Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)
1982-12-21 / 302. szám, kedd
5 war Egy Kodäly-koncert margójára Az Ifjú Szívek bemutató hangversenye a bratislavai Vigadóban Kodály életművének tisztelői az elmúlt hét végén az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes szólistáinak, ének- és zenekarának ünnepi hangversenyét hallgatták végig. Az együttes évek óta számos sikeres produkciót állított színpadra, koncertpódiumra. Közülük sok a klasszikus művészet, s a folklór párosításának egy-egy remekbe sikerült darabja. Ha kifogásolható ezen az úton valami, az idáig sohasem a „szívek“ kevés odaadásának, inkább a dramaturgia pillanatnyi légzészavarainak tudható be. A nagy sikert ugyanis nem mindig a nehéz müvek, helyenként sok problémát okozó, erőt, és lehetőségeket túlszárnyaló kompozíciók műsorra tűzése jelenti. A kockázat, a felelősségtudat túl nagy, a jó kivitel valószínűségét megkérdőjelezheti az ezekkel járó, s talán velük megküzdeni se tudó önhitegetés. Ezúttal a műkedvelő és az amatőr jelzők értelmét és helyénvalóságát erősen cáfoló professzionális színvonal jellemezte a vigadóbeli Kodály-koncert bemutató műsorát. Bár a tánckar természetesen nem lehetett részese a sikernek, ennek ellenére is úgy érzem: teljes képet kaptunk arról a munkáról, amely a Markuš utcai és a Duna utcai próbatermekben folyik. A régi tagok, kisegítők időnkénti önkéntes visszatérése, segítőkészsége nélkül meggyőződésem szerint egy bemutató sem állítható színpadra. Ez nem a jelenlegi tagsággal szembeni bizalmatlanság kérdése, sokkal inkább az együttes céljainak, létének, társadalmi és kultúrpolitikai pozícióinak és jó munkájának legszebb bizonyítéka. így válik egésszé, igazán közösségivé, küldetésszerüvé a dal és a tánc művészete, így lesz a zene lassan, ha még nem is mindenkié, de nagyon sokunké. A Kállai-kettős hatásos, szép indításnak bizonyult, s már itt a műsor elején meggyőződéssé formálódott bennem az érzés, hogy a zenekari próbateremben Karaba Gyula vezetésével komoly, professzionális munka folyik. A vonószenekar homogén hangzásával, a dinamikai építés szépen ívelt gradációival, tökéletes stílusérzékével mély benyomást keltett. Sokkal kevésbé tetszett az évek során majdhogynem kamarakórussá vált, szólamonként ugyan egy-két kiváló hanggal rendelkező, összhangzásában viszont plasztikusnak semmiképpen sem minősíthető (hangképző, Auer Magda) énekkar érthetetlen szövegmondása (Kállai-kettős), a női kar fénytelen szopránhangzása (Bartók: Csujogató), felületesen zárt, kidomborítatlan frázisai (Kodály: Cigánysirató), a tempók és dinamikai effektusok visszafojtott egymásutánja az erőltetetten tiszta intonáció érdekében (Kodály: Három gömöri népdal). Kovács Kálmán karnagy sajnos csak az adott lehetőségek keretein belül dolgozhat, nem mindig könnyű munkájának talán a létszámban kevesebb több értelmet adna. Gál Tamás szerepeltetése szimpatikus, a műsort sokban gazdagító gesztusnak bizonyult. Kodály 9 zongoradarabja három tételének kiválasztásánál talán szerencsésebb kézre, kevesebb rapszodizmusra (Allegro comodo, burlesco), mélyebb, őszintébb lí- rizmusra (Andante, poco rubato) lett volna szüksége a fiatal pianis- tának. A jó iskolán kívül ügyesebb dramaturgiai készséggel, többet adhatott volna önmaaából. Kodály három vegyeskarát (Székely keserves, Esti dal, Békességóhajtás) az énekkar már felbátorodva, biztosabb dallamíveléssel, a hangzás szélesebb regisztrációs lehetőségeinek kiaknázásával, ám számos figyelmetlenség okozta intonációs hibával énekelte. Vavrinecz Béla, aki Karaba Gyula mellett talán a legtöbbet tette az est sikeréért (ő irta át vonószenekarra Kodály Háry János és Székelyfonó című daljátékainak részleteit), Szentivánéj a Zobor alján című művének ősbemutatójával zárult a koncert első része. A mű csodálatos dallamvilágát a vonószenekar hangzási lehetőségeinek tökéletes ismerete, valamint a hangszerelés bravúros megoldásai egészítették ki. Karaba Gyula megrendítő erővel keltette életre a pogány kort idéző zord harmóniák világát, melybe mesterien illeszkedett a két női hang vezérszólama. A kórus és a szólisták jó teljesítményt nyújtottak. Fejes Mária szépen, kultivál- tan, mély kifejező erővel énekelt, így bizonyítva jogát az együttes szólistájának posztjára. Sokkal meglepőbb volt Ágh Lívia szerepeltetése, aki még kiforratlan egyéniségének, kissé nyers hanganyagának minden bevetésével is csak sokszor háttérbe húzódó, helyenként homályosan hangzó szólókra volt képes. Ugyancsak Vavrinecz bemutatóval, a Kuruckori táncok a Zay- ugróci gyűjteményből című zenekari művel indult a hangverseny második része. Az együttes profiljához kevésbé illő, zeneszerzőileg az előző premierhez képest átlagosabban sikerült mű bizonyára sok szép sikert él még meg a zenekar stílushű előadásában. Bartók Cipósütés és Ne menj el című kórusműveinél a kissé feloldódott hangulat több bizonytalanságot szült a kelleténél, hangulatában, a tartalom és a forma összefonódottságában viszont feledtetni tudta a kissé hamisan csengő hangzást. Eugen Suchoň Preletel sokol című művének stílusát Karaba tökéletesen érzi, formai építését magáénak tudja, lírai- ságát és drámai íveit ízlésesen, a zenei anyag minden kis elemét tökéletesen kibontakoztatva szólaltatja meg. Virág Szilvia szépen, mindig kissé a zenekar fölött, minden elismerést megérdemlő muzikalitással és hangárnyalással énekelt. Ezután már igazi gálává vált a hangverseny. Kodály Háry János és Székely fonó című dal játékainak részleteinél a zenekar már- már hovatartozását is feledtetve a nem minden szempontból elnéző közönséggel, bravúros teljesítményt nyújtott. Pászmár János és Fejes Mária majdhogynem remekelt, mögöttük jócskán háttérbe szorult Ágh Lívia fáradt, helyenként elcsukló (A csitári hegyek alatt) hangja, valamint az énekkar teljesítménye. A dramaturgia mentségére legyen mondva, hogy Kodály csodálatos dallamai feledtetni tudták az énekesek gyakori indiszponáltságát. A jól felkészült, mesterkézben tartott együttes magával ragadta a közönséget, s így a finálé nagyszerű grodációi (ez is Karaba érdeme) megérdemelt vastapsra késztették a hálás közönséget. E sorok írójának - egy régi „szívesnek“ - kellemes, szép estét hozott az Ifjú Szívek bemutatója. Persze a professzionalitás egy amatőr kollektívánál éppúgy szempont mint másutt, ezért a szigor, a művészi színvonal további emeléséért őszintén, Kodályhoz méltó következetességgel fogadtassák. RÁCZ TIBOR ÚJ FILMEK A 34-es gyors (szovjet) Az első szovjet katasztrófafilm, az Alekszandr Mitta rendezte Katasztrófa földön-égen című alkotás tavalyi sikeres bemutatója után most újabb szovjet katasztrófafilmet játszanak a mozik. Andrej Maljukov rendező olyan mesét vitt vászonra, amelynek reális jellemei mellett talán igazi főszereplője egy gyorsvonat. A film fordulatos cselekménye a 34-es számú gyorsvonatban játszódik; az expressz nyolcadik ko(bár ezeket az elemeket sem hanyagolja el), hanem ügyel a hősök jellemrajzára, lélektani ábrázolására is. Határhelyzetben láttatja a' hősöket, olyan szituációban, amikor nincs idő gondolkodni, habozni, gyorsan kell reagálni a történtekre, az embereknek tehát az igazi énjük mutatkozik meg. S micsoda jellemeket, magatartásformákat villant föl! Ritkán történik meg, hogy másmás műfaj (ez esetben a kalandJelenet a szovjet filmből csijában vegyes társaság verődik össze: artisták, fiatal nászutasok, tűzoltó növendékek, s köztük egy potyautas, aki - hogy az utat megússza simán -, a fiatal jegykezelőnőnek teszi a szépet. Eredménytelenül. A vonatról leszállva magával rántja a nőt is. A gyors utaskísérő nélkül folytatja útját, a felelőtlen utas azonban a kupéban hagyja égő cigarettáját. A tűz gyorsan terjed, s éjszaka kigyullad az egész kocsi. Szétkapcsolják a szerelvényt, de az égő kocsi elindul a lejtőn... A megállíthatatlanul gördülő vagonokban drámai harc folyik az asszonyok, a gyermekek életének megmentéséért. Ennyi röviden A 34-es gyors vázlatos története. Vázlatos, mert a fenti néhány sorban a sztorinak csak egy-két jelenetét illusztrálhattuk, óhatatlanul is leegyszerűsítve. Andrej Maljukov alkotásának jellegzetessége - és pozitívuma - ugyanis, hogy a fiktív történetet nem szűkíti le csupán kalandra, izgalomra és látványra Petőfi és Jókai tanítója is volt TARCZY LAJOS MUNKÁSSÁGÁRÓL Komárom (Komárno) szomszédságában terül el Heténv (Chotín), a sok traqédiát, történelmi megrázkódtatást átélt kis falu, ahol 1807 decemberében született Tarczy Lajos természettudós, természettudományi, matematikai, bölcsészeti és szépirodalmi író. Gimnáziumi tanulmányait Komáromban végezte. Innen jó alapokkal, felkészültséggel indult Pápára. Tanárai már korán felismerték kiemelkedő szellemi tehetségét, és már 21 évesen az alsóbb osztályok tanításával bízták meg, majd segédtanár lett. A külföldi tapasztalatokkal is telített fiatal természettudós a filozófia tanításával kezdte pályafutását. Filozófiájának terjesztése miatt szembekerült a tanári kar maradi felfogásával. Megtorlásul elvették tőle a matamatikát, fizikát, természetrajzot, vegytant, geológiát és a gazdaságtant bízták rá. Ismét külföldi tanulmányútra indult és hazatérése után a fizika tanításában bevezette a kísérleti bemutatásokat. A tanítás mellett bekapcsolódott az irodalmi életbe is. Első tanulmánya 1837- ben jelent meg, Elméletek a polgári büntetésről címen, majd az Ellenbírálat a phyloso- fia kéziratok ügyében, A phylosofiai vázlatok című értekezését tették közzé. Nem szabad megfeledkeznünk az iskola nyomdájáról sem, melynek szükségességét Tarczy nagyon sürgette. Elsőként került ki a főiskolai nyomdából a Tarczy által szerkesztett Közhasznú Kalendárium, mely az 1840-es évben 20 000 példányban jelent meg. A nyomdához való szoros kapcsolatát bizonyítja az is, hogy 1870-ig a nyomda felügyelője is volt. Amilyen aktív szerepe volt az iskolai életben, épp oly serényen alkotott az irodalom terén is. Tudományos munkássága előbbre vitte a természettudományi irodalom fejlődését. Azokban az évtizedekben nagyon szegény volt irodalmunk. Úgyszólván csak szép- irodalmi művek jelenteid meg. A tudományos, természettudományi jellegű magyar nyelvű munkák ritkaságszámba mentek, s ezen nem is lehetett csodálkozni, hiszen az iskolában még latin nyelven tanítottak. Tarczy Lajos a tanári pályája kezdetén észrevette a hiányosságokat a tankönyvnyomtatás terén, és teljes odaadással a tudományos irodalomhoz fogott. Néhány évi tanárkodás után egymást követően jelentek meg nemcsak iskolai tankönyvei, hanem a természettudományi, szépirodalmi, sót még bölcsészeti dolgozatai is. A legkiemelkedőbb munkája a kémiai-fizikai tankönyv két kötetben. 1843-ban teljes átdolgozott javított második kiadás látott napvilágot, melyet jutalmul a Magyar Tudományos Akadémia 200 arannyal díjazott. A Természettan című könyvének értékét igazolja az a tény is, hogy harmadik kiadásban is megjelent, ami a könyvnyomtatásban ritkán fordul elő. A szakirodalom fellendítésében is nagy szerepet vállalt. Előszeretettel írt a Vörösmarty által szerkesztett Atheneumba. Utazásairól, észrevételeiről Nagy Titusz néven a Honi utazás levéltöredékekben című nagy sikerű értekezését jelentette meg, 1839-ben. A kétkötetes földrajzi, csillagászati, vegytani és természettudományi könyve a magyar tudományirodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása vólt. Tudásáról a következő rövi- debb könyvecskék sokkal többet is elárulnak. Az Elméleti ösmeretek a természettudományból című munkája és a Népszerű égrajz című könyve az egyik legérdekesebb és a korát megelőző első magyar nyelvű csillagászati könyv, mely nagy visszhangra talált az ifjúság körében. Tarczy Lajos nemcsak természettudományi könyveket írt, hanem bekapcsolódott a szépirodalmi tevékenységbe is. A diákoknak írta a Német nyelvtan paradigmái és Gyöngyök a német költészetben olvasókönyvet. A legértékesebb irodalmi alkotását a Kisfaludy Társaság 1838-ban 10 arannyal jutalmazta, a címe: Milyen befolyása van a drámai literatúrának a nemzet erkölcsi életére? Fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy az iskolát a külföldi tanintézetek, főiskolák szintjére emelje, ami részben sikerült is. Tarczy megragadó előadásaival, kiváló szónoki tehetségével egyhamar országos hírű tanárrá, természettudóssá lett. Abban a korban tanított és dolgozott, amikor talán a legnagyobb volt a kultúra, művészet és a természettudomány utáni vágy az emberekben. Nem egy híres ember került ki az ő tanítványaként a pápai főiskoláról, köztük Jókai, Petőfi, Orlay, Ballagi Mór, Molnár Aladár, Bárány Gusztáv. Tarczy Lajos a harmincas és a negyvenes évek Magyarországának egyik legkiemelkedőbb pedagógusa, legtermékenyebb írója volt, s a természettudományi irodalmat tekintve úttörő munkát végzett. Munkásságát különösen nekünk illik az eddiginél jobban ismerni és számon tartani. SZÉNÁSSY ÁRPÁD film és lélektani dráma) elemeit sikerül egységes egésszé ötvözni. Andrej Maljukovnak ez többé-ke- vésbé sikerült. Filmje ennek eredményeként izgalmas, szórakoztató - s az emberi összefogás szép példáját láttatja, Az elmélyült lé- lekrajz, a hősök emberi arculatának a megmutatása az alkotást megkülönbözteti az eddig látott hasonló nyugati produkcióktól. A jobbára fiatal, ismeretlen szereplők (Alekszandr Riscsenkov, Marina Simanszkaja, Irina Pecser- nyikova) természetes játékstílusukkal jeleskednek. A varázsló (amerikai) Oz a csodák csodája - L. Frank Baum kedvelt mesekönyve- akárhogy vesszük is, már jópár- szor megelevenedett a filmvásznon. A kis Dorothy történetét, barangolását a csodák birodalmában már a némafilm korában is néhányszor megfilmesítették. A legismertebb és legsikeresebb változat azonban 1939-ben készült, a híres Victor Fleming rendezésében. (Az ő nevéhez fűződik az Elfújta a szél című sikerkönyv megfilmesítése is.) Ebben averzióban a bájos Dorothyt Judy Garland, a rendkívül tehetséges s egykor híres gyermeksztár alakította. Az Oz musical-változatát, William Bronw és Charlie Smals zenés játékát 1975-ben mutatták be a Broadway-n, néger szereplőkkel. E produkció sikere után rövidesen elkészítették a musical újabb filmváltozatát is, s a rendezéssel - sokak meglepetésére- Sidney Lumet-1, a New York-i iskola egyik kiváló képviselőjét bízták meg, aki lényeges változtatásokat eszközölt a cselekményben: az eredetileg Kansas környékén, a századfordulón játszódó történetet áthelyezte napjaink New Yorkjába, s a meséből nagyszabású, látványos, csillogó-villo- gó, zenés-táncos szuperprodukciót kreált, melyben a táncbetétek és stilizált képkompozíció rendkívül eredetiek. E modern mese azonban túlméretezettre sikeredett, egy-egy jelenet vontatottsá- ga fékezi a film egyébként pergő ritmusát. Néger színészek, táncosok és énekesek közreműködésével készült a film; a főszerepben Diana Ross tündököl, s képességeinek legjavát csillogtatja meg. Ennek ellenére - a kritikusok egybehangzó véleménye szerint - a filmváltozat nem múlja felül az Oz broad- wayi sikerét. -ymÚJSZÚ 1982. XII. 21
