Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1982-10-21 / 250. szám, csütörtök

A FUTÓANYAG- ÉS ENERGIAFOGYASZTÁS ÉSSZERŰSÍTÉSE A TÁRSADALOM LEGFŐBB ÉRDEKE PÁRTUNK EGYSÉGES, SZILÁRD ÉS AKCIÓKÉPES (Folytatás az 1. oldalról) vő feladatokra, ezek teljesítésére. Az észak-csehországi barnaszén­medencében az eddig foganatosí­tott intézkedések ellenére - sajnos - jelentős kiesés mutatkozik a fel­adatok teljesítésében. A cél, hogy az év végéig hőerőműveinkben tartsuk meg a 2,5 millió tonnás barnaszén- és egymillió tonnás kőszénkészlet-szintet, s ezzel megteremtjük a folyamatos villa- mosenergia-termelés feltételeit a jövő év első negyedére. Kőszén­ellátásunkban nincsenek különö­sebb fennakadások. A Szovjetuni­óból és Lengyelországból több energetikai szenet kapunk a terve­zettnél. Lengyelországból 30 ezer tonna szénnel hozunk be többet, s ezt a mennyiséget kizárólag a la­kosság számára. A terven felüli kokszgyártás is a lakossági célo­kat szolgálja majd. Hatékonynak bizonyultak a kor­mány múlt évi novemberi intézke­dései, melyeknek hatására lénye­gesen csökkent a folyékony tüze­lőanyagok és az üzemanyagok fo­gyasztása. Ezzel kapcsolatban Ladislav Gerle hangsúlyozta, hogy az üzemanyag-fogyasztás csök­kentése továbbra is állandó fela­dat marad. Az 1981/82-es téli időszakban a legmegbízhatóbb áramtermelő kapacitás a Jaslovské Bohunice-i V—1 -es Atomerőmű volt. Az erőmű a feltételezések szerint az idén mintegy 350 millió kilowattóra vil­lamos energiát termel. A kormány alelnöke az atomerőműépítési programunk teljesítéséről is rész­letesen beszámolt, miközben hangsúlyozta, hogy - amint a je­lenlegi helyzet is bizonyítja - ered­ményesen megbirkóztunk az atomenergetikai berendezések gyártásával, az atomerőművek építésében már több gonddal küszködünk. A Jaslovské Bohuni- cei V-2-es Atomerőmű és a Duko- vanyi Atomerőmű építői fél-egy évet késnek a munkákkal. A 7. ötéves tervidőszak követ­kező éveiben ugyanannyi energe­tikai erőforrás áll majd az ország rendelkezésére, mint az idén, a ki­egyensúlyozott helyzet megte­remtéséhez éppen ezért továbbra is az energiaigényesség csökken­tésére, az energiatakarékosság fokozására kell törekedni. Az utóbbi 10 esztendőben e téren ugyan kedvező eredményeket ér­tünk el, de hangsúlyozni kell, hogy viszonylagos fejlődésről van szó, mert a nemzeti jövedelem képzé­sének energiaigényessége még mindig túlságosan magas a fejlett államokéhoz viszonyítva. A következő években főleg mű­szaki és szervezési intézkedések révén kell elérnünk számot tevő megtakarításokat. Ezek értelmé­ben 1980-hoz képest 1985-ben 12,5 millió tonna kőszénegyenér­tékű tüzelőanyaggal kevesebbet kell fogyasztanunk. Ezen kívül (Folytatás az 1. oldalról) med ben Ahmed Abdalghani al­gériai kormányfőt. A meghívást kö­szönettel elfogadták. A látogatás időpontját később határozzák meg. Ľubomír Őtrougal szövetségi miniszterelnök tegnap befejezte hivatalos baráti látogatását Algé­riában, és kíséretével Tunéziába utazott. Az algíri Bumedien repü­lőtéren a csehszlovák küldöttséget Abdalghani algériai miniszterelnök s a kormány más tagjai búcsúztat­ták. Jelen volt a két ország nagy­követe: Vladimír Berger és Nou- reddine Delleci, valamint a szocia­lista országok algíri diplomáciai misszióinak vezetői és az Algériá­ban dolgozó csehszlovák állam­polgárok képviselői. Bohumil Urban csehszlovák külkereskedelmi miniszter kedden Algírban tárgyalásokat folytatott Ali Abuzar külkereskedelmi állam­miniszterrel a két ország közötti kereskedelmi együttműködés fej­lesztéséről. A megbeszéléseken a termelő szférában néhány szer­kezeti változtatást hajtunk végre, amelyek újabb 2,35 millió tonna kószénegyenértékú tüzelőanyag megtakarítását eredményezik. A rancionalizációs intézkedésekre fordított költségek mintegy 13,5 milliárd koronát tesznek ki. Ezeket az intézkedéseket 8 rész-célprog­ramban rögzítették, amelyek lé­nyegében minden ágazatot érinte­nek. A kormány alelnöke tájékoz­tatta a népi kamara 2. ülésének résztvevőit az egyes részprogra­mok megvalósításának jelenlegi helyzetéről is, végezetül pedig ez­zel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy racionalizációs törekvése­inkben nagyobb figyelmet kell szentelni a döntő fontosságú akci­ók megvalósításának. A 7. ötéves tervidőszakban a 02-es állami célprogramban megjelölt mennyiségnél 0,5 szá­zalékkal több tüzelőanyagot és energiát kell megtakarítanunk a X. szakszarvezeti kongresszus hatá­rozatának értelmében. Ez igényes feladat, melynek teljesítése mind­nyájunk ügyévé kell hogy váljék. Alois Húla, a Népi Kamara alel­nöke előadói beszédében elmon­dotta, hogy több mint 280 képvise­lő 35 csoportos felmérést végzett, szorosan együttműködve a Nem­zetek Kamarájának, valamint a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a képviselőivel. Az egyes bizottságok elemezték a különböző ágazatokban kialakult helyzetet az energiagazdálkodás terén. E vizsgálatok eredményeit ismertetve Alois Húla többek kö­zött elmondotta, hogy az ipari, közlekedési és kereskedelmi bi­zottság megállapítása szerint az általános gépiparban mind ez idá­ig hiányzik a termékek műszaki színvonala emelésének, valamint a mérő- és szabályzó-műszerek gyártásának programja, és kíván­nivalót hagy maga után a KGST- tagországokkal való nemzetközi együttműködés színvonala is. A mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottság megállapítása szerint a mezőgazdaságban főleg a gáz- és fűtőolajjal való ésszerű gazdál­kodásnak kell nagyobb figyelmet szentelni. Valamennyi bizottság hangsú­lyozta - mondotta végezetül Alois (ČSTK) - Viliam Šalgovič, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Peter Colotka szlovák minisz­terelnök tegnap az SZNT alelnö- keinek és a szlovák kormány mi­niszterelnök-helyetteseinek rész­vételével munkaülést tartott. Ellenőrizték az előző találkozón kitűzött feladatok teljesítését s megvitatták a Szlovák Nemzeti Tanács és szervei jövő évi fő fela­datainak tervét és 1984. évi fő feladatait. A terv a CSKP XVI. kongresz- szusa programjából és az SZLKP az Algériába irányuló csehszlovák gépexport növelésének lehetősé­ge is szóba került. Bohumil Urban ugyancsak tárgyalásokat folytatott Mohammed Kortibivel, a cseh­szlovák-algériai gazdasági, tudo­mányos és műszaki együttműkö­dési vegyes bizottság algériai ta­gozatának elnökével. Ezen a megbeszélésen is áttekintették a gazdasági együttműködés bőví­tésének távlatait. MEGKEZDŐDTEK A CSEHSZLOVÁK-TUNÉZIAI HIVATALOS TÁRGYALÁSOK A Ľubomír Štrougal vezette cseh­szlovák küldöttség a szerda délelőtti órákban érkezett meg Tuniszba. Az ünnepélyesen feldíszített repülőté­ren a csehszlovák kormányfőt és kíséretét Mohammed Mzali, a tuné­ziai kormány elnöke fogadta. Jelen voltak továbbá a kormány más tag­jai, valamint Andrej Petríček és Noureddine Mejdoub, a két ország nagykövete. A Kasba kormánypalotában a tegnap délutáni órákban kezdőd­Húla -, hogy népgazdaságunkban nagyobb politikai és gazdasági nyomás gyakorlására van szük­ség a lehető leggazdaságosabb energia- és tüzelőanyag-felhasz­nálás végett, és abból a célból, hogy a lehető leggyorsabban és -hatékonyabban használjuk ki az ismert takarékossági módszere­ket, az új tudományos és műszaki ismereteket, a kollektívák és egyének tudását, rátermettségét. A beszámolót és a bizottsági jelentést vita követte, amelyben összesen tizenöt képviselő vett részt. A felszólalók a további taka­rékossági lehetőségekre összpon­tosították figyelmüket. Jozef Bel­ko képviselő a legfontosabbnak az atomenergetika fejlesztésének jelentőségét, valamint a beruhá­zási és tervezési előkészületek késedelemmentes biztosítását tartja. Drahomíra Cabalková, a gépipari vállalatok termelésének ésszerűsítésével és a termékek innoválásával foglalkozott. Josef Komarek a kazánoknak ésszerű módosítását hangsúlyozta. Fran­tišek Protiva, a háztartások és a nemzeti bizottságok irányította szervezetek, illetve a szolgáltatá­sok fűtőanyag- és energiagazdál­kodásának ésszerűsítését köve­telte. Norbert Požar a szocialista országoknak különösen az atom- energetika terén nélkülözhetetlen együttműködése mellett emelt szót. Viera Seidlová az atom- energetika fejlesztésének feltéte­lét a szakemberek továbbképzé­sében látja. Ján Zelenka a lakos­ság takarékoskodásra való neve­lése szempontjából a tömegtájé­koztató eszközök szerepére muta­tott rá. A képviselőknek Milan Kubát elektrotechnikai, Ladislav Šupka műszaki-fejlesztési és beruházási, valamint Eduard Saul nehézgép­ipari miniszterhez intézett kérdései után Ladislav Gerle miniszterel­nök-helyettesnek és Alois Húlá- nak, a Népi Kamara alelnökének zárszava következett. Ezután a képviselők a napirenden szerep­lő beszámolóval kapcsolatban egyhangúlag határozatot fogadtak el. A Népi Kamara a késő délutáni órákban berekesztette második önálló ülését. -km­legutóbbi kongresszusa határoza­taiból indul ki. Az SZNT-bizottságok munka­terve is azt célozza, hogy minden munkaszakaszon megoldják a sürgető problémákat. A tanácskozás résztvevői kife­jezték az SZNT-nek és a szlovák kormánynak azt az eltökélt szán­dékát, hogy az államhatalmi és a végrehajtási szervek területén mindent megtesznek a CSKP XVI. és az SZLKP legutóbbi kongresz- szusa határozatainak valóra váltá­sáért. tek meg a hivatalos csehszlovák - tunéziai tárgyalások. Ezt megelő­zően Ľubomír Štrougal ellátogatott a tunéziai főváros központjában levő Április 9. Múzeumba, amelyet egy volt börtönből alakítottak át. A fran­cia gyarmatosítók elleni nemzeti fel­szabadító harc idején itt tartották fogva többek között Habib Burgiba jelenlegi államfőt. Mohammed Mzali, a Tunéziai Köztársaság kormányelnöke tegnap díszebédet adott Ľubomír Štrougal tiszteletére. Az ősi Karthágó vá­rosban megtartott ebéden a két mi­niszterelnök pohárköszöntőt mon­dott. A csehszlovák küldöttség délutáni programját a Bizerta kikötőváros­ban tett látogatás töltötte ki. Ľubomír Štrougal Rabah Dchili kormányzó kíséretében koszorút helyezett el a mártírok emlékművénei. Ezután a helybeli kőolaj-finomító megtekin­tése következett, majd vacsora, amelyet Szalahaddin Báli tuniszi honvédelmi miniszter rendezett. A csehszlovák vendégek a késő esti órákban tértek vissza Tuniszba. (Folytatás az 1. oldalról) A tanácskozáson felszólalt Gustáv Husák, a CSKP KB főtitká­ra, köztársasági elnök. Bevezető­ben a CSKP KB Elnöksége nevé­ben köszönetét mondott a nyugat­szlovákiai kerület kommunistáinak áldozatkész munkájukért. A ked­vező eredmények a párt-, az álla­mi és a gazdasági szervek, a tár­sadalmi szervezetek, az egész Nemzeti Front aktív szervező munkájának, a munkásság, a pa­rasztság, az értelmiség, a kerület minden dolgozója kezdeményezé­sének köszönhetők. Az egész országban, ugyan­úgy, mint a kerületben a politikai helyzet kedvező, nyugodt és sta­bil. Pártunk egységes, szilárd és akcióképes, következetesen tölti be vezető szerepét a szocializmus építésének irányításában, politiká­ja megfelel a nép érdekeinek, ezért a nép teljes mértékben tá­mogatja e politikát. A továbbiakban Husák elvtárs a jelenlegi nemzetközi helyzet fő irányzataival és a belőlük adódó politikai, gazdasági és ideológiai követelményekkel foglalkozott. Rámutatott arra, hogy az imperia­lizmus legagresszívebb köreinek, elsősorban az Egyesült Államok­nak és NATO-szövetségeseinek politikája tovább élezi a nemzetkö­zi helyzetet. A Reagan-kormány- zat új „keresztes hadjáratot“ hir­detett a szocialista országok és a világ haladó erői ellen. Úgy igye­keznek kilábalni a mai kapitaliz­mus elmélyülő politikai, gazdasági és erkölcsi válságából, hogy a fegyverkezés fokozásának, vál­ságok szításának, a nemzetközi együttműködés bomlasztásának kalandorútjára léptek. Ennek célja a fennálló nemzetközi egyensúly megváltoztatása a saját javukra. E veszélyes politikával szem­ben - mondotta Husák elvtárs - a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország következetes békepo­litikát követ. Javaslataikkal, ame­lyek minden ország békeszerető erőinek növekvő támogatására ta­lálnak, megmutatják a háborús ve­szély elhárításának és a népek békés élete biztosításának reális alternatíváját. Nagyra értékeljük azokat a fáradhatatlan erőfeszíté­seket, amelyeket a békeharcban Leonyid Brezsnyev elvtárs kifejt. A szocialista országok tovább fo­kozzák békeerőfeszítéseiket, de egyúttal hangsúlyozzák: nem en­gedik meg a fennálló nemzetközi egyensúly megbontását. Az imperializmus agresszív irányvonalának kiéleződése az or­szágok gazdasági kapcsolataiban is visszatükröződik. Elsősorban az Egyesült Államok a szocialista or­szágokkal, köztük Csehszlovákiá­val szemben az embargó, a gaz­dasági és a pénzügyi diszkriminá­ció politikáját követi. Ennek célja, hogy aláássák a szocialista orszá­gok gazdaságát. Hasonló hiába­való kísérleteknek a múltban már nemegyszer lehettünk tanúi. Biz­tonsággal kijelenthetjük - hangsú­lyozta Husák elvtárs hogy ezek a kísérletek ezúttal is meghiúsul­nak. Leginkább kezdeményezőik fizetnek rá. A tőkés gazdasági vál­ság következményeivel, az impe­rializmus diszkriminációs politiká­jával elsősorban úgy nézünk szembe, hogy intenzívebben ki­használjuk népgazdaságunk bel­ső lehetőségeit és elmélyítjük a gazdasági és a tudományos­műszaki együttműködést a Szov­jetunióval és a többi szocialista országgal. A CSKP XVI. kongresszusa óta sok munkát végeztünk annak ér­dekében, hogy népgazdaságunk alkalmazkodjon az igényesebb külső feltételekhez és szilárduljon külgazdasági kapcsolataink egyen­súlya. A szocialista országokkal fenntartott kapcsolatok kiegyensú­lyozottsága mellett tovább kell fo­kozni az arra tett erőfeszítéseket, hogy teljesítsük a nem szocialista országokba irányuló kivitel felada­tait és szigorúan keli gazdálkodni mindazzal, amit külföldről hozunk be. A termeléstől elvárjuk, hogy sokkal gyorsabban és rugalma­sabban alkalmazkodjon a kivitel követelményeihez, emelkedjen termékeink műszaki színvonala, javuljon minőségük és eladható­ságuk. A külkereskedelmi szerve­zeteknek is lényegesen emelniük kell munkájuk színvonalát. Minden gazdasági szervnek és főként a vezető dolgozóknak lényegesen nagyobb felelősséggel és nyoma­tékkai kell valóra váltaniuk a XVI. pártkongresszus irányvonalát. Vagy­is növelniük kell a hatékonysá­got és javítaniuk kell a munka minőségét. Az igényesebb feltéte­lek megkövetelik, hogy meggyor­sítsuk a népgazdaság intenzív fej­lődés útjára való áttérésének ütemét. Husák elvtárs a továbbiakban az ideológiai pártmunka feladatai­val foglalkozott, különösen azzal kapcsolatban, hogy az imperializ­mus fokozza az ideológiai akna­munkát a szocialista országok el­len. A szocializmus építése törté­nelmi eredményeinek lejáratására törekedve az ellenséges propa­ganda koholmányok és félreveze­tő értesülések terjesztésével, egyes részproblémáink felnagyí­tásával igyekszik szkepticizmust és bizalmatlanságot kelteni. Ezért fontos annyira, hogy minden kom­munista offenzívan vegyen részt a meglevő problémák megoldásá­ban és az ellenséges kampányok elleni küzdelemben. A szocializ­mus építésének eredményei, a szocialista országokban és a tő­kés világban élő dolgozók létfelté­teleinek összehasonlítása meg­győzően bizonyítják a szocializ­mus fölényét és előnyeit. A továbbiakban Husák elvtárs néhány konkrét gazdasági kér­déssel foglalkozott. Kiemelte, hogy mindent meg kell tenni az idei feladatok lehető legsikere­sebb teljesítéséért és minél ked­vezőbb feltételeket kell teremteni a jövő év sikeres megkezdéséhez. Részletesen foglalkozott a közel­gő téli időszak fűtőanyag- és ener­giaellátási előkészületeivel és a mezőgazdasági termelés né­hány kérdésével. Minden területen - mondotta- következetesebben és határo­zottabban, elvszerűbben és rugal­masabban kell végrehajtani a XVI. pártkongresszusnak és a CSKP Központi Bizottságának határoza­tait. Az irányító munkában határo­zottabban kell leküzdeni a kényel­mességet és a rutinszerűséget, s e munkát a mai, lényegesen nagyobb feladatok szintjére kell emelni. A XVI. pártkongresszus prog­ramjának megvalósítása terén va­ló gyorsabb előrehaladás szem­pontjából nagy jelentősége van a pártalapszervezetek évzáró taggyűlései és a pártkonferenciák- amelyekre a jövő év első felében kerül sor - sikeres előkészítésé­nek és lebonyolításának. Az a cél, hogy a kommunisták e tanácsko­zásait áthassa a problémákhoz való offenzív hozzáállás, s e ta­nácskozások a szocializmus to­vábbfejlesztésére mozgósítsák társadalmunk minden erőforrását. Beszédének végén Husák elv­társ sok sikert kívánt a kerület minden kommunistájának és dol­gozójának a további munkához, és kifejezte azt a meggyőződését, hogy a nyugat-szlovákiai kerület pártszervezetei a jövőben is a CSKP Központi Bizottságának szilárd támaszai lesznek. Az ezt követő konkrét és tárgy­szerű vitában a résztvevők ismer­tették a pártszervek különböző szakaszokon és járásokban kifej­tett tevékenységének tapasztala­tait. Tájékoztatták Gustáv Husák elvtársat arról, hogyan gondos­kodnak a feladatok teljesítéséről s azokról a problémákról, amelyek megoldásán a XVI. pártkongresz- szus határozatainak végrehajtá­sával kapcsolatban a kommunis­ták és a többi dolgozó fáradoznak. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Helmut Ziebartot, az NDK cseh­szlovákiai nagykövetét. A szívélyes, elvtársi légkörű ta­lálkozón megbeszélték a két or­szág és a két testvérpárt együtt­működésének időszerű kérdéseit. Eredményesen fejlődik a csehszlovák-algériai együttműködés Mindent megtesznek a feladatok teljesítéséért ÚJ SZÚ 2 1982. X. 21.

Next

/
Thumbnails
Contents