Új Szó, 1982. augusztus (35. évfolyam, 181-206. szám)

1982-08-28 / 204. szám, szombat

ÚJ szú 5 1982. VIII. 28. Forradalmár és kommunista Pihenés és visszaemlékezés a fenyőfák alatt Kozlov partizánja voltam Az idén augusztus 27-én lenne 85 éves Václav Kopecký, a cseh­szlovák és a nemzetközi kommu­nista mozgalom neves képviselő­je, a CSKP alapító tagja, a marxiz­mus-leninizmus eszméinek ter­jesztője, a munkásosztály jogaiért, a szocializmus győzelméért küzdő harcos. Élete és munkássága elválaszt­hatatlanul összekapcsolódott pár­tunk megalakulásával, harci útjá­val és dicső győzelmeivel. A szá­zadfordulón született nemzedék­hez tartozott, amely a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom hatá­sára az új típusú forradalmi párt megalakításáért küzdött, olyan pártért, amely Csehszlovákia né­pét a kapitalizmus legyőzéséhez vezetné. Kosmonosiéban született, egy hazafias érzelmű kiskereskedő családjában. Az első világháború éveiben mély együttérzéssel fi­gyelte a nép nagy nyomorát, tanú­ja volt az éhségmeneteknek, felis­merte az Osztrák-Magyar Monar­chia uralkodó osztályainak milita­rista érdekeit. Ekkor alakult ki osz- < tályöntudata. Diákkorában a szociáldemokrá­cia soraiba lépett, és 1918. októ­ber 14-én Prága utcáin a dolgozók között a szocialista köztársaságért tüntetett. Bírálta a szociáldemok­rácia akkori vezetőinek opportu­nista politikáját, a felmerülő prob­lémákra a választ Lenin műveiben s a Nagy Októberi Szocialista For­radalomban találta. Magáévá’tette Lenin Áprilisi téziseit és más fon­tos munkáit, amelyek a mi nemze­teinknek is megmutatták a helyes utat. Már 1919-ben részt vett a mar­xista baloldal kialakításában, majd Csehszlovákia Kommunista Párt­jának megalapításában. A mega­lakult új típusú párttal egész életét összekapcsolta. Forradalmárrá vált, hitt a munkásosztály győzel­mében. Mint újságíró, szónok és harcos minden erejét a párt szol­gálatába állította. A húszas években újságíróként dolgozott a brnói Rovnost’ban, a plzeni Pravdában, az ostravai Délnicky denníkben, majd a Rudé právo szerkesztőségében. Marxista műveltsége hatására a bolsevik baloldalhoz csatlako­zott, következetesen a leninizmus híveként lépett fel. Az új típusú pártért folytatott harc a párt V. kongresszusán csúcsosodott ki. Kopecký elvtárs a gottwaldi párt- vezetőség tagja lett. Aktívan részt vett a gazdasági világválság meg­oldásáért, az egységes népfront új stratégiai irányvonaláért, majd a köztársaság megvédéséért foly­tatott küzdelemben. Élesen bírálta az uralkodó osztályok politikáját a fasizmus és a müncheni árulás idején. Hangsúlyozta, hogy Cseh­szlovákia függetlensége és biz­tonsága összefonódik országunk és a Szovjetunió szövetségével. A müncheni árulás után a Szov­jetunióba ment, ahol a pártvezető­ség tagjaként és Gottwald munka­társaként hazánk felszabadításá­ért küzdött. A moszkvai rádióban dolgozott, részt vett a csehszlovák hadtest megalakításában, a parti­zánharc megszervezésében. Georgi Dimitrov ezt írta róla: ,,A szlovákiai felkelés napjaiban Kle­ment Gottwald súlyosan megbete­gedett. A csehszlovák ügyek inté­zését legközelebbi munkatársa, Václav Kopecký elvtárs vette át, aki harcias lelkesedéssel intézte a szlovákiai partizánmozgalommal kapcsolatos kérdéseket. Ámulatba ejtett, hogy a politikus egy éjszaka alatt tapasztalt partizánszervező­vé vált. örömmel figyeltem, milyen lelkesedéssel válaszolt a partizán­csapatok parancsnokainak rádió­távirataira. Tipikus cseh ember, legendás forradalmárainkra emlé­keztetett: népét, dicső történelmét szerető, lelkes hazafi volt, lángoló internacioanlista, akit határtalan szeretet fűzött az orosz néphez, a nagy Szovjetunióhoz. Ilyen em­ber Václav Kopecký, ilyen tagjai vannak a testvéri Csehszlovákia Kommunista Pártjának...“ A nemzeti felszabadító harcot irányító moszkvai pártvezetőség tagjaként értékelte a Szlovák Nemzeti Felkelést. Azt írta róla, hogy „a Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak az újkori nemzeti törté­nelem dicső fejezete, hanem az egész, a hitleristák által leigázott, szétdarabolt Csehszlovák Köztár­saság felszabadítási harcainak is fontos fejezete. A Szlovák Nemze­ti Felkelés a szovjet partizánok dicső harcával együtt a szovjet nép Nagy Honvédő Háborújának is fontos fejezete. A dicső szovjet hádsereg segítséget nyújtott a Szlovák Nemzeti Felkelés har­cosainak és Szlovákia területén 1945-ben kitűzte a győzelem lo­bogóját.“ Kopecký elvtárs részt vett a Nemzeti Front kormánya kassai programjának kidolgozásában. Öt bízták meg a 4. fejezet megfogal­mazásával, amely Szlovákia hely­zetére vonatkozott az új népi de­mokratikus Csehszlovákiában. A nemzetiségi politika ismerője- ként küzdött a szlovák kérdés leni­ni megoldásáért, a szlovák nem­zet önrendelkezése, a csehek és szlovákok teljes egyenjogúsága alapján. Ezeket a nézeteket hir­dette A szlovák szabadságért rá­dióadó munkatársaként is. Ez az adó jelentős szerepet töltött be a szlovák nép harcának irányítá­sában, majd Szlovákia háború utáni problémáinak magyarázásá­ban is. A szovjet hadsereg általi felsza­badítás után a CSKP KB Elnöksé­gének tagja és az első kassai kormány tagja lett. Ebben az idő­szakban minden erejével a nem­zeti és demokratikus forradalom győzelméért, a pártpolitika meg­valósításáért küzdött, magyarázta dolgozóinknak a marxizmus-leni- nizmust, a pártban rámutatott nemzeteink haladó hagyományai­ra, a munkásosztály történelmi küldetésére, a Szovjetunióval való örök barátságunk és szövetsé­günk fontosságára. Részt vett a dolgozók 1948. februári győzelmében, majd tájé­koztatási és kulturális miniszter­ként és miniszterelnök-helyet- tesként dolgozott. A szocialista kultúra és művészet fejlesztésére, a marxizmus-leninizmus eszméi­nek érvényesítésére törekedett. A különböző konferenciákon, párt- kongresszusokon mint a CSKP KB tagja megfogalmazta a párt művelődéspolitikájának irányvo­nalát, érvényesítve a lenini elve­ket. E munkája során tekintélyt vívott ki az alkotók, a művészek és a tudományos dolgozók körében. Mint propagandista és újságíró, mint kommunista képviselő és tör­ténész segített a pártpolitika meg- 4 éltetésében és terjesztésében. Lelkesen beszélt a Szovjetunióról, szakavatottan elemezte a nemzet­közi helyzetet, a közelmúlt törté­nelmi eseményeit. Emlékkönyvet adott ki a párt megalapításának 40. évfordulója alkalmából. Visz- szaemlékezéseire részben rá­nyomta bélyegét az a helyzet, amely az ötvenes években a párt­ban uralkodott. Václav Kopecký egész életét áthatotta a Szovjetunió iránti hű­ség és szeretet, ezt a hűségét összekapcsolta a hazafiasságával és nemzeti büszkeségével. A ha­zafiasság számára elválaszthatat­lanul összefonódott a Szovjetunió iránti szeretettel, ebben látta a szocializmus győzelmének biz­tosítékát. Václav Kopecký élete során mindig hű volt a párthoz és a mun­kásosztályhoz. Megalkuvás nélkül küzdött a kapitalizmus és a ki­zsákmányolás ellen, és szilárdan meg volt győződve arról, hogy Csehszlovákiában győznie kell és győzni is fog a szocializmus. MILAN HRBEK A múltban a bányász családok­nál hamarább kifejlődött a társa­dalmi és osztályöntudat, a kollek­tív szellem, mint más társadalmi rétegeknél. Ez természetes, hi­szen a kizsákmányolás ellen csak így tudtak hathatósabban védekez­ni. így volt ez Kerekes Imrééknél is, akivel Rudnán (Rudna), ízlése­sen és barátságosan berendezett családi házban beszélgetünk. Szlovák és orosz nyelvű iratokat, igazolványokat böngészünk s las­san felelevenedik a múlt, Kerekes Imre elbeszélése nyomán szinte én is látom a régi bajtársakat, hallom hangjukat, elképzelem em­berfeletti harcukat, hősiességüket, kitartásukat.- Édesapám is bányász volt - vallja magáról Kerekes Imre -, mint legtöbben ebben a faluban. A hegy mélye adott szűkös megél­hetést mindnyájunknak. Kenyér valóban szűkösen volt, hiszen ti­zen voltunk testvérek, nyolc fiú és két lány. Elképzelhető, hogy mű­vészet volt beosztani apám kere­setét. Sorsunk még nehezebb lett, édesapám meghalt, tizenkét éves voltam akkor. Nem volt mit ten­nem, dolgoznom kellett nekem is. Tizennégy éves koromban kerül­tem a bányába, majd vájár lettem. Ebben a munkakörben dolgoztam kisebb-nagyobb megszakítások­kal nyugdíjazásomig. Nehéz élet volt a bányászélet, különösen a háborús években. Egyre többet követeltek s egyre kevesebbet fi­zettek. Mivel régi dolgozó voltam, szerettem és tudtam is dolgozni, felmentést kaptam a katonai szol­gálat alól. Ahogy azonban közele­dett a front, egyre nagyobb sikere­ket ért el a Vörös Hadsereg, s csak a vak nem látta, hogy ezt a háborút Hitler és csatlósai el­vesztették. Sor került az én beso- rozásomra is. Amikor már Szálasi- ék nagyban készülődtek a hata­lom átvételére, figyelmeztettek, hogy a napokban megkapom a SAS behívót. Ezt nem vártam meg, felkerekedtem s csatlakoz­tam a partizánokhoz, egyébként ez már régi elhatározásom volt, csak az alkalmat vártam, hogy mikor cselekedhetem.- Mikor és hol találkozott Imre bácsi a partizánokkal?- 1944. szeptember 10-én in­dultam él itthonról. Csetnek mel­lett, Rostáson voltak Kozlov parti­zánjai. Itt csatlakoztam hozzájuk, nem kellett sokat magyarázkodni, már régen tudtak rólam. Itt voltam két hétig, majd átvezényeltek Liptó környékére, Jegorov seregébe. Liptovský Hrádok közelében es­tem át a tűzkeresztségen. Óriási harcok folytak itt változó sikerrel. A németek még akkor túlerőben voltak, a mi előnyünk azonban a helyismeret, a meglepetésszerű támadás és a jó tájékozottság volt. Állandó helyváltoztatásokkal, raj­taütésszerű támadásokkal nyug­talanítottuk, ritkítottuk a némete­ket. Egyik nap még a Gyömbéren ropogtak a fegyverek, másnap már Alsósajónál repültek a leve­gőbe a municiós vonatok. Sokszor volt úgy, hogy az egyetlen élelme­zési forrásunkat ezek a felrobban­tott szállítmányok képezték. Brez- nótól Dobsináig, Alsósajótól Liptó- ig mozgott a sereg. Hol itt, hol ott tűntünk fel. Attól függött, hogy mi­lyen értesüléseket kaptunk az összekötőinktől. Egyetlen nap sem telt el harc, fegyverropogás nélkül.- Egyszer Liptó környékén vár­tuk az összekötőket - folytatja Im­re bácsi - amikor kaptuk a hírt, hogy mindkettőt elfogták. Két ta­nár volt itt az összekötőnk, akik sítalppal közlekedtek s tájékoztat­tak minket a németek hadállásá­ról, céljáról. Az egyiknek sikerült valahogy megszökni, a másikat egy kocsi után kötötték, úgy von­szolták végig a szűk völgyön. Mi két oldalról tüzet nyitottunk a né­metekre s egyik bajtársunk a go­lyózáporban oda kúszott, elvágta a kötelet és megmentette a tanárt. Kár, hogy az emberi emlékezet véges, a nevükre nem emlék­szem. De hány névtelen hőse volt ennek a harcnak!- Negyvennégy végén a magyar hadseregnek egy egész századát, kb. 150 embert fogtunk el. Ók kapcsolatot teremtettek velünk, megbeszéltük a részleteket s be­kerítettük őket. Erre úgy került sor, hogy a katonák értelmetlennek lát­ták a további harcot a németek oldalán. A nyilas tisztek ezért óriá­si vérengzést vittek véghez saját katonáik között, Mátélakon és Győri tanyán. Így a többség csatlakozni akart hozzánk. Gyilkos tisztjeiket likvidálták s megadták magukat. Az átálltak tovább harcoltak a mi oldalunkon, egészen addig, míg nem egyesültünk a Szovjet Had­sereggel.- Hogyan került haza Imre bácsi?- A szovjetekkel való egyesülés után Poprádon voltunk átképzé­sen. Itt találkoztam három falum- belivel, akik más egységben har­coltak, ök mondták, hogy a bá­tyám nagy beteg, talán a temeté­sére még elérhetek. A nagy har­coknak vége volt, így nem volt akadálya a hazatérésemnek. Két nyelvű útlevelet, igazolványt kap­tam, kétszáz korona útiköltséget s mint tizedes leszereltem. Ez negyvenöt kora tavaszán történt. A bátyámat mégis sikerült meg­menteni, életben találtam, ma is él.- Hogy alakult az élete a felsza­badulás után?- Hazatérésem után rögtön munkába álltam a régi helyemen. Még zavaros volt a helyzet, ezért közbiztonsági egységet szervez­tek s engem neveztek ki parancs­nokának. Több mint egy évig telje­sítettem itt szolgálatot, majd a hi­vatásos közbiztonsági szervek megalakulása után visszamentem a bányába. Az üzemőrség meg­alakulása után ide helyeztek át s itt szolgáltam több mint öt évig. A hó­ban, fagyban való menetelés, fe­nyők alatt való alvás, megviselte az egészségemet. Szívizom reumám van, gyakran vagyok kórházban, pedig szeretnék még élni, leg­alább addig, míg a kis unokám megnő, hogy emlékezni tudjpn a nagyapára. FECSÓ PÁL Két fiatal párttag A kommunisták politikai érettsé­ge nem állapot, hanem folyamat, amely sohasem ér véget. Néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a kommunistává érés ideje a tagjelöltség. Valójában azonban a párttagság első három-öt éve az, amely dönt a kommunista alapvető jellemvonásáról. Ez az az időszak, amelyben a fiatal párt­tag afféle válaszúthoz érkezik, in­nen az egyik út a passzivitáshoz, az önelégültséghez, a másik út a további személyi fejlődés felé vezet. Helytelen útra tér az, aki a párttagság első évét úgy értel­mezi, mintha már elérte volna a célt és azokat a személyi tulaj­donságokat, amelyeken már nincs mit változtatni. Az alábbiakban be­mutatunk két fiatal kommunistát, akik a második utat, a további fejlődés útját választották. Takács László Léván (Levice) a Helyi Gazdálkodási Vállalatnál a szakmunkástanulók körében dolgozik. Gépipari szakközépisko­lát végzett és a gyakorlati oktatás vezetésére jelölték ki távlatilag. Politikai fejlődését meghatározta az, hogy már a SZISZ-ben megta­nulta, mekkora értéke van a tanu­lásnak. Az esti SZISZ-tanfolyam elvégzése után azok között volt, akiknek javasolták a marxizmus -leninizmus esti egyetemének az elvégzését. Párttevékenysége ke­retében előadói munkát végzett többnyire a fiatalok körében. A leg­időszerűbbnek és a legszüksé­gesebbnek az antikommunista propaganda elleni harcot tartotta. Az előadói munkának megvan az a sajátossága, hogy az azt végző ember nem pihenhet a ba­bérokon. Hallgatói azonnal észre­veszik, ha eltér a tárgytól, vagy ha nem arról beszél, ami a legjobban érdekli az embereket. Ezért a jó előadó - amilyennek Takács elv­társat a járási pártbizottságon tart­ják - gondosan figyelemmel kíséri hallgatóinak nézeteit és azokat a tényezőket, amelyek ezeket a nézeteket formálják, tehát a já­rásnak, a munkahelynek és a vá­rosnak az életét. Takács László kommunista jel­lemvonásának fejlődését nagyban elősegítették a rendszeres elő­adások. Ez a tevékenység szünte­len önművelésre, a valóság meg­ismerésére késztette. Felismerte, hogy csak úgy maradhat a párt hasznos tagja, ha szüntelenül gondoskodik személyi fejlődésé­ről. Ezért nem meglepő, hogy tu­dását rövidesen a nyitrai Tanár­képző Főiskolán fogja gyarapítani. Pavol Dobias hadnagy, a Köz- biztonsági Testület lévai közleke­désrendészeti felügyelőségének fiatal csoportvezetője. Felettesei tapasztalt kommunisták, beosz­tottjai mind fiatalok. Van tehát kitől tanulnia, egyúttal kinek példát mu­tatnia. Parancsnokának Pavol Hirko századosnak és Ján Mich- lonak a pártalapszervezet elnöké­nek véleménye szerint a fiatal hadnagy erős oldala, hogy az el­sajátított ismereteket jól tudja al­kalmazni munkájában és fiatal be­osztottjainak nevelésében. Elvé­gezte a marxizmus-leninizmus esti egyetem első évét, ahol bizo­nyította, hogy pozitívan viszonyul a továbbtanuláshoz. Pavol Dobias nős, boldog apa, és olyan munkát végez, amely gyakran megköveteli szabadidejé­nek feláldozását. Hogy élete még­is harmonikus és kiegyensúlyo­zott, nyilván nagy szerepe van ebben családi környezetének, hozzátartozói megértésének. Az ó példája szemlélteti, mennyire fontos, hogy a párttagság első éveiben az ember összhangba tudja hozni munkahelyi, párt- és családi kötelességeit. Pavol Dobias egyik legfonto­sabb szolgálati kötelessége, hogy segítsen a közlekedési balesetek megelőzésében. Itt a megelőzés nem más, mint foglalkozni az em­berekkel, nemcsak beosztottjaival, hanem elsősorban a „civilekkel“, a fiatalokkal. Korrekt, nyílt és meg­értő magatartás nélkül nehéz ilyen munkát végezni, különösen, ha ar­ról van szó, hogy embereket kell megnyerni. Mindebből azt a tanul­ságot vonhatjuk le, hogy a kom­munista fontos jellemvonása a ta­nulni akarás, sőt amint ezt Dobias példája is mutatja, az, hogy meg­felelőképpen tudja felhasználni a tanultakat munkájában. Á. P. t*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents