai szakértők érkeztek „tanácsadóként“. Azzal a paranccsal, hogy ne hordják a hírhedt zöld sapkákat... Salvador fölött ma szüntelenül helikopterek keringenek, s legénységük az úgynevezett kihatárolt területeken szabadon gyilkolja a földműveseket. Az ország, amelyről Haig tábornok kijelentette, hogy „itt bármilyen stratégiát választani lehet“, s hogy az amerikai lövedékek számára rengeteg a célpont, valójában újabb Vietnammá változik. A San Salvador-i érseki hivatal készített egy dokumentációt, amely 322 gyermek meggyilkolását bizonyítja, továbbá a junta által 1980 januárja és 1981 áprilisa között megölt 18 ezer polgári személy nevét és fényképét tartalmazza. Ezek a számok „minimálisak“ - ahogy arról az adatokat összeállító, s ezzel nagy veszélyt magukra vállaló férfiak és nők elmondták nekem. Az értékes dokumentumokkal egyik rejtekhelyről a másikra költöznek, ugyanis a hírhedt halálbrigádok már rég halálra ítélték őket. Marie Henriquezt, az emberi jogok salvadori bizottságának elnökét halálra kínozták: zsilettpengével addig vagdalták, míg a szerencsétlen asszony meg nem halt. xxx A San Salvador-i amerikai nagykövetség egyik munkatársa mondta nekem: „Az Egyesült Államok törvényei szerint napnyugtakor minden nagykövetség épületén be kell vonni a zászlót. Ez csak egyetlen országban nem érvényes - Salvadorban“. Reagan elnök tehát ezzel a módszerrel akar győzni ebben az országban: az amerikai zászló a nagykövetség épületén állandóan fel van vonva. Az épület egyébként egy eródhöz hasonlít, a tetőn tengerészgyalogosok tartanak őrjáratot, s a környező utcákban a salvadori Nemzeti Gárda egységei tartanak éjjel-nappal szolgálatot. „Most felvehetném a telefonkagylót és egy bizonyos helyen közölhetném, hogy maga kommunista“ - viccelődik Deane Hinton, Reagan nagykövete egyik vendégével azon az estélyen, amelyre engem is meghívtak. - Azt hiszem, rögtön itt teremne a biztonsági szolgálat egyik embere és agyonlőné önt. De én tudom, hogy maga nem kommunista - vagy talán tévedek?“ A nagykövetségről szállodám felé tartva megkérdezem a páncélautó vezetőjét, miért nem telefonál a nagykövet a salvadori junta vezetőinek, s miért nem mondja meg nekik, hogy hagyják abba az ártatlan emberek gyilkolását. „Kérdezze meg a mi elnökünket“ - válaszolt. - Ezek a gengszterek lelőtték egy barátomat, feleségével és gyermekeivel együtt, akik meg akarták védeni. A barátom nem volt kommunista“. xxx A Gloria siralomháztól nem messze van egy utca, ahol a legnagyobb temetkezési vállalatok találhatók. Hajnalban, amikor lejár a kijárási tilalom és a halálbrigádok „nyugalomra térnek“, Perez Dominguez útnak indul, hogy üzlet után nézzen. Amikor az éjszakai gyilkolás egyik áldozatával hazatér, megkezdi . a munkát és bekapcsolja a rádiót. Mellette a pádon mozdulatlanul fekszik Antonio Majano, aki heti 12 dolláros bérért egy cipőgyárban dolgozott. Az ' egyik napon elbocsátották, és a következő éjszaka minden ok nélkül agyonlőtték. Barátja mondja: „A politika egyáltalán nem érdekelte. A rendszert ugyan gyűlölte, mint mindenki, de egyszerű, szerény ember volt...“ Az utca másik oldalán egy házfalon felirat, amelyet a junta kopói még nem tudtak eltüntetni: ,,A r ' it örök időkre ugyanúgy nem igázhatod le mint ahogy kezeddel nem érheted el a , Japot". DAILY MIRROR • Szokványos utcakép San Salvadorból
