Új Szó, 1982. szeptember (35. évfolyam, 207-232. szám)
1982-09-21 / 224. szám, kedd
Gazdag műsor, rangos előadóművészek A Bratislavai Zenei Ünnepségek előtt Üldözés a sztyeppén (szovjet) Szlovákia fővárosában - az idén immár 18. alkalommal - ismét megrendezik az őszi zenei fesztivált, mely nemcsak a szlovák zenei, hanem az egész kulturális élet kiemelkedő eseménye. Az október 1 -e és 15-e között megrendezendő Bratislavai Zenei Ünnepségeket főként azért sorolják a szlovákiai kulturális élet jelentős eseményei közé, mert nagy tömegeket megmozgatva fontos szerepet töltenek be az egész szlovákiai közművelődésben. Ami különösen figyelemre méltó, az az, hogy a fesztivál idején nemcsak hangversenyeket hallhat a zene iránt érdeklődő közönség, hanem egy sor más - zenei tárgyú - rendezvénynek is részese lehet. A Bratislavai Zenei Ünnepségek keretében ugyanis október elején kétnapos muzikológiai konferenciát rendeznek, nemzetközi részvétellel A konferencia témája: Joseph Haydn és korának zenéje. A tudományos tanácskozást Haydn születésének 250. évfordulója alkalmából tartják. (A konferencia rendezője a fővárosi Művelődési Otthon minden elismerést megérdemel, hogy évről évre vállalkozik e nehéz, sok időt és energiát igénylő feladat ellátására ). Igen hasznosnak ígérkezik a szimfonikus zenakarok dramaturgjainak háromnapos (október 8-10.) találkozója is, melyre az idén első ízben kerül sor. A találkozó alkalmat ad rá, hogy a szocialista és a nyugat-európai országok zenei szakemberei kicseréljék tapasztalataikat, nézeteiket, és jobban megismerjék egymás jelenkori zenei életét s a zenei élet problémáit. A fesztivál végén, október 15-16-án a Szlovákiai Zeneszerzők Szövetsége és a Komenský Egyetem bölcsészettudományi karának esztétika és művészettuA prágai U hybernű kiállítóteremben nemrégen nyílt meg a kortárs palesztin festőmüvészetet bemutató kiállítás, ötvennél több festő mintegy 120 alkotásának tárlatát látogatók ezrei tekintették meg Spanyolországban, az NDK- ban, a Szovjetunióban, Lengyel- országban, Magyarországon, Portugáliában és más európai országokban. Prágába olyan időszakban jutott el a kiállítás, amikor emlékezetünkben még frissen élnek a libanoni események. „Nem, a festészet nem csupán a hajlék díszítésére szolgál. A harc az ellenség elleni támadás és a védelem eszköze is.“ Pablo Picassonak e szavai lehetnének a kiállítás mottója. Népük gyötrelmei, a háborús borzalmak, a cionista veszély a palesztin festők gyakori témája. A háború meghatározta palesztin művészet arculatát a jó és a rossz, a szörny és az ember harcának allegorikus és szimbolikus kompozíciói, a palesztinok igazságos harcának valós eseményei, a nép által megélt sérelmek ihlette művek fejezik ki. A palesztin művészek figyelme másrészt az egyszerű ember életére, örömeire és gondjaira, a gyermeknevelésre, a fiatalok érzelmeire irányul, utcai elárusítókat, kézműveseket, népi szokásoKulturális hírek n Karéi Souček, csehszlovák festőművész alkotásaiból kiállítás nyílt a budapesti Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ bemutatótermében. A tárlaton olaj- festményeket mutatnak be. x □ Rostockban megnyílt a szocialista országok hadseregeinek 12. film- és fotófesztiválja. A rendezvényen 10 szocialista ország - közöttük hazánk - vesz részt. x □ Jevgenyij Jevtusenko, a világhírű szovjet költő egy csoport színésszel szibériai szülőfalujába utazott, ahol első filmjének forgatásához kezdett. A költő-rendező filmjének címe: Gyermekotthon. dományi tanszéke megrendezi a fiatal muzikológusok szimpozi- onját. Ezenkívül a Szlovák Filharmónia előcsarnokában hanglemezkiállítást is rendeznek majd, melyen az OPUS, Pánton és Sup- raphon csehszlovák zeneműkiadók újdonságaival ismerkedhetnek az érdeklődők. A Bratislavai Zenei Ünnepségektől immár elválaszthatatlan a Fiatal előadóművészek nemzetközi szemléje, és az Interpódium. A szemle a nemzetközi zenei tanács rendezvénye és a világ rádiótársaságai együttműködésének eredményeképpen valósul meg az UNESCO védnöksége alatt. Az Interpódium (melyre október 5-e és 8-a között kerül sor) a szocialista és fejlődő országok fiatal előadóművészeinek fóruma. A résztvevők az illető ország művészeti ügynökségének a kiküldöttei. Tudnivaló, hogy egyik rendezvény sem verseny jellegű. A két seregszemlére nemcsak az jellemző egyformán, hogy harmincéves korig vehetnek rajta részt ének-, zongora-, hegedű- és más művészek, hanem a fő céljuk is: a fiatal tehetségek felfedezése, érvényesülésük segítése. 1980 óta a két rendezvényre váltakozva kerül sor Minthogy tavaly a Fiatal előadóművészek nemzetközi /Szemléjét bonyolították le, ezen az őszön az Interpódium résztvevőinek tapsolhat majd a közönség. Ami a Bratislavai Zenei Ünnepségek programját illeti, a fesztiválbizottság igyekezett úgy összeállítani a műsort, hogy a világ klasszikus és jelenkori zeneirodalma mellett a szlovák és a cseh zeneművészet remekei is megszólaljanak a hangversenyeken. Talán említésre méltó, hogy az idei fesztiválon 18 szlovák, 14 cseh és 7 szovjet új zenemű hangzik majd kát és ünnepségeket, egyszerű palesztinokat örökítenek meg. A palesztin képzőművészetben az 1965-ös év vízválasztó. Ekkor jött létre a Palesztin Felszabadítási Szervezet. Addig sokakat a kételkedés érzete töltött el. Vásznaikról ma remény, öntudat sugárzik Az ecset, a festék a gondolat fegyverré lett. A palesztin festészet haladó művészet; képzőművészeti megoldásaiban sokrétű. Alkotói a nép- művészeti hagyományból éppúgy merítenek, mint a kortárs képzőművészetekből. Mindenki számára érthető, elkötelezett realista alkotásokban szólnak hozzánk. Nagy hangsúlyt helyeznek a színA Szlovák Televízió Jöjjön velünk színházba című új sorozatának a célja egyértelmű: közelebb hozni a színházat mindazokhoz, akik csak ritkán, vagy egyáltalában nem jutnak el hivatásos színházaink előadásaira. De egy-egy város rendszeresen színházba járó közönsége is elégedett lehet, hiszen a televíziós technika segítségével az ország legtávolabbi színházaiban született kiváló előadásokat is láthatja majd ebben a sorozatban. A szándék önmagáért beszél. Ez nem „puszta“ programszerű színházi közvetítés, hanem értékek közreadása, s természetesen felvételen való megőrzése is. Az első közvetítés olyan színházi produkciót tett közkinccsé, amellyel a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színházat a szófiai Nemzetek Színháza fesztiválon a három legeredetibb szemléletű együttes közé sorolják. Federico Garcia Lorca Bernarda Alba háza című drámáját Jozef Bednárik rendezte. Két évvel ezelőtt, mint rendezőnek, ez volt az első hivatalos bemutatkozása. Addig színészként dolgozott, s emellett az immár európai hírű zelenoči amatőr színházat vezette. Az ő példája is bizonyítja, hogy nem feltétlenül kell a színművészeti főiskola rendezői el. A mai szlovák zeneszerzők szimfonikus alkotásai közül elsősorban Dezider Kardos nemzeti művész Bratislavai nyitánya, Milan Novák érdemes művész Scherzo- ja és Ilja Zeljenka Ouvertura gio- cosa című műve érdemel figyelmet. Mindhárom műnek most lesz az ősbemutatója. A fesztivál műsorfüzetét lapozgatva az a benyomásunk, hogy a fesztiválbizottságnak az idén talán még színvonalasabb műsort sikerült biztosítania, mint az előző években. Azt nemcsak a kiválasztott zenemüvek, hanem a rangos előadóművészek névsora is jelzi. Nem véletlen, hogy kivételesen nagy az érdeklődés a fesztivál iránt. Az idén teljesült először a rendezők álma, két héttel a kezdetet jelző harsonák megszólalása előtt minden jegy elkelt. A müsorbizottság arra is gondolt, hogy az év nagy évfordulói kellő hangsúlyt kapjanak a műsorban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. és a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója tiszteletére Sosztakovics. Prokofjev, Hacsaturján, Szviridov művei csendülnek majd fel. A szovjet előadóművészetet olyan világhírű együttesek képviselik majd, mint a Moszkvai Filharmónia, főkarmesterével, Dmitrij Kitajenko- val az élen és a Moszkvai Kamarakórus, melyet Vlagyimir Minyin vezet. ' A fesztivál keretében a huszadik századi zene két nagy alakja, Kodály Zoltán és Igor Sztravinszkij centenáriumát is megünnepelik. A Bratislavai Zenei Ünnepségek néhány hangversenyét a Csehszlovák Rádió és Televízió élő adásban sugározza majd. KÖVESDI JÁNOS re Valamennyi kép érzékenyen kiegyensúlyozott színsíkokból áll össze. Fő témájuk az ember, annak gondjai örömei. Tetteivel, gesztusaival, mozdulataival, arckifejezéseivel szól hozzánk. Csak díszítő elem a háttér. A palesztin művészek megszállt területeken vagy szülőföldjüktől távol, száműzetésben élnek. Közös vágy, a palesztin nép igazságos harca, igazságos ügyének beteljesülése köti össze őket. A kiállított képek a palesztin kultúra értékeiről tanúskodnak. Ezt a kultúrát fegyverekkel sem fojthatják el Az igazságért és a békéért vívott harc szimbólumaként él. PETER KOVÁČ szakát elvégezni ahhoz, hogy valaki gondolatokban gazdag színházi előadást tudjon teremteni. Az is egyértelmű, hogy az igényesen dolgozó, korunk európai színházkultúrájának haladó eredményeit szintetizáló amatőr együttesek vezetőiként is felnőhetnek a hivatásos színházak feladataihoz egyes tehetséges, színházi látással megáldott fiatalok. Ha már színház, akkor színlap és műsorfüzet. Nem véletlen tehát, hogy a tévé műfajának megfelelően neves színházelméleti szakember, Vlagyimmír Štefko mutatta be a társulatot, és elemezte a darabot, a rendezést. A szünetben beszélgetett a kilenc színésznővel, akik kiváló alakítást nyújtottak. Ha a sorozat minden egyes közvetítése ilyen egyetemes értékekre hívja fel majd a színházkedvelők figyelmét, bizonyára nagy sikerre számíthat. Ismerve a megszokott színház-televízió kapcsolatot, valószínű, hogy első esetben nem készítettek tévéjátékot, tévéfilmet a kiválasztott darabból Mégcsak nem is a kommersz szórakoztatás szolgálatába állították a színházat, hanem magát a színház autonóm művészetét, annak műhelytitkait, az alkotók szándékait igyekeztek bemutatni. (d-n) Lovasvágták, lövöldözések követik egymást, míg a jó el nem nyeri méltó jutalmát - ez lehetne a mottója az Üldözés és sztyeppén című szovjet alkotásnak, mely nem történelmi film, „csak“ a múltban játszódó kaland. A szovjet filmgyártás egyik örökzöld témáját, a polgárháború véres összeütközéseit megjelenítő alkotás eseményei Kazahsztánban zajlanak; a vörösök vezetője Hamit kapitány, a fehérek Kudra atamán zászlaja alatt gyülekeznek. A két vezér személyes gyűlölete különösen akkor válik élethalálharccá, amikor a fogságba esett Hamit csellel kiszabadul... Harcképessé téve maroknyi csapatát le akarja győzni az atamánt. Érdekes kalandfilm az Abdula Karszakbajev rendezte Üldözés a sztyeppén: jól szerkesztett cselekményben, hatásosan adagolva a feszültséget mutatja be a bolsevikok és az ellenforradalmi seregek kemény harcát. A rendező a feszült jeleneteket nem öncélúan ábrázolja, hanem a tartalmat teszi hangsúlyossabbá velük. Ügyel a szereplők, különösen a két hős jellemrajzára is, s alkotói elképzeléseinek realizálására két tehetséges kazah színészt talált: Doszhan Zsolzsakszinov és Amir- bek Csokubajev az atamán legyőzésével végződő akciót színvonalasan jeleníti meg. A film vonzerejét növeli, hogy a történet nem puszta kitalálás, hanem a valóságból merített. Feminista film Az én remek karrierem; nem csupán azért, mert alkotócsoportjának tagjai jobbára nők, hanem elsősorban azért, mert a történet központi alakja egy nő, a saját útját kereső, a függetlenségéért, önállóságáért határozottan és következetesen harcoló, s a múlt század vége társadalmi konvencióival szembeszegülő asszony. A filmet Miles Franklin ausztrál írónő önéletrajzi ihletésű regénye alapján Gill Armstrong rendezőnő forgatta. A könyv megjelenésekor, 1901 -ben felháborodást keltett, hiszen hőse (maga az írónő) bátran elutasította az akkori szokásokat, melyek a nő létbiztonságát és élete értelmét csakis a házasságban látták, nem ismerték el önmegvaPersze akadnak, akik a kalandfilmet nem sokra becsülik, mondván, hogy semmi köze az élethez. Talán nem érdektelen, ha ezzel kapcsolatban idézzük Tatjana Hlopjankina, szovjet filmkritikus véleményét, aki az alábbiakat írta a műfajról: „A végletes, szinte hihetetlen emberi teljesítmények és rendkívüli szituációk láttán az lehet az érzésünk , hogy az ilyesmi abszolút passzív magatartásra kárhoztatja a nézőt. Hiszen miközben a vásznon életre-halálra küzdenek - mi kényelmes székben üldögélünk. A vásznon a hős sok méternyi magasságból ugrik le, meredek sziklákon gurul lefelé vagy az egekbe emelkedik, vagy a tenger mélyébe száll alá - mi pedig? Mi pusztán bámuljuk. De passzivitásunk mégis csak látszólagos. valójában a néző és a kalandfilm hőse között szakadatlan érzelmi információcsere zajlik. Együttérzésünk mintegy plusz erővel, ügyességgel, edzettséggel ruházza fel a hőst. Ö pedig amidőn a kalandfilm cselekményének merész szárnyalásával az unalmas valószerűség fölé emelkedik, mintegy azt mondja nekünk a vászonról: nézzétek, milyen erőssé, ügyessé lehet az ember! Csak nem szabad megzavarodni, elcsüggedni, hinni kell a győzelemben, gyűlölni kell a rosszat és a bonyolult helyzetekben ti is ugyanilyennek bizonyulhattok, mint amilyenek mi, filmhősök vagyunk.“ lósításának jogát. A mű azonban nemcsak a nő egyéniségének kibontakozását gátló körülményeket mutatja be, hanem döbbenetes képet rajzol a szegény farmerek és a megkövesedett angol szokásokat utánzó gazdag ausztrál telepesek világáról is. Gill Armstrong filmje láttató képzelettel megformált mű, mely a külsőségek, az egzotikus táj látványa helyett a tartalomra, a mondanivalóra koncentrál. Leíró jellege és egyenetlen tempója ellenére a film a hetvenes években az ismeretlenségből feltörő ausztrál filmművészet egyik figyelmet érdemlő alkotása. Erénye a műnek Judy Davis, a főszereplő teljesítménye.-YMPalesztin festőművészek tárlata Prágában Színházba papucsban Jelenet a szovjet polgárháborús történetből Az én remek karrierem (ausztrál) Az ausztrál film egyik kockája; középen Judy Davis ÚJ SZÚ 4 1982. IX. 21. ÚJ FILMEK