Új Szó, 1982. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1982-11-18 / 274. szám, csütörtök
Gustáv Husák hivatalos látogatásra Ausztriába érkezett A békéért, az életért (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap délután Gustáv Husák köztársasági elnök Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és Milan Kad- nár, Csehszlovákia ausztriai nagykövete kíséretében a Hofburgba, az osztrák szövetségi elnök rezidenciájára látogatott. Gustáv Husák a Hofburgban Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnökkel megvitatta a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésének további lehetőségeit, valamint azt, hogy a két ország hogyan járulhat hozzá a béke megőrzéséhez. A szövetségi elnöknél tett látóA leningrádi színház vendégszereplése (ČSTK) - A leningrádi Maxim Gorkij Színház, amely az orosz és szovjet színmüvek csehszlovákiai fesztiválja alkalmával vendégszerepei hazánkban, tegnap este a prágai Na Vinohradoch Színházban előadta Solohov Csendes Don című müvét. Az előadást megtekintette Vasil Biľak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Jan Fojtík, a CSKP KB titkára, Matej Lúčan, szövetségi miniszterelnökhelyettes, Václav David, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Csehszlovák- Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának elnöke, Milan Klusák, cseh kulturális miniszter, valamint politikai, kulturális és közéletünk több más személyisége. Ott volt Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A francia munkáltatók hadüzenete a szakszervezeteknek (ČSTK) - A Francia Munkáltatók Tanácsa (CNPF), a vállalkozókat, az üzem- és cégtulajdonosokat egyesítő erős szervezet kedden felmondta azt az 1958-as megállapodást, amely a munka- nélküli segélyeket szabályozta. „Ez a lépés a munkanélküliekkel szembeni háború meghirdetése“ - mondotta a döntésről Henri Kra- sucki, az Általános Munkaszövetség (CGT) főtitkára. A munkaadók eljárását elítélte a többi szakszervezeti szövetség és a francia kormány is. Pierre Mauroy miniszterelnök kijelentette: amennyiben a munkaadók és a szakszervezetek között a hét végéig nem születik új megállapodás, a kormány az eddigi szerződést saját rendeleteivel helyettesíti. Munka Érdemrend átadása (ČSTK) - Jozef Švirecnek, a Szlovák Béketanács elnökének 60. születésnapja alkalmából sokéves áldozatkész politikai és közéleti tevékenységéért a köztársasági elnök a Munka Érdemrendet adományozta. A kitüntetést tegnap Bratislavában Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára adta át a jubilánsnak. Az átadásnál jelen volt Daniel Fu- tej, az SZLKP KB osztályvezetője és Fedor Gulla, a Szlovák Nemzeti Front KB alelnöke. KÖZÉLET- Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap bemutatkozó látogatáson fogadta Horacio Sevilla Borját, Ecuador rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Alois Indra ugyancsak tegnap fogadta Václav Pizin- gert, hazánk újonnan kinevezett libanoni nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. gatást követően Gustáv Husák kíséretével a bécsi városháza vendége volt. Leopold Gratz polgár- mester, a bécsi tartományi kormány elnöke szívélyesen köszön- töjte államfőnket és bemutatta neki a szenátus tagjait és tájékoztatta őt az osztrák fővárost foglalkoztató kérdésekről. Beszédében nagyra értékelte a Bécs és Prága között kialakult kapcsolatokat. Gustáv Husák válaszában megköszönte a kedves fogadtatást, és többek között rámutatott, hogy a két ország fővárosa közötti kapcsolatoknak politikai jelentősége van, mivel hozzájárulnak a jó(ČSTK) - Ünnepi ülést tartott tegnap a prágai Karolínumban a SZISZ Központi Bizottságának elnöksége, a SZISZ felsőoktatási intézményekkel foglalkozó központja és a Nemzetközi Diákszövetség titkársága a nemzetközi diáknap és a SZISZ V. országos felsőoktatási konferenciája alkalmából. Jelen voltak: Tomáš Tráv- níček, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnöke, Ľubomír Procházka, a CSKP KB osztályvezetője, Milan Vondruška cseh oktatási miniszter és Miroslav Štépán, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke. Ott voltak a felsőoktatási intóT-mények rektorai, a társadalmi (Tudósítónktól) - Tegnap Bratislavában Vendelín Péter osztály- vezető elnökletével megtartotta idei utolsó ülését az SZSZK Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mezőgazdasági munkákat irányító bizottsága. A résztvevők a határozatok ellenőrzésekor megállapították, hogy zöldség- és gyümölcstermesztés szempontjából kedvező volt az időjárás. Bár egyes zöldségfélékből túltermelés mutatkozott, a felvásárló szervek, vállalatok és üzemek olyan zöldségféléknek sem teljesítették a felvásárlási tervét, amelyekből -több termett. Az étkezési alma felvásárlását a Zelenina 52,8, a Liko 87,7, a Jednota 66,5, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Agrofrigor 71,1, más szervezetek 51,2 százalékra teljesítették. A becslések szerint mintegy 11 ezer tonna a hiány. Ezzel szemben a tervezettnél jóval több hullott almát vásároltak fel. A betakarítási eredmények értékelése után máris intézkedéseket tettek vöröshagyma, petrezselyem, sárgarépa, káposzta és más zöldségféle behozatalára. Többen javasolták, hogy a hibákból okulva, 3 tan^c^talatokat felhasználva az szomszédi együttmüködés elmélyítéséhez. Gustáv Husák ezután beírta nevét a város Arany Könyvébe, és baráti beszélgetést folytatott a bécsi szenátus és a tartományi kormány tagjaival. A városházáról a csehszlovák küldöttség ismét a Hofburgba tért vissza, ahol Gustáv Husáknak bemutatták a Bécsben akreditált diplomáciai testület tagjait. Rudolf Kirschschläger az esti órákban díszvacsorát adott Gustáv Husák tiszteletére, amelyen a két államfő pohárköszöntőt mondott. szervezetek képviselői, valamint más politikai és közéleti személyiségek. Václav Prosser, a Károly Egyetem prorektora beszédében az 1939. november 17-i eseményekkel foglalkozott. A nemzetközi diákmozgalom egységének fontosságát Tomáš Trávniček emelte ki. A Nemzetközi Diákszövetség nevében Abdái Munim Bakr, a szövetség alelnöke köszöntötte az ülés résztvevőit. Jaroslav Je- nerál, a SZISZ KB elnöke hangsúlyozta, hogy napjaink minden problémája megoldásának legfontosabb feltétele a béke megőrzése. új évben jobban kell szervezni a felvásárlást, rendezni a szállítói- megrendelői kapcsolatokat, új tárolóhelyeket és feldolgozó üzemeket kell építeni. Az őszi munkákról Jozef Mud- roch mérnök, a minisztérium növénytermesztési osztályának vezetője tájékoztatta a bizottság tagjait. Elégedetten állapította meg. hogy a mezőgazdasági üzemek dolgozói idejében és jó minőségben takarították be a termést. A hét vége felé már az utolsó hektárokról is elszállítják a cukorrépát. A felmérések szerint az eladási tervet 101,7 százalékra teljesítik. A betakarítási munkák alól felszabadult traktorokat a mélyszántás végzésére csoportosították át. Ha az ütem tovább fokozódik, akkor még a hónap vége előtt befejezhetik a szántást. A bizottság ülésén számos javaslat hangzott el a növénytermesztés irányának meghatározására. Ezek alapján határozatba foglalták, hogy több kenyérgabonát és olyan növényeket termesztenek, amelyek termésére a népgazdaságnak szüksége van. (Tudósítónktól) - A Béke-világ- tanács elnöksége legutóbbi lisszaboni tanácszkozásán felhívást hagyott jóvá, amelyben a leszerelés megvalósításáért és az enyhülés vívmányainak megőrzéséért folytatott harc erősítésére szólítja fel a világ népeit. A BVT arra szólította fel az atomfegyverekkel rendelkező országokat: vállaljanak kötelezettséget, hogy nem alkalmaznak elsőként atomfegyvert. Ez nagymértékben hozzájárulna a nukleáris háború veszélyének elhárításához. A BVT minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a Prágában j^vő év júniusában „A békéért, az életért, a nukleáris háború ellen“ jelszó jegyében tartandó világtalálkozó az egész földkerekség békeerói párbeszédének, együttműködésének és akcióegységének a fóruma legyen Tegnap Prágában Tomáš Trávniček, a Nemzeti Front KB alelnöke, a békevilágtalálkozó csehszlovák előkészítő bizottsá(ČSTK) - Matej Lúčan szövetségi miniszterelnök-helyettes tegnap a prágai Hrzán-palotában a nemzetközi diáknap alkalmából fogadta a felsőoktatási intézmények hallgatóinak küldöttségét, amelyet František Fejfar, a SZISZ felsőoktatási intézményekkel foglalkozó központjának elnöke vezetett. Beszédében Matej Lúčan nagyra értékelte a felső- oktatási intézményekben működő SZISZ-szervezetek tevékenységet és kiemelte azokat a feladato(ČSTK) - Országos konferenciát tartottak tegnap Prágában az elektrotechnikai iparban tevékenykedő szocialista munkabrigádok képviselői. Jelen voltak: Václav Janoušek, a CSKP KB osztályvezetője, Vladimír Marik, a Szak- szervezetek Központi Tanácsának titkára, Josef Záruba, a Fémipari Dolgozók Szakszervezete Központi Bizottságának elnöke és más vendégek. A résztvevők az idei év és a hetedik ötéves tervidőszak hátralevő része feladatainak teljesítésével foglalkoztak. Beszédében Milan Kubát elektrotechnikai ipari miniszter méltatta a szocialista munkabrigádok tevékeny(ČSTK) - Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellár befejezte háromnapos egyesült államokbeli látogatását, és visszatért Bonnba. Elutazása előtt a New York-i ENSZ-központban Javier Pérez de Cuellarral, a világszervezet főtitkárával eszmecserét folytatott a nemzetközi helyzetről, valamint beszédet mondott az Amerika-tanács németországi ügyekkel foglalkozó szekciójának ülésén. Hangsúlyozta, hogy a szocialista országokkal szemben reális politikát kíván folytatni, de ugyanakkor teljes mértékben kiállt az „erős Észek-atlanti Szövetség“ mellett. Kohl Washingtonban találkozott Mugabe-Bush megbeszélések (ČSTK) - Az afrikai körúton tartózkodó Bush amerikai alelnököt zimbabwei látogatása során fogadta Robert Mugabe miniszter- elnök. Az afrikai vezető vendége tiszteletére adott vacsorán hagsú- lyozta, hogy Zimbabwe támogatja a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) nemzeti felszabadító harcát, és szorgalmazza az afrikai földrész legsürgetőbb .problémájának minősíthető namíbiai kérdés mielőbbi rendezését. Ezt azonban nem lehet összekapcsolni más kérdésekkel, így például az Angolában tartózkodó kubai egységek jelenlétével, mert ezek az alakulatok segítséget nyújtanak Angolának a dél-afrikai rezsim részéről szüntelenül fenyegető ag- ressziós veszély elhárításában gának elnöke, valamint Bedrich Svestka akadémikus, a Csehszlovák Békebizottság elnöke sajtóértekezleten foglalkozott a nagy horderejű békeakció előkészületeivel. Mindketten hangoztatták a világ békeerói és békemozgalmai e nagyszabású rendezvényének előkészítésében részt vesz az egész csehszlovák nép. Felhívással fordulnak az ország lakosságához, hogy a jelentős eseményhez teremtsék meg az őszinte barátság légkörét, és konkrét formában, a béke- és szolidaritási alaphoz való hozzájárulással is segítsék elő az akció sikerét. Elmondták, hogy már eddig is számos szocialista brigád tett konkrét munkafelajánlást az akció támogatására, és a csehszlovákiai művészek is műsorokkal, aukciókkal egybekötött kiállításokkal járulnak hozzá a békevilágtalálkozó sikeres lefolyásának biztosításához. (sm) kát, amelyek a fejlett szocialista társadalom építése terén a fiatal nemzedékre hárulnak. Foglalkozott az iskolapolitika időszerű kérdéseivel, főként az új felsőoktatási törvény végrehajtásának tapasztalataival és a csehszlovák oktatónevelő rendszer átépítésének eredményeivel. A fogadáson részt vett Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke és Václav Císar cseh oktatási mini szterhe lyettes. ségének nagy politikai és társadalmi hasznosságát. Hasonló országos konferenciát tartottak tegnap Bratislavában a vegy-, a papír-, az üveg- és a nyomdaiparban tevékenykedő szocialista munkabrigádok képviselői. A tanácskozáson részt vett a CSKP KB küldöttsége Peter Co- lotkának, a CSKP KB Elnöksége tagjának, szlovák miniszterelnöknek vezetésével. Alojz Kusalík szlovák iparügyi miniszter beszédében hangsúlyozta: a szocialista munkabrigádok mozgalma ebben az ágazatban is hatalmas erkölcsi erőt képvisel. Reagan elnökkel is, akit arról biztosított, hogy az új bonni kormány- koalíció az Egyesült Államok lojális partnere lesz. A bonni kancellár a Reagannel folytatott megbeszélésen amerikai-szovjet csúcstalálkozó megtartásáért szállt síkra. „Javaslatomat felvetettem Reagan elnöknek, s ő tudatában van az ügy fontosságának“ - tette hozzá. NATO-közgyűiés (ČSTK) - Londonban megkezdődött a NATO tanácsadó szervének, az agresszív katonai tömb közgyűlésének 28. évzáró ülése. A tanácskozás hangnemét Margaret Thatcher brit kormányfő megnyitó beszéde adta meg A fegyverkezést a tömb tagállamai legfontosabb feladatának minősítette, míg a lakosság szükségleteinek kielégítését csak a második helyen említette. Szerinte a fordított sorrend „veszélyeztetné a békét és a szabadságot“. Katolikus konferencia (ČSTK) - Berlinben tegnap megkezdődött a katolikus hívók konferenciája, melyen 24 európai ország és Nyugat-Berlin egyházi tisztségviselői vesznek részt. A tanácskozás központi témája, hogy a katolikusok miként kapcsolódjanak be a fegyvekezési verseny korlátozásáért és a leszerelésért folyó világméretű mozgalomba. Erich Honecker, az NDK Államtanácsának elnöke táviratban köszöntötte a konferencia résztvevőit. Ünnepi ülés a nemzetközi diáknap alkalmából Nem teljesítik az alma felvásárlásának tervét Több tárolóhelyre és feldolgozó üzemre volna szükség (balla) Salvadorban folytatódnak a heves harcok a kormánycsapatok és a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front harcosai között. A kormány négy tartományban jelentős erőket összpontosított, hogy kiszorítsa a partizánokat az általuk elfoglalt területekről. Képünkön: salvadori partizánok (ČSTK-felvétele) Matej Lúčan diákküldöttséget fogadott A szocialista munkabrigádok tevékenységéről tanácskoztak Kohl szovjet-amerikai csúcstalálkozót javasol ÚJ SZÚ 2 1982. XI. 18.