Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1982. január-június (15. évfolyam, 1-25. szám)
1982-02-05 / 5. szám
Azt szokták mondani, hogy Gömöror- szág a kis falvak, az apró települések országa. A Vájvölgyben fekvő Kálosa község egy a kétszáz valahány közül. Hétköznapjai látszólag csendesek, eseménytelenek, majdcsaknem unalmasak. A lakosok egy része - munkások és diákok - ilyenkor télvíz idején már pirkadatkor autóbuszra ül, s csak lámpagyújtáskor érkezik haza. Az itthon maradtak többségének a helyi efsz nyújt egész napos elfoglaltságot. Nem csoda, hogy délelőttönként alig látni embert az utcán, az udvarban. Ha mégis, majdnem biztos, hogy a ház körüli teendőket végző idősebb nyugdíjasokkal, esetleg a cigánysor új házai között csellengő gyerekekkel, kamasz lányokkal találkozik a messziről jött idegen.- Hétszáznyolcvan lelket számláló községünk, ideszámítva Felsőkálosát és Téskipusztát is, tulajdonképpen a Váj- völgy legnagyobb települése - vállalja a helyi kalauz szerepét Szabó Magda, a hnb titkárnője. - Kedvező, központi fekvése révén érthetően az egyesített földművesszövetkezet székhelye lett, viszont nem központi falu, s ezt kicsit fájlalják a község lakosai. A titkárnői teendőket hatodik éve ellátó, s a nemzeti bizottságok területén kerek negyed százada tevékenykedő asszony szavaiból, hanglejtéséből ítélve ezt a kategorizálást nem csupán a lakosok sérelmezik.- A községfejlesztés lehetőségei sajnos eléggé korlátozottak, s így akarva akaratlanul le kellett mondani több tervünkről. Az itt élő emberek nagyon szeretik lakóhelyüket, s fejlesztéséért még a legnagyobb áldozatoktól sem riadnak vissza. Hogy csak egy friss példát említsek; a legutóbbi választási időszakban lehetőséget kaptunk egy félmillió koronás beruházásra, nevezetesen a sportpálya öltözőinek és szociális helyiségeinek felépítésére. A tervezett három esztendő helyett polgáraink másfél év alatt felépítették a szemre is szép létesítményt, mindamellett olyan jelentős összeget takarítottunk meg, hogy a keretből még a létesítmény bekerítésére is futotta. Hasonló lelkesedést és munkatempót tapasztaltunk más közmunkáknál is, mindenekelőtt a tűzoltószertár felépítésénél. Nálunk nem kell az embereket nógatni, ha társadalmi munkáról van szó. Kétszeresen nehéz hát a funkcionárius helyzete, amikor a falu népe elé kell állnia azzal, hogy márpedig ezután csak a helyi utak kiszélesítésére és karbantartására futja. Pedig Felsökálosán nincs megfelelő ivóvíz. Vagy említhetném akár az óvodahiányt is. Ma egy tanteremben legfeljebb 24 gyermeket tudunk elhelyezni, s legalább egyszer ennyire lenne igény. El is határoztuk az óvoda bővítését a pénzeszközöket, akár a föld alól is előteremtjük, hiszen majdnem minden esetben több gyermekes munkásszülök jogos igényéről van szó. A titkárnő végszavára toppan be a szűkös irodahelyiségbe Hubay István, a nemzeti bizottság elnöke, a helyi alapiskola igazgatója. Ha valaki, ő igazán tudja, mit jelent az óvoda egy olyan faluban, ahol az iskola tanulóinak több mint 80 százaléka cigányszármazású. Két év múlva megy nyugdíjba, s mint pedagógus és nemzeti bizottsági tisztségviselő egyaránt a szívén viseli az óvodaépítés sorsát, hogy az utód majd könnyebb helyzetben legyen, mint annak idején ő, amikor elkezdte.- Harminckét éve tanítok a községben, van hát összehasonlítási alapom a múltat és a jelent illetően. Amikor azt állítom, hogy Kálosa nagyon sokat gazdagodott az elmúlt több mint három évtized alatt, nem csupán az új vagy újjáépített házakra, a személyautókra, a majd minden háztartásban megtalálható mosó- és hűtőgépekre, a szinte nélkülözhetetlen rádió és televíziókészülékek sokaságára gondolok, hanem az ittlakók szellemi gyarapodására is. Annak idején az ötvenes évek elején olyan ritka volt nálunk az érettségizett ember, mint a fehér holló. Manapság viszont szinte minden évben elkerül valaki főiskolára, vagy egyetemre. A legnagyobb eredménynek mégis azt tartom, hogy a lakosság csaknem felél kitevő cigányság a szemünk láttára fejlődött. Ebben része van a pedagógusok munkájának is. Ma már túljutottunk az iskolalátogatással kapcsolatos gondokon, s egyre inkább a minőségre kerül a hangsúly. A tanulók túlnyomó része elvégzi az általános iskolát, s egyre többen szereznek szakképesítést a környező tanintézetekben. Javaslom, nézzen körül egy kicsit a községben, talán érzékelni tudja mindazt, amit elmondottunk. Vendéglátóim kíséretében falunézőbe indulunk hát. Először a sportpálya a fiatalok és a pártfogók lelkes munkája nyomán felépített öltözőit tekintjük meg. Igazán impozáns létesítmény, s berendezése is jó ízlésre vall. S ami talán a legfontosabb, nagyon jól kihasználják a társadalmi szervezetek tagjai. A sporteseményeken kívül ugyanis a nem túlságosan tágas öltözőkben és társalgóban szokták megtartani a különböző gyűléseket és összejöveteleket. Útba ejtjük a művelődési házként használt régi épületet is, melyre érthetően nem a legbüszkébbek a helybeliek. Aztán gépkocsiba ülünk s a faluszéli emelkedőre hajtunk.- Látja ez itt az új utcasor - mutat végig a nemrég épült családi házakon a hnb elnöke. - Valamennyit cigánypolgáraink építették. Igaz, van még a községben vagy tíz viskó is, ezeket mielőbb szeretnénk felszámolni. Javaslom, nézzünk be az egyik portára.- Talán Váradi Béláékhoz - mondja a titkárnő. - öt gyermekük van, példásan nevelték fel őket. A szép porta udvarán piros autó áll. De nem csak a külsőségekre adnak a ház lakói. Odabenn is példás a rend és a tisztaság. A ház asszonya még így is pironkodik:- Elnézést a felfordulásért, de tegnap disznótor volt, s még nem került minden a helyére a nagy vacsora után. - Azt is elmondja Váradiné, hogy a házat állami kölcsön nélkül, saját erejükből építették fel. Ot gyermekük mind szakmát tanult- Azt szeretnénk, ha az ő életük köny- nyebb lenne a mienknél, mert bizony nekünk még nehéz volt, nagyon nehéz... Már hatodik éve Szabó Magda látja el a titkári teendőket- Már Váradiné is az én tanítványom volt - mondja az igazgató, miután elbúcsúzunk a konyhában serénykedő asz- szonytól -, mint ahogyan a többi szülő nagy részét is én tanítottam annak idején a betűvetésre. Ennek egyik nagy előnye, hogy ismerem a családok belső viszonyait, problémáit, s szót is tudok velük érteni. Ha a gyermek egyetlen napot is kimarad az iskolából, máris megkeresem a szülőket, elbeszélgetünk az esetleges gondokról. A felvilágosításnál és a meggyőzésnél nincs jobb pedagógiai módszer. Valamikor az igazolatlan mulasztások miatt mi is megpróbáltuk büntetni a szülőket, de ezzel nem értük el a célt, mi több, a gyermekektől vontuk el a pénzt. így aztán maradtunk a meggyőzésnél. Lehet, hogy ez igényesebb munka a pedagógus számára, de mindenképpen kifizetődőbb. Dél felé jár már az idő, mire beérünk a falu központjába. Csak úgy kíváncsiságból benézünk a hnb épülete mellett lévő vegyesboltba. Vajon milyen itt az áruválaszték?- Nincs különösebb okunk panaszra - vélekedik Máté Erzsébet, az üzlet vezetője. - Az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek nem hiányoznak. Tartós fogyasztási cikkekből nem túl bő a választék, ennek oka egyrészt a féröhiány, másrészt, hogy esetleg nem tudnánk eladni készleteinket. Éppen ezért a nagyobb értékű, tartós fogyasztási cikkeket előzetes megrendelés alapján kérjük a nagyraktárakból. Az üzletvezető elmondja, hogy most várják a friss kenyérszállítmányt, s ezt mintha csak megéreznék a község itthon tartózkodó lakosai, szép számmal összegyűltek már a bolt előtt. Előbb azonban az első délutáni autóbusz érkezik meg Tornaija (Safárikovo) irányából. A jármű belsejéből eleven gyerekhad tör magának utat kifelé. S egyszeriben zajossá és lüktetővé válik az élet Kálosán. HACSI ATTILA Váradi Béláék portája (A szerző felvételei) a munka éltetett „Akarhat ennél többet egy öregasszony?“ (A szerző felvétele) A jó meleg szobában az ablak előtt ül. Szorgalmasan olvas, miközben meg-megigazítja fekete keretes szemüvegét. Ügyet sem vet a beszélgetőkre, gondtalanul élvezi élete őszének napjait, özvegy Trecska Pálné egész életében látástól vakulásig dolgozott. Kilencven éves, de még öt évvel ezelőtt is eljárt a szövetkezetbe, tavaly pedig még a szövőszékbe is beleült.- Tizennyolc éves koromban férjhez mentem- eleveníti fel életének menetét. - Cselédember volt a férjem. Lapsa- pusztán laktunk, tehenet, sertést, baromfit tartottunk, hogy ruházkodni tudjunk. Nyáron részes kapálást vállaltunk, hogy legyen mit az állatokkal megetetni. Aztán, hogy beköszöntött az ősz, előkerült a guzsaty Reggel négykor felkeltem és a nyitott ajtajú tűzhely előtt fontam. Takarékoskodni kellett a petróleummal. Még tavasz előtt a szövőszék is előkerült. A megszokott életformából az első világháború zökkentette ki. Férjét behívták katonának. Négyéves lányával a pusztáról Sajószárnyába (Starna) költözött be. A háborúból férje betegen és féllábbal tért vissza, de élni kellett. Miután második lányuk is megszületett, ismét Lapsapusz- tára szegődtek el cselédnek. Kapálás, fonás, az állatok ellátása, no meg a heti piacozás töltötte ki életét.- Élettársam nehezen bírta a nehéz munkát, hiszen műlábbal kellett a vetőgép után is járnia - folytatja, miközben szeme megtelik könnyel. - Miután a harmadik lányunk is megszületett, újra visszamentünk a községbe lakni, azzal az elhatározással, hogy ott családi házat építünk, véget vetünk a cselédéletnek. Vágyunk teljesült, de férjemnek ebben már nem sok öröme lett. Negyvenkét évesen özvegyen maradtam. Nyugdíjat nem kapott, pedig két kiskorú gyerekről kellett gondoskodnia. Mi mást tehetett, elővette a kapát, a guzsalyt, a szövőszéket és meghatványozott szorgalommal dolgozott. Senki sem tudta, mikor pihen, a nap bármely órájában is látogatták őt meg, mindig talpon találták. Reggelenként két helyen fejt tehenet, ezért egyegy liter tejet kapott. Nyáron búzakalászt szedett, volt úgy, hogy fél mázsa magot is összegyűjtött. Télen hol az egyik, hol a másik szomszédba ment fonni. Amikor már megfonta a kendert, hozzáfogott a szövéshez, készítette a falu férjhez menő lányainak stafírungját.- A sorsom akkor fordult csak jobbra, miután a lányokat férjhez adtam, jobban mondva, amikor a községben megalakult a szövetkezet - mondja. - A kertészetbe, a dohányba jártam dolgozni, aztán tíz évet a tyúkfarmon töltöttem el. Néhány évig gyalogmunkásként dolgoztam, majd ismét a csirkék nevelésével bíztak meg. Több mint húsz éven keresztül munkálkodtam a közös gazdaságban. Kár, nagy kár, hogy így elszálltak fölöttem az évek... Tizennyolc éves korától a múlt évig sok-sok kilométernyi vásznat szőtt. Ha a szövőszékben ült, az egész családnak a kedvébe kellett járni, mert ilyenkor mindig zsörtölődött. Az unokákat is munkába fogta, nem szerette, ha a közelében valaki tétlenkedett. A napnál is korábban kelt, s miután egyet-kettőt fordult az udvaron, megzörgette az ablakot: „Keljetek már fel, lusták, a hasatokra süt a nap“. Az olvasást fényűzésnek tartotta, s lám most, öreg napjaiban mindent elolvas, ami a kezébe kerül.- A munka volt számomra az éltető erő s talán ezért is értem meg ilyen magas kort - mondja, miközben a szemüvege fölött rám néz. - Még jól szolgál az egészségem, a járás azonban egyre nehezebb. Az egykori barátnők közül már csak a nászasszonyom él. Hozzá és a két lányomhoz időnként elmegyek látogatóba. Másra nem futja az erőmből. S végre azt is megértem, hogy tisztes nyugdíjat kapok. Akarhat még ennél többet egy magamfajta öregasszony? Kilencvenedik születésnapján hét unokája és tíz dédunokája köszöntötte, mondogatták, hogy jól néz ki, hogy még megéri a száz évet is. Hitetlenkedve rázta a fejét, de szemében a reménység könnyei csillogtak... NÉMETH JÁNOS A. ÚJ SZÚ 8 1982. II. 5.
