Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-22 / 251. szám, péntek

Európai színvonal A BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEK MÉRLEGE Mindazok számára, akik figyelemmel kísérték a Bratislavai Zenei Ünnepségek rendezvénysorozatát, hangversenyeit és színházi elő­adásait, nem könnyű feladat most a fesztivál befejeztével rangso­rolni a sok hazai és külföldi résztvevő teljesítményét, felállítani a sikerlistát, méltó helyre helyezve a nagyokat, de nem feledve a kezdőket sem. ZENÉJE HALHATATLAN Kálmán Imre száz évére A világ egyik legrangosabb mű­vészgárdájának a Moszkvai Állami Filharmónia Akadémiai Szimfoni­kus Zenekarának vendégszerep­lése tett pontot október 15-én a Vi­gadóban a Bratislavai Zenei Ün­nepségek végére. Az alig harminc éves zenekart a világsikerhez ve­zető úton végigkísérték a Szovjet­unió legkiválóbb karmesterei. A Mexikótól Japánig jól ismert mű­vészkollektíva műsorának egyre gyarapodó klasszikus repertoárját a huszadik századi zeneművészet legkiemelkedőbb alkotásai, vala­mint a szólókoncertek százainak kísérő zenéje egészíti ki. A bratislavai bemutatót Dmitrij Kitajenko, a Karajannál is tanult, kiváló stílusérzékkel rendelkező dirigens vezényelte. Az operakar­nagyként is méltán elismerést szerzett fiatal művész Glinka Ruszlam és Ludmilla című operája nyitányának bravúrosan megkom­ponált koncepciójával már a kon­cert elején elnyerte a bratislavai közönség tetszését. A technikai­lag nagyon nehéz, s ezért érthető­en ritkán hallott mű teljes ragyogá­sával a könnyed muzsikálás min­den nehézséget feledtető szár­nyalásával, mély művészi hatást keltve csendült fel. Csajkovszkij talán túlságosan is közismert b-moll zongoraverse­nyével valahogy úgy van már a hallgatóság nagy része, hogy előre tudni véli, mit fog hallani. Nos, a nem mindennapi technikai és zfnei felkészültséggel Bratisla­A főváros legnagyobb kiállító- termében, a prágai Vár Lovardájá­ban október végéig Karéi Svo­linský nemzeti művész alkotásai­val ismerkedhetnek a látogatók. A válogatást a terjedelmes élet­műből maga a 86 éves, ma is tevékeny művész végezte, több mint hat évtizedet fogva át. Karéi Svolinský leginkáb könyv­illusztrátorként és bélyegtervező­ként él a köztudatban. Már diákko­rában Grand Prix díját nyert Pá­rizsban Mácha Május című elbe­szélő költeményének illusztráció­jáért. Később Shakespeare, Goe­the, Puskin, Wolker, Neruda, Bez- ruč és számos további hazai és külföldi szerző művének szépsé­gét magas művészi színvonalon ültette át a képzőművészet nyel­vére. Bélyegterveit számos nem­zetközi versenyen a legjobbnak kijáró díjjal, elismeréssel jutal­mazták. A rendkívül termékeny művész azonban a képzőművészet egyéb területein is kiváló alkotások sorát hozta létre. Monumentális munká­iból a kiállításon megcsodálhatjuk a nagyméretű Orfeusz és a Tava­szi szellő című gobelinjét. Doku­mentumok alapján is tudomást szerzünk, hogy miként járult hozzá a Szent Vitus templom, valamint a prágai és olomouci középületek díszítéséhez. A kiállítás magvát Karéi Svo­linský olajfestményei, akvarelljei, rajzai és különböző technikával készült grafikái alkotják. Ezek a legszemélyesebbek, s ezért leg­inkább fejezik ki a művész útke­reséseit, látásmódjának, kifejező- eszközeinek fejlődését. Nem kro­nológiai sorrendben, hanem téma­körökbe csoportosítva ismerked­hetünk sokrétű művészetének fő vonásaival. Karéi Svolinský már pályája kezdetén csodálta Josef Mánes és Mikoláš Aleš művészetét, az ő nyomdokaikon indult, hogy ha­gyatékukat továbbfejlesztve járul­jon hozzá a modern cseh művé­szet arculatának gazdagításához. Morvaország természeti szépsé­gei, élő népművészete, szülőfalu­jának (az Olomouc melletti Svätý vába érkezett fiatal szovjet zongo­rista, Nyikolaj Gyemigyenko, a fentieket hangoztatóknak szol­gált nem kis meglepetéssel. Már a magyarországi Interfórumon va­ló bemutatkozása alkalmával felfi­gyeltek egyedülálló elképzelései­re, a játéktechnika terén lehetet­lent nem ismerő eredeti felfogásá­ra. Fővárosunk zenerajongói is ennek lehettek fül- és szemtanúi, amikor az ismert, kadénciális át­vezető részekben bővelkedő, Schuman és Liszt virtuozitását egy új, technikáilag tömörebb szintre emelő b-moll zongoraver­senyben Gyemigyenko szuggesz- tív alkotóerejének és szokatlanul bátor egyéni formai elképzelésé­nek adott hangot. A tüzes tempók, a hagyományostól eltérő dinami­kai effektusok újszerűsége mellett eltörpültek a melléütések, a he­lyenkénti bizonytalanságok. Az al­kotó erő megdöbbentően nagy ha­tása, a fiatal művész elutasíthatat- lanul világos szókérése talán még a kitűnő, színeiben pompázó ze­nekart is megzavarhatta volna né­mileg, ha ennek élén nem a ta­pasztalt Kitajenko áll. A siker rá­adást követelt, melyben Händel E- dúr variációit adta elő a művész lélegzetelállító technikai tökéletes­séggel, a stílus határait azonban kissé túllépő, sok vitát eredmé­nyezett felfogással. Csajkovszkij 5., e-moll szimfó­niája volt a koncert s egyben a fesztivál utolsóként elhangzó műve. Kitajenko tudásával, virtuo­Kopeček) színes népi ünnepségei, vásárai, gyermekkorának élmény­világa nagy hatással volt későbbi fejlődésére. Vonalvezetésében a morva népdal ritmusa lüktet, színkombinációi a népviseletben gyökereznek. Népi motívumok ih­lették például a Morvaországi ta­vasz című gyönyörű olajfestmé­nyét, melyen csaknem egy étvize­den át dolgozott, a Hanái nyoszo- lyólány című tollrajzot, a Morvaor­szági lány című akvarellt. Hazai és külföldi útiélményeiből táplálkozó tájképei a művésznek a világhoz Karéi Svolinský: Találkozás (1981) való viszonyát, a természettel való azonosulását is érzékeltetik. Zenei művek, balettelóadások, táncmo­tívumok ihlették Karéi Svolinský több művét, melyeken az ösztön és a rend szimbiózusát fedezi fel a látogató. A színház bűvös vilá­gának szeretete vezette ecsetjét a bohócmotívumok festésekor; az alakok szimbolikussá válnak, s az élet értelméről is vallanak. Megta­lálhatók alkotásaiban az antik vi­lág alakjai, mítoszai is. A tárlat nagy teret szentel Karéi Svolinský utóbbi években született alkotásainak. A régebbi korszakok harsogó színeit finoman össze­hangolt pasztellszínek árnyalatai zitásának az egyszerű közérthető­ségre szorítkozó szerénységével kizárta a többé kevésbé hozzáér­tők köreiben elburjánzott, a jó és kevésbé jó művészekről szóló vi­ták értelmét. Verbickij, Pešek, Muschibauer vagy Kitajenko, a kérdést így leegyszerűsítve fel­tenni értelmetlen és felesleges. Mindnyájan nagy művészek, s a maguk módján egyedülállóan és utánozhatatlanul szolgálják a zenét, hiszen ha valamiben is egyformák lennének, művészetük, hivatásuk sokoldalúsága s egyben egyetemessége értelme és külde­tése veszne el. Kitajenko fejből dirigált, a zenekar pedig az egy közös motívumból, „zenei mag­ból“ kiinduló művet a lassú intro- dukciótól kezdve a harcias máso­dik, a valcerré szelleműit harmadik és az ünnepélyes, triumfális, dúr hangnemben transzponált negye­dik tételen át úgy követte mozdu­latait, hogy plasztikus hangzását, mintha csak szólamonként, kü- lön-külön hangmérnöki pontos­sággal összevágott felvételről hal­lottuk volna. A prímek pontossága, a rézfúvósok tiszta belépései, a bőgők és csellók csodálatos piz­zicatoi színeiben tökéletes egé­szet alkottak. A feszültség folyto­nossága, az építés dinamikája, a hangzás millió színárnyalata, magával ragadó mélysége, a mű­vészileg csak nehezen megköze­líthető produkciók közé sorolta a moszkvaiak teljesítményét. A szűnni nem akaró tapsot Ján Cikker nemzeti művész ünnepi fanfárja csitította el, jelezve a fesz­tivál végét, az ebbe belenyugodni nem akaró közönségnek. RÁCZ TIBOR váltják fel. A művész idős kora ellenére tovább gyarapítja életmű­vét. Szuggesztív vallomás a női szépségről A jövő Évája című olaj- festmény, a természet és az élet örök szépségeiről pedig az Álom, az Orfeusz és más alkotások. MOLNÁR ANGÉLA Egy héttel ezelőtt a kassai Thá- lia Színpadán csehszlovákiai ma­gyar szerző művének ősbemuta-x tójával nyitotta meg jubileumi éva­dát a harmincéves Magyar Terüle­ti Színház. E héten a komáromi (Komárno) társulat mutatkozik be. A soknemzetiségű szovjet iroda­lomból ezúttal az azerbajdzsáni kortárs író, Rusztam Ibragimbekov Homokon épülő ház című drámá­jának csehszlovákiai bemutatójára kerül sor. Ibragimbekov - foglalkozása szerint kémikus - művei közked­veltek nemcsak a Szovjetunióban, hanem külföldön is. Néhány szín­játékát hazánkban is műsorra tűz­ték már (Asszony a zöld ajtó mö­gött; Az oroszlánképű). (Csak ér­dekességként jegyezzük meg, hogy az Ibragimbekov-családban nem Rusztam az egyedüli író.) Az Ibragimbekov-darabok nem mentesek a jelképiségtől és a me­taforáktól. A Homokon épülő ház tulajdonképpen mai emberi kap­csolatokról szól, olyan kapcsola­tokról, amelyek kivétel nélkül „ho­mokra épülnek“. A kihűlt vagy se- hideg, se-meleg emberi kapcsola­toknak sajnos naponta vagyunk tanúi. Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy saj­nos „hideget árasztunk magunk körül“ - egyre inkább elidegene­dünk egymástól. Tapasztalható az ember és ember, férfi és nő, idős és fiatal kapcsolatában egyaránt. Mintha mindnyájunkban egy óriási szikla lenne, amelytől nem va­gyunk képesek megmozdulni - „mozdulni egymás felé...“ Az 1930-ban kiadott magyar Zenei Lexikon Koessler Jánosnak, a budapesti Zeneakadémia egy­kori kiváló zeneszerzés-tanárának pedagógiai munkásságát méltatva tanítványai közül csak Bartókot, Kodályt, Weiner Leót és Dohná- nyit említi. Kétségtelen, hogy a XX. századi magyar zene e négy nagysága közül egyetlenegy is elegendő lett volna ahhoz, hogy örökre emlékezetessé tegye Ko­essler nevét és pedagógiai tevé­kenységét. Ám ez a rendkívüli egyéniség nemcsak a komoly mú­zsának tett felbecsülhetetlen szol­gálatot, hanem a könnyűnek is. Az ö kezei alól került ki Huszka Jenő, Kálmán Imre, Szirmai Albert és Jacoby Viktor. Szakmai körökben annak idején tudós muzsikusok­nak nevezték ezeket az operett­komponisták, mivel ők már a Ze­neakadémián sajátították el mind­azt, amit az összhangzattan, az ellenpont, a formatan és a hang- szerelés terén egy igazi muzsikus­nak tudnia kell. Ennek ellenére az említett Zenei Lexikon a négy ope­rettszerző legtehetségesebbiké- nek, az akkor már sikeres Kálmán Imrének csupán tizenkét sort szentelt, az ábécé sorrendben utána következő Kálmán Oszkár­nak, az egykori neves operaéne­kesnek tizenöt sort. Hiába, az operettet, a múzsák e neveletlen gyermekét a komolyzene-törté- net akkor is mostohán kezelte. Ennek a műfajnak már keletkezé­se idején és gazdag, szövevényes „pályafutásának“ csaknem min­den szakaszában rengeteg előíté­lettel kellett megbirkóznia, s szinte szüntelenül bizonyítania kellett lét- jogosultságát. Akadtak, akik az operettet csak holmi ízlésficamnak tekintették, s legszívesebben szám­űzték volna a zene birodalmá­ból. Ellenlábasai - válságára hi­vatkozva - számtalanszor húzták meg felette a vészharangot. Sze­rencsére maga a műfaj nem vett erről tudomást, s koronként meg- újhodva ha megrendítő élménnyel nem is, de szép melódiákkal, ze­nés gyönyörűséggel ajándékozta meg híveit. No meg tréfával, hu­morral, iróniával. Mert az operett­nek - különösen Offenbach óta - ez is sajátja, a kacagtató, önfe­ledt vidámság. Kálmán Imre első operettje, a Tatárjárás sem nélkülözte az iróniát. A közönség felfogta a nyári A szerző viszonylag apróléko­san elemzi ezeket a kapcsolato­kat, de végső soron nem szolgál egyértelmű megoldással. Ezt a közönség fantáziájára bízza- hiszen ezt a problémát megolda­ni csak ki-ki maga képes a maga környezetében- közösségében. Általánosan használható recept- illetve orvosság - sajnos nin­csen erre a „betegségre“... Pe­dig a legnagyobb öröm az emberi kapcsolatokból ered. (Exupéry) Jurij Petrovics Kiszeljov szemé­lyében szovjet vendégrendezője van az előadásnak. Kiszeljov a szaratovi Gyermek- és Ifjúsági Színház főrendezője, a Szovjet­unió nemzeti művésze. A tairovi rendezői iskola növendéke, köve­tője, rendezéseiben jó érzékkel al­kalmazza a pszichológiai realiz­mus eszköztárát. A díszlet- és jelmezterveket Platzner Tibor készítette; koreog­ráfus: Quittnes János; segédrende­ző; Dana Kapitáňová; dramaturg- Kmeczkó Mihály. A drámát P. Ole- xo Anna fordította magyarra nagy­szerű érzékkel. Az előadás szereplői: Dráfi Má­tyás, Ferenczy Anna érdemes mű­vész, Turner Zsigmond, Tóth Er­zsébet, Mák Ildikó, Boráros Imre, Bugár Gáspár, Petrécs Anna és Tóth László. A csehszlovákiai magyar bemu­tató és egyúttal magyar nyelvű ősbemutató ma este Komárom­ban, 19.30 órakor lesz a Szak- szervezetek Házában. (-k-ly) hadgyakorlat érzelmes szerelmi történetében megbúvó ironikus utalást, a karikatúrát, amellyel a szerző a k. u. k. világát illette. Kálmán ezt a művét a Király Szín­ház nagyhatalmú igazgatójának, Beöthy Lászlónak ajánlotta fel, de az épp Oscar Strauss Varázske- ringőjének bemutatására készült, így a darab a Vígszínházban ke­rült előadásra, ami nem kis megle­petést szerzett akkoriban. A ran­gos prózai színház ugyanis ope­rettet csak nyáron tűzött nagynéha műsorára. Arra még a Tatárjárás bemutatója előtt sosem volt példa, hogy idényben operettet játszottak volna. Ám mivel Kálmánt jól ismer­ték - gyakran írt kísérőzenéket a Vígszínháznak - hamarosan be­mutatták operettjét, s az példátlan sikert aratott. Hamarosan Bécs­ben is színre került, ahol négyszá­zas szériasikert ért el. 1909-ben megjárta Moszkvát, Genovát, Ber­lint, Hamburgot, Lipcsét, Mün­chent, Prágát, Londont és New Yorkot. Mindent elsöprő sikerét bi­zonyítja az a tény, hogy még az első világháború után is, amikor az emberek ugyancsak megelégelték a katonásdi minden formáját - a színpadit is beleértve - a Ta­tárjárást mindenütt telt házak előtt adták. Kálmán második darabjának, az Obsitosnak már nem volt ilyen könnyen sikere. Ennek oka nem a zenében keresendő, hanem a szövegkönyv fonákságaiban. A bécsi librettisták, hogy elkerüljék ezt a buktatót, újabb darabjához olyan szövegkönyvet írtak, amely meggyőződésük szerint közelebb állt Kálmán világához. A Cigány- prímás szövegkönyve sem volt jobb a szokványos^operettszüzséknél, de fülbemászó, behízelgő meló­diái ismét meghozták a világsikert. Kálmán Imrének, akárcsak nagy honfitársának, Lehárnak, nem volt szerencséje librettistáival, egy- egy operetthez komponált muzsi­kája két-három rossz szöveget is elnyűtt egymás után. így volt ez az 1915-ben Pesten bemutatott Zsu­zsi kisasszonnyal is, amely aztán megváltozott cselekménnyel A farsang tündére címmel szere­pelt a nyugati nagyvárosok szín­padain. Mivel a következő mű, a Kiskirály vegyes fogadtatását is a lehetetlen, lapos szövegkönyv okozta, 1914-ben a szerző a szö­vegírókkal együtt utazott el Ma- rianské Lázné-ba, hogy így bizto­sítsa az új darab jó szövegét és majdani sikerét. Nyomasztó lég­körben született ez az operett. Nemsokára kitört az első világhá­ború, az örökvidám császárváros bezárt színházakkal, elnémulva fogadta a katasztrófát. Pár hét múlva az ismét megnyíló Johann Strauss Színház Kálmán-muzsi- kával kezdte a szezont - bemutat­ta a Csárdáskirálynőt, azt a müvet, amely talán az egész operett-mű­faj legnagyobb sikerét jelentette. Vannak, akik igazságtalannak is tartják a Csárdáskirálynő központi, egyeduralkodói szerepét Kálmán életművében. Hisz következő mű­vei - a Bajadér, a Cirkuszherceg­nő, a Marica grófnő, az ördöglo­vas, A montmartrei ibolya és a Jo­sephine császárnő - egytől-egyig szerzőjük mindig megújhodó te­hetségét, zseniális zenei invenció­ját bizonyítják. Kálmán mindent tudott - ha kellett, áradóan szentimentális, vagy romantikus hangot ütött meg, ha úgy követelte a darab, bécsi keringőt, magyar nótát, vagy rob­banó ritmusú táncszámot írt. Új életet, új vitalitást ömlesztett a bé­csi operettbe, müveiben a magya­ros kolorit fonódott össze a csá­szárváros muzsikájának könnyed eleganciájával. Világsikerének tit­ka a magyaros elem, amely külön­leges varázst ad melódiáinak és a diadalmasan áradó jókedv, amely átüt minden kötelező ope- retti szentimentalizmuson. A nagy zeneszerző számtalan új impul­zussal gazdagította a műfajt - és éltetően hat rá ma is. Manapság, amikor divat az operett válságáról beszélni, joggal hivatkoznak Kál­mánra a fülbemászó melódiák kedvelői: amíg telt ház előtt foly­nak az előadások - és Kálmán zenéje mindig hatalmas tömege­ket vonz - nincs válságban az operett. VOJTEK KATALIN Vallomások a szépségről Karéi Svolinský-kiállítás Prágában Homokon épülő ház Ma: csehszlovákiai bemutató a Magyar Területi Színházban DJ SZÓ 6 1982. X. 22.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents