Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-29 / 283. szám, hétfő
vámawr,'. HI. kötöttfogású birkózó Világ Kupa, Budapest Harmadszor is a Szovjetunió A döntőben: Szovjetunió-Magyarország 8:2 • Zeman helytállása • Világbajnoki összecsapások számos súlycsoportban (Munkatársunk. Mészáros János telexjelentése) - Harmadszor írták ki a kötöttfogású Világ,Kupát a birkózósport történetében, és a várakozásnak megfelelően harmadszor is a Szovjetunió nyerte a diszes trófeái. A házigazda magyar csapat ezúttal első ízben szerepelt a mezőnyben és a második helyen végzett, miután a döntőig veretlenül és csaknem azonos mérközésaránnyal verekedte el magát. A Világ Kupa történetében először szerepelt európai vegyes csapat is. mégpedig magyar kezdeményezésre. A FILA egyedüli kikötése az volt. hogy lehetőleg minden súlycsoportban más-más nemzetbeli birkózó szerepeljen. Így jutott el az európai válogatottba a 68 kg-os Miroslav Zeman is. aki nagyszerűen birkózott és méltán állíthatjuk, hogy a hazai birkózósport legnagyobb ígérete Az idei lunior Európa-bajnok két súlycsoportban is szerepelt csapatérdekből, és még a 82 kg-ban sem vallott szégyent. Egyébként néhány súlycsoportban az egyes mérkőzések során világbajnoki döntőnek beillő összecsapásokra is sor került. Találkozott például az 52 kg-ban az olimpiai bajnok Blagidze. a világbajnok Rácz és a világbajnoki ezüstérmes japán Mijahara. A 90 kiló slágermérközése a Növé- nyi-Kanigin összecsapás volt. Igazi csemegét jelentett a mintegy háromezer főnyi közönség számára a 100 kilóban Gáspár és Golubovics mérkőzése A szupernehézsúlyban pedig a világbajnok Artyuhin találkozott az'Európa-bajnok Rovnyai- val... / John McEnroe, az USA Davis Kupa-válogatottjának erőssége, aki az egyesben és a párosban is oroszlánrészt vállalt a győzelemből (ČSTK-felvétel) DAVIS KUPA Az Egyesült Államok 28. győzelme (ČSTK) - Grenoble-ban a vártnál könnyebben született meg az Egyesült Államok 28. győzelme a Davis Kupában. Már a második nap után eldőlt a találkozó sorsa. A francia játékosok közül csupán Noah vívott 4 óra 32 perces küzdelmet McEnroe-val, de alulmaradt nagy ellenfelével szemben. A második egyest és a párost is magabiztosan nyerték az amerikai színek képviselői. yer és így az első nap után 2:0 volt az eredmény az Egyesült Államok javára. A francia szurkolóknak a második versenynapon is csalódásban volt részük. A Fleming-McEnroe kettős úgyszólván hibátlanul játszotta a párost, és megszerezte immár 10. győzelmét a Davis Kupában. Egyszer sem találtak legyőzőre. Csupán a 3. játszmában volt néhány reményteljes francia felvillanás, de az eredmény megváltoztatására nem futotta erejükből. A páros eredménye: Noah, Le- conte-Fleming, McEnroe 3:6, 4:6, 7:9.- Az amerikaiaik győzelmét nem tudtuk veszélyeztetni- mondotta Paul Loth, a francia válogatott kapitánya. - Az első napon még volt bizonyos esélyünk, ha Noah győz, talán másképp alakult volna a mérkőzés lefolyása. Az Egyesült Államok csapatának kapitánya, Arthur Ashe kijelentette: - Bíztam a győzelemben. Annak ellenére, hogy a pálya lassú felülete a hazaiaknak kedvezett, egy pillanatra sem kételkedtem a fiúk győzelmében. McEnroe bármilyen pályán a világ legjobb játékosai közé tartozik. A harmadik nap eredményei: Noah-G. Mayer 6:1, 6:0. McEnroe-Leconte 6:2. 6:3- Egyesült Államok-Franciaor- szág 4:1. Ázsiai Játékok (ČSTK) - A Delhiben folyó Ázsiai Játékok legsikeresebb résztvevői eddig a kínai és a japán sportolók. A nyolcadik versenynap után Kína 38, Japán 33 aranyérmet gyűjtött. Néhány érdekesebb atlétikai eredmény - férfiak - 800 m: Boromero (indiai) 1:46,81, 110 m oát: Fuimori (japán) 14,09. A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Pénteken délután kezdődött a verseny az Európa-válogatott-Egyesült Államok találkozóval, amely az öreg kontinens csapatának 9:1 -es győzelmét hozta. Zeman tussal nyert a 68 kilóban Martinez ellen, míg az amerikaiak egyetlen győzelmét a 100 kilós szabadfogású világbajnoki ezüstérmes Gibson szerezte a román Andrei ellenében. Magyarország-Egyiptom 9:1. Szovjetunió-Japán 8:2. A két találkozó során mindössze két váratlan eredmény született, mégpedig az utóbbi találkozón. amelyen Mijahara Romanyukot és Maszaki pedig Fomint győzte le. A folytatásban Japán 7:3-ra verte az egyiptomi csapatot, a Szovjetunió pedig 10:0-ra az USA-t. A papírforma szerint az első nap rangadója a Ma- gyarország-Európa-válogatott összecsapás lett volna, amelyet 9:1-re nyert a házigazda magyar együttes. Nagyon jól birkózott ezúttal is Zeman, aki ugyan tussal kikapott a VB-ezüstérmes Petertöl, de a tusig szoros volt a mérkőzés. A 100 kilóban volt az összecsapás igazi slágermérközése. és Gáspár Tamás tussal győzött Andrei ellen. Szombaton előbb az Egyesült Államok verte 6:4-re Egyiptomot, majd pedig a Szovjetunió 8:2-re Európa-válo- gatottját. Zeman a 68 kilóban a kétszeres világbajnok Jermilov ellenében lépett szőnyegre, és pazar birkózással lepte meg a szép számú közönséget. Igaz, végül 10:3 arányú pontozásos vereséget szenvedett, de Zeman csinálta az első akciót! A magyar-japán mérkőzés ugyancsak 8:2-es eredményt, és magyar győzelmet hozott. A legkényesebb igényeket is kielégítette az 52 kilóban sorra került Rácz-Mi- jahara találkozó, amelyen a japán fiú szerzett feltűnően biztos 8:2-es előnyt, de Rácz sérülten is fordítani tudott 12:9-re! A folytatásban először a Szovjetunió úgy nyert 24 perc 37 másodperc alatt Egyiptom ellen, hogy egyetlen mérkőzés sem tartott 6 percig! Az Európa-válogatott 6:4-re verte Japánt, és Zeman ezúttal két (!) súlycsoporttal feljebb, a 82 kilóban szerepelt. Vitatható mérkőzésen kapott ki pontozással. A Magyarország-Egyesült Államok találkozó úgy végződött 8:1-es magyar győzelemmel, hogy a szupernehézsúlyban szőnyegre lépett Nagy Józsefet és az amerikai Lee-t egyaránt leléptették A tegnap délelőtti utolsó fordulóban döntetlenül végződött a Japán-USA találkozó (5:5). Érdekesség, hogy a 175 kilós LEE 19 mp alatt nyert, I. KOSÁRLABDA-LIGA Férfiak - A 9. fordulóban az éllovas inter idegenben meglepően simán kikapott a Žilinától. A vereség ellenére a bratislavaiak maradtak a táblázat élén. mögöttük egy ponttal leszakadva a Pardubice következik. Eredmények: Žilina—Inter 84:75 (47:35). legtöbb pont: Hrnčiar 22, ill. Kropilák 16. Zbrojovka-Pardubice 78:84 (34:47). legtöbb pont: Jandák 23, ill. Böhm 22. Slávia VŠ Praha- Svit 80:78 (41:43). legtöbb pont: Hraška 22. ill. Michalik 27. Hand- lová-NHKG 100:76 (47:40). legtöbb pont: Brabenec 23, ill. Petr 22. Olomouc-Prievidza 98:97 (51:52). legtöbb pont: Žáček 23. ill. Benický 30. Az élcsoport: 1. Inter 16, 2. Pardubice 15, 3. Olomouc 15 pont. Nők - Az 5. forduló után jobb pontaránya révén az idegenben győztes Sparta Praha került az élre az eddigi vezető KPS Brno előtt. Eredmények: Ružomberok-Prešov 83:59 (34:24). Lok. Košice- KPS Brno 67:59 (33:34) Slovan Bratislava-Sparta 53:62 (24:35). Slávia VŠ Praha-ZŤS Košice 83:69 (45:32). A sorrend: tussal japán ellenfele ellen. Az európai vegyes csapat 8:2-re verte Egyiptomot, és Zeman folytatta kitűnő szereplését, mégpedig akciódús mérkőzésen 19:7-re technikai tussal verte Mustafát. A döntő igazi szenzációval kezdődött. A 48 kg EB-ezüstérmese, Vadász Csaba legyőzte az olimpiai bajnok Uskempirovot. Az 52 kg-osok összecsapása az olimpiai döntő visz- szavágója volt Blagidze és Rácz Lajos között. Ezúttal is biztosan győzött a Dinamó Tbiliszi világklasszis birkózója. Technikai tussal nyert az 57 kg-ban Fomin Soós ellen és meggyőző pontozással a 62 kg-ban a sérült Tóth István helyett szőnyegre lépett Kruj Tamás ellen a szovjet csapat egyik reményteljes fiatalja, Litvinov. Az idei VB-döntő visszavágójára került sor a 68 kg-ban Péter István és Jermilov között. Óriási csatát és minimális Jermilov-győzel- met hozott a találkozó. A 74 kilóban a még ifjúsági Komáromi vesztett Ar- szenyevvel, majd pedig Erdélyi a 30 éves Zsanyimov ellen Egyébként ez volt Zsanyimov első pontozásos győzelme. mert korábban egyetlen mérkőzése sem tartott 6 percig! Ugyancsak az olimpiai bajnokság döntőjének visz- szavágója volt a 90 kg-ban Növényi és Kanigin összecsapása. Óriási csatát és csak látszólag sima 8:0 Kanigin- gyözelmet hozott. Hatalmas küzdelem jellemezte a 100 kilósok mérkőzését. Gáspár Tamás és Golubovics között. Az első menetben 7:2-re vezetett a magyar junior világbajnok, és a végén 7:5-re győzött. Egy Európa-bajnok - Rovnyai - és egy többszörös világ- bajnoki trónkövetelő - Artyuhin - mérkőzött, a szupernehézsúlyban. Pontozással nyert a szovjet fiú. így alakult ki az idei kötöttfogású Világ Kupa döntőiének végeredménye: Szovjetunió-Magyarország 8:2. A csapatversenyen kívül értékelték az egyes súlycsoportok versenyzőit is. és az egyéni értékelésben is jól szerepelt a csehszlovák junior Európa-bajnok Zeman. A kétszeres világbajnok Jermilov mögött második lett súlycsoportjában a VB-ezústérmes Péter előtt! Az egyes súlycsoportok legjobbjai - 48 kg: Vadász (magyar). 52 kg: Mijahara (japán), 57 kg: Eto (japán). 62 kg: Litvinov )szovjet). 68 kg: Jermilov (szovjet). 74 kg: Helbing (Európa). 82 kg: Zsanyimov (szovjet). 90 kg: Kanigin (szovjet. 100 kg: Gáspár (magyar). + 100 kg: Artyuhin (szovjet). i. opui lu d, 2. KPS 9, 3. VŠ Praha 8 pont. I. KÉZILABDA-LIGA Férfiak - A 10. fordulóban a bajnokság élén álló négy 13 pontos csapat közül csak az éllovas Duklának és a VSŽ Košicének sikerült győznie. Eredmények: Dukla Praha-Baník Karviná 25:19 (13:9). VSŽ Košice-Kop- ŕivnice 26:17 (14:11). Martin-Pl- zeň 17:23 (7:9). Topoľčany-Pre- šov 18:18 (9:12). Az élcsoport. 1. Dukla 15, 2. VSŽ 15, 3. Trnava 14. 4. Karviná 13 pont. I. RÖPLABDA-LIGA Férfiak - A 3. kettős fordulóra került sor: Slávia VŠ Praha-TJ Vítkovice 3:1 és 3:1, Dukla Líbe- rec-Slávia UK 3:0 és 3:0, ČH Bratislava-Zbrojovka 3:0 és 0:3, Č. Budéjovice-Ústí nad Labem 3:1 és 3:2, RH Praha-Aero Odo- lena voda 3:1 és 2:3. Nők - A 2. kettős forduló eredményei: Slávia UK-Lok. Liberec 3:0 és 3:0, Univerzita Olomo- uc-ČH Bratislava 3:2 és 3:0, KS Brno-RH Praha 0:3, és 1:3, Slá- via-VŠ Praha 1:3 és 2:3. McEnroe és Noah drámai küzdelmet vívott. Az első játszma csak 1 óra 50 perces játék után dőlt el 12:10 arányban az amerikai teniszező javára. Noah közel állt az első játszma megnyeréséhez, az 5. játékban, a 7.-ben és a 19.- ben egyaránt kétszer volt előnye. A következő két játszmában megtáltosodott a francia teniszező, McEnroe-t leszorította az alapvonalra és biztosan szerezte a pontokat. 6:1, 6:3 arányban nyert Noah. Az esélyes McEnroe azonban ebben *a helyzetben sem adta fel a küzdelmet, s a 4. és az 5. játékban ismét bebizonyította, hogy milyen nagy harcos. Ütései biztosabbak voltak, mint Noah-é, és a döntő pillanatokban jobban összpontosított. A végjátékban rendre felülmúlta ellenfelét, 6:2, 6:3 arányban győzött, és ezzel az Egyesült Államok 1:0-ás vezetésre tett szert. Ezután Gene Mayer es a 19 éves Henri Leconte lépett pályára. Az amerikai fiú 6:2, 6:2-re nyerte az első két játszmát. Ezután a francia teniszező percei következtek. és 9:7 arányban bizonyult jobbnak. A 4. játszmát 6:4 arányban simán nyerte Gene MaAz NDK bajnoksága a 12. forduló mérkőzéseivel folytatódott: Wismut Aue - Lokomotíve Leipzig 0:3, Dynamo Dresden- Union Berlin 1:0, Rot-weiss Erfurt - Hansa Rostock 1:0, Magdeburg - Sachsenring Zwickau 9:0. Chemie Halle - Carl Zeiss Jena 2:1. Dynamo Berlin - Vorwärts Frankfurt 1:1, Chemie Böhlen- Karl Marx-Stadt 2:1 - A tábládat éllovasa a Dyn. Berlín 20 ponttal. Az osztrák bajnokságban a 15. fordulót játszották le: Admira - Simmering 3:1. Sturm Graz- Wiener SC 0:0, Austria Salzburg - Vöest Linz 1:1, Nensiedl- Austria Wien 0:1, Wacker Innsbruck Austria Klagenfurt 4:1. Rapid Wien - Eisenstadt 5:1, ASK Linz- Union Wels 2:0, Vienna - Grazer AK 0:1. - Az élcsoport állása: 1. Rapid Wien 25. 2. Austria Wien 23. 3. Wacker Innsbruck 20 ponttal. A papírforma érvényesült (ČSTK) - Az I. jégkorong-liga 23. fordulójának utolsó mérkőzésén a České Budéjovice szoros küzdelemben, de biztosan győzött a sereghajtó ellen. Sokan újabb meglepetést vártak a Kladnótól. azonban ezúttal erre nem futotta erejéből. A november 30-án sorra kerülő 24. forduló párosítása: Klad- no-Plzeň, Košice-Brno, Slo- van-Pardubice. Sparta-Litví- nov, Vitkovice-Gottwaldov, Č. Budéjovice-Jihlava. České Budéjovice-Kladno 5:3 (2:1. 2:1. 1:1). gólütők: Novák. Korbela. Čech, Božek, Hejna. ill. Novotný és Kameš. A hazaiak szokásuk szerint fergeteges rohamokkal kezdtek és a 13. percben már 2:0-ra vezettek. Ezután kiengedtek és a harmad vége előtt két perccel a Kladno csökkentette hátrányát. A második harmad elején a vendégeknek sikerült kiegyenlíteniük. Ezzel azonban el is lőtték puskaporukat. A hazaiak ismét kétgólos vezetésre tettek szert s végeredményben megérdemelten tartották otthon a két pontot. Az I. jégkorong-liga állása: 1 Jihlava 23 17 2 4 94 49 36 2. Pardubice 23 14 1 8 9973 29 3 Vítkovice 23 13 3 7 98:95 29 4 C Budéiovice 23 12 3 8 77:67 27 5 SDarta 23 11 2 10 78:71 24 6 Litvinov 23 9 4 10 90:78 22 7 Košice 23 10 2 11 89:104 22 8 Plzeň 23 8 5 10 75:91 21 9 Gottwaldov 23 7 4 12 79:89 18 10 Brno 23 7 4 12 71:84 18 11 Slovan 23 8 2 13 70:86 18 12 Kladno 23 5 2 16 66:99 12 JÉGKORONG SZNL Hat pont a Trenčín előnye (ČSTK) - A 26. fordulóban az éllovas Trenčín gólzáporos győzelmet aratott a Zvolen fölött, és mivel a második helyezett Nitra idegenben vereséget szenvedett, a katonák előnye a táblázat élén 6 pontra növekedett. Eredmények: Trenčín-Zvolen 11:2 (3:1. 3:0. 5:1). B. Bystrica-Nitra 6:3 (1:3. 3:0. 2:0). Skalica-Poprad 3:3 (2:1. 0:1. 1:1). Sp. Nová Ves -Dubnica 1:4 (1:1, 0:1. 0:2). Mar- tin-Žilina 6:0 (3:0. 1:0, 2:0). Lipt. Mikuláš-Prešov 4:2 (0:1. 2:1. 2:0). A jégkorong SZNL állása: 1 Trenčín 26 22 1 3 182:59 45 2 Nitra 26 19 1 6 119:68 39 3 Martin 26 16 2 8 106:85 34 4 Zvolen 26 14 5 7 126:98 33 5 Poorad 26 14 4 8 123:94 32 6 Dubnica 26 15 1 10 113:95 31 7 L Mikuláš 26 10 5 11 94:111 25 8 Skalica 26 9 3 14 78:108 21 9 B Bystrica 26 8 1 17 96:126 17 10. Žilina 26 8 0 18 87 119 16 11 Prešov 26 5 1 20 71:126 11 12 Sp N Ves 26 4 0 22 50:153 8 Az angol bajnokság 16. fordulójának eredményeiből: Arsenal - Watford 2:4, Birmingham- Sunderland 2:1. Brighton - Notts County 0:2, Ipswich Town- Swansea City 3:1. Liverpool- Tottenham Hotspur 3:0, Luton- Soluthampton 3:3, Manchester United - Norwich City 3:0, Nottingham Forest - Manchester City 3:0. Stoke City - Aston Villa 0:3, West Bromwich Albion - Coventry City 2:0, West Ham United - Everton 2:0. - Vezet 34 ponttal a Liverpool a 30 pontos Watford és a 29 pontos Nottingham Forest előtt. A francia bajnokság 17. fordulójának eredményeiből: Lille- Lyon 1:0, Auxerre - Bastia 1:1, Tours - Bordeaux 1:2, Rouen- Mulhouse 4:2, Monaco - Nancy 1:0. Toulouse - Laval 0:1. - Az élen 25 ponttal a Nantes áll, 2. Bordeaux 24. 3. Lens 22 ponttal. Bajnoki pontokért ÚJ SZÓ 6 1982. XI. 29. 4x100 m: Kína 39.82. távolugrás: Kim Hol II (dél-koreai) 796 Nők - 800 m: Yong Re (délkoreai) 2:05.69. 100 m: De Vedo (Fülöp-szigetek) 11,76, súlylökés: Li Mei-szu (kinai) 17,77 m. Labdarúgó negyeddöntő: KNDK-Kína 1:0 (0:0). Rendet a bíráskodásban (ČSTK) - A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség játékvezetőküldő bizottsága foglalkozott az élvonalbeli labdarúgásban tapasztalható bíráskodással. Mivel a játékvezetők nem mindenben tettek eleget a bizottság határozatainak, a következő intézkedéseket foganatosítják: az I. labdarúgó-liga őszi idényének további mérkőzéseit azok a játékvezetők irányítják, akiktől magasszintü bíráskodás várható el. A kővetkező év elején igényes vizsgáknak vetik alá a játékvezetők képességeit. Az a bíró, aki nem tud eleget tenni a szigorított követelményeknek, nem bíráskodhat az élsportban. Az előző elgondolásoktól vezetve az őszi idény végéig nem bíráskodhat Mazanec és Valach. kívülük Rezníček és Pelíšek egy mérkőzésen nem szerepelhet. Christov esetében szakbizottság jelenlétében vitatták meg bíráskodásának hiányosságait. Az őszi idény befejeztével a Csehszlovák Labdarúgó Szövetség elnöksége summázza a bírók tevékenységét, hogy a tavaszi idényben megfelelően felkészült játékvezetőket jelölhessenek ki az egyes találkozókra.