Új Szó, 1982. október (35. évfolyam, 233-258. szám)
1982-10-19 / 248. szám, kedd
Ay* / úgy nőttünk föl, hogy IVI domboldalakra másztunk, gyökerekbe kapaszkodtunk; vastag ágakon, törékeny gallyakon ügyeskedtünk, és lombokra rejtőztünk a számháborúk izgalmas ütközeteiben. Emlékszem, apám csak egyBETON szer figyelmeztetett: vigyázz, leesel! - amikor az építkezésről ottfelejtett betontalpon egyensúlyoztam. A beton más. Azon megütheti magát az ember. Ma vágyódva gondolunk a lombos gesztenyefákra, égig érő fenyőkre, ezüstszínű nyírekre, amelyek közt egykor éltünk, gesztenyét, tobozt gyűjtöttünk. Napjainkban egyre több ember él lakótelepen. A gyerekek itt nőnek föl. A panelekre másznak azok közt bújócskáznak és a betonvilágban rendezkednek be. Épülnek később majd játszóterek is és persze ültetnek fákat, amelyek tíz év múlva elérik az első, talán a második emeletet is. De az égig a beton ér, nem a fa. Sirassuk a visszahozhatat- lant vagy törődjünk bele szó nélkül a már meg nem változ- tathatóba és örvendezzünk, hogy viszont lesz lakás? Az érzelemmegnyilvánulástól tartózkodva legalább azt figyeljük, ami múlhatatlan: a gyerekek kíváncsiságát, a birtokba- vevés bátorságát, és azt tegyük meg értük halasztás nélkül, ami mégis megtehető. Egy keleti mese jut eszembe. A vénséges vén Abdul korán reggel, a kert aljában datolyamagot ültet, öreg, figyelmeztetik, mire való, vén vagy te már, mikor lesz abból fa, fél évszázad is beletelik. Igaz, feleli Abdul. Azért kell minél előbb elkezdeni. H. Sz. Két vidám este A Štúdio S műsorairól ÚJ FILMEK életéről. Humoros, szatirikus, ironikus, szarkasztikus, tragikomikus, groteszk parodizáló, gúnyolódó, moralizáló, bólcselkedő és optimista gondolatok. De milyen is a pantomim, ha annyi mindent elmondhatnak vele? Maga Ladislav Fialka nemzeti művész írta róla: ,,A pantomim színház, annak legalapvetőbb struktúrájához és legrégebbi magjához tartozó. Olyan színház tehát, amely egyenrangú minden más műfajjal, kifejező erőben, árnyaltságában, több rétegűségé.ben nem marad el a verbalitással is dolgozó színháztól. Ezek az apró etűdök mintegy iskolái is lehetnének a mímes technikának; a pantomim jelrendszerét segítségükkel könnyebben megfejtheti a néző. A tizenegy etűdből kettőt önkényesen kiemelnék, mivel annyira hatásuk alá kerültem. Az egyik a Vonaton, a másik Az ember élete. Az előző az utazás hétköznapi ságának pantomimesített története. Harc a bőrönddel, harc az illemhelyért, harc a fülkében, harc, harc és harc... a néma filmek kisemberei küzdöttek így sorsukkal. az őket üldöző rendőrökkel, a civilizáció ezernyi ártalmával. Most érzem csak igazán, milyen nehéz a mozgásról szavakban érdemlegeset mondani. Az ember élete alig két percbe sűrítve - mély filozofikus vallomás a születéstől a halálig. S mindezt a gyerekek jellegzetes hátratolt medencéjű testtartása és az öregemberek szinte hasonló mozgása közé sűrítve. Mi is az értelme a pantomimnek? Erre is keressük Fialkánál a választ:,,Érzéseket vagy gondolatokat közvetíteni a néző felé mozgással és gesztussal. A munka végén tehát az érzés és a gondolat áll. De az érzés és a gondolat van a munka kezdetén is. Az egész alkotó munka ennek az érzésnek és gondolatnak a megformálása, s mindezek koncentrálása egy mozgásokból és gesztusokból felállított kompozícióba és formába“. S hogy a pantomim ábécéjét sűrítette az Apróságok című etűdsorba, bizonyítja az is, hogy a műsor második részében bonyolultabb szerkezetű játékokat mutattak be. Először egy filmet a fogyasztói szemlélet - a tárgyak - rabságában élő emberről, majd egy-egy Ionesco-, illetve Becket- témára komponált pantomim-da- rabot. A Ionesco variációban a lakását bútorokkal (a műfajnak megfelelően csupán mozgással jelzettekkel) tömi tele egy férfi. S eléri őt a tárgyak bosszúja, amely nem ritka a mai világunkban: minden ráomlik. Beckettől az értelmetlen vállalkozást vette kölcsön Fialka. A többi egyedi és egyszeri. A pedáns és a toprongyos ugyanolyan gesztusokkal bújik elő. Ketten vannak, egymást követi ébredésük, egymást követi hétköznapjuk, s ebben megdöbbentően hasonlóak. Mechanizmusaik, életszemlélésük egyformán sablonokra, megszokásokra épül. Idegesítő rutinnal és egyhangúsággal élik életüket. Aki ezt észrevette, aligha távozott a nézőtérről gondolatszegényen. Ez az est egyike volt azon ritka színházi alkalmaknak, amikor a közönség előadás után szinte nem akart hazamenni. Elült a taps, s néhány percig többen toporogtak a széksorok között. A kezdés baráti hangneme tette ezt velünk, vagy Fialka művészete ennyire érzelmekkel és gondolatokkal teli? Mindkettő. DUSZA ISTVÁN Cserepek (magyar) Egyfajta értelmiségi közérzetet rajzol meg Gaál István forgatókönyvíró és rendező Cserepek című filmjében. Egy tehetséges ipari formatervező az alkotás hőse, aki nem találja a helyét; házassága tönkrement, a munkahelyén rosz- szul érzi magát. Pedig Víg András megbecsült szakember, mégis válságba kerül; vágyait, álmait günkön vagy tehetetlenségünkön múlik, hogyan sikerül elrendeznünk életünket, ámde nem is foghatunk mindent az „objektív körülményekre“. A magán- és közügyek összefonódnak, sem az egyikbe, sem a másikba nem „menekülhetünk“. Az alkotóenergia értelmes hasznosításáról szól tehát a film. Jelenet a magyar filmből; jobbra Zygmunt Malanowicz lengyel színész szétzúzták, szárnyalását akadályozták. Látszólag azért nem boldogul, mert a házgyári lakásokba nem nagyon illenek az általa tervezett egyedi darabok. Kézenfekvő lenne a következtetés, hogy a körülmények nem teszik lehetővé érvényesülését, talán rosszhiszemű környezete kiszorította öt a társadalomból. De kiderül, legalább ennyire hibás ö maga is, elrugaszkodva a valóságtól, saját magát szorította ki a társadalomból. Dráma bontakozik ki tehát a képsorokból, emberi lélekben dúló dráma. A film azonban csak kiindulópontnak használja ezt a szituációt. A szubjektív vágyak, a tehetséges ember alkotni akarása s a külső lehetőségek objektív korlátozottsága közti ellentmondást ábrázolva rajzolja meg a rendező Víg András pszichológiai, emberi portréját. Lassan bontakozik ki az egymással távoli kapcsolatban álló epizódokból az összkép, az alkotó mondandója. E történettel arról beszél a rendező, hogy nem csupán saját tehetséGaál István állapotrajzot ad, nem a vágyak összeomlásának folyamatát beszéli el, nem az állapotot létrehozó cselekménysort mutatja meg. így egy meg nem értett értelmiségi szorongásainak krónikáját látjuk a vásznon, ahelyett, hogy azt a bonyolult folyamatot figyelhetnénk, amely egy tehetség megkövesedéséhez vezetett. Víg András olyan értelmiségi, akit a passzivitás nem boldogít, de nincs igazi ereje, képessége arra, hogy önmagát megváltsa, hogy megváltoztassa életét. A jelentős emberi és társadalmi kérdéseket felvető filmet Gaál István érzékenyen, igényesen, de kissé lassú tempóban viszi vászonra. Az egyébként hatásos képsorokból kissé nehezen hámozható ki az alkotó mondanivalója. A főszereplő, a lengyel Zygmunt Malanowicz ellentmondásos jellemet formál meg, pózmentesen. Nagy műgonddal dolgoztak partnerei is: az azóta elhunyt Bihari József, Soós Edit, Szakács Eszter, Várkonyi Szilvia. Tanay Bella és Kovács János. . . . és megint dühbe jövünk (olasz) Búd Spencer és Terence Hill, a két vidám fenegyerek (két ragyogó színész) a garancia, hogy az ... és megint dühbe jövünk című olasz film telt házakat vonz. Az efféle csacska kalandtörténeteknek persze nem kell cégér, s jobb, ha a recenzens nem is jellemzi behatóan őket, mert esetleg magára haragítja az olvasót. A történetről tehát fölösleges bármit is mondani. A főszereplők személyén kívül a floridai táj, Miami luxuseleganciája, játékkaszinói, sport- és lóversenypályái, agár- és tragacskocsiversenyei, félkarú banditái és gengszterei, rulett- és pókercsatái biztosítják háttérként a hangulatot, a látvány izgalmát. Amiről viszont érdemes szólni, az a pofonpárbajok tökéletes kidolgozottsága. A kaszkadőrcsapat páratlan produkcióit hajt végre. És számos hasonló kalandfilmmel ellentétben a verekedés itt nem öncélú: a jó igenis elnyeri a jutalmát, a rossznak pedig bűnhődnie kell. Sergio Corbucci rendező szakmai tökélyre fejlesztette, hogyan lehet művészi szinten bemutatni az ütlegelést, a ripityára törést- zúzást, széklábbal igazságot szolgáltatni, s néhány jópofa delfinnel szórakoztatni úgy a nézőt, hogy az előre sejthető fordulatok ne legyenek unalmasak. -ymBud Spencer (jobbra) az olasz film egyik főszereplője A Štúdio S repertoárjából rövid idő alatt kialakult az a vélemény, hogy dramaturgjai mindabból válogathatnak, ami a szórakoztatás olykor ingoványos terepén megszületik. Persze, aki oda jár szórakozni, ne számítson bulvár- bohózatra,unalmas viccekre, andalító nosztalgiára, bugyuta slágerekre. Ott valami mást láthat és hallhat. így volt ez a két vendégjáték során is. FANTÁZIA A cím egyben kutyanév. Kozma Prutkov eszelte ki, ez a múlt századi kitalált író-figura. Neve mögött négyen is rejtőztek (egész kis intézmény): Alekszej Tolsztoj valamint Vlagyimir, Alekszandr és Alekszej Zsemcsuzsnyikov. Ök írták tehát ezt a komédiát, amelynek a banálisnál is banálisabb a története: udvarlók bolyongnak a parkban, amikor a ház Úrnőjének elkóborol a kutyája. ígéretet tesz, hogy annak adja a lányát, aki előkeríti Fantáziát. Hatan indulnak, hatan üldözik az ebet, s próbálkoznak meg olykor csalással is a remélt jutalomért. Persze mindez így nézhetetlen lenne. A nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház előadásában Josef Bednárik paródiát rendezett. Nevezhetnénk akár a műkedvelő színház paródiájának is, de ez a játék inkább az önmagáról a hivatásról szól. Már a kezdés meghökkenti a közönséget. Egy eléggé furcsa öltözetű társulat kondicionáló edzést tart, amikor szétmegy a függöny, s ök ott állnak leleplezve. Szeretnék hazaküldeni a nézőket, hiszen ma szünnap van. Hivatkoznak szakszervezetre, hivatkoznak a nézők jóindulatára - mindhiába. Nincs mit tenni: játszani kell. Előkaparják valamelyik ládafiából Prutkov vígjátékát. A színésznők fellázadnak, hogy ők többen vannak, mégis csak három női szerep van a darabban. így a férfi szerepeket ők játsszák, az övékét pedig a férfiak. Mindez improvizációnak hat, amely éppen ezért pontosan megkomponált, s az előre kiszámított nézőtéri reagálásokat is magába épít. Jozef Bednárikról már kritikusi közhelyek is születnek. Ó egyike azoknak a rendezőknek, akik bebizonyították, hogy a színházi profizmus nem jelenthet akademista manírokat, verbális ömlengést, irodalmi értékekre hivatkozó színészi és rendezői dilettantizmust. Színházeszménye, amely a kreatív mozgásra, a több rétegű színészi játékra, az elidegenítő effektusok alkalmazására épül, széles lehetőséget kínál a nyitrai társulat valamennyi színészének, korra való tekintet nélkül. Például Jozef Döczy érdemes művész színészi mozgásparódiája helyenként a színpadjainkon látható színésznői manírokból építkezik. Igazi népi színjáték ez a javából. Pontos rendezői műszerekkel egyensúlyi helyzetben tartott, helyenként borotvaélen táncol a paródia és a parodizált giccses bohózat között. De éppen ez ad szellemi izgalmat, hiszen olykor az átbillenő játékot egy-egy rendezői ötlet, vagy színészi lelemény rántja vissza. Végnélküli a nevetés, amit egyszeregyszer csak a magasból hallható klasszikus zene szakít meg - emlékeztetőnek, gondolkodásra serkentőnek. Persze, ezt sem hagyja ki a rendező, hiszen a sznobizmus a komolyzenéből is giccset formálna, s az efféle müélvezők gúnyolásáig is elmegy. Vagyis mindez a szórakozásnak rendkívül sajátos formája, amelynek célja már rég nem az elandalítás, a lecsendesí- tés, a megnyugtatás. Ez olyan színház, amely olykor a legharsányabb nevetést is az arcokra fagyasztja, hiszen ki szeret önmaga hibáin, gyarlóságain nevetni? APRÓSÁGOK Amikor egy művész kiáll a pódium szélére, hogy a közönséghez szóljon, abban a pillanatban tudni lehet: bizalmasat, csak kettőnkre tartozó dolgot akar elmondani. Ladislav Fialka a mozgás, a mozdulat, a test művésze rendhagyóan kezdte bratislavai vendégszereplését: megszólalt. Pantomimművésztől szokatlan indítása ez egy esetnek. Elnézést kért, hogy speciálisan erre az alkalomra összeállított műsort mutatnak be, s műsorfüzet nem lévén, maga ismertette a színlapot. Lám a világhír ilyen gesztusokra kötelez! Az est első részében pantomim-etűdöket játszottak. Tizenegy kis történet, tizenegy mély bölcsességet rejtő aforizma az ember ÚJ SZÚ 4_ 1982. X. 19. Ladislav Fialka előadás közben (Gyökeres György felvétele)
