Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)

1982-09-22 / 225. szám, szerda

Elégedett ember vagyok Haja galambősz, de járása, mozgása fiatalos, arca rózsapiros. Ferenczi Béla ipolybolyki (Bol'kov- ce) kőműves azok közé tartozik, akik ritkán csüggednek el, akik másokon mindig készek segíteni, ötvenkétszeres véradó, immár há­rom éve megkapta a Jánský emlék­érem arany fokozatát.- Ha jól emlékszem, először 1968-ban adtam vért. A körzeti orvos győzött meg - mondja. - Azóta tartozom az önkéntes vér­adók táborába. Úgy tervezem, hogy legalább még nyolcszor adok vért, de ha egészségem en­gedi és szükség lesz rá, többször is. Nemcsak hogy maga adott vért, hanem további véradókat is tobor­zott, s nem is keveset: vagy har­mincat a lakóhelyén és mintegy tizet a munkahelyén. Amikor nyolc évig a Vöröskereszt alapszerve­zetének az élén állt, a taglétszám 70-ről 150-re gyarapodott. A köz­ségben ma is az egyik legaktívabb szervezetek közé tartozik. Amikor véradókat nyert meg, nem azt mondta, hogy menjetek vért adni, hanem, hogy gyerünk emberek. Erre jogosan büszke lehet, épp­úgy, mint arra, hogy férjezett lánya 16-szor, veje pedig hatszor adott vért. Ferenczi Béla évek óta a Vö­röskereszt járási választmányá­nak a tagja.- A felszabadufás után néhány évig tanítóskodtam, később kőbá­nyában vállaltam munkát, majd több évig az ostravai sžénbányák építkezési üzemében dolgoztam - folytatja. - Ott szereztem meg a segédlevelet és kaptam meg az üzem legjobb dolgozója jelvényt, mégis hazajöttem, hogy közelebb kerüljek a népes családomhoz. A járási építőipari vállalatnál ti­zenegy éve dolgozik, több éve csoportvezető, hat éve a pártalap­szervezet vezetőségének a tagja. Ottjártamkor egy nyolclakásos házba a vízvezeték bekötését ké­szítették elő. Naponta utazik mun­kába a járási székhelyre, de mű­Nociar Rudolf felvétele A Š PORTKA-szel vény kitöltött három oszlopa alapján ismét 900 rendkívüli, 10 000 koro­nás jutalomdíj kerül kisorsolásra! A szelvények 1982. december 17-ig adhatók le. A sorsolást ebben az időszakban minden páratlan héten tartjuk. Minden alkalommal 100 x 10 000 korona kerül kisorsolásra. 0-101 szak után odahaza sem ül ölbe tett kézzel, jóllehet, a községben lakó fia családi háza már elkészült.- A kertben, a ház körül is mindig akad munka, meg aztán, ha tehetem, segítek másoknak is. Megtanultam a szobafestést, így aztán faluhelyen mindig akad munkám - mondja. - Augusztus­ban a közeli repülőtéren bonyolí­tották le az ejtőernyős világbaj­nokságot. Erre a nevezetes alka­lomra a településünk is méltóan felkészült. Hogy miért büszkélkedik ezzel? Elsősorban azért, mert a Nemzeti Front helyi bizottságának az elnö­ke, a helyi nemzeti bizottság kép­viselője. Tíz hónap alatt épült fel az üzlet, a vendéglő, hetek alatt került tető alá a tűzoltószertár. Nemcsak az utakat tették rendbe, hanem az egész községben egy­ségesen rendezték a házak előtti területekét. Ha mérésről, vagy zsaluzásról volt szó, a legtöbb esetben őt hívták. Ment, mert úgy érezte, hogy ez kötelessége. Ezért is kapta meg a közelmúltban A já­rás fejlesztésében szerzett érde­mekért jelvény ezüst fokozatát, a település pedig az eredményes munkáért kormánykitüntetésben részesült.- Itt születtem, itt érzem jól magam - vallja. - A mindennapi munka mellett kedvtelésem a va­sárnapi futballmérkőzés, no meg az újság, a tévé. Az unokákkal való találkozást is nagyon várom Más egyébre nem futja időmből, mégis azt mondhatom, elégedett ember vagyok. A véradás sohasem okozott számára problémát. Sohasem tudta, s nem is volt rá kíváncsi, hogy ki kapta meg az általa adott vért. Megnyugtatta az a tudat, hogy egy arra rászoruló embertár­sán segített. A továbbiakban is segíteni fog mindaddig, amíg egészsége engedi. Mindig ott lesz, ahol szükség lesz munkájára, ahol elősegítheti szülőfaluja gyarapítá­sát. NÉMETH JÁNOS APRÓHIRDETÉS ADÁSVÉTEL MEGEMLÉKEZÉS • Eladó Lada-1200, 5000 km-rel. Ko- dályova 39, Dunajská Streda. Ú-1928 KÖSZÖNTŐ • A drága édesanyának, Csukás Elvirának 70. születésnapja alkalmából jó erőt, egészséget és még sok, boldogságban eltöltött évet kívánnak szerettei kö­rében férje, leánya, veje, menye, fia; uno­kái és a kis dédunokák sok puszit küldenek a dédikének. 0-1728 • Telgarecz Jánosnak és felesé­gének Dobócára (Dubovec) házas­ságkötésük 40. évfordulója alkalmából szívből gratulálnak, jó erőt, egészséget és hosszú boldog életet kívánnak lányai, Marika és Márti, valamint fia, János feleségével. Ú-1834 • A legdrágább feleségnek, édes­anyának, anyósnak és nagymamának .Csizmadia Júliának Szelócére (Selice) 50. születésnapja alkalmából szívből gratulálnak, erőt, egészséget és örömteli hosszú életet kívánnak férje, lányai, vejei, unokái, Erika és Gyuszika. Ú-1935 • A legdrágább édesapának és nagy­apának Németh Jánosnak Kisudvarnokra (Maié Dvorníky) 69. születésnapja alkalmából szívből gra­tulálnak, jó egészséget és sok boldog­ságot kívánnak felesége, fiai, lánya, menyei, veje és unokái, Andrea, Beátka, Katika és a kis Linda. Ú-1940 • Ágh Józsefnek Kisfaludra (Vieska) 60. születésnapja alkalmából szívből gratulálnak, jó egészséget és hosszú boldog életet kívánnak felesége, lányai, fia, menye, vejei és unokái, Jancsika, Ildikó, Józsi- ka, Évike, Pétiké. Ú-1949 • id. AI má si Ernőnek (Horné Mýto) 60. születésnapja alkalmából szeretet­tel gratulál, sok erőt, jó egészséget és hosszan tartó boldog életet kíván csa­ládja körében fia, Érni és menye, Marika. Ú-1941 • Fájó szívvel, könnyes szemmel és soha el nem múló szeretettel emléke­zünk a drága jó férjre, édesapára és nagyapára, Húshegyi Andrásra (Padány-Padáň), akinek szíve 1981. szeptember 13-án örökre megszűnt dobogni. Akik ismer­ték és szerették, szenteljenek emléké­nek egy néma pillanatot ezen a szomo­rú első évfordulón. Soha el nem múló emlékét szívé­ben őrző felesége, fiai, lánya, me­nyei, veje és unokái. Ú-1943 köszönetnyilvánítás • Szomorú szívvel mondunk köszöne­tét minden kedves rokonnak, ismerős­nek, akik 1982. IX. 12-én elkísérték utolsó útjára a felbári (Horný Bar) teme­tőbe a szeretett édesanyát, nagymamát, dédnagymamát és testvért, özv. Varga Antalné Sánka Teréziát. Soha el nem múló emlékét keqyelettel őrzik gyászoló gyermekei családjuk­kal. Ú-1930 • Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, ismerősnek, az egységes földmüvesszövetkezet tagjainak, a falu lakosságának, akik 1982. július 29-én elkísérték utolsó útjára a kisudvarnoki (Maié Dvorníky) temetőbe a 79 éves korában elhunyt Marczell Ferencet, a drága jó szeretett édesapát, apóst, nagyapát, dédapát. Külön mondunk köszönetét az egységes földmüves­szövetkezet vezetőségének és a hnb mellett működő polgári ügyek testüle­tének a szép búcsúbeszédért, valamint a sok szép virágért és koszorúkért, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család Ú-1950 HIRDESSEN ON IS AZ ÚJ SZÓBAN BÁBOLNÁI MADHk SZEPT. 29-OKT 1 Legyen Dn is vendégünk szeptember 29-e és október 1-e között. Látogassa meg iparszerű kukorica- és hústermelési rendszereink gyakorlati bemutatóját. Személyesen találkozhat a kutatásban és fejlesztésben élenjáró, velünk együttmü- ködő 130 hazai és külföldi cég, intézet képviselőivel. Bővebb információt ad: IKR 2943 Bábolna Magyarország. ÚF-96 ÚJ SZÓ 6 1982. IX. 22. faammaar : «Bt:*

Next

/
Thumbnails
Contents