Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-13 / 243. szám, szerda
A kezdeményező tervezés feltételei Két esztendeje már, hogy a gyakorlatban érvényesítjük a kezdeményező tervezés lehetőségeit, így lehetőségünk van az eredmények értékelésére. Teljesen nyilvánvaló, hogy e tervezési forma hozzájárul a kisebb kollektívák és az egyének termelésirányítási aktivizálásához, a vállalati, üzemi, termelörészlegi csoportok bevonásához a társadalmi feladatok megoldásába. Sok gazdasági vezető hasznosíthatja e téren a múlt évi, illetve az ez év eleji tapasztalatokat, ugyanis 1982- ben a kezdeményezőtervek kidolgozásának határidejét kivételesen februárig meghosszabbították. Jelenleg már ismerjük a jövő évben, illetve a 7. ötéves tervidőe tervezési forma érvényesítése által. Amennyiben ezt a vállalást sikerült valóra váltaniuk, ennek köszönhetően is 190 ezer koronával gyarapszik a béralap. A Szlovák Szocialista Köztársaság Iparügyi Minisztériumának hatáskörében működő vállalatok 60 százaléka élt az 1983-as terv kidolgozása során a kezdeményező tervezésben rejlő lehetőségekkel. Az idén valamivel alacsonyabb ez a részarány, mint a múlt esztendőben. Vajon miért csökkent e progresszív forma iránti érdeklődés? Nyilvánvaló, itt az is közrejátszik, hogy a vezetők a korábbinál nagyobb felelősséget éreznek az elfogadott terv teljesítéséért. Az érdeklődés hanyatlásának azonban KOMMENTÁLJUK >- má A trnavai Šmeral Konszernvállalat sajtólógép-szerelő műhelyének dolgozói az 1983-as kezdeményezőterv keretében vállalták, hogy az előirányzathoz viszonyítva 10 ezer koronával csökkentik a rezsi- költségeket. Ez azonban csak egy tétel a sok közül. (A szerző felvétele) szak éveiben végrehajtandó feladatokat, így jól felkészülhetünk e progresszív tervezési forma alkalmazására. Úgyszólván minden vállalatnál tisztában vannak vele a dolgozók legszélesebb rétegei is, hogy milyen stádiumban van a jövő évi terv készítése. Ahol a dolgozók alaposan ismerik a kezdeményező tervezés szabályait, és megteremtették az alulról jövő kezdeményezés kibontakozásának lehetőségeit, ott eredményesen érvényesítik is e formát. Lényegesen kisebb érdeklődés nyilvánul meg iránta azoknál a vállalatoknál, amelyeknél a dolgozók ugyan ismerik a termelési feladatokat, de nem tájékoztatták őket arról: milyen előnyök származnak abból, ha kezdeményező tervezéssel az előírtnál nagyobb feladatokat vállalnak. Más szóval: nem elegendő az, ha a kezdeményező tervezés szabályait csak a magasabb beosztású műszaki-gazdasági dolgozók ismerik. A termelés közvetlen irányítóinak, tehát a részleg- és műhelyvezetőknek, illetve a mestereknek is ugyanolyan jól ismerniük kell a feltételeket, mert csak így kelthetik fel a munkahelyi kollektívák érdeklődését. A trnavai Šmeral Konszernvállalatnál szerzett tapasztalatok is ezt igazolják. A dolgozók itt már az idén is érzik a kezdeményező tervezés előnyeit. Nagyon is konkrétan érzik, hiszen a vállalat béralapját - azt követően, hogy az előirányzathoz képest nagyobb feladatokat vállaltak - több mint 100 ezer koronával növelték. Az irányítási dolgozók itt az 1983-as terv kidolgozása során is megkülönböztetett figyelmet fordítanak a kezdeményező tervezésre. Az ügy érdekében a szakszervezetet és az ifjúsági szervezetet is aktivizálták, elősegítve ezzel az egyének tájékoztatását és megnyerését. Milan Kabát munkás, aki a sajtológépek szerelésén dolgozik, így vélekedett erről a kérdésről: Úgy döntöttünk, hogy az előirányzathoz viszonyítva 10 ezer koronával csökkentjük a rezsiköltségeket. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, részlegünk béralapja 5 ezer koronával növekszik. Ez azonban csak egy tétel a sok közül. A trnavai vállalatnál a munkahelyek kezdeményező terveinek összegezése után kiderült, hogy a saját termelési érték mutató 350 ezer koronával növekszik valószínűleg az a fö oka, hogy- igaz, ezúttal már megalapozatlanul - a vállalatok nem bíznak eléggé a feladatok és az ösztönzési szabályok stabilitásában. Tény, hogy az idén még számos helyen kísértett az egyenlősdi szelleme, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyes termelési-gazdasági egységekben az eszközöket nem érdem szerint, hanem azonos arányban osztották el, hogy így- a kimagasló eredményeket elérők rovására - seg ítséget nyújtsanak a lemaradóknak. Ez, persze nem a kezdeményező tervezés szabályainak direktív megsértésével történt, hanem inkább a termelési-gazdasági egység belső intézkedéseként. E gyakorlat követői inkább az érzelmekre hatottak, hogy megnyerjék egyes vállalatok vezetőit előnyeik egy részének feladására. Felmerül ezzel kapcsolatban egy kérdés: mi történik akkor, ha a vállalat teljesíti a kezdeményezőtervet, a termelési-gazdasági egység azonban nem tesz eleget kötelezettségeinek, így nem lesz képes az illetékes alapok feltöltésére? Mint tudjuk, a vállalati és egyéni ösztönzés alapjait a terme- lési-gazdasági egység osztja el a vállalatok között. Ez azt jelenti, hogy ilyen körülmények között a jól dolgozó vállalatot megkárosíthatják? Nem károsíthatják meg. mert az ilyen esetek áthidalására eleve tartalékokat képez a termelési-gazdasági egység, és az illetékes - jól működő vállalat ösztönzési alapját ebből dotálja. A tervjavaslatok kidolgozása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatoknál és a termelési-gazdasági egységeknél a szükségesnél kisebb figyelmet fordítanak e munkára, és hogy a figyelmet inkább arra összpontosítják, hogy a tervidőszak kezdetén majd megfelelően kidolgozzák a tervet. A tervjavaslat kidolgozásának lebecsülése a korábbi gyakorlatban gyökeredzik. Régebben ugyanis gyakran tapasztalták a termelők, hogy az elfogadott tervjavaslatot később esetleg többször is módosították. Napjainkban, amikor pontosan meghatároztuk az egész ötéves tervidőszak feladatait, már lehetséges a tervjavaslat maximális gondossággal történő kidolgozása. Tehát úgy lehet kidolgozni a javaslatokat, hogy azok megfeleljenek mind a társadalmi igényeknek, mind pedig a kapacitás- lehetőségeknek. A központi tervező szervek ezért a jövőben úgy igyekeznek meghatározni a tervelőkészítés egyes szakaszainak határideit, hogy a vállalatok számára elegendő időt adjanak a dolgozók kezdeményezésének kibontakoztatásához is. Az idén egy szakaszban dolgozzák ki a kezdeményező terveket. A gazdasági szervezetek kollektívái körülbelül november közepéig vállalhatnak az előirányzatnál nagyobb feladatokat. Ha ezeket teljesítik, 1983-ban 12 hónapon át hasznuk származik belőle. MARIÁN FUSEK Bizonyítványmagyarázat helyett - jó szervezés Az őszi időszakban a mezőgazdasági termelést irányító szervek gyakran tárgyalnak az idei termés alakulásáról és a jövő évi bő termés feltételei megteremtésének lehetőségeiről. Okulva a mulasztásokból, jó tapasztalataik alapján igyekeznek tökéletesíteni munkájukat. Egyre erősödik a küzdelem az egyes szakaszokon mutatkozó indokolatlan lemaradások ellen. Rohamosan növekedik az olyan vezetők száma, akik érvekre hivatkozva bizonyítják, hogy teljesíthetők a feladatok és a jövőben növelhetjük az önellátás mértékét élelmiszerekből. Nagyobb meghallgatásra találnak a józanul gondolkodó emberek javaslatai. A párt- és gazdasági értekezleteken többször jutnak szóhoz azok, akiknek szívügye a mezőgazdasági termelés gyorsabb ütemü növelése. Ez az egészséges jelenség volt észlelhető a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának 2. ülésén is, amelyen a résztvevők hangsúlyozták, hogy a mezőgazdaság fejlesztése elsősorban a tartalékok nagyobb arányú kihasználásától függ. Magyarán szólva: minden szakaszon jobban kell dolgozni. Elsősorban az irányító és szervező tevékenységet kell javítani, mert ezen a két szakaszon mutatkoznak a legnagyobb hiányosságok mind a felsőbb, mint az alsóbb szerveknél. Erre következtethetünk Jozef Nágr szövetségi miniszternek a képviselők kérdéseire adott válaszaiból, amelyekben megemlítette, hogy a mezőgazdasági üzemek a szemesfélék termelésének tervét főleg azért teljesítették csak 93,5 százalékra, mert a kiszántott őszi gabona helyére nem vetettek tavaszi gabonaféléket. A terv teljesítésének egyik fő feltételét tehát nem teremtették meg. Pedig a lehetőségek adottak voltak tavaszi árpa és más gabonaféle vetésére. Napjainkban nagyon időszerűek a szövetségi miniszter szavai, mert a nyár végi és az ősz eleji időszakban újra meglazult a tervfegyelem. A mezőgazdasági üzemek a tervezettnél kevesebb őszi árpát és rozst vetettek. A búza vetése is lassabban halad, mint a múlt év hasonló időszakában. Ha a munka üteme nem gyorsul meg, előfordulhat, hogy a mag nem kerül idejében a földbe a tervezett vetésterületen. Emiatt a tél beállta előtt egyes körzetekben fejletlen lesz a gabonaféle, és a száraz fagy jelentős kárt okozhat benne. Az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumának növénytermelési-fejlesztési bizottsága is foglalkozott az irányító és szervező munkában mutatkozó hiányosságokkal, és feladatul adta a járási és kerületi mezőgazdasági igazgatóságoknak, hogy a mezőgazdasági üzemek vezetőivel együtt tegyenek erélyes intézkedéseket a gépek jobb kihasználása érdekében. Ahol és amikor lehet, dolgozzanak a gépek nyújtott vagy éjjeli műszakban. Érvényesítsék minden üzemben az irányításban és szervezésben kialakult jó tapasztalatokat. Vegyenek példát a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) és a komáromi (Komárno) járás élenjáró üzemeitől. A lakszakállasi (Sokolce) Csehszlovák-Magyar Barátság Efsz-től. Ezek vezetősége olyan színvonalasan irányít és szervez, hogy a termés gyorsan lekerül a földről és még jóval október 20-a előtt földbe kerül a mag. Számos mezőgazdasági üzem példája bizonyítja, hogy gyors ütemben folyhat a betakarítás, a talajelökészítés, és idejében befejezhető a vetés a tervezett területen, ha a vezetők bizonyítványmagyarázat helyett színvonalasabban irányítanak és rugalmasabban szerveznek. BALLA JÓZSEF A kukorica kevéssel nem éri be Termesztési körzetünkben a kukorica nagyon „otthonosan“ érzi magát, hiszen hozamaival jelentősen fölülmúlja a többi szemes terményt. Ha összevetjük a búza termesztésével, akkor láthatjuk, hogy ugyanolyan színvonalú agro- nómiai gondoskodás mellett a kukorica hektáronként 1,5 tonnával több szemtermést ad. így már érthető. hogy miért adunk vetésforgónkban a kukorica termesztésére 1000 hektárt, ami 280 hektárral több, mint a búzáé. Ez azt jelenti, hogy összehasonlítható termésterületen a kukorica átlagosan 980 tonnával több szemtermést ad mint a búza, az egész vetésterületen pedig 1500 tonna ez a többlet. Az évek során szerzett tapsztala- tok alapján az a vélemény alakult ki nálunk, hogy ott, ahol adottak a feltételek, a gabonaprogram teljesítése érdekében a kukoricát első számú gabonaneműként kell termesztenünk. Nem csupán a stabil szemtermése, hanem sokoldalúan nagy tápértéke miatt is. És persze, nem mellékes számunkra a kukoricaszár sem. A kukorica termesztésének ugyancsak megvannak a saját törvényszerűségei, amelyeket az ag- ronómusok véleménye szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni. Noha a kukorica nem igényes az előveteményre, és monokultúraként több éven át termeszthető ugyanazon a területen, ugyanolyan hozammal, úgy tűnik, hogy a mi feltételeink között nem ez a legmegfelelőbb út a gabonaprogram sikeres teljesítéséhez. Az élelmiszertermelési szükségletek kielégítése megköveteli, hogy a kukoricát is besoroljuk a rendszeres vetésforgóba. Csak így biztosíthatunk elegendő területet a többi termény számára, és csak így érhetjük el, hogy két egymást követő esztendőben nem kell például búzát vetni. Napjainkban, amikor a kukoricát 280 hektárral nagyobb területen termesztjük mint a búzát, a megfelelő vetésforgó kialakítása sok gondot okoz. A szemes kukorica sikeres termesztése ugyanis nagyon sok tényező függvénye. Éppen ezért az, aki műszaki és szervezési szempontból megteremti a nagy kukoricahozam elérésének a feltételeit (beleértve a szemtermés betakarítás utáni utókezelését is), és gondoskodik a kukoricaszár betakarításáról, hasznosításáról, az termesztési körzetünkben jelentős mértékben hozzájárul a növénytermesztési és állattenyésztési gondok enyhítéséhez, illetve megoldásához. Sajnos, ennek az eléréséhez még nagyon sok kérdést kell megoldani. Nem titok, hogy a kukorica agrotechnikai szempontból igényesebb, mint a búza. Főleg a betakarítása igényel több és drágább gépi eszközt. A tüzelőanyag-igé- nyességét a szárítás növeli, az üzemanyagfogyasztást pedig a kukoricaszár betakarítása, amely sokkal nehezebb, mint a szalmáé, és sorolhatnánk a további költségek alakulását. Ugyanakkor a kukorica felvásárlási ára nagy tápértéke ellenére n ?m tükrözi ezeket a költségeket. Ellenkezőleg, ha figyelembe vesz- szük, hogy a szemes kukoricát ősszel gyakran 35 százalékos nedvességtartalommal takarítjuk be, s hogy a megengedettnél nagyobb nedvességtartalom minden százaléka után 100 kilogrammonként 1,10 koronát számolnak le az árából, akkor megtörténik, hogy esősebb időszakban a kukoricát olcsóbban értékesítjük, mint a búzát. A gépparkot illetően, szintén vannak gondjaink. Pillanatnyilag főleg a kukoricatarló szántásához hiányoznak megfelelő ekék, mivel a kukorica után sok biomassza marad a földön, amelyet e gépek hiányában nem tudunk a szükséges mélységben leszántani. Ezért örömmel fogadnánk azt a hírt, hogy a Ruodnicei Gépgyár a közeljövőben megszabadít bennünket ettől a gondtól az 5 PHX 40- es öttestű ekék gyártásával. A rosz- szul leszántott kukoricaszár-ma- radványok ugyanis nehezítik a következő termény alá való talajelőkészítést. Sőt, ha a kukoricát monokultúrában termesztjük, akkor a földben maradt kukoricagyökér számos betegség forrása lehet és lehetőséget nyújt a különböző kártevők áttelelésére, s mindez pedig a következő termésben erősen éreztethetné kedvezőtlen hatását. Sok gc ' Jot okoznak a vetőgépek is, amelyek döntő mértékben hatnak a vetés, így a termés minőségére is. A legtöbb nehézség azonban a batakarítás során merül fel. Hiányoznak például a kukorica betakarítás utáni kezelésére szolgáló gépsorok. Különösebb nehézségek nélkül naponta 400 tonna kukoricát tudnánk kicsépelni, a valóságban azonban sokkal lassúbb a betakarítás menete, mert a felvásárló szervezet nem képes - szárító kapacitás-hiány miatt - átvenni tolunk az általunk kicsépelt mennyiséget. Ez okozza, hogy a kukoricabetakarítás legalább két hónapra elhúzódik. A nehézségeken közben úgy próbálunk enyhíteni, hogy a szemtermés egy részét nedvesen tároljuk, fóliákban. Ez azonban nem a legszerencsésebb megoldás, mert a kukorica ugyan nem romlik meg. de ilyen tárolás után csupán szarvasmarha takarmányozásra felel meg. Az állattenyésztési szükségletek kielégítése megköveteli, hogy sürgős megoldást találjunk a kukoricabetakarítási technológia módosítására. Úgy tűnik, hogy a megoldást a hagyományos kukoricaszárítók innovált változatai jelentenék, melyekben a megfosztott kukoricacsöveket tárolnánk. Ezzel elesnének a szemtermés meleglevegős szárításának költségei, és lényegesen csökkenne a kukoricatárolás energiaigényessége. A kukoricabetakarítási gondjainkon várhatóan sokat enyhítenek majd a szovjet Herszo- nyec kombájnok. Az idén aránylag jó kukoricatermésről adhatunk számot, és minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy az egész termést a magtárba juttassuk. Ezért törődünk a gépek következetes kihasználásával és a betakarítási veszteségek minimálisra való csökkentésével. Bosszant bennünket. hogy néhány lakos böngészés ürügyén megkárosítja termésünket. Úgy vélem, az ilyenek ellen következetesen kell fellépnünk. JOZEF GÁLA, a Szocialista Munka Hőse, a šoporňai Győzelmes Február Efsz elnöke ÚJ SZÚ 4 ^ 1982. X. 13.