Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1982-12-23 / 304. szám, csütörtök
A VILÁG NÉPEINEK AZ EGÉSZ EMBERISÉG JAVÁT SZOLGÁLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉÉRT SZÁLLUNK SÍKRA Jurij Andropov beszéde a Szovjetunió 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülésen internacionalista tudatra való állhatatos nevelés és az ország minden nemzetének és nemzetiségének közeledését elősegítő tántoríthatatlan irányvonal. Lenin éppen a Szovjetunió megalakulásának évében fogalmazta meg azt, ami világosan tükrözte a nemzetiségi kérdésről alkotott elképzeléseit. A következőket írta: „Mi az elmúlt öt év alatt megoldottuk a nemzetiségi kérdést olyan államban, amelyben olyan sok a nemzetiség, amennyit aligha lehet találni még egy országban, s e téren szerzett tapasztalataink teljes mértékben meggyőznek bennünket arról, hogy ilyen esetekben a nemzetek érdekeihez való egyedüli helyes viszony ezeknek az érdekeknek a maximális kielégítése és olyan feltételek megteremtése, amelyek minden lehetőségét kizárják annak, hogy konfliktusok jöjjenek létre ezen a talajon. Tapasztalataink alapján az a megingathatatlan meggyőződés alakult ki ben1. A megtett út eredményei és a nemzetiségi politika feladatai A Szovjetunió által hatvan év alatt megtett út egész korszakot ölel fel. A történelemben nincsen más példa arra, hogy az elmaradottság, a szegénység és a pusztulás állapotából ilyen rendkívüli gyorsasággal emelkedett volna fel egy magas kulturális színvonalú, a nép jólétét állandóan növelő, hatalmas, korszerű állam. nünk, hogy csakis a különböző nemzetek érdekei iránt tanúsított legnagyobb fokú figyelem küszöböli ki a konfliktusok veszélyét, küszöböli ki a kölcsönös bizalmatlanságot, küszöböli ki a különféle intrikáktól való félelmet, s teremti meg azt a bizalmat - különösen a különböző nyelvet beszélő munkások és parasztok között -, amely nélkül teljesen lehetetlen akár a nemzetek közti békés viszony, akár valamennyire is eredményes fejlődése mindannak, ami értékes a modern civilizációban.“ A lenini hagyaték, a nemzetiségi politika lenini elvei szentek számunkra. Ezekre támaszkodva, azok következetes gyakorlati megvalósítása révén hatalmas államot hoztunk létre: a Szovjetuniót, amelynek megalakulása nem csupán hatalmas lépést jelentett a szocializmus fejlődésében, hanem a világtörténelem egyik rendkívüli fontosságú mérföldköve volt. tek sokoldalú fejlődése országunkban törvényszerűen vezet a nemzetek mind nagyobb közeledéséhez. Minden egyes szövetségi köztársaság - az orosz föderáció, Ukrajna és Belorusszia, Üzbegisztán és Kazahsztán, Grúzia és Azerbajdzsán, Lettország és Moldávia, Litvánia és Kirgizia, Tádzsikisztán és Örményország, Türkménia és Kedves elvtársak, tisztelt vendégek! Hatvan évvel ezelőtt országunk nemzetei, amelyek felszabadultak a győzelmes Októberi Forradalom révén, önkéntesen egyesültek a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében. M l. Kalinyin, a szovjet köztársaságok elsó, egyesülési kongresszusán, amely kinyilvánította a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének létrejöttét, a munkát lezáró beszédében hangsúlyozta: „Évezredek óta kínlódnak az emberiség legkiválóbb elméi azon az elméleti problémán, milyen formákban lehetne a nemzeteknek módot adni arra, hogy keserves kínok, viszálykodások nélkül békében és barátságban éljenek. Csak most, a mai napon rakjuk le gyakorlatilag az ilyen irányú fejlődés elsó alapkövét.“ A kapitalizmus fejlődése nem vezetett a nemzetiségi elnyomás felszámolásához. Ellenkezőleg: a nemzetiségi elnyomást kiegészítette és kiélezte a gyarmati elnyomás. A kapitalista hatalmak kis csoportja emberek millióit igázta le és kárhoztatta nyomorgásra, elzárta előlük a haladás útját. A marxizmus elsőként tárta fel a nemzetiségi és a társadalmi kérdés, a társadalom osztályszerkezete és az uralkodó tulajdonforma közötti szerves összefüggést. Más szavakkal azt, hogy a nemzetek közti kapcsolatok a társadalmi talajban gyökereznek. Marx és Engels éppen ezért jutott arra az alapvető következtetésre, hogy a társadalmi elnyomás megszüntetése jelenti a nemzetiségi elnyomás felszámolásának előfeltételét. „... A proletariátus győzelme a burzsoázia felett egyben jeladás is minden elnyomott nemzet felszabadításához“ - mondotta Marx. A marxizmus alapítóinak halhatatlan jelszava - „Világ proletárjai, egyesüljetek!“ - az internacionalista harcra szólító felhívássá vált az elnyomás minden formája - mind a társadalmi, mind pedig a nemzetiségi elnyomás - elleni harcra. Marx Károly és Engels Frigyes müvét új történelmi körülmények között Vlagyimir lljics Lenin folytatta. Akkor állt a forradalmi mozgalom élén, amikor Oroszország felett felvillantak a forradalom elsó fényei. Az országban, amelyet jogosan neveztek „a nemzetek börtönének“, a nemzetiségi kérdés természetszerűleg az egyik központi helyet kapta a bolsevikok pártja stratégiájának és taktikájának kidolgozásában. Lenin figyelmének középpontjában állt a nemzetek önrendelkezési jogának mint a nemzetek valóságos és tartós közeledése egyetlen hatékony eszközének kérdése. Csak az önrendelkezéshez való jog lehetett minden nemzet önkéntes összeforrottságának eszmei-politikai alapja a cárizmus megdöntéséért és az új társadalom létrehozásáért folytatott küzdelemben. Lenin így vetette fel a kérdést. Ez alkotta a lenini párt nemzetiségi politikájának gerincét. Az Októberi Forradalom a politikai jelszavakat és követeléseket a mindennapi szervező munka szintjén valósította meg. Maga az élet, a rendkívül nehéz gazdasági, társadalmi, külpolitikai és védelmi feladatok tették szükségessé a nemzetek és az orosz birodalom romjain létrejött köztársaságok egyesítését. Ami ma már nyilvánvalónak tűnik, az korántsem volt nyilvánvaló abban a viharos, átmeneti időszakban. A konkrét állami formák, politikai intézmények - amelyeket meg kellett tölteni a nemzetiségi program általános eszméivel és feltételeivel - keresése éles vitákban zajlott. A legkülönbözőbb nézetek ütköztek: a köztársaságoknak a konföderáció keretében történő laza, amorf egyesítésétől addig a követelésig, hogy a köztársaságokat egyszerűen kapcsolják az OSZSZSZK-hoz az autonómia elvei alapján. Lenin zsenialitására és tekintélyére volt szükség ahhoz, hogy meg lehessen találni és védeni az egyetlen igaz utat, a szocialista föderatív állam- rendszert. Miben áll a Lenin által kijelölt út lényege? Röviden a következőképpen lehetne összefoglalni. Ez nem más, mint a szabad nemzetek szövetségének teljes önkéntessége, amely a szocialista köztársaságok szövetsége maximális szilárdságának a biztosítéka. Ez nem más, mint minden nemzet és nemzetiség teljes egyenjogúsága, következetes irányvonal az egyenlőtlenségek nem pusztán jogi, hanem tényleges felszámolására. Ez nem más, mint minden egyes köztársaságnak, minden nemzetnek, nemzetiségnek testvéri szövetségben végbemenő szabad fejlődése. Ez nem más, mint az Melyek ennek a fejlődésnek a legjelentősebb eredményei? • Teljességgel bebizonyosodott Marx és Lenin tanításának történelmi igazsága arról, hogy a nemzetiségi kérdést csak osztályalapon lehet megoldani. A társadalmi antagonizmusokkal együtt a múlté lett a nemzetiségi viszály, a faji és a nemzetiségi egyenlőtlenség és elnyomás minden formája. • Meggyőző módon bebizonyosodott, hogy a nemzetiségi kérdés szocialista megoldásában a vezetó, irányító erő, a helyes megoldás szavatolója a kommunista párt, annak tudományosan megalapozott politikája. • Eltűntek azok az elmaradott nemzetiségi peremvidékek, ahol gyakran még feudális-patriarchális, sót törzsi viszonyok uralkodtak. • A köztársaság dinamikus, az össz- állami terv által irányított gazdasági fejlődés alapján egységes, szövetségi népgazdasági komplexum jött létre. • Minőségileg megváltozott a köztársaságok társadalmi struktúrája: mindegyikükben korszerű munkásosztály fejlődött ki, a parasztság a kolhozokban új úton halad, új értelmiség alakult ki, az állami és a társadalmi élet minden területén képzett, tapasztalt szakemberek dolgoznak. • A haladó hagyományok, a szellemi értékek intenzív cseréje alapján virágzik a soknemzetiségű szocialista kultúra. • Olyan szocialista nemzetek alakultak ki, amelyek ma új történelmi közösséget, a szovjet népet alkotják. Mind szorosabban összefonódnak a köztársaságok érdekei, mind gyümölcsözőbb a kölcsönös segítség, azok a kölcsönös kapcsolatok, amelyek egyetlen mederbe terelik a Szovjetunió nemzeteinek és nemzetiségeinek alkotó erőfeszítéseit. Az egyes szocialista nemzeÉsztország - ismétlem, minden egyes szövetségi köztársaság pótolhatatlan módon járul hozzá a Szovjetunió gazdaságának és kultúrájának általános fejlődéséhez. Ez pedig erőfeszítéseink nem puszta összegezését, hanem többszörös megsokszorozását jelenti. A testvéri családban minden nemzet és nemzetiség, amely a húsz autonóm köztársaságban és a tizennyolc autonóm területen és körzetben él, sikeresen bontakoztatja ki lehetőségeit. A Szovjetuniónak teljes jogú állampolgárai a németek, a lengyelek, a koreaiak, a kurdok milliói, valamint a többi olyan nemzetiségek képviselői, amelyek számára már régóta a Szovjetunió jelenti a hazát. Országunk nemzetei megkülönböztetett elismerés hangján szólnak az orosz nemzetről. Ennek a nemzetnek az önzetlen, testvéri segítsége nélkül elképzelhetetlenek lettek volna bármely köztársaság jelenlegi vívmányai. Országunk gazdasági, politikai és kulturális életében, az itt élő nemzetek és nemzetiségek közeledésében, az emberi civilizáció kincseinek elsajátításában rendkívüli jelentőségű az orosz nyelv, amely természetes módon került be az összes nemzetiségű emberek milliói életében. A szovjet társadalom nemzetiségi és állami alapjainak megszilárdításában hatalmas mérföldkövet jelzett a Szovjetunió új alkotmánya. Ebben a jelentős dokumentumban nem csupán az eddigi fejlődés eredményeit összegeztük, hanem kijelöltük az ország valamennyi nemzetének és nemzetiségének közeledéséhez és további virágzásához szükséges tartós és szilárd politikai-jogi alapokat is. A nemzetiségi viszonyokban az eltelt hatvan évben bekövetkezett valóban minőségi változások arról tanúskodnak, hogy a nemzetiségi kérdést abban a formában, ahogyan azt a kizsákmányoló rendszer ránk hagyta, véglegesen és visszafordíthatatlanul sikeresen megoldottuk. A történelemben először az ország soknemzetiségű összetétele a gyengeség forrásából az erő és a virágzás forrásává vált. Pontosan tíz évvel ezelőtt ebben a teremben Leonyid Brezsnyev nagyon helyesen mondta: „Országunkban olyan, a történelemben példa nélkül álló viszonyok jöttek létre, amelyeket mi joggal nevezünk a nemzetek lenini barátságának. Ez a barátság, elvtársak, felbecsülhetetlen értékű kincsünk, a szocializmus egyik legjelentősebb és a szovjet emberek szívének egyik legdrágább kincse. Ezt a barátságot mi, szovjet emberek úgy fogjuk óvni, mint a szemünk világát.“ Ma, ezen az ünnepi napon kegyelettel emlékezünk a különböző nemzetiségű szovjet emberek sok nemzedékére, férfiakra és nőkre, munkásokra és parasztokra, értelmiségiekre, párt- és szovjetmunkásokra, katonákra, kommunistákra és pártonkívüliekre, mindenkire, aki a szocializmust építette, védelmezte azt a legkegyetlenebb háborúban, és megvalósította az ezeréves álmot a nemzetek egyenlőségéről, barátságáról és testvériségéről. Elvtársak! Amikor megvonjuk az eddig elvégzett munka mérlegét, akkor természetesen a fő figyelmet arra fordítjuk, mit kell tennünk a továbbiakban. Végcélunk nyilvánvaló. Ez a cél Lenin szavaival szólva „nem csupán a nemzetek közeledése, hanem összeolvadása is“. A párt jól tudja, hogy ehhez a célhoz hosszú út vezet. Ebben a kérdésben semmiképpen sem szabad előreszaladni, de a már megérett folyamatokat sem szabad visz- szatartani. A nemzetiségi kérdés megoldásában elért sikerek egyáltalán nem jelentik azt, hogy eltűhtek volna mindazok a problémák, amelyek abból adódnak, hogy egy egységes állam keretében sok nemzet és nemzetiség él és dolgozik együtt. Ilyesmi egyébként is aligha lehetséges addig, amíg léteznek nemzetek, amíg léteznek nemzetiségi különbségek. Ezek pedig sokáig fognak létezni, sokkal tovább, mint az osztálykülönbségek. Éppen ezért a fejlett szocializmus tökéletesítése - márpedig éppen ez jelenti jelenleg a párt és a nép tevékenységének fő tartalmát - magában kell hogy foglalja az átgondolt, tudományosan megalapozott nemzetiségi politikát is. Szeretnék kitérni ennek a politikának néhány feladatára. Már szó volt arról, hogy milyen nagy előnyökkel és haszonnal járt az ország nemzetei és köztársaságai számára az egységes szövetségben való tömörülés. Az ebből a tömörülésből származó lehetőségeket azonban még távolról sem merítettük ki. Vegyük a gazdaságot. A mai termelőerők még akkor is megkövetelik az integrációt, ha különböző országokról van szó. A különböző körzetek és köztársaságok erőfeszítéseinek még szorosabb és megfelelőbb egyesítésére még inkább szükség van egyetlen országon belül. Minden egyes körzetnek, minden egyes nemzetnek és nemzetiségnek, valamint magának az államnak a legnagyobb hasznot az hozza, ha a lehető legésszerűbben használják fel minden egyes köztársaság természeti és munkaerőforrásait, valamint időjárásbeli sajátosságait, s ezt a potenciált a lehető legésszerűbb módon kapcsolják be az össz-szovjet potenciálba. Ez a mi elvi álláspontunk. Valóra váltásához központi és helyi tervezési és gazdasági szerveinknek nem keveset kell tenniök. Tovább kell korszerűsíteni a termelőerők területi elosztását, a regionális szakosítást és együttműködést, a gazdasági kapcsolatok és a szállítás rendszerét. Ez a feladat természetesen nem könnyű, de már megérett, és megoldása jelentős hasznot eredményez. Az egész ország az élelmiszerprogram megvalósításán munkálkodik. A programban minden szövetségi köztársaság számára világosan meghatároztuk a konkrét feladatokat. Midegyiknek alaposan meg kell dolgoznia ahhoz, hogy már a legközelebbi időben ténylegesen hozzájárulhasson a szovjet emberek akadálytalan élelmiszerellátásához, e fontos ügyhöz. Az elfogadott programban, amint tudjuk, az elsődleges, halasztást nem tűrő feladatokról van szó. De ha perspektivikusan gondolkodunk, lehetetlen nem észre venni, hogy agráripari komplexumunk további fejlesztése - csakúgy mint ÚJ SZÚ 4 1982. XII. 23.
