Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-20 / 249. szám, szerda
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1982. október 20. XXXV. évfolyam 249. szám Ára 50 fillér Feltalálni jó Az élet különböző problémáinak sikeres megoldása nagy örömöt szerez az embernek, különösen akkor, ha ebből társadalmi haszon is származik. Mint például a termelés műszaki fejlesztésével kedvtelésből foglalkozó újítók és feltalálók eredményes munkája során. Sokan talán úgy gondolják, hogy a termelési folyamatok jelenlegi szintjén, amikor nagy teljesítményű gépsorok és berendezések, pontos műszaki előírások és szabványok határozzák meg a dolgozók teljesítményét, már kevés babér teremhet az újítók és a feltalálók számára. Márpedig ennek éppen az ellenkezője tapasztalható. A műszaki-tudományos haladás eredményeként ugyanis állandóan bővülnek a gyártási technológiák, a felhasználható alapanyagok, s így az új termékek választéka is rendszeresen növelhető. Ez önmagában is elegendő teret biztosít a hatékonyabb és ésszerűbb gyártási eljárások bevezetésére, valamint a gyártmányfejlesztésre irányuló hasznos ötletek érvényesítéséhez. A jelenlegi időszakban azonban sokkal többről van szó. Arról, hogy a sokat emlegetett külső és belső körülmények hatására egy olyan fejlődési szakasz kezdődött el a mi gazdaságunkban is, amelyben az újítók és a feltatálók pótolhatatlan szerepet töltenek be. Ebben a szakaszban az intenzív tényezők kihasználásával a munka termelékenységét és minőségét, s a gyártási folyamatok hatékonyságát olyan szintre kell emelni, amely az adott külgazdasági és belső feltételek mellett a további gazdasági és társadalmi fejlődés megbízható forrását képezheti. Ilyen intenzív tényező többek között a tudományos kutatás eredményeinek gyakorlati hasznosítása, s a termelési folyamatok sokoldalú ésszerűsítése. Ezen belül a legfontosabb feladatok közé tartozik a nyers- és az alapanyagok, valamint az energia fajlagos fogyasztásának állandó csökkentése. Mindez a gazdaság szükség- szerű szerkezeti átalakításával, a halaszthatatlan innovációkkal, s a gyártmányfejlesztés sürgető feladataival együtt rendkívül szélesre tárja a kapukat az alkotó tevékenység, az eredeti és hasznos ötletek érvényesítése előtt. Az intenzív gazdaságfejlesztés feladatainak megvalósítása ezért nem nélkülözheti sem a hivatásos kutatási és fejlesztési intézmények, sem az újítók és a feltalálók, vagy a komplex racionalizációs brigádok munkáját , örvendetes tény, hogy a találmányok és az újítási javaslatok száma a népgazdaság egyes ágazataiban állandóan növekszik. Jól tükrözi ezt a találmányok és műszaki újdonságok kiállítása is Brnóban. A ma nyíló Invex kiállításon a kutató- intézetek, az élenjáró vállalati kollektívák, az újítók és a feltalálók legújabb alkotásai már ágazatok szerinti csoportosításban szerepelnek. Érdemes tehát megtekinteni a hasznos ötletek megvalósításának ezt a tanulságos seregszemléjét, amely nemcsak ismerteti az elért eredményeket, hanem ösztönzően is hat a termelés további sokoldalú műszaki fejlesztéséMAKRAI MIKLÓS Közös érdek a kapcsolatok fejlesztése ĽUBOMÍR ŠTROUGAL ALGÉRIAI PROGRAMJA • BŐVÜLŐ KULTURÁLIS CSERE Gustáv Husák szívélyesen üdvözli vendégét. (Képtávírón érkezett - ČSTK) A barátság további elmélyítéséről tárgyaltak Gustáv Husák fogadta Abu Bakr Junisz Dzsabirt (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Martin Dzúr hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter társaságában a prágai várban fogadta Abu Bakr Junisz Dzsabir dandártábornokot, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam forradalmi vezetőségének tagját, a líbiai fegyveres erők főparancsnokát, aki baráti látogatáson tartózkodik hazánkban. A szívélyes baráti légkörű megbeszélésen a felek megállapították, hogy a csehszlovák-líbiai kapcsolatok és a jelenlegi találkozó nagymértékben hozzájárulnak a két állam barátságának és együttműködésének további elmélyítéséhez. Pozitívan értékelték a két ország hadseregei együttműködésének eredményeit és rámutattak továbbfejlesztésük lehetőségeire. A fogadáson jelen volt František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője és Miroslav Rybák altábornagy, a köztársasági elnök katonai irodájának parancsnoka. Jelen volt Omar Nasz- szer Abdelgalil, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam Népi Bizottsága prágai követségének vezető titkára is. A líbiai fegyveres erők küldöttsége, amely Abu Bakr Junisz Dzsabir dandártábornok, a forradalom vezetőségének tagja, a líbiai fegyveres erők főparancsnoka vezetésével tartózkodik hazánkban, tegnap ellátogatott a prágai Kultúrpalotába. František Trojá- ček, az intézmény igazgatója tájékoztatta a küldöttség tagjait Prága új nevezetességének szerepéről és tevékenységéről. A Kultúrpalotában tett látogatása során Miloslav Zíka altábornagy, nemzetvédelmi miniszterhelyettes kísérte a küldöttséget. (ČSTK) - Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnököt, aki hivatalos baráti látogatáson Algériában tartózkodik, kedden fogadta Bendzsedid Sadli államfő, Magas szovjet kitüntetés (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök jelenlétében Alekszandr Botvin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete tegnap Prágában átadta az Októberi Forradalom Érdemrendet Miloš Jakešnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának. A magas kitüntetést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Jakeš elvtársnak 60. születésnapja alkalmából adományozta a csehszlovák-szovjet barátság és együttműködés megszilárdítása érdekében kifejtett áldozatos munkássága elismeréseként. Az ünnepségen jelen volt Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, továbbá Mikuláš Beňo, Jan Fojtík, Josef Ha- man, Josef Havlín és František Pitra, a CSKP KB titkára. Az ünnepségen részt vett Marat Kuz- nyecov, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetségének tanácsosa és a nagykövetség több képviselője. a Nemzeti Felszabadítási Front főtitkára. A találkozón jelen volt Vladimír Berger és Noureddine Delleci, a két ország nagykövete. A csehszlovák küldöttség tegnap az algériai főváros nevezetességeivel ismerkedett, majd a délutáni órákban Mohammed Kurtabi algériai közmunkaügyi miniszter kíséretében ellátogatott az Algírtól 80 kilométerre nyugatra fekvő Ti- pasa üdülőközpontba. Tipasától mintegy 3 kilométerre csehszlovák segítséggel épült fel az afrikai kontinens legnagyobb rádióadója. Milan Klusák cseh kulturális miniszter kedden megbeszélést folytatott algériai kollégájával, Abdul Madzsid Mazjannal. A megbeszélésen értékelték a két ország közötti kulturális megállapodás (Folytatás a 2. oldalon) Plenáris ülés Genfben (ČSTK) - Plenáris ülésen találkozott tegnap a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége Genfben a stratégiai fegyverek korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyalásokon. Az európai atomfegyverek korlátozásáról szintén Genfben folyó tárgyalásokon is újabb megbeszélést tartott a szovjet és az amerikai küldöttség. ÚJÍTÓK ÉS FELTALÁLÓK ORSZÁGOS AKTlVAÉRTEKEZLETE Meghatározó fontosságú a KGST-tagországokkal való együttműködés (ČSTK) - Tegnap rendezték meg Brnóban az újítók és feltalálók országos aktívaértekezletét, amelyen Miloslav Hruškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára vezetésével párt-, kormány- és szakszervezeti küldöttség vett részt. A feltaláló- és újítómozgalom fejlesztéséről, a tudományos-mű- szaki haladás meggyorsításának szerves részéről Ladislav Šupka szövetségi műszaki-fejlesztési és beruházási miniszter szólt. Megemlítette többek között, hogy a 7. ötéves tervidőszakra kitűzött feladatok megoldása során legalább 13 500 találmányi szintű műszaki megoldást és 885 ezer újítást kell alkalmazni, ami a feltételezések szerint legalább 45 milliárd korona értékű társadalmi hasznot eredményez. Ez az igényes feladat, amelyet a szakszervezetek X. kongresszusa teljes mértékben támogatott, megköveteli, hogy céltudatosan és tervszerűen teremtsük meg a dolgozók újító- és feltalálómozgalomba való szélesebb körű bekapcsolódásának feltételeit. Ladislav Šupka elsőrendű feladatként jelölte meg, hogy az újító- és feltalálómozgalom fejlesztését szorosabban össze kell kapcsolni a tudományos-műszaki fejlesztés és a termelés állami tervével. A központi szervek és a középszintű irányító szervek és szervezetek részéről arra van szükség, hogy a hatékonynak bizonyuló újításokat és találmányokat következetesebben válasszák ki és sorolHajrá nélkül, egyenletes tempóban PÉLDAMUTATÓAN DOLGOZNAK A KÖZÉP-SZLOVÁKIAI KOHÁSZOK ÉS BÁNYÁSZOK (Tudósítónktól) - Termelővállalatainkban az egyre igényesebb gazdasági feladatok következetes teljesítésének legcélravezetőbb módja az egész éven át tartó egyenletes munkatempó. Ahol így szervezik meg a termelést, ott nem kell tartani sem a lemaradásoktól, sem pedig attól, hogy az utolsó hónapokban felgyülemlik a munka, és az év vége előtt már csak a legnagyobb erőfeszítések árán tehetnek eleget a terv elvárásainak. A közép-szlovákiai kerület legjelentősebb ipari üzemeiben az idén különösen nagy gondot fordítottak erre a szakemberek. Most, alig több mint két hónappal az év utolsó munkanapja előtt, a legtöbb helyen kedvezően értékelhetik a tervteljesítés eddigi mérlegét. Újabb határidöelönyben A Podbrezová Šverma Vasmű dolgozói körében komoly hagyománya van annak, hogy mindig tiszta lappal kell elkezdeni a soron következő időszak gyártási feladatainak végzését. A kiváló Felső- Garam menti kohászkollektíva tagjai e hónap elején ismét így fogtak hozzá az utolsó negyedévi munkához. Amint azt tegnap Ján Fischer mérnök, a termelés szervező részlegének vezetője elmondta, az év eleje óta a legkisebb lemaradások nélkül dolgoznak, sőt a vasmű több üzemében egyre újabb jelentős tervtúlteljesítésekről is számot adhatnak. Az elmúlt kilenc hónapban például v terven felül 3374 tonna nyersacélt, valamint 1466 tonna varrat nélküli, 76 tonna forrasztott és 234 tonna pontosan húzott acélcsövet kapott (Folytatás a 2. oldalon) ják be a tervekbe. Az újítások és találmányok gyors gyakorlati alkalmazása nem valósítható meg a szükséges konstrukciós és egyéb kapacitások, eszközök nélkül, s e tekintetben bizony a termelőszervezeteknek még sok adósságuk van az újítókkal és feltalálókkal szemben. Ladislav Šupka a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a programfeladatok teljesítése érdekében az állami és gazdasági szerveknek szoros együttműködésben a szak- szervezetekkel, a SZISZ-szerve- zetekkel és a Csehszlovák Tudo- mányos-Műszaki Társaság szervezeteivel kell megszerveznie a szocialista munkaversenyt, kibontakoztatni a kezdeményező tervezést. Miloslav Hruškovič vitafelszólalásában elismeréssel nyilatkozott a feltalálók és az újítók alkotó, nevelő és szervező munkájának társadalmi eredményeiről. A jelenlevők figyelmét azokra az alapvető problémákra irányította, amelyeknek megoldásában fel kell gyorsítani az előrehaladást és meg kell javítani a munkát. Elsőrendű feladat az energiaprobléma megoldása: a 7. ötéves tervidőszakban (Folytatás a 2. oldalon) Bemutatkozó látogatás (ČSTK) - Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap Prágában bemutatkozó látogatáson fogadta Nevill Hugo Sale Juddot, Uj-Zéland újonnan kinevezett csehszlovákiai nagykövetét.