Új Szó, 1982. december (35. évfolyam, 285-310. szám)

1982-12-16 / 298. szám, csütörtök

Európa legjobb jégkorongozói AZ IZVESZTYIJA DÍJÁÉRT Évek óta lehetünk tanúi annak, hogy a Rudé právo ugyancsak hagyományos nemzetközi jégkorong-tornáját megközelítőleg olyan rangossá tegyék, mint amilyen az Izvesztyija Díjáért sorra kerülő rendezvény. Egyelőre csak azt sikerült elérni, hogy az előbbi hosszú távon, 1982. szeptember 8-tól 1983. április 11-ig tarthat, a csehszlovák együttes továbbra is minden mérkőzésén házigazda lesz, a szovjet válogatt pedig csak vetélytársai jegén szerepel. A két Finnország-Svédország mérkőzés közül a küzdő felek fel­váltva töltik be a házigazda szere­pet. Szeptember 8-án a Finnor­szág-Svédország mérkőzés 2:5 arányú vendégsikert hozott, de­cember 12-én: Svédország-Szov- jetunió 2:4 és 13-án 3:3. A folyta­tás február 9-ig várat magára, ak­kor és másnap a Finnország -Szovjetunió találkozó kerül sorra. A további műsor: február 20-án és 22-én Csehszlovákia-Szovjetu- nió, április 4-én és 5-én Csehszlo- vákia-Svédország, április 8-án Svédország-Finnország, s végül április 10-én és 11-én Csehszlo- vákia-Finnország. Ezúttal a soro­zat befejezése után kialakuló rangsor első helyezettje egyúttal a kupa védője is lesz. Ma kezdődik az Izvesztyija tornája, amelyen e kiírás során öt európai válogatott, a földrész legjobb csapatai szerepelnek. A lebonyolítás ismét körmékőzé- ses formájú, s a végső sorrend első két helyezettje már nem ját­szik újabb mérkőzést a trófea bir­tokba vételéért, marad a táblázat szerinti sorrend. A csapatok jelen­legi formájáról a már említett mér­kőzések eredményén kívül a két finn-csehszlovák erőpróba vég­eredménye is tanúskodhat. Az el­sőt a csehszlovák csapat 4:1 arányban megnyerte, a másik a finnek 4:3 arányú győzelmét hozta. A mai nap műsora: Csehszlová- kia-Svédország (13 órai kezdettel A MŰSOR Csütörtök: 13.00 Csehszlová- kia-Svédország, 16.30 Szovjet- unió-NSZK (a tv mindkettőt köz­vetíti). Péntek: 13.00 Svédor­szág-NSZK, 16 45 Szovjetunió -Finnország (a tv-ben is). Szombat: 15.00: Csehszlová- kia-Finnország (tv). Vasárnap: 11.00 Csehszlová- kia-NSZK, 15.00 Szovjetunió -Svédország (mindkettőről tv- adás). Hétfő: 16.45 Svédország-Finnország (tv). Kedd: 13 00 Finnország-NSZK Szerda. 16.45 Szovjetunió-Csehszlovákia (tv). A kezdés közép-európai idő szerint. a Csehszlovák TV is közvetíti), Szovjetunió-NSZK (17.30-tól a TV-ben.) Egyébként a Rudé právo Kupá­ja és az Izvesztyija Díjáért sorra kerülő torna egyaránt a résztvevő együttesek világbajnoki felkészü­lését szolgálja. Ezért is találkozha­tunk a csapatokban új nevekkel, ilyenkor mindenki kockáztathat, kí­sérletezhet, s még a legnagyobb tehetségeknek is egyszer be kell mutatkozniuk, nemzetközi rutint kell megpróbálni szerezniük. Az ilyesmire, no meg menet közbeni felmérésre nagyon jó mindkét nemzetközi sorozat. , „ (za) EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK ♦ Pap Jenő párbajtőr-világbaj­nok és Balogh Pálma sportlövő-vi­lágbajnok lett Magyarországon az év sportolója. A legjobb csapat címét ezúttal is a világbajnok kardcsapat nyerte. ♦ Leonard David olasz alpesi sízőt az elmúlt hét végén a leningrádi agyse­bészeti klinikára szállították, ahol az orvosok azóta mindent megtesznek, hogy visszanyerje 1979. március 3-án Lake Piacidban elvesztett eszméletét. Csehszlovákia-Szovjetunió 3:10 (0:3, 2:7, 1:0) - a 20 éven aluliak jégkorong-válogatottjainak teplicei találkozóján. Egyezmény (ČSTK) - Antonin Himl, a CSSZTSZ KB elnöke és Nelson Paillou, a Francia Olimpiai Bizottság elnöke a prágai Kultúrpalotában hiva­talos egyezményt írtak alá a két szer­vezet jövőbeni együttműködéséről. Ez az egyezmény egyedülálló a csehszlo­vák-francia sportkapcsolatok történe­tében és ennek aláírásával tetőzött a francia legfelsőbb sporthivatal veze­tőinek csehszlovákiai látogatása.-f Szocsiban a szovjet nemzetkö­zi sakktorna 9. fordulója után az exvilágbajnok Tál áll az élen. Leg­utóbb döntetlenül mérkőzött a ju­goszláv Nikoliccsal, akárcsak Ftáč- ník Gellerrel. A többi játszma függő­ben maradt. + Sydneyben a nemzetközi tenisz­tornán kiesett a nemrégiben sorra ke­rült ausztrál nemzetközi bajnokság mindkét döntőse: Leach-Kriek 6:2, 6:4, Testerman-Dent 6:7, 6:3, 6:4.-f Bronyiszlav Rizsik nyerte Moszkvában az 52 kg-os súlycso­portban a szovjet súlyemelő-baj­nokságot és a Szovjet Kupát, összetettben győztes 247,5 kg-os eredménye új szovjet csúcs. 2. Szensin 240, 3. Polonszkij 237,5 kg. Az olimpiai bajnok Oszmonaljev hosszú sérülése után 235-öt teljesí­tett és hatodik.-f Párizsban a VŠ Praha női kosár­labdacsapata 87:84 (44:55) arányban győzött a francia bajnok Asnieres Sports fölött. A csehszlovák és a szovjet jégkorongozók mindig nagy küzdelmet vívnak egymás ellen a nemzetek közötti mérkőzésen (ČSTK-felv.) A Honvédelmi Szövetség legjobb sportolói Šofránek és a terepmotorosok (ČSTK) - Prágában közzétették a Honvédelmi Szövetség 1982. évi legjobb sportolóinak névsorát. Az élen Ján Šofránek végzett, aki az ejtőernyős-világbajnokságon ezüst­érmet szerzett. Csapatban a hatna­poson győztes Világ Kupa-csapat szerezte meg az első helyet. ,,A Honvédelmi Szövetség sportolói az elmúlt évben 15 világbajnokságon és 12 Európa-bajnokságon szerepel­tek és összesen 30 érmet - ebből 12 aranyat - szereztek“ - mondotta Vác- la/ Horáček altábornagy, a Honvédel­mi Szövetség Központi Bizottságának el löké. ,,Ki kell emelni a sportlövők szereplését a kontinens-bajnokságon, akárcsak a terepmotoros-válogatottak teljesítményét és az ejtöernyőscsapa­KÉZILABPA Dukla - Gummersbach (ČSTK) - Bázelban sorsoltak a férfi kézilabda kupák negyed­döntőjére. Ennek értelmében a BEK-ben szereplő DUKLA PRAHA ellenfele a többszörös győztes nyugatnémet VfL Gum­mersbach együttese lesz. Az el­ső találkozóra Prágában kerül sor. A további párosítás: BEK: CSZKA Moszkva - FC Magdeburg, Budapesti Honvéd- Metaloplasztika Sabac, Göte­borg - FC Barcelona. KEK: Grosswaldstadt - SZKA Minszk, Halmstad - Zseljeznicsar Nis, SC Leipzig - Szegedi Volán, Waagner Graz - Dynamo Buka­rest. IHF Kupa: ZIL Zaporozsje- Tatabánya, Empor Rostock- RF Nyugat-Berlin, Karis Fin- Initia Hasselt, IFK Karlskrona- Helsingör IF. tot. Öröm, hogy egyre több sportolónk veszi ki sikeresen részét országunk nemzetközi sportsikereiből.“ A Honvédelmi Szövetség legjobb sportolóinak rangsora: 1. Ján Šofrá­nek sportmester, az ejtőernyős világ- bajnokság ezüstérmese, 303 pont, 2. Zdenék Bélský sportmester, terepmo­torkerékpáros, a 175 kcm EB-ezüstér- mese, 284, 3. Antonín Kasper sport­mester, salakmotoros junior Európa- bajnok, 259, 4 Barbora Merzová sportmester, junior sportlövő Európa- bajnok és bronzérmes, 234, 5. Jaros­lav Hošek sportmester, az autocross- EB ezüstérmese, 233, 6. Marcela Duf- ková búvárúszó, 175, 7. Petr Jirmus légiakrobata, 163, 8. Václav Paték repülőmodellező Európa-bajnok, 160, 9. Jana Budačová légpisztolyos ju­nior Európa-bajnok. 126, 10. Ľuboš Adamec skeetlövő, 99 pont. Csapatban: 1. Csehszlovákia te- repmotoros-válogatottja, amely a hat­naposon megnyerte a Világ Kupát, 2. Csehszlovákia női ejtőernyős-váloga­tottja, 3. Csehszlovákia autocross-vá- logatottja. Gantnerová hatodik (ČSTK) - Az olaszországi San Sicarióban rendezték az idei Világ Kupa második női lesiklószámát, amelyben Jana Gantnerová ha­todik helyet szerzett. A verseny a francia lányok sikerét hozta, akik közül négyen végeztek az első hat között, ahová Gantnero- ván kívül még az NSZK-beli Wies- lernek sikerült bejutnia - a harma­dik helyen. Eredmények: 1. Attia 1:24,57, 2. Emonet (franciák) 1:24,86, 3. Wiesler (NSZK) 1:25,16, 4. Quiet- te 1.25,59, 5. Bozon (franciák) 1:25,68, 6. Gantnerová 1:25,74 p. LABDARÚGÁS-f Európa-bajnoki selejtező Mérkőzésen Titográdban Ju­goszlávia válogatottja 4:4 (3:2) arányú döntetlen eredményt ért el Wales ellen. A 20 000 néző előtt lejátszott találkozó góllö- vöi: Cvetkovics (14.p), Zsivko- vics (17.), Panjcsar (36.), Jesics (66.), ill. Flynn (5.), Rush (39.), Joness (70.), L. James (80.). A IV. csoport állása: Wales, Nor­végia, Jugoszlávia 3-3 pont, Bulgária 1 pont. Wales és Bul­gária csak két mérkőzést ját­szott. + Cesar Luis Menotti, az ar­gentin válogatott szövetségi kapi­tánya a jövő évben a brazil Atletico Mineiro edzője lesz. Mint ismere­tes, Menotti szerződése december 31-én jár le. Utóda minden való­színűség szerint az Estudiantes de la Plata szakvezetője, Carlos Salvador Bilardo lesz. + Tiranában Albánia és Észak-írország válogatottja ta­lálkozott EB-mérkózésen. Az összecsapás gól nélkül ért vé­get. A VI. selejtező csoport állá­sa: Ausztria 6, Észak-írország 3, Törökország 2, Albánia 1, NSZK 0 pont. Az utóbbi együttes csak egy mérkőzést játszott, Észak- írországtól kapott ki. „RÉGI“ VERSENY - ÚJ SZÍNHELLYEL: ÚJ SZÚ 7 1982. XII. 16. JASIN NYOMÁBAN A Szovjetunióban a labdarú­gó szövetség elnöksége a baj­noki évad befejeztével össze­állította a szovjet labdarúgók rangsorát. A már hagyomá­nyos év végi összeállításon 11 poszton 3-3 labdarúgót rang­soroltak. közülük Oleg Blohint már tizenegyedszer választot­ták meg a legjobbnak a bal­szélső helyén. Még mindig el­marad azonban a legendás Lev Jasin rekordjától, aki összesen tizenháromszor volt első - a kapusok között. A töb­biek közül Burjak nyolcadszor, Besszonov hatodszor, Dara- szelija és Savlo ötödször, míg Daszajev, Gyemjanyenko, Oganyeszjan, Csivadze, Bal- tacsa és Lzinszkij negyedszer szerepel a legjobbak között. A posztonkénti legjobbak. Kapusok. Daszajev, Jobbhát­véd: Borovszkij. Beállós: Balta- csa, Balhátvéd: Gyemjanyen­ko. Jobb oldali középpályás: Burjak. Középső középpályás: Besszonov. Baloldali középpá­lyás: Prokopenko. Jobbszélső: Gurinovics. Középcsatár: Oga­nyeszjan. Balszélső: Blohin. Nem szakad meg a hagyomány Az elmúlt év végéig a bratislavai felszabadulási emlékverseny jelentette a nemzetközi birkózónaptárban az EB előtti utolsó főpróbát az európai szabadfogású birkózócsapatok részére. Ez idén azonban hiába kerestük a versenyt a naptárban, nem találtuk a hagyományos időpontban, később a Baník Prievidza rendezte volna júniusi terminussal, azonban erre sem került sor. Ezután esett a választás Komáromra és a Slávia ODPM Komárno lett a verseny házigazdája ebben a szokatlan időpontban, tulajdonképpen a birkózóidény vége után... Virág Istvánra, a Szlovákiai Birkózó Szövetsége elnökére, a sportegyesület főedzőjére pedig a versenyrendezés gondjai hárultak:- Igyekeztünk megfelelni a követel­ményeknek és olyan versenyt rendez­ni, hogy lehetőleg a résztvevők számá­ra emlékezetes maradjon. Ez, érzésem szerint sikerült. Nem dicsekvésként mondom, de Kurt Schulz, a FILA dán delegátusa is elismerő szavakkal nyi­latkozott a rendezésről, a szovjet és bolgár küldöttség vezetői pedig kijelen­tették, hogy nem emlékeznek ilyen ki­tűnően rendezett versenyre! • Pedig akadt probléma is a ver­seny előtt...- Ez azonban már a verseny kezde­tén nem okozott gondot. A csapatok saját zászlajuk alatt vonultak fel, egy- egy egyenruhás fiú vitte a csapatok tábláit, és a probléma az volt, hogy egész Komáromban nem volt amerikai zászló. A verseny kezdetének reggelé­re azonban elkészült. Megvarrattuk. • Eredetileg tíz ország verseny­zőinek részvételére számítottak, így is szerepel a kinyomtatott műsorfü­zetben, a kezdésre azonban a részt­vevő országok száma leolvadt a felére...- Ebben nyilván közrejátszott az is, hogy ilyen későn került sor erre a ver­senyre, hiszen ebben az időszakban a birkózók már a téli alapozást végzik, a technikai elemekkel nem nagyon fog­lalkoznak, és inkább lemondták a rész­vételt. így is maradt még öt ország - Lengyelország, a Szovjetunió, Bul­gária, Kuba és az USA - csapata, ellenük vonult fel még a legjobb kilenc hazai birkózócsapat. Kilencvenhét ver­senyző szerepelt, köztük hét szovjet. A legnevesebb birkózó a 68 kiló Euró- pa-, világ- és olimpiai bajnoka, Szaj- pulla Abszajdov volt. • A közönséggel minden emlék- versenyen, amikor Bratislavában rendezték, gond volt.- Mi se mondhatjuk, hogy telt ház előtt zajlott volna a verseny, azonban két-háromszáz ember mindig ült a né­zőtéren az éppen pihenő versenyző­kön kívül. Ez pedig, véleményem sze­rint, kezdetnek nem rossz. • Milyen volt maga a verseny?- Én nem sokat láttam belőle, csak a döntő mérkőzéseket, de vélemé­nyem szerint az 57, a 62, a 68 és a 74 kg-ban egészen jó volt a színvonal. Meglepetés, hogy az idei junior Euró­pa-bajnoki ezüstérmes Schwendtner József nem az 57, hanem a 62 kilóban mérlegelt. Ennek ellenére magabizto­san versenyzett, féléves katonaideje alatt megerősödött és biztosan verte ennek a súlycsoportnak a válogatottját, jelenlegi klubtársát, Culákot. A 74 kiló­ban adódott talán a verseny legváratla­nabb eredménye, amikor a DAC birkó­zója, Hodossy Zoltán tussal verte a szovjet Badalovot, majd a döntőben csak egy ponttal kapott ki kubai ellen­felétől. • Az imént utalt arra, hogy folyta­tása következik...- Már benne van az emlékverseny a jövő évi versenynaptárban, igaz, nem a hagyományos tavaszi időpontban, hanem nagyjából másfél hónappal az Európa-bajnokság után, június 18-19- én. így nem EB-főpróba lesz jövőre a komáromi sportcsarnokban. A junior VB-re kerül sor július elején, és ez a tény nyilván majd befolyásolja az indulók nevezését. Azonban remény van arra, hogy a verseny sportértéke nőni fog, hiszen a teljes hazai élvonal itt lesz, és nem szabad elfelejteni, hogy szeptember elején világbajnokságot rendeznek, s nyilván kíváncsiak egy­másra az ellenfelek. Mi reméljük, hogy jövőre is hasonlóképpen sikerül a ren­dezés, mint idén, és örülünk annak, hogy a város sportélete egy jelentős rendezvénnyel gazdagodik. MÉSZÁROS JÁNOS Pillanatfelvétel az Inter­-MAFC férfi kosárlabda KEK-mérkőzésről: középen Bojanovský látható a labdá­val. Ebben a negyeddöntő csoportban szereplő Olimpi- ja Ljubljana 92.89-re verte az AS Villeurbanne csapatát és pontveszteség nélkül áll a csoport élén (Vojtíšek-felv.) Sportfogadás A Športka 50. játékhete I. húzásá­nak nyereményei: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 99 nyertes á 16 990 korona, IV. díj: 5112 nyertes á 595 korona, V. díj: 101 300 nyertes á 40 korona.' A II. húzás nyereményelosztása: I. és II. díj: nyincs nyertes, III. díj: 26 nyertes á 63 380 korona, IV. díj: 2383 nyertes á 1125 korona, V. díj: 68 279 nyertes á 65 korona. A Sazka 50. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 100 nyertes á 2490 korona, II. díj: 4355 nyertes á 220 korona. A III. díjat törölték. A MATES 49.-50. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: egy nyertes - 200 000 korona, II. díj: 464 nyertes á 2590 korona. III. díj: 16 737 nyertes á 140 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents