Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-15 / 166. szám, csütörtök
Hatékonyabb munkával közös céljaink eléréséért ÚJ SZÚ 5 1982. VII. 15. EREDMÉNYEK Célunk a harmonikus családi élet Sikeresen dolgozó házassági tanácsadó • Segítség a rászorulóknak A CSKP XVI. kongresszusának határozataiból és abból a tényből kiindulva, hogy a család a társadalom alapsejtje, és az ember személyiségének alakulására meghatározó hatása van, a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban a szociális gondoskodás keretében az illetékes szervek nagy figyelmet fordítanak arra, hogy megteremtsék a feltételeket a család stabilitásához, a harmonikus házasélet kialakításához, valamint a gyermekek kedvező családi neveléséhez. Tekintettel a kedvező anyagi helyzetre, előtérbe kerül a családra gyakorolt nevelő hatás, azzal a céllal, hogy korlátozzuk a negatív jelenségek előfordulását. A családról és a gyermekekről való gondoskodásban nagyon jelentős szerepe van a közvetlen szociális tevékenységnek, melyet osztályunk elsődlegesnek tart. Főképp a gyermekek és a fiatalok jogi védelmét, a családi nevelés pótlásának megszervezését, a szociális juttatások megítélése feltételeinek vizsgálatát tartjuk fontosnak. A pártkongresszus határozatai teljesítésének során osztályunk dolgozói megkülönböztetett figyelmet szentelnek munkájuk tökéletesítésének. Nagy súlyt helyeznek az olyan gyermekes családok felkeresésére, melyek nem megfelelő környezetben élnek, vagy szétesőfélben van a család, illetve az alkoholizmus, a bűnözés, vagy egyéb negatív tényező kedvezőtlenül hat a gyermekek harmonikus fejlődésére. Mindent megteszünk az okok és a következmények mielőbbi megszüntetéséért. Dolgozóink meglátogatják azokat a családokat, melyekben nem törődnek megfelelően a gyermekekkel. A látogatások száma évről évre növekszik. 1979-ben 906 látogatást tettek 130 családnál, melyekben összesen 187 gyermek élt. Huszonnyolc olyan családot tartottak nyilván, melyekben ötven gyermek a rossz viszonyok miatt nem részesült kellő nevelésben. 1981 -ben 1155 látogatás alkalmából 162 veszélyeztetett családban jártak. Az ilyen családok időbeni meglátogatása az első lépés ahhoz, hogy osztályunk dolgozói a továbbiakban eredményesen dolgozhassanak. Tanácsadó szolgálatunk útmutatást ad a szülőknek a gyermekek nevelését és ellátását illetően és ezzel összefüggésben a szülők és a gyermekek közti viszony rendezésére. A tartásdíj rendszeres fizetését, illetve annak behajtását és az egyéb család- és munkajogi kérdések megoldását is rendkívül fontosnak tartjuk. Míg 1980-ban osztályunk a bírósági eljárások során és a közjegyzőségen 477 kiskorú jogait és jogos érdekeit védte, 1981 - ben már 568 esetben. Tanácsadó szolgáltatásunk bővítésében nagy szerepe van az 1980-ban létesített házassági tanácsadónak, mely a járási székhelyen működik. Nagy részt vállal a fiatalok házasságra, családi életre és a felelősségteljes gyermekvállalásra való felkészítésében. Ezenkívül szaktanácsot adnak a házasságban és a családi életben felmerülő problémák megoldásához, s így hgzzájárulnak a házasságok megszilárdításához. Az elmúlt évben a járási székhelyen havonta szerveztek beszélgetést a jegyesekkel, melyeken 31 szakelőadást hallgatott meg 226 jegyespár. Ezeken a beszélgetéseken pszichológus, jogász és nőgyógyász is részt vett. A csoportos tanácsadásokon kívül 11 esetben egyénileg beszélgettek az olyan jegyesekkel, akik közül az egyik még nem volt nagykorú. A házassági tanácsadáson belül 109 esettel foglalkoztak, a hozzájuk forduló 166 házastárs 371 megbeszélésen vett részt, ötvenöt esetben a tanácsadó segített a házastársi együttélés felújításában. A fiatalok házasságra és a szülői felelősségre való nevelését előadások, beszélgetések formájában is végzik az alapiskola nyolcadik és kilencedik évfolyamaiban, valamint a szakközépiskolák tanulóinak körében. 1981- ben tíz előadást tartottak a tanácsadó dolgozói a járás iskoláiban. Járásunkban az utóbbi években emelkedett a gyermekekről és a fiatalokról való gondoskodás színvonala. Állandóan mélyül együttműködésünk a családvédelmi bizottsággal. Osztályunk dolgozói továbbra is következetesen fogják teljesíteni feladataikat, hogy hozzájáruljanak a családoknak és a gyermekeknek nyújtott segítséghez, a XVI. pártkongresszus határozatainak valóra váltása érdekében. ONDREJ BERGER, a Nagykürtösi Jnb családjogi osztályának vezetője Szeretik városukat A szocialista munkaverseny hozzájárulása a városfejlesztéshez A szocialista munkaverseny a dolgozók kezdeményezésének egyik legelterjedtebb formája. Komáromban (Komárno) is egyre jobb eredmények születnek a verseny keretében. A városi nemzeti bizottság tanácsa.a Nemzeti Front tömegszervezeteivel, a polgári bizottságokkal, valamint a vnb dolgozóival együtt nagy tömegeket mozgósít a város szépítésével és fejlesztésével kapcsolatos feladatok sikeres megvalósítására a Szebb Komáromért jelszó jegyében. Arról, hogy tömegpolitikai munkánk, az üzemekkel és a polgárokkal való személyes kapcsolatunk jó, eredményeink tanúskodnak a legkézzelfoghatóbban. A tavaly teljesített kötelezettségvállalások értéke 32 426 000 korona. A város szépítésén kívül számos önsegélyes építkezést is befejeztünk, ezek közül megemlíteném az őrsújfalusi városrészben átadott óvodát, a műjégpályát, az új élelmiszerüzletet, valamint a fedett uszoda kútját. Az elmúlt időszak jó tapasztalataiból kiindulva a vnb funkcionáriusai és dolgozói az idén is meglátogatják az egyes üzemek, szervezetek, iskolák kulturális és egyéb intézmények vezetőit, megismertetik őket a választási program ez idei fő feladataival. örömmel kell nyugtáznunk, hogy az egyes vállalatok és intézmények kezdeményezőek, segítik a vnb-t abban, hogy elképzeléseink mihamarabb valósággá váljanak. Ebben az évben is szép feladatokat tűztünk magunk elé: önseTeljesítjük a tervet Üzemünk az első négy hónapban eredményesen teljesítette tervét. Az összes fontos mutatót teljesítettük, a rentabilitást 110,6 százalékra, a munkatermelékenységet 106,9 százalékra s a teljesítmények tervét 106,3 százalékra. Csaknem 10 ezer tonna malátát szállítottunk a Szovjetunióba, Laoszba, Kubába, Vietnamba, az NSZK-ba, Zambiába, Irakba, Venezuelába, Brazíliába, Thaiföldre, Angolába és Algériába. Eredményesen teljesítjük feladatainkat a sör gyártásában is. Az említett időszakban 188,016 hektolitert készítettünk, ami több mint 15 000 hektoliterrel több, mint tavaly. Sört a Szovjetunióba, Magyarországba és Olaszországba is szállítottunk Tudjuk, hogy a nyár folyamán nagyobb lesz a kereslet az alkoholmentes sör, a Pito iránt, amelyet az aratásban részt vevő traktorosok és kombájnisták is fogyaszthatnak. Üzemünk erre az időszakra 1600 hektoliter ilyen sört készített. Piacra szállítunk ebben az időszakban 3500 hektoliter 8 százalékos, 103 600 hektoliter 10 százalékos és 80 ezer hektoliter 12 százalékos sört. A 12 százalékos Aranyfácánból a termelés egy részét külföldre, 6600 hektolitert a szocialista országokba, 2000 hektolitert pedig a többi országokba szállítunk. Üzemünk gondosan előkészítette a munka megszervezését a nyári hónapokban. Három műszakot vezettünk be. Sajnos, nődolgozóinknak az idén is dolgozniuk kell éjjelente, sőt még vasárnap éjjel is, hogy hétfőn útnak indíthassuk a szállítmányokat. Reméljük, hogy intézkedéseink eredményeként rendszeres lesz a szállítás. Kihasználjuk a diákok segítségét is. Növeljük a nálunk gyártott sör mennyiségét, de úgy, hogy ez ne menjen a minőség rovására. Befejezésül meg kell azonban mondanom, hogy bár a piacra leszállítjuk a szerződésileg lekötött mennyiséget, a keresletet nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni. HENRICH PIETA, az Ógyallai (Hurbanovo) Sörgyár termelési igazgatóhelyettese gélyes módon szeretnénk felépíteni a Csehszlovák Gépkocsifuvarozási Vállalat és a Bőrdíszmű Ipari Szövetkezet közös óvodáját, továbbá egy bölcsődét és folytatni szeretnénk a gépipari szakközép- iskola épületének építését. A továbbiakban is szükségünk van minden segítő kézre az új kulturális központ építésénél. Szüntelenül nagy figyelmet szentelünk a hulladékanyagok gyűjtésének, valamint a mezőgazdaságnak nyújtott segítségnek. Tömegpolitikai munkánk az idén sem eredménytelen, ez már most is megmutatkozik, hiszen a város dolgozói értékes kötelezettségvállalást tettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulója és a X. szakszervezeti kongresszus tiszteletére. A vállalások értéke több mint 28 millió korona, ebből eddig már csaknem 15 milliót teljesítettek. A példamutató üzemek közül megemlíceném a Hydrostavot, a Járási Építőipari Vállalatot, a Városi Építőipari Vállalatot, a műszaki szolgáltatóüzemet, a Magasépítő Vállalatot, a Gázgyárat, a vízműveket, a Bőrdíszmű Szövetkezetet és a Gépkocsifuvarozási Vállalatot. A tömegszervezetek közül az ifjúság és a nők mellett szorgalmas munkát végeztek a halászok és a pos- tagaiambtenyésztők is. A 19 polgári bizottság mind jól dolgozik, de mégis meg kell említenünk a Baross János, Szépe Sándor, Be- decs Júlia és Bratko Mihály vezette bizottságokat. A szocialista kötelezettségvállalások, valamint a választási program teljesítését rendszeresen népszerűsítjük. Az üzemeket, intézményeket és az egész lakosságot tájékoztatjuk az eredményekről, és egyúttal a tennivalókról is. Úgy gondolom, bátran elmondhatjuk, hogy lakosságunk szereti a várost, kész dolgozni érte, hiszen mindnyájan tudatosítjuk, hogy Komárom nemcsak a mintegy 34 000 lakosának otthona, hanem egyben hazánk kapuja is. BENDE ISTVÁN, a Komáromi Vnb alelnöke A vér pótolhatatlan A véradás 95 százaléka térítésmentes • Szervezetten, tervszerűen • Társadalmi megbecsülés A Vöröskeresztnek Szlovákiában félmillió tagja van. A szervezet, mint a Nemzeti Front tagja fontos társadalmi feladatokat teljesít. így többek között szervezi a véradást. Korszerű orvostudományunk ma még számos esetben nem tudja semmivel pótolni a vért. A szocialista alkotmány értelmében a lakosságnak joga van az egészségügyi ellátásra, így közös kötelességünk mindent megtenni azért, hogy a betegek megkapják a szükséges orvosságokat, illetve egészségügyünk megfelelő meny- nyiségű vérrel rendelkezzen. A véradás felettébb humánus cselekedet, ezért a Vöröskereszt bekapcsolódik az országos transzfúziós program teljesítésébe. A lakosságot felvilágosítja a véradás fontosságáról, véradókat toboroz és erkölcsi elismerésben részesíti azokat, akik e nemes cselekedetre vállalkoznak. Népünk politikai, szociális és társadalmi öntudatának elmélyülésével összhangban a Vöröskereszt elsősorban az ingyenes véradást propagálja. Míg 1961-ben Szlovákiában 707-en adtak ingyen vért, 1975-ben már 84 198- an. Ma pedig az egészségügy növekvő szükségletei ellenére a véradók 95 százaléka nem igényli a pénzt. Arra törekszünk, hogy a jövőben az összes véradás térítésmentes legyen. Csak akkor van erkölcsi jogunk vért elfogadni, ha ingyen adjuk az egészségügynek ezt a ma még semmivel sem pótolható, fontos gyógyászati alapanyagot. Megállapíthatjuk, hogy a Vörös- kereszt nevelő munkája eredményes. Ezt tanúsítja a nyilvántartott véradók száma. Több járásban ünnepi eseménynek számít a tömeges véradás, sok üzem ünnepi rendezvényen köszöni meg dolgozóinak a humánus cselekedetüket. A szocialista kötelezettségvállalási mozgalomnak is fontos részét képezi a véradás. A Vöröskereszt új módszereket érvényesít a véradás szervezésében. A járások többségében az egyes vércsoportok szerint, illetve az igényeknek megfelelően hívják a vértranzfúziós állomásokra a véradókat. Az állomás előre bejelenti milyen és mennyi vérre van szüksége, így az egyes napokon csakis a készletek feltöltéséhez szükséges vért gyűjtik össze. Vagyis ma már nem a véradások száma a legfontosabb, elsősorban a vércsoportok szerinti összetételt tartják szem előtt. Természetesen ezen a téren is van még javítani való munkánkban, elsősorban a nevelő tevékenységünkben. Fontos, hogy a véradók megértsék, a vér nem tárolható korlátlan ideig és így pazarlást jelentene, ha olyan vért vennénk át, amelyből elegendő van a raktáron. A véradást pontos program szerint tervezik a vértranszfúziós állomás kapacitásának és az egészségügy szükségleteinek megfelelően. Ezért lehetetlen, hogy a terven felül is vért vegyünk. így aztán meg kell érteniük, ha a tervezett 40 helyett 80-an érkeznek, nem tudunk mindenkitől vért venni. Akkor sem tehetünk eleget a kérésnek, ha valaki bejelentetlenül jelentkezik azzal, hogy teljesíteni akarja kötelezettségvállalását. Ilyenkor fölösleges nézeteltérések keletkeznek az egészségügyi dolgozók és az állampolgárok között. Egyes járásokban a szükségesnél több a véradó, míg más járásokban, ahol több szakintézmény működik, nagyobb mennyiségű vér kell, mint amennyit saját véradóiktól kaphatnak. Ezt a problémát úgy oldjuk meg, hogy a jelentkezőket átirányítjuk a szomszédos járásokba, például Bratislavába csupán 1980-ban csaknem 15 000 véradó érkezett a szomszédos járásokból. Társadalmunk megbecsüli a véradókat. A Csehszlovák Vöröskereszt eddig Szlovákiában 14 000 bronz, 14 000 ezüst és 57 arany Jánský-emlékérmet adott át a tízszeres, hússzoros, illetve negyvenszeres véradóknak. Minden véradó frissítőt és a véradás napjára szabadságot kap. Egész tömegpolitikai munkánknak oda kell hatnia, hogy minden munkahelyen megfelelő légkör alakuljon ki a véradás támogatására. A Csehszlovák Vöröskereszt tudatosítva e humánus cselekedet nagy jelentőségét, mindent megtesz a lakossággal és a többi illetékessel szorosan együttműködve további fejlesztéséért. Dr. JÁN KOLLÁRIK, a Csehszlovák Vöröskereszt SZKB munkatársa Új fajta kenyér a piacon Jelenleg 600-800 kilogrammot sütünk naponta. Ha az érdeklődés megnövekszik, jóval többet is szállíthatunk. A kutatóintézet dolgozói vállalták, hogy amennyiben a kereslet megnövekedne, az ország bármelyik pékségében segítenek az új búzadara-kenyér nagyüzemi gyártásának bevezetésében. SLADOVNI K JÓZSEF, a Malom- és Sütőipari Vállalat kutatóintézetének munkatársa A kynžvarti fürdőben már több mint harminc éve gyógyítanak olyan két- tizenkét éves gyermekeket, akik légzőszervi megbetegedésben szenvednek. (Jirí Vlach felvétele - ČTK) PROBLÉMÁK TAPASZTALATOK JAVASLATOK EREDMÉNYEK A fogyasztók már régebben igényelték a hosszabb ideig tárolható kenyeret. Ez érthető is, hiszen a legtöbb kenyér azért kerül a kukába, mert gyorsan szárad és megpenészedik. A Malom- és Sütőipari Vállalat kísérleti és kutató- intézete ennek az igénynek tett eleget, amikor hosszas kísérletezés után megkezdte Piešťanyban a teljes kiőrlésű búzadarából készült kenyér sütését. Az új kenyérnek sok előnye van. Több ásványi anyagot tartalmaz éé sok rostanyagot, így a gyomornedv szekréciós hatása és a telítettség érzése tovább tart. Ezek az, anyagok izgatják a bélfalakat és így aktivizálják a bél funkcióit. A vastagbélben nagy felszívóképességük révén a szabad epesavat is lekötik. Hosszan sorolhatnánk még az új kenyér egészségügyi előnyeit. Az új kenyérnek másik előnye, hogy tovább tárolható. Az előállító 10 napos jótállást vállal a csomagolt kenyérért és a felbontás után további három napot. Csomagolva kerül forgalomba, egy 800 grammos kenyér ára 6,40 korona. A búzadara-kenyér még új termék, a szabvány garantálja a kiváló minőséget. Egyelőre csak korlátozott mennyiségben Piešťanyban és Bratislavában, a Duna utcai nagy élelmiszerüzletben kapható.