Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-02 / 234. szám, szombat

t szú r' X. 2. Kiváló ellenfél a Bohemiansnak és az Ostravának Két kupaképviselöje maradt a klubszintü csehszlovák labdarúgásnak, mindkettő az UEFA Kupában próbálhat szerencsét a 2. fordulóban is. A zürichi sorsolás szerint október 20-án a Bohemians együttesét a Saint Etienne, a Baník Ostrava csapatát pedig a CF Valencia fogadja. Mindkét ellenfél nagy játékerőt képvisel, a francia klub jelenlegi tudásáról a tatabá­nyai bányászcsapat tudna egyet-mást mondani, hiszen attól idegenben 4:1 - re kikapott, otthon csak gólnélküli döntetlennel vágott vissza. A spanyol együttes nem kisebb ellenfelet marasztalt el az első fordulóban, mint a Manchester United. Mindkét kupacsapatunk valóban márkás ellenfelet kapott, s egyedül az kedvező, hogy előbb idegenben kell helytállniuk, a visszavágóra (november 4-e) jó kiindulópontot biztosítaniuk, aki dudás akar lenni,.. Egyébként a három kupa sorsolásá­hoz néhány megjegyzés. BEK Két esetben kegyes volt a sors, mert az FC Liverpool számára nem lehet igazán ellenfél a HJK Helsinki, csak­úgy, mint a Dinamó Kijevnek a Nen- dori Tirana. Egyébként csaknem azo­nos játékerejű csapatok találkoznak. KEK Nincs gyengébbnek tűnő találkozó­ja. A Dózsa-Real Madrid mérkőzés Budapesten, a Crvena Zvezda Belgrád - CF Barcelona találkozó mindkét vá­rosban nézőcsúcsot hozhat. UEFA Kupa Két szembesítés „lóg ki a sorból“, SPORTHÍRADÓ • A szovjet jégkorong-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: CSZKA Moszkva - Ufa 9:0, Izsevszk- Cseljabinszk 5:2, Voszkreszenszk- Szpartak Moszkva 2:6, Dinamó Riga- Dinamó Moszkva 2:3, SZKA Lenin- . grád - Kijev 0:4. A bajnokságban a CSZKA és a Gorkij áll az élen 9-9 ponttal. • A hollandiai Tilburgban a nem­zetközi sakktorna első fordulójában Anatolij Karpov 37 lépésben győzött a nyugatnémet Hübner ellen, az ame­rikai Browe legyőzte Portischt, a hol­land Timman a dán Larsent, és a brit Nunn a holland Sosonkót. A Torre (Fülöp-szigetek) - Szmiszlov, és a Petroszjan - Andersson (svéd) játszmák döntetlenül végződtek. • Budapesten az RH Praha férfi röplabdacsapata nyerte a nemzetközi tornát, amelynek döntőjében 3:1 (10, 10,-6, 10) arányban győzött az Újpesti Dózsa ellen. • Londonban a kanadai Brian Or- ser nyerte a nemzetközi férfi műkor­csolyázó versenyt az NSZK-beli Nor­bert Schramm és az amerikai Tom Dickson előtt. a Werder Bremen-Brage Borlänge és a Dundee United-Viking Stavanger, a többin a pillanatnyi forma dönt a job­bára azonos képességű csapatok ese­tében. (za) Folytatás a kupákban (CSTK) - Zürichben kisorsolták a labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa 2. fordulójának mérkőzéseit. Játékna­pok: október 20. és november 3., de ezúttal is előfordulhat játéknapcsere, és házigazdaszerep cseréje is lehet­séges. BEK Standard Liége - Juventus, FC Liverpool - HJK Helsinki, Dynamo Bukarest - Aston Villa, San Sebasti­an - Celtic, Hamburger - Olümpia- kosz Pireusz, Rapid Wien - Widzew Lodz, CSZKA Szófia — Sporting Lisz- szabon, Nendori Tirana - Dinamó Kijev. KEK Crvena Zvezda Belgrád - CF Bar­celona, AZ Alkmaar - Inter Milano, Aberdeen - Lech Poznan, Galata- szeraj - Ausztria Wien, Swansea- Paris St. Germain, Tottenham Hotspur - Bayern München, KB Koppenhága - Waterschei, Real Madrid - Újpesti Dózsa. UEFA KUPA Slask Wroclaw - Servette, Ander­lecht - FC Porto, Werder Bremen- Brage Borlänge, CF Valencia - Ba­ník Ostrava, Haarlem - Szpartak Moszkva, St. Etienne - Bohemians, Lokeren - Benfica, Dundee United- Viking Stavanger, AS Roma - IFK Norrköping, Hajdúk Split - Giron- dins Bordeaux, Glasgow Rangers- (FC Köln - AEK továbbjutója). Shamrock Rovers - Universitatea Craiova, FC Zürich - Ferencváros, PAOK Szaloniki - CF Sevilla, AC Napoli - Kaiserslautern, Corvinul Vajdahunyad - LK Szarajevó. Hazai vélemények: Tomáš Pospí cha I, a Bohemi­ans edzője: „A francia labdarúgást, s ezzel együtt a St.Etienne csapatát nagyon jól ismerem. Előnye a kiváló technika, a játékosság. Jelenleg a csapat néhány tagja mérsékelt for­mában játszik, de még így is tapasz­taltabb együttes a mienknél és esé­lyesebb a továbbjutásra.“ Evžen Hadamczik, a Baník edzője: „Szerintem a CF Valenciának nincs szüksége különösebb bemu­tatásra. Soraiban olyan játékosok szerepelnek, mint Kempes és Saura, vagy további válogatottak Sempere és Tendillo. Tavaly a Valencia két­szer nyert 1:0-ra a Bohemians ellen. Az ostravai visszavágó akkor lesz külö­nösen vonzó, ha tisztes eredményt érünk el spanyol földön.“ Győzött a Sparta és a Motor (ČSTK) - Az I. jégkorong-liga tegnap esti csonka fordulójában a három azonos pontszámmal élen álló csapat közül a Sparta és a Budéjovice győzött, így továbbra is a táblázat élén maradnak a ma két mérkőzéssel (Brno - Vítkovice, VSŽ - Slovan) folytatódó bajnoksá­gában. Škoda Plzeň - Sparta Praha 3:5 (2:0, 0:2, 1:3), gólütők: Štépá- novský, Havel, černý, ill. Najman, Vlček, Vejvoda, Hajdušek, és Holý. Tesla Pardubice - Motor Č. Budéjovice 0:2 (0:1, 0:0, 0:1), gólütők: Lála és Král. TJ Gottwaldov - Poldi Kladno Képünkön a Slovan Bratisla­va - Inter Milano találkozó két szereplője: Sabato (bal­ról) igyekszik megakadá­lyozni Takáčot a kapura tö­résben. A Slovan ugyan nyert, de az Inter jutott tovább... (ČSTK-felv.) Sereghajtók rangadója Ma és holnap kerül sorra az I. ökölvívó-liga 3. fordulója, amelyben az eddig győzelem nélkül álló három csapatból kettő egymás ellen mérkőzik: Ostra- ván bonyolítják le a TJ Vítkovice-Spartak Komárno összecsapást. A talál­kozó mindenképpen érdekesnek ígérkezik, hiszen a Vítkovice újonc, a komá­romiak pedig az elmúlt évi bajnokság utolsó helyén végeztek... „Aranyos“ visszatérés Villáminterjú Lutz Dombrowskival Nyilván sokan emlékeznek még erre a névre. A huszonhárom esztendős zwickaui távolugró annak idején sok port kavart föl: az atlétikai berkekben azt suttogták róla, képességei alapján ő lehet Beamon utódja. A távolugrás fantasztikus, 890 centiméteres világ­csúcsa maradt, az NDK-beli „trónörö­kös“ pedig eltűnt a porondról... Aztán újra feltűnt, az athéni Európa-bajnok- ságon, s nyert, mégpedig 841 centimé­terrel. • Két évig nem hallottunk önről. Mi volt ennek az oka?- 1980-ban megsérültem, mégpedig csúnyán. Alig épültem föl, jött egy újabb sérülés, s így ment ez két éven át. Már-már kétségbe estem, úgy hit­tem, soha többé nem versenyezhetek. Nagyon nehéz időszak volt ez életem­a papírforma alapján végezhettem el az összehasonlítást. Athén, az Euró­pa-bajnokság volt az első, az első igazi nagy versenyem a két év után. • Az első ugrásával jutott tovább a selejtezőből, az elsővel megnyerte a döntőt (hiszen a spanyol Corgos 819-cel lett második), s a második sorozatban elért 841 már csak ráadás volt az említett 830-ra. Aztán a negye­dik sorozat után abbahagyta. Miért?- Először is azzal kezdeném, hogy minden ugrásomnál igyekszem a leg­jobbat nyújtani. Viszont egy 830 centi- méteres teljesítmény után nem könnyű még a továbbiakban is teljesen odafi­gyelni. A második sorozatban ez az összpontosítás véletlenül sikerült, sőt a harmadikban sem volt a legrosszabb, újabb 830 centiméter sikerült, a negye­dikben pedig 825. Ez nagyon jól jött, hogy visszaszerezzem versenykedve­met, önbizalmamat. A 841-es ugrásom ugyan nem kerül föl a világranglistára, mert a megengedettnél 8 tizeddel erő­sebb volt a hátszél. Ranglista ide, ranglista oda, a győzelemre elég volt, s nem mertem kockáztatni egy esetle­ges újabb sérülést. Urbán Klára Ugyancsak ma rendezik az OSP Galanta - Č. Budéjovice mérkőzést is, és a találkozónak mindenképpen a galántaiak az esélyesei. Egyébként eddig mindkét csapatnak egy-egy győ­zelme és veresége van. Trnaván az eddig impozánsan szereplő olomouci katonacsapat mérkőzik az I. liga másik újoncával, a Hydrostav Jaslovské Bohunicével. Az elmúlt évben hajszá­lon múlott, hogy nem a ZŤS Dubnica nyerte az országos csapatbajnoksá­got, de holnapi találkozója az US Pra­ha csapatával a jelenlegi erőviszonyo­kat tekintve háromesélyes és nem len­ne túlságosan nagy meglepetés, ha a hazai szorítóban öklöző prágaiak győznének. Figyelembe véve az eddigi két forduló eredményeit, rangadónak tekinthető az RH Ústi - ZŤS Martin összecsapás. Az I. liga jelenlegi állása: 1. Olomouc 2 2 0 0 32:8 4 2. Martin 2 2 0 0 26:14 4 3. RH Ústí 110 0 16:4 2 4. Dubnica 1 1 0 0 14:4 2 5. Galanta 2 1 0 1 20:20 2 6. Č- Budéjovice 2 10 1 18:22 2 7 US Praha 2 10 1 16:24 2 8. Vítkovice 2 0 0 2 12:26 0 9.-10. Komárno 2 0 0 2 12:28 0 Jasl. Bohunice 2 0 0 2 12:28 0 (mészáros) Hétvégi sportműsor SZOMBAT: I. jégkorong-liga: Brno - Vítkovice, VSŽ Košice- Slovan (16.30) Asztalitenisz: (I. liga, csapatbajnoki mérkőzés): DAC Dun. Streda - Lokomotíva Bratislava. Vízilabda: a döntő cso­port befejező tornája (Kassa). Lab­darúgó SZNL I., 9. forduló: ZŤS Košice - Trebišov, Dukla B. Bystri­ca - Michalovce, ZŤS Martin - VSŽ Košice (14.30), DAC - Senica, Ma­tador - Poprad (15.00). VASÁRNAP. I. kézilabda-liga, NÖK: TJ Gottwaldov - Topoľníky, Prešov - Trenčín (10.00), Štart- Inter (10.30), Hlohovec - Olomo­uc, Partizánske - Šaľa (11.00). Labdarúgó SZNL I.: Humenné- Petržalka (14.30), Trenčín- Dubnica, Levice - Prievidza (15.00). 4:1 (2:0, 2:0, 0:1), gólütők: Mezek (2), Maruška, Vodák, ill. Horský. ChZ Litvinov - Dukla Jihlava 4:5 (0:1, 1:3, 3:1), gólütők: Ma- cholda, Kadlec, Zima, Klíma, ill. Vlach, Kupec, Žák, Liba és Svo­boda. 2 X 2:0 (ČSTK) - Mindkét Davis Kupa- elődöntő első napja azonos ered­ménnyel zárult. Perthben a házigaz­da ausztrálok ellen vezet ilyen arány­ban az Egyesült Államok csapata, miután John McEnroe megverte McNamarát 6:4, 4:6, 6:2, 6:4-re, G. Mayer pedig Alexandert 6:4, 3:6, 6:1, 6:2-re. Aix en Provance-ban ugyan­csak 2:0-ra vezet az első nap után Franciaország Új-Zéland ellen. Tu­lasne Simpson ellen győzött 6:3, 4:6, 7:5,6:2, Noah pedig Ch.Lewicellen há­rom játszmában, 6:3, 6:1, 7:5-re. MTK-VM - FTC A magyar labdarúgó NB I. 6. forduló­jának egyik legérdekesebb mérkőzése a Hungária körúton sorra kerülő örök­rangadó lesz ma délután. Nagy harc várható még a Videoton - Rába ETO összecsapáson is Székesfehérvárott. A mai párosítás. Haladás - Honvéd, Vasas - Csepel, Újpest - Debrecen, ZTE - Pécs, DVTK - Békéscsaba, Videoton - Rába ETO, MTK-VM - Fe­rencváros. Holnapra egyetlen mérkő­zés marad, mégpedig a Tatabánya - Nyíregyháza találkozó. SAKK Truppéi? Wilson? Madár?... (Michal Gľonda felvétele) ben. Szerencsére az orvosok, a szüle­im, klubtársaim, barátaim nem voltak velem egy véleményen, segítségükkel visszanyertem egészségemet és el­vesztett önbizalmamat. • Most jött és győzött. Vagy volt már az idén más versenye is?- A hosszú kihagyás után március­ban kezdtem újra az edzéseket, s az idén indultam ugyan versenyeken, de ezeken nemzetközi tapasztalatokra nem tehettem szert, ezek inkább edzésjellegúek voltak. Komolyabb el­lenfeleimmel nem találkoztam, csak Kassa (Košice) ünnepi köntösbe öl­tözött. Zászlódísz, színes, ötletes ma­ratoni témájú üzletkirakatok, békét óhajtó és békét parancsoló több nyelvű transzparensek, jelszavak díszítik a Nemzetközi Békemaraton városát. Május elseje kivételével nincs itt olyan rendezvény, nincs olyan esemény, amely nagyobb tömegeket mozgatna, mint ez a hagyományos futóverseny. Hogy közel a holnap délutáni rajt, azt a város utcáin és ligeteiben futkáro- zó sportolók nyüzsgése is jelzi, no meg a futóverseny 52. évfolyamának elő- rendezvényei. Ma délelőtt például a fia­talok gyalogtúrájára kerül sor a Kas- sa-Sina-Kassa útszakaszon, délután pedig néhány folklórcsoport és fúvós­zenekar szórakoztatja a Hernád parti városban tartózkodó külföldi és hazai versenyzőket. Elsőnek a szovjet futók érkeztek. Csütörtök óta ismerkednek a küzdelem színhelyével. Tegnap újabb csoporto­kat fogadott a rendezőség, s várhatóan ma estére együtt lesz a csaknem 1300 atlétából álló mezőny. A legfrissebb hírek szerint az írek és a finnek az idén kihagyják a kassai maratoni versenyt, viszont a tavalyi győztes, az NDK-beli Joachim Truppéi bejelentette érkezését. Lehet, hogy ismételni akar? A szakemberek rajta kívül a 2:13:16 órás időt elért angol Norman Wilsont is esélyesnek tartják a babérkoszorúra. A kassaiak üdvös­kéje, Pavol Madár szintén bízik önma­gában és reméli, hogy befutáskor ott lesz az élmezőnyben. Amíg a hosszútávfutók Kassa és Sina között küzdenek majd egymással, a 42 kilométeres távval és az idővel, addig a Csermely-völgyi stadionban a helyi Lokomotíva és a 20 éves labda­rúgók országos válogatottja minden bi­zonnyal színvonalas, élvezetes mérkő­zést játszik egymással. (gazdag) A közönséget mindig bámulatra késztették az ú. n. vakszimultánt játszó mesterek, azaz akik több sakkozó ellen játszottak egyidejűleg a tábla megte­kintése nélkül. De sajnos, szép szám­mal akadnak sakkozók - és közöttük egészen kiválóak - akik kénytelenek minden játszmát ily módon levezetni. A hagyományos újévi tornák színhe­lyén, az angliai Hastingsban rendezték meg a vak, illetve csökkent látású sak­kozók V. világbajnokságát. 24 ország 27 sakkozója mérte össze erejét svájci rendszerű, 11 fordulós tornán. Hazán­kat a brnói dr. Florian mester képvisel­te, aki 5 és fél pontjával a 12. lett. A szovjet Szergej Krilov megvédte vi­lágbajnoki címét - amint a következő játszma is tanúsítja: megérdemelten. Ellenfele az NDK-beli Wünsche ezüst­érmes lett, míg az NSZK versenyzője Zier végzett a harmadik helyen. g6! f6 29. gh7:+ Kh7:? (Kh8) 30. vH4+ Kg8 31. Ff3 Hc3 32. Bg1! Bd6 33. Fh5 (a Fg6 majd Vh7+ fenyegetés ellen nincs kielégítő védelem) 33. Vc6 34. Ff7-H (ez a szép kettős áldozat mattba kergeti a sötét királyt) 34 Kf7: 35. Bg7:+ Kg7: 36. Bg3+ Kf8 37. Vh8+ és sötét feladta. Szicíliai védelem Világos: Krilov (szovjet) - Sötét: Wünsche (NDK-beli) 1. e4 c5 2. Hf3 e6 3. d4 cd4: 4. Hd4: a6 5 Hc3 Vc7 6. g3 Hc6 7 Fg2 Hf6 8. 0-0 Fe7 9. Hc6: (jobb 9. Bel vagy 9. Fe3) 9. . . dc6: 10. b3 e5 11 h3 0-0 12. Fb2 b5 13. f4 Fc5+ 14. Kh1 Fd4 15. Vf3 Fb7 16. f5 c5 17. Bfe1 Bad8 18. Be2 b4 (eddig sötét elfogadhatóan játszott, de most 18... .He8 majd f6 és Hd6 volt a logikus folytatás) 19. Hd1 Fb2: 20. Hb2: Bd4 21. Bae1 Bfd8? (ez már hiba, még mindig 21. . . .He8 volt a helyes folytatás) 22. g4! He8 23. g5 Hd6 (késő) 24. Vg3 Hb5 25. Hc4 Hc3 26. Be3 Bc4:? (sötét minőségál­dozattal igyekszik szabadulni szoron­gatott helyzetéből, de megpróbálhatta volna 26 Be8-at) 27. bc4: Ha2: 28. 1274. sz. FEJTÖRŐ P. P e t k o v („Schach-Echo“ 1963) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Elleneörzó jelzés: Világos: Ke2, Ve8, Ha3 és g4, Fc2 és c5, gy: b4, b6, d2, e7, f5 és f6 (12 báb). Sötét: Kd5, Bd7, Hb8, gy: c3 és e3 (5 báb). A megfejtés beküldésének határideje: október 11. A megfejtések az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldendők „Sakk“ meg­jelöléssel. A helyes megfejtést bekül­dők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1272. sz. fejtörő helyes megfejté­se: 1. He4!!(F. Michel). Az e heti nyertesek: Kiss János, Komárno, Pinke Benő, Modrany. DELMÁR GÁBOR Fair Play (ČSTK) - Tegnap Párizsban három egykori sportolónak adták át a Pierre de Coubertinról elnevezett nemzetközi Fair play-díjat: Mohamed Gammoudi tuniszi olimpiai bajnok hosszútávfutó­nak, a nyugatnémet úszó Klaus Stein- bachnak és a portugál Jorge Gomez Vieirának, aki az amszterdami olimpi­án a portugál labdarúgó-válogatott csapatkapitánya volt. Az oklevéllel ju- talmazottak között ott volt a csehszlo­vák hosszútávfutó Zwiefelhofer és a 16 éves magyar diák, Kovács Bar­nabás, aki vitorlásverseny közben egyik vetélytársa életét mentette meg. Correa a kapitány (ČSTK) - Váratlanul őrségvál­tásra került sor a kubai ökölvívó­válogatott élén. Az 1972-es mün­cheni olimpia váltósúlyú bajnokát, Emilio Correát nevezték ki szövet­ségi kapitánynak, aki ez idáig ifjú­sági öklözőkkel érte el sikereit, és még aktív sportoló korában edzői oklevelet szerzett. A 29 éves Cor­rea a kubai ökölvívás történetének legfiatalabb szövetségi kapitánya.

Next

/
Thumbnails
Contents