Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1982-12-27 / 306. szám, hétfő
Verssel, mesével a gyermekek már kiskorukban megismerkednek - a családban, baráti körben, az óvodában. Mi több, mindennapi táplálékuk, amelyet úgyszólván meg is követelnek mindennap. De ugyanebben a korban nemcsak befogadók már, hanem mondják- játsszák is a verset, mesét, örvendetes jelenség, hogy az utóbbi esztendőkben végre az óvodákban is nagyobb teret nyertek a népi gyermekjátékok, egyre több népköltési anyaggal dolgoznak, és ugyanúgy merítenek immár a szemléletében, tartalmában és formájában megújult, reneszánszát élő kortárs magyar gyermekirodalmi termésből, és a világirodalmiból. Magyarán, olyan verssel és prózával foglalkoznak a gyerekekkel, illetve foglalkoznak-talál- koznak a gyerekek, amely megfelelve életkoruknak jelent számukra világukat kielégítő, gazdagító és egyben ér?ékenyen formáló élményt. Ennek jegyében módosult a tanterv is, melyet sok óvónő- egyéni kezdeményezés révén is- példás munkával jó tartalommal tölt meg. Szerencsére, a szemléletváltás az iskolákban is megkezdődött. Hogy ebben a pozitív változásban milyen szerepet játszottak és játszanak pedagógiai szakemberek, pedagógusok, írók és költők, a televízió, fölösleges itt részletezni. Az eredmény a fontos, és mint kérdés, az, milyen is hát nálunk a rangja ezek után a vers- és prózamondó versenynek. Hogyan tekintenek rá az iskolában, amely e tevékenységnek otthona, éltetője. Tapasztalataim szerint nem mindegyikről mondható el, hogy az igazgatóval az élen a vezetőség és az egész tantestület részéről kellő figyelem nyilvánul meg a vers- és prózamondó versenyek iránt. Nem mindenütt becsülik meg a gyerekekkel ilyen téren foglalkozó tanítókat, legfeljebb akkor figyelnek föl rájuk, ha sikert érnek el valamelyik „szereplővel“ valamelyik rangosabb seregszemlén. Sok helyütt még akkor se. Ha pedig az iskolai fordulóból továbbjutott gyerek netán sikertelenül szerepel a járási vagy kerületi versenyen, ezt sokáig éreztetik a fölkészítő pedagógussal. Figyelmen kívül hagyva, hogy mennyi minden befolyásolhatja az eredményt. Például a zsűri téves véleménye. Egyébként a zsűrizés ügyében már történtek előrelépések, de különösen alsóbb szinten, még mindig vannak olyan zsűrik, amelyeknek a tagjai, ha nem is felkészületlenek, de egy konzervatívabb előadói eszmény hívei, másképpen: lemaradtak magától a felkészítő pedagógustól is. (Ennek a fordítottja, amikor a pedagógus csodálkozik rá a zsűri helyes véleményére, rá se döbbenve saját lemaradására.) Mindezt csak azért említem, mert tudom, hogy egy-egy zsűri véleménye milyen kihatással van a következő esztendőben például a versválasztásra. Tavaly ezt mondta a zsűri, azt mondta a zsűri. A felkészült, az erős, a határozott pedagógusegyéniség persze nem hagyja befolyásolni magát a zsűri által, ha nem is felejti annak véleményét. Sok pedagógusnak azonban a korábban említett ok - vagyis az elismerés hiánya - miatt is elmegy a kedve ettől a foglalkozástól, és ha végzik is, san reagálnak a gyerekek - azért mind más-más ember, különbözőek tapasztalataik, a családi hátterükre, baráti körükre, érdeklődési területükre, olvasottságukra gondolva, például. És ha mindezt figyelembe vesszük is, ha ismerjük is alaposabban a gyereket, akkor sem szabad úgy cselekednünk, mint gyakran előfordul: ,,no, én ezt a verset néztem ki neked, ezt fogod elmondani“. A versválasztásnak is közösen a gyermekkel kell történnie, meg kell hallgatni a véleményét, sőt, a gyermek maga is javasolhat verset. Ebben a viszonyban természetesen nem lehet helye a feszélyezettségnek, a gyermeknek partnert és nem fegyelmező-parancsoló, a helyzetével visszaélő tanítót kell látnia a pedagógusban. Éreznie kell, hogy ezúttal nem az órán vagyunk, nem kapunk rossz jegyet, ha esetleg rosszat szólunk. Miután kiemeltünk egy vagy több verset, következhet a választás próbája. De úgy, hogy nem ,.adjuk elő“ a költeményt a gyereknek. Sőt, a gyerek se mondja addig, amíg nem néztek körül közösen a szövegben. Szövegértelmezés nélkül ugyanis kockázatos „előadást“ kezdeni. Hisz abban, bár gyerekek számára születtek, nemcsak ismeretlen szavak, szókapcsolatok, ismeretlen funkciójú írásjelek fordulhatnak elő, hanem olyan poétikai fogások, motívumok is szerepelhetnek, amelyek megvilágítása, megbeszélése szükséges a helyes értelmezéshez, no meg ahhoz, hogy a szövegmondás lehetőségeit kipróbálhassuk, hol a zeneiségre, hol a ritmusra, a tempóra, hol a jelentésre helyezve a hangsúlyt, vagy éppen mindegyikre egyszerre. A megfelelő megoldásra aztán - a kérdezés módszerét alkalmazva - a gyereknek kell rájönnie, és rá is jön, ha szabad teret engedünk elképzeléseinek. Rájön talán arra is, hogy a vers például, amely elsőre megtetszett neki, végül is nem „ízlik“. És akkor jöhet a következő.- De kinek van erre ideje? - hallom a pedagógusoktól. Ok- kal-joggal kérdezik, hiszen gyakran a családjukra, a saját gyerekükre nem jut elég idejük. Másképpen azonban nehéz elképzelni eredményes munkát, amelynek egyébként rendkívüli nagy a pedagógiai jelentősege, különösen akkor, ha a szövegelemzést úgy végezzük, hogy a többi gyerek is jelen van, „besegít“. így megtörténhet, hogy váratlanul épp olyan fogja remekül elmondani ezt vagy azt a szöveget, akire nem is gondoltunk. Mellesleg, vers- és prózamondó mozgalmunk jelentőségét, szerepét én elsődlegesen ebben látnám. Vagyis, ha közösen végzett szövegelemzés majd szöveg- mondás során spontánul emelkednének ki a legjobbak. Más szóval: természetes módon. Arra egyelőre sajnos nincs lehetőség a tanítási órán, hogy részletes szövegelemzést, ritmusgyakorlatokat végezzünk a gyerekekkel. (Irodalmi színpadi csoportban lehet ilyesmiről szó.) Ezáltal ugyanis folyamatossá válna a vers- és prózamondás, nemcsak alkalmi lenne, és nemcsak egy-egy gyerek számára jelentene élményt, élvezetes tanulást. Mint most, amikor rövidesen kezdődnek az iskolai fordulók. BODNÁR GYULA Az ember az alatt az idő alatt, míg az első köszerszámtól eljutott az elektronikus számítógépig, az atomerőműig, lényegében belső parancsoknak engedelmeskedett, a mindenség titkainak, a természet s a társadalom törvényszerűségeinek megismerésére törekedett. A mindenható tekintélyekben és kinyilatkozásokban kételkedő értelem, a nagy titkokat kutató ész eredményezte napjaink tudományos-technikai forradalmát, ami olyan kor küszöbére vitt bennünket, ahol egy élet folyamán többször is fejet kellene cserélnünk. A fejcserén természetesen nem a fővesztés értendő, inkább a régi ismeretek felfrissítése új ismeretekkel. Az emberiség gyermekkorában az ükapák ugyanúgy csiszolták a kőszerszámokat, mint az unokák. Ma, a XX. század második felében - ahogy Marx György írja egyik könyvében: - „...a jövőre gondoló apák már úgy nevelik fiaikat, hogy azok tudata, ismeret- anyaga, azok keze más munkára álljon, mint amire az övék van beidegződve“. Meglehet ugyanis, hogy a fiatalok ma még fel sem talált termelési folyamatokat irányítanak majd, olyan gépeken dolgoznak, amelyeket csak ezután terveznek meg. A tudomány és technika - erre számtalan példát lehetne felsorolni - a népgazdaság minden ágában rohamosan fejlődik. Az emberiség tudományos kincse általában tízévenként megduplázódik. A legtöbb megtanult adat 10-20 éven belül elégtelennek bizonyul, elavul. Míg az ókorban a technikai és tudományos felfedezések duplázódási ideje ezer esztendő körül járhatott, addig korunkban ez az időszak rövidebbé vált az emberi életkornál! Ezeket a tényeket Marx György nagy sikerű könyvének a Gyorsuló idő című fejezetéből idéztem. Tudatosítanunk kell, felgyorsult életünk a tanuláshoz szokatlan ritmust diktál. Egy kis pátosszal azt is mondhatnánk, hogy tanulásra ítéltettünk! S akár tetszik ez, akár nem - a tanulás korparancs. Snow Jozef Kuchár dalai Jozef Kuchár érdemes művész a szlovákiai táncdaléneklés egyik legkiválóbb képviselője, népszerű dállamok egyik legismertebb és kétségtelenül legtehetségesebb interpretálója. Otthon van a köny- nyű muzsika minden területén. Táncdalokat ugyanolyan tehetséggel ad elő, mint operett- és musical-dallamokat vagy örökzöld világslágereket. De szerepelnek gazdag repertoárjában lírai hangvételű dalok és sanzonok is. Mint a bratislavai Új Színpad művésze számos klasszikus operettben és musical-ben, többek közt, a My Fair Lady-ben aratott óriási sikert. Művészi karrierje az ötvenes években indult, s e kornak is megvolt a maga jellegzetes előadói stílusa. Jozef Kuchár kitartó munkával alakította a maga egyéni stílusát. Fejlődését olyan kiváló karmesterek is elősegítették, mint Karéi Vlach, Miroslav Brož és Vieroslav Ma- tušík. A kiváló táncdalénekes és könnyűzenei előadóművész profillemeze az Opus gondozásában jelent meg a közelmúltban Moje najmilšie (Legkedvesebb dalaim) címmel. Tucatnyi dalt tartalmaz, melyek remek ízelítőt nyújtanak Jozef Kuchár sokoldalú művészetéből. A hazai szerzők közül a G. Dusík-P. Braxatoris szerzőpár három dala szerepel a lemezen (Dedinka v údolí - Kis falu a völgyben, Rodný môj kraj - Szülőföldem és Marina). Az örökzöld slágereket olyan dalok képviselik, mint például Jerome Kern világhírű Mississippije, Carmichael Star Dust Melodie című ismert, melodikus szerzeményei, Szolovjov-Szedoj A kék tengeren című dala. A további világslágerek szerzői között olyan nevekkel találkozunk, mint Aznavour, Loewe, Wayne. A felvétel Jaromír Hnilička vo- kálegyüttesének és a Csehszloangol tudós írja: ,,Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy elveszünk, kissé drámaibb, mint a tények mutatják. Azt mondani, hogy művelődnünk kell, vagy már saját életünkben egy meredek hanyatlás tanúi leszünk, ez nagyjából helytálló.“ Persze felvetődhet a kérdés, hogy képes-e az ember egyáltalán az előbbiekben emlegetett „fejcserére“? Vagyis Marx György megfogalmazása szerint „nem szab ugyanez az agy, tudniillik, mely a fejlődés felgyorsítását lehetővé tette, biológiai korlátot, amikor az emberiség a történelem motorját még szédítőbb száguldásra szeretné kapcsolni? Az orvostudósok válasza egyértelmű: az emberi agy képességei még koránt sincsenek kimerítve. Közművelődésünknek - erről a CSKP XVI. kongresszusán és több más fontos párthatározatban sok szó esett - társadalmi feladata, hogy valamennyi emberben ébren tartsa az önművelés, a tanulás iránti vágyat, hogy megteremtve a feltételeket kielégítse az ilyen irányú igényeit. A népművelés, a szervezett oktatás - bár nagy eredményeket ért el - még sokat tehet azért, mindenekelőtt több helyi kezdeményezéssel, az adottságok és tennivalók felmérésével. Valamennyi gazdasági szakembernek is tudatosítania kell, hogy az ember művelődésének szerepe a termelésben nagyon jelentős. Az ember a legfontosabb „termelőerő“, önmegújító. Szellemi-lelki szükségletével kapcsolatban Marx Károly is kifejtette, hogy a kultúra igazi nagy funkcióját csakis abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerül a termelési folyamatból, a kultúra segítségével „...más szubjektumként kerüljön vissza a termelésbe“. Vagyis többet tudó, kiegyensúlyozottabb dolgozóként lépjen műhelybe. A termelés új „titánja“ a tudomány, az emberrel - dolgozzon bárhol- egyesülve válik nagy termelőerővé. Ezt az egyesülést pedig- a tanulás, a szüntelen önművelés is nagyban elősegíti. KANIZSA ISTVÁN vák Rádió bratislavai tánczenekarának közreműködésével készült, a karmester Miroslav Brož. Meseautóval A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1977-ben kiadott egy lemezt Hyppolit és társai címmel, alcíme Dalok a hangosfilm hőskorából. Ez a lemez ma élő előadó- művészek tolmácsolásában, korszerűsített hangszerelésben mutatta be az első magyar hangosfilmek dalait. A lemezgyűjtők, s talán mindazok számára is, akiket magával ragadott napjaink „nosztalgia-hulláma“, az igazi kuriózumot, lemezcsemegét azonban a Köszönöm, hogy imádott címmel nemrég megjelent második lemez jelenti, mert annak minden egyes dala eredetiben hangzik el. A magyar hangosfilm megszületésének 50. évfordulója alkalmából készült lemez műsorát a Magyar Filmarchívum anyagainak felhasználásával dr. Molnár István válogatta és szerkesztette. A filmdalok egykori népszerűségéből indult ki és ezen belül igyekezett érvényesíteni a változatosság követelményét. így 18 magyar hangosfilm dalai kerültek a lemezre, e filmek közt megtaláljuk többek közt a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, a Lila akác, az Iglói diákok, a Nászút féláron, a Három sárkány, Az új rokon és az Ida regénye, című filmeket. A dalok előadói a korszak magyar filmművészetének kiválóságai. íme a névsor: Ágay Irén, Bársony Rózsi, Erdélyi Mici, Dayka Margit, Feny- vessy Éva, Gombaszögi Ella, Lázár Mária, Nagykovácsi Ilona, Per- czel Zita, Turay Ida, Zilahy Irén, Fekete Pál, Gózon Gyula, Jávor Pál, Kabos Gyula, Rajnay Gábor, Weygand Tibor. SÁGI TÓTH TIBDP Csótó László: Fülemüle (Fehér tus) KÉT LEMEZ ÚJ SZÚ 4 1982. XII. 27. Jegyzetek a vers- és prózamondásról LEGYEN ÉLMÉNY csak ímmel-ámmal vagy kényszerből. Az egyébként megterhelő iskolai viszonyok, a sok, nem mindig pedagógiai jellegű feladat mellett gondnak érzik, hogy fel -kell készíteniük néhány gyereket. Mert jól tudják ők is, hogy nem egyszerű kérdés ez. Nem elég, sőt, semmi értelme annak, ha a legjobb tanulónak odaadunk egyet-kettőt a kézközeiben lévő versekből, aztán magolja be és álljon ki vele. Esetleg annyit megteszünk, hogy egyszer-kétszer meghallgatjuk őt (a tanítási órán) és igazítunk a hangsúlyozásán itt-ott. Irodalmi szöveget mondani, mondatni - sokkal nagyobb, bonyolultabb feladat ennél. De ugyanilyen szép és hálás feladat. Mely mindjárt lényeges mozzanattal, a szövegválasztással kezdődik. Itt hangsúlyozzuk, nem lehet szempont, hogy a gyermek jó ta- nuló-e vagy sem. És ha jó tanuló, akkor „talán ezt a verset is el tudja mondani“. Mindenekelőtt a gyermek személyisége a fontos, amelynek ismerete nélkül nem lenne szabad szöveget sem választanunk. A gyermek megfigyelése, személyiségjegyeinek figyelembevétele alapvetően szükséges, hiszen - bár sok mindenben egyformák, sok mindenre azonoA művelődés - korparancs
