Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-05 / 236. szám, kedd
Példakép marad Végső búcsú Poszpis József elvtárstól Tegnap Vágtornócon (Trnovec nad Váhom) végső búcsút vettek Poszpis József elvtárstól, Csehszlovákia Kommunista Pártjának alapító tagjától, a CSEMADOK KB sokéves tagjától, aki életének 83. évében, 1982. október 2-án távozott el az élők sorából. A temetésen részt vett az SZLKP KB küldöttsége Rabay Zoltánnak, a KB tagjának, az Új Szó főszerkesztőjének vezetésével. A nyugat-szlo- vákiai kerületi pártbizottság küldöttségének vezetője Imrich Strapec, a kerületi pártbizottság titkára, a galántai járási pártbizottság küldöttségének vezetője Ondrej šaling vezetó titkár volt. A gyászszertartáson jelen voltak a helyi pártszervezet, a tömegszervezetek képviselői és az elhunyt hozzátartozói. Az elhunytat a CSKP és az SZLKP Központi Bizottsága, a kerületi, a járási, pártbizottság, valamint a járási nemzeti bizottság, a járás kommunistái és többi dolgozója nevében Csömör Lajos, a járási pártbizottság titkára búcsúztatta. Méltatta harcos életútját, melyet olyan állomások fémjeleznek, mint a helyi pártalapszervezet megalapítása 1921-ben és az 1938-as tornóci tüntetés a köztársaság egységének megvédéséért, melynek Poszpis József egyik fő szervezője volt. ,,Elvtársunk példakép marad mindannyiunk számára“ - mondta Poszpis József ravatalánál Csömör Lajos. Megkezdődtek a takarékossági napok (Tudósítónktól) - Az idén október 4-8 között tartjuk a takarékos- sági napokat - jelentette be a tegnap Bratislavában megtartott sajtótájékoztatón Jozef Laššiak mérnök, a Szlovák Takarékpénztár vezérigazgatója. - A szóban forgó idő alatt a takarékpénztár képviselői találkoznak a lakosokkal, az üzemek dolgozóival, s elbeszélgetnek a családi és egyéni takarékosság előnyeiről és jelentőségéről. A vezérigazgató elmondta, hogy Szlovákiában augusztus végén a betétállomány 11 milliárd 240 millió korona volt. A betét összege lakosonként átlag több mint 10 ezer korona. Az említett időszakban a takarékpénztárak kölcsönként 2 milliárd 502 millió koronát folyósítottak. Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes autótípusok vásárlásánál a teljes összeget folyósítják kölcsönként, 5 százalékos kamat mellett. Az új takarékossági formák között említette meg a bányásztanulók szeptemberben beindult stabilizációs betétét, amelyet az üzem helyez el névre szóló betétkönyvre. November elsejétől a közép- korosztály számára nyílik lehetőség prémiumos takarékosságra, eddig már több mint 1600-an kapcsolódtak be ebbe. Befejezésül leszögezte, hogy a takarékpénztár- amely megalakulása 30. évfordulójának megünneplésére készül- a jövőben is mindent megtesz, A Kelet-szlovákiai Vasműben a gondok ellenére kedvező a mérleg feladatok teljesítését illetően is, bár a nemzetközi helyzet és a világpiacon dúló éles konkurrencia- harc megnehezíti a kivitelt. (Folytatás az 1. oldalról) szonyítva az I. osztályú minősítést nyert termékek mennyiségét száz százalékkal növelik. Az év első nyolc hónapjának mérlege alapján az árutermelés tervét 219 millió koronával túlteljesítette a Kelet-szlovákiai Vasmű a munkatermelékenység szakaszán 101,8 százalékos eredményt ért el. A tájékoztató alapján az évi terv sikeres teljesítésének lehetőségeiről számolhatunk be. A koksz, a nyersvas, az acél, a hengerelt áru termelése, sót a tervezett nyereség elérése terén is derűlátással néznek a vállalatvezetők az év utolsó negyede elé. Hasonló a helyzet a csaknem 3,6 milliárd korona értékű exportA Kelet-szlovákiai Vasmű köztudottan az állandó korszerűsítés, beruházási munkák színhelye. Ján Tkáč beruházási igazgató-helyettes elmondta, hogy az év elejétől nyolc hónap alatt - az idén beruházásokra tervezett 820 millió koronából - több mint 500 millió koronát felhasználtak, az építő- munkák tervét 70 százalékra teljesítették. Ez szép eredmény. Ennek ellenére - több objektív oknál fogva -néhány jelentős építkezés befejezésének határideje eltolódik. (kulik) Növekvő amerikai nyomás Japánra (ČSTK) - A tokiói Jomiuri Simbun címú lap lto Szoicsiro hadügyminiszter nemrég véget ért washingtoni látogatásával kapcsolatban tegnapi számában hangsúlyozta: az Egyesült Államok Japánra gyakorolt nyomása felülmúlt minden várakozást. A japán nemzeti önvédelmi hivatal vezérigazgatója - ahogy Tokióban a hadügyminisztert nevezik - találkozott amerikai kollégájával, Caspar Weinbergerrel, valamint az USA fegyveres erőinek számos magas rangú képviselőjével s különböző „ajánlásokat“ kapott arra vonatkozóan, hogy a Távol-Keleten fokozni kell „az USA stratégiai szövetségesének“ szerepét. lto Szoicsiro az amerikai követelések nagy részének eleget tett. Beleegyezését adta például, hogy Japán északkeleti térségében, a szovjet határ közelében F-16-os amerikai vadászbombázókat állo- másoztassanak. A spanyol hadügyminiszter nyilatkozata (ČSTK) - Spanyolországban ellenőrzés alatt áll a helyzet - jelentette ki tegnap Alberto Oliart hadügyminiszter, televíziós beszédében a kormányellenes összeesküvés leleplezése utáni helyzetről. Elmondotta, hogy a fegyveres erők hűek maradnak a kormányhoz, és a három tisztet, akik az összeesküvés élén álltak, elszigetelték. A miniszter továbbá bejelentette, hogy a katonai hatóságok megkezdték az összeesküvés körülményeinek kivizsgálását. A hivatalos baráti látogatáson Kubában tartózkodó csehszlovák parlamenti küldöttség Alois Indra vezetésével (hátul a második balról) október 1-én találkozott Jesus Montano Oropes-sal (elől a harmadik jobbról) a Kubai KP KB Politikai Bizottságának póttagjával, a Központi Bizottság nemzetközi osztályának vezetőjével. A parlamenti küldöttségünk tegnap látogatást tett a Fiatalok szigetén. (Telefoto - ČSTW FAO-konferencia Szófiában (ČSTK) - Szófiában tegnap megkezdődött az ENSZ Élelmezés és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) 13. európai regionális konferenciája. A tanácskozáson a küldöttek 29 tagállamot képviselnek. A konferencia résztvevői áttekintik az európai élelmiszer-termelés jelenlegi helyzetét, az új mezőgazdasági energiaforrásokat, a haszonállatok fertőző betegségei elleni harc kérdéseit. Grisa Filipov bolgár miniszter- elnök a konferencia nyitónapján hangsúlyozta, hogy a FAO célja az emberiség egyik létfontosságú, globális kérdésének, az élelmi- szer-ellátásnak a megoldása. A konferencián részt vevő csehszlovák küldöttséget Ján Schwarz, hazánk állandó FAO- képviselője vezeti. hogy a pénzintézmény még rugalmasabban szolgálja a lakosság érdekeit. -njPrágában František Pazdera mérnök, a Cseh Állami Takarék- pénztár vezérigazgatója tartott sajtótájékoztatót. Hangoztatta: a CSSZK-ban kedvező irányban fejlődik a lakosság takarékoskodása. Az év elejétől szeptember 15-ig több mint 28 milliárd 121 millió koronát helyeztek el a takarékpénztárakban, s 23 milliárd 195 millió koronát vettek ki, azaz a betétállomány ez idő alatt 4 milliárd 926 millió koronával nőtt. így több mint 119 milliárd 545 millió koronára emelkedett a takarékpénztárak teljes betétállománya. Augusztus végéig a Cseh Állami Takarékpénztárak 382 698 új kölcsönt folyósítottak, összesen 4 milliárd 534 millió koronát fizettek ki. A CSSZK-ban a legnépszerűbb a vállalati - azaz a bérből rendszeres levonás útján történő - takarékoskodás: ma már több mint 2,5 millió dolgozó veszi igénybe ezt a takarékoskodási formát. 816 és fél ezerre emelkedett a takarékbetét-számlatulajdonosok száma is. A CSSZK-ban ma már minden ötödik család veszi igénybe ezt a takarékpénztári szolgáltatást. (sm) LIBANON Izrael ismételten megsérti a csapatkivonási megállapodást Arafat: A palesztinokat nem lehet megfélemlíteni (ČSTK) - Amin Gemajel libanoni államfő tegnap az eddigi kormányfőt, Safik Vazzant bízta meg az új kabinet összeállításával - közölték hivatalosan Bejrútban. Vazzan protokoláris okokból szeptember 24-én, az új államfő hivatalba lépése utáni napon nyújtotta be lemondását. Közben Tel Aviv továbbra is durván megsérti a csapatainak Nyugat-Bejrútból való kivonásáról szóló megállapodást. Bejrúti jelentések szerint az elmúlt 24 óra során az izraeli harckocsikat ismét átirányították Khalda várostól északra, vagyis újra Bejrút déli külvárosainak közvetlen közelébe kerültek. PÁRIZSBAN hétfőn megkezdődött a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának kétnapos ülése. Franciaország gazdasági helyzetével és szociális kérdésekkel, valamint egyes külpolitikai problémákkal foglalkozik. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsa két kamarája külügyi bizottságainak meghívására tegnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett a francia nemzetgyűlés külügyi bizottságának küldöttsége, elnökének, Maurice Faure-nek vezetésével. ISMERETLEN tettesek a hétfőre virradó éjszakán elrabolták 79 utassal a fedélzetén az iráni légi- társaság egyik gépét. Dubaiban történt leszállás után a géprablók szabadon bocsátottak 19 nőt és 26 gyermeket, majd utasításukra a gép felszállt, és ismeretlen helyre távozott - közölte a WAM, az Egyesült Arab Emírségek hírügynöksége. ÚJ-DELHIBEN tegnap megkezdődött az indiai parlament körülbelül november közepéig tartó őszi ülésszaka. A SZOVJETUNIÓBAN szombaton Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz-1412 jelzésű műholdat. Mitterrand-Kohl találkozó (ČSTK) - Helmut Kohl, az új bonni kancellár, rövid találkozóra Francois Mitterrand francia elnökkel tegnap este Párizsba érkezett. Kohl villámlátogatásának célja - a megfigyelők általános nézete szerint - azt a benyomást kelteni, hogy az új nyugatnémet kormány, elődjei nyomdokain haladva folytatni szándékszik a hagyományosan szoros együttműködést és „kiváltságos kapcsolatokat“ a szomszédos Franciaországgal. Helmut Kohl, akit útjára elkísért Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter, még az éjszaka folyamán visszatért az NSZK-ba. Nyugat-Bejrút lakosainak ezrei vasárnap nagygyűlést tartottak Bejrút déli külvárosában, amelyen követelték az izraeli csapatok távozását az országból, és harcra szólítottak fel a megszállók ellen. Tel Avivban a kormány katonai szóvivője vasárnap este közölte, hogy a bejrút-damaszkuszi úton Alaj város közelében ismeretlen tettesek tüzet nyitottak egy izraeli autóbuszra, s a támadás során hat katona életét vesztette, 22 pedig megsebesült. A hírt tegnap megerősítette a WAFA palesztin hír- ügynökség is. Az esettel összefüggésben tegnap rendkívüli ülést tartott az izraeli kormány, s ezen a libanoni helyzettel foglalkozott. Az ülésről nem adtak ki hivatalos jelentést. A kormányülésen részt vett Rafael Ejtan, az izraeli hadsereg főparancsnoka és más magas rangú tisztek is. Izraeli repülőgépek a Bejrúttól keletre fekvő hegyekben tegnap ismét megtámadták a szíriai alakulatok állásait. A támadás a Dar al-Bajdarban levő szíriai légvédelmi állásokra összpontosult. Az izraeliek megsemmisítettek egy szíriai rakétahordozót - közölték Tel Avivban. Philip Habib, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja Damaszkuszban vasárnap találkozott Hafez Asszad szíriai államfővel. A SANA hírügynökség jelentése szerint a tárgyalások a libanoni helyzetről és azokról a módszerekről folytak, amelyek lehetővé tennék, hogy az ország megszerezze szuverenitását egész területe felett az izraeli csapatok mielőbbi és teljes kivonulása alapján. Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke, aki a Jemeni Arab Köztársaságban tartózkodik, beszédet mondott a szanái palesztin menekülttáborban. Kijelentette, hogy Reagan és Habib alaptalanul bízik ahban, hogy a palesztin menekültek szétszóródása az arab országokban a palesztin ellenállási mozgalom meggyengüléséhez vezethet. Hangsúlyozta, hogy a két nyugatbejrúti palesztin menekülttáborban elkövetett tömegmészárlás sem érte el célját, nem félemlítette meg a palesztinokat, mivel azok tudatosítják, hogy a harc áldozatokat követel. Arafat Mohammed Afani ezredest a PFSZ katonai akciói parancsnokává nevezte ki. A tisztséget eddig Szaad Szaid töltötte be, akit szeptember 28-án egy tűzpár- baj során a Bekaa-völgyben öltek meg. A békét meg kell őrizni Petr Mladenov felszólalása az ENSZ-közgyúlés vitájában (ČSTK) - Nincs ma sürgetőbb és időszerűbb feladat, mint a világbéke megőrzése és szilárdítása mondotta az ENSZ-közgyűlés XXXVII. ülésszakán Petr Mladenov bolgár külügyminiszter. Megállapította, hogy a nemzetközi helyzet az elmúlt évben tovább romlott és a nukleáris katasztrófa igazán fenyegetővé vált. A szankciók és a diktátum politikája aláássa a nemzetközi gazdasági együttműködést és negatív hatással van az államok közötti politikai kapcsolatokra. A fegyverkezési hajsza is felerősödött. A nemzetközi kapcsolatokban bekövetkezett kritikus helyzetet a legreakciósabb erőknek, elsősorban az Egyesült Államok bizonyos köreinek akciói idézték elő. A bolgár külügyminiszter elítélte a NATO-nak az új közepes ható- távolságú rakéták nyugat-európai telepítésére vonatkozó terveit és figyelmeztetett arra, hogy ameny- nyiben sikerül ezeket a terveket megvalósítani, megnövekszik a nukleáris konfliktus veszélye. Az erópolitika feszültséget hoz létre, gátolja a politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlődését s komolyan fenyegeti a világbékét és a nemzetközi biztonságot. A háborús veszély reális, de a háború nem elkerülhetetlen. A békét meg lehet és meg kell őrizni - jelentette ki Petr Mladenov. Ezzel kapcsolatban támogatta a Szovjetunió legújabb békekezdeményezéseit. Heves harcok Salvadorban (ČSTK) - Usulután, La Unión és San Miguel salvadori tartományokban heves harcok folynak a Farabundo Marti Nemzeti Felszabadítási Front és a kormánykatonák között. A rezsim a múlt héten indított offenzívát a hazafiak ellen, több mint 5 ezer katonát vetett be, beleértve azt a partizánok elleni harcra speciálisan kiképzett négy alakulatot is, amelyek az Egyesült Államokban „tanulták a szakmát“. A kormánycsapatok bevetették a légierőt, és 155 milliméteres ágyúkkal lövik a partizánok állásait. A hazafias erők több helyütt ellentámadásba mentek át, s csak Usulután tartományban az utóbbi 24 órában négy alkalommal. A partizánok rádiója elítélte azokat a tömeggyilkosságokat, amelyeket a rezsim katonái a három tartományban követtek el. Az áldozatok nagy része a polgári lakosság soraiból kerül ki. Ugyancsak felszólították az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi szervezeteket, hogy ítéljék el ezeket a gaztetteket, s küldjenek bizottságokat Salvadorba a kormány erőszakos módszereinek kivizsgálására. ÚJ SZÚ 2 _ 1982. X. 5.