Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-07 / 186. szám, szombat

Arjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZOMBAT 1982. augusztus 7. XXXV. évfolyam 186. szám Ára 50 fillér A CSKP KB Elnökségének állásfoglalása Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev krími találkozójáról (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége megtárgyalta Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke és Leonyid lljics Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke ez év július 30-án a Krím félszigeten megvalósult találkozójának eredmé­nyeit. Nagyra becsüli az értekezleten elhangzott megállapításokat. Ez a találkozó ismét meggyő­ző módon bizonyította a két testvéri ország kommunista pártjainak és népeinek szilárd egy­ségét, a megvitatott kérdésekben a nézetek azonosságát. Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev elvtárs tanácskozása, amely összefüggött a csehszlo­vák párt- és állami küldöttség ez év júniusi szovjetunióbeli látogatásával, ismét nagyon ösztönzően hatott a CSSZSZK és a Szovjetunió barátsága, szövetsége és sokoldalú együttmű­ködése további elmélyítésére. A CSKP-nek és szocialista államunknak ez a szilárd és változat­lan politikai irányvonal megfelel a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népe létfontosságú ér­dekének. A CSKP KB Elnöksége rámutatott főleg a két ország gazdasági és tudományos-műszaki együttmüködése terén tett új lépések fontossá­gára. Napjainkban, amikor az Egyesült Államok re­akciós imperialista körei fokozzák a Szovjetunió és más szocialista országok ellen irányuló poli­tikai és gazdasági nyomásukat, növekszik a szocialista gazdasági integráció és a gazdasá­gi kapcsolatok elmélyítésének jelentősége az egész szocialista közösségben. Ebben a vonat­kozásban a CSKP KB Elnöksége rendkívül szükségesnek tekinti a KGST tagállamai küszö­bön álló legmagasabb szintű, gazdasági kérdé­sekkel foglalkozó tanácskozását. A CSKP KB Elnöksége teljesen egyetért azzal az értékeléssel, hogy az Egyesült Államok kor­mányának a Varsói Szerződés meggyöngítésére és a hadászati katonai fölény kivívására törekvő kalandorpolitikája következtében a nemzetközi kapcsolatok veszélyesen alakulnak. Csehszlovákia népe felháborodottan csatla­kozik az Egyesült Államok által támogatott, a szuverén Libanon és a palesztin nép ellen irányuló brutális izraeli agresszió elítéléséhez. Erélyesen követeli az agresszió haladéktalan beszüntetését és tárgyalások útján a közel- keleti válság igazságos, sokoldalú politikai megoldását, tekintetbe véve Palesztina arab né­pének és a térség minden népének jogait. A CSKP KB Elnöksége hangsúlyozza az ENSZ Közgyűlése második rendkívüli ülésszaka elé terjesztett új szovjet kezdeményezések történel­mi jelentőségét, különösképpen kötelezettsé­gét, hogy elsőként nem veti be az atomfegyvert. Ez a magas fokú felelősségérzetről tanúskodó lépés ismét megerősíti a Szovjetunió elvszerű lenini külpolitikáját, amelyet következetesen gyakorol a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom első napjaitól, a világ első szocialista álla­mának egész hat évtizedes fennállása alatt. A CSKP KB Elnöksége teljesen egyetért azzal a megállapítással, hogy nagy veszély fenyegeti a békét, de még nagyobbak a háború veszélye elhárításának lehetőségei. Igy gondolkodik né­pünk is, amely szilárdan elszánt arra, hogy a Szovjetunióval és a szocialista közösség to­vábbi államaival, minden haladó és demokrati­kus erővel szoros szövetségben hozzájárul a béke, a leszerelés elérését és a nemzetközi feszültség enyhítését célzó közös igyekezethez. A CSKP KB Elnöksége feladatul adta a CSKP KB Titkárságának és a CSSZSZK kommunista kormánytagjainak, hogy a Gustáv Husák és Leonyid Brezsnyev elvtárs krími találkozójából következő megállapításokat konkretizálják és szavatolják megvalósításukat. Jindrich Polednik elvtárs leleplezi a Rysyn az új Lenin-emléktáblát. A felvételen (balról) Jozef Ďurica, Jindrich Polednik és František Šádek altábornagy, a Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövet­sége Központi Bizottságának ügyvezető alelnöke. (S. Písecký felvétele - ČSTK) Huszonhatodszor a Rysyn (Tudósítónktól) - A felkelő nap tegnap a Magas-Tátrában több­száz - szivárványszínben pompá­zó - sátor felett szórta szét - su­garait. Tatranská Lomnicán, az Eurocamp melletti réten Cseh­szlovákiából, a Szovjetunióból, Bulgáriából, Lengyelországból, A Békemenet *82 Bécsben Nem szabad megengedni a hirosimai tragédia megismétlődését Az utolsó hektárokat aratják Sok újabb munka vár a földművesekre (ČSTK) - A Békemenet ’82 csehszlovákiai ága pénteken el­hagyta az ország területét és tovább haladt Bécsbe, ahová megérkeztek a békemenet további résztvevői is Magyaroszágról, a Német Szövetségi Köztársaság­ból, Nyugat-Berlinből, Nagy-Bri- tanniából és más országokból. Az osztrák fővárosban tegnap nagy­szabású békenagygyűlést tar­tottak. Mindazokat, akik mint a béke­menet tagjai az osztrák fővárosba érkeztek, egy közös kívánság köti össze: nem szabad megengedni, hogy megismétlődjék a hirosimai tragédia és el kell érni, hogy Euró­pában egyetlen nukleáris fegyver se legyen, mondotta a TASZSZ szovjet hírügynökség tudósítójá­nak adott interjújában Elfriede Grundbeck, az Osztrák Béketa­nács főtitkára. A Békemenet 82 csehszlová­kiai ágának résztvevőit az osztrák határon a Nemzeti Front és a bé­kemozgalom képviselői búcsúz­tatták. A külföldi vendégek szívé­lyes szavakkal köszönték meg a meleg fogadtatást, a vendéglá­tást, valamint a barátság és a megértés légkörét, amelyet or­szágunk népe teremtett számukra négynapos csehszlovákiai tartóz­kodásuk folyamán. A Csehszlovák Sajtóiroda tudó­sítója Josef Mudrochot, a Cseh­szlovák Békebizottság alelnökét, a Béke-világtanács tagját kérte fel, értékelje ennek a nemzetközi ak­ciónak a lefolyását Csehszlovákia területén: A 23 európai, ázsiai, afrikai, észak- és dél-amerikai ország bé­ke-, háborúellenes és leszerelési mozgalmának képviselői, akikhez a menet folyamán további résztve­vők csatlakoztak Lengyelország­ból, Dániából és Ausztriából, de­monstrálták népeik töretlen akara­tát, hogy megakadályozzák a nuk­leáris háborút, megvédik a békét és az életet háborúk nélkül Föl­dünkön. A kelet-, közép- és nyu- gat-szlovákiai kerület városain és falvain végigvezető 500 km-es úton az ország lakóinak tízezrei csatlakoztak hozzájuk, kifejezve a békevédők nemes céljainak fel­tétlen támogatását. A külföldi résztvevők így köz­vetlen beszélgetésekben ismer­kedhettek meg, mi az emberek véleménye nálunk a jelenlegi nemzetközi helyzetről, valamint arról, hogyan féltik a békét. Egy­szersmind alkalmuk volt látni Csehszlovákia népének alkotó és (Folytatás a 2. oldalon) (Tudósítónktól) - Jelentősnek ígérkezik a mai nap a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás mezőgazdasági dolgozói számára. Előreláthatólag a délutáni órákban a Dačov Lom-i, a Suché Brezovo-i és az Ipolynyé- ki (Vinica) Egységes Földműves­szövetkezetben is megfonják az aratási koszorút és ezzel több mint három hétig tartó kemény munka után járásszerte befejeződik az idei gabonatermés betakarítása.- Már csak 52 kombájnosnak marad dolga a földjeinken - tájé­koztatott tegnap délután Mikuláš Melišík mérnök, a járási mezőgaz­dasági igazgatóság föagronómu- sa. - Persze még a többieknek sem érkezett el a gondtalan pihe­nés ideje, mert az egységes föld- művesszövetkezetek többi beta­karító gépével most a zvoleni és a martini járásban viszonozzuk az ottani mezőgazdasági vállalatoktól kapott aratási segítséget. Járá­sunkból már a hazautazásra ké­szülődnek a magyarországi kom- bájnosok is, akik együttműködés keretében az idén ismét kiváló munkát végeztek nálunk. Az utolsó hegyaljai parcellák le- aratásával természetesen még sehol sem néptelenednek el a dűlők. Sok újabb tennivaló vár a földművesekre. A legfontosabb feladat a szalmabegyújtés, a tarló­hántás és a másodvetés gyors elvégzése. A szántóföldeken ezenkívül jelentős gépi- és kézi erőt kell összpontosítani az évelő takarmánynövények idei második termelésének betakarítására, a réteken pedig a sarjú kaszálásá­ra. (Folytatás a 2. oldalon) Magyarországról, a Német De­mokratikus és a Német Szövetsé­gi Köztársaságból 4300 fiatal talál­kozott, hogy sorrendben immár huszonhatodszor megmásszák a Rysy csúcsot. A Szocialista Ifjúsági Szövetség e nagyszabású turisztikai és kultu­rális-politikai rendezvényére Jind- rich Poledníknak, a CSKP KB Titkársága tagjának, a KB titkárá­nak vezetésével párt- és kor­mányküldöttség érkezett. A kül­döttség tagjai közt van Ľudovít Pezlár, az SZLKP KB Elnökségé­nek tagja, a KB titkára, Tomáš Trávníček, a CSSZSZK Nemzeti Frontjának alelnöke, Vladimír Re­mek csehszlovák űrhajós és kü­lönböző szervezetek képviselői. A Rysy megmászására az első csoport - 1800 fiú és lány már reggel öt órakor útnak indult. A fia­talok között ott voltak a CSKP KB, a Nemzeti Front KB képviselői is. A túra részvevői a tervezett idő­pontban, tíz órára értek fel a Rysyre, ahol Jaroslav Jenerál, a SZISZ KB elnöke mondott rövid ünnepi beszédet, majd felkérte (Folytatás a 2. oldalon)' Izrael támadja a körülzárt Nyugat-Bej rútot Szovjet határozati javaslat a Biztonsági Tanács előtt A Begin-kormány csökönyösen elutasítja az ENSZ-határozatokat (ČSTK) - Az izraeli tüzérség tegnap röviddel éjfél után ismét lőni kezdte a körülzárt Nyugat- Bejrútot. A támadás mindenekelőtt a Nemzeti Múzeum körzetére összpontosult, ahol az elmúlt 48 óra során az izraeli harckocsik több ízben megpróbálták áttörni a városrész védőinek gyűrűjét. Az izraeliek támadták a déli külváro­sokat is. A szétbombázott várost egész éjszaka tüzek fénye és izra­eli világítóbombák világították meg. Az izraeli kormány csütörtök es­ti ülésén elutasította az ENSZ ja­vaslatát, hogy Nyugat-Bej rútban és környékén ENSZ-megfigyelőket helyezzenek el, akik felügyelné­nek a tűzszünet megtartására, ötórás tanácskozás után a kor­mány úgyszintén elutasította, hogy csapatait visszarendelje 1982. augusztus elsejei állásaik­ba, vagyis Tel Aviv nem hajlandó figyelembe venni a Biztonsági Ta­nács két legutóbbi határozatát, (Folytatás a 2. oldalon) Megkérdeztük Mit kell tudni a piaci árakról? MILAN DILlK, a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság kereskedelmi osztályának vezető szakelőadója vála­szol. Egyre több a panasz, hogy a piacokon a megengedettnél drágábban árusítják a zöldsé­get és a gyümölcsöt. Tudni kell, hogy a zöldségféléket leg­feljebb 50, a gyümölcsöt 20 százalékkal árulhatják drágáb­ban a kiskereskedelmi árnál. Bratislavában jelenleg 19 ki- sebb-nagyobb piac van, de a ligetfalusi (Petržalka) új lakó­telepen még létesítünk néhá­nyat. Minden piacnak van gondnoka, akinek egyik köte­lessége kiírni a hirdetőtáblára a zöldség, illetve a gyümölcs aznapi árát. Abban az esetben, ha a vásárolni szándékozó ta­pasztalja a drágítást és az árussal nem tud megegyezni, szólni kell a piaci gondnoknak, aki figyelmezteti az árust. Igaz, hogy nem bírságolhat, viszont köteles jelenteni a nemzeti bi­zottságnak ezeket az eseteket. A nemzeti bizottságok egé­szen 2000 koronáig bírságol­hatnak. A vásárló ismételt megkárosítása esetén az árust kizárhatják a város összes pia­cáról. A múlt héten munkatársaim­mal együtt több ligetfalusi pia­cot látogattunk meg és csak egy esetben fordult elő kihá­gás, amiért 300 korona bünte­tést fizetett az illető árus. A nemzeti bizottságok dol­gozói annak ellenére, hogy gyakran végeznek ellenőrző körutakat, természetesen nem lehetnek mindig a piacokon. Ezért kell a helyszínen intéz­kedni, kedvüket szegve azok­nak, akik az előírások megke­rülésével megkárosítják a vá­sárlót. -erf-

Next

/
Thumbnails
Contents