Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-14 / 165. szám, szerda
A béke az egész emberiség kincse Dmitrij Usztyinov marsallnak, a Szovjetunió nemzetvédelmi miniszterének írása A moszkvai Pravda hétfői számában közölte Dmitrij Usztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió nemzetvédelmi miniszterének a leszerelés problémáit elemző cikkét. A szerző megállapítja, hogy az ENSZ-közgyülés második rendkívüli leszerelési ülésszaka, mely a közelmúltban ért véget, olyan időszakban zajlott, amikor a nemzetközi helyzet jelentős mértékben kiéleződött. Az agresszív imperialista körök az USA-val az élen fokozzák a lázas fegyverkezést, válsághelyzeteket teremtenek, fegyveres konfliktusokat szítanak a világ különböző térségeiben. Leonyid Brezsnyev üzenetét a leszerelési ülésszakhoz, amelyben többek között a Szovjetunió egyoldalú kötelezettséget vállalt: nem veti be elsőként az atomfegyvert, történelmi mérföldkőnek nevezi az atomháború veszélyének elhárításáért, a leszerelésért folytatott harcban. Az USA mellőzi a népek érdekeit Mit jelent katonai szempontból a Szovjetunió kötelezettségvállalása, hogy nem alkalmazza elsőként az atomfegyvert? A szovjet vezetés már számtalanszor hangsúlyozta, hogy a mi katonai doktrínánk tisztán védelmi jellegű - írja. A szovjet fegyveres erők jellege, felépítése, stratégiája és taktikája azt a célt követi, hogy képesek legyenek egy agresszió visszaverésére, a bennünket és barátainkat fenyegető imperialista veszély elhárítására. A szovjet doktrína védelmi jellege államunk katonai-mü- szaki politikájában is megnyilvánult és megnyilvánul ma is. A Szovjetunió sohasem kezdeményezte a legpusztítóbb hadászati fegyverek gyártását. így volt ez nukleáris, de egyéb tömegpusztító fegyverek terén is. Mielőtt a Szovjetunió megkezdte volna fejlesztésüket, előbb olyan megállapodás elérésére törekedett, amely megtiltotta volna az atomenergia katonai célokra való felhasználását. Nem született konstruktív megoldás, az USA az ENSZ-ben megakadályozta ennek elfogadását. Az Egyesült Államok kezdte meg az atomtengeralattjárók, a hadászati bombázók, az atomfegyverrel ellátott repülőgép-anyahajók, a több robbanófejjel ellátott rakéták gyártását. A Szovjetunió mindent megtesz a nukleáris veszély csökkentése érdekében. E szándéktól vezérelve tett az évek folyamán számtalan javaslatot, melyek a nemzetközi biztonság széles skáláját felölelik. Az államok, nagy részének békevágya miért nem öltött akkor testet konkrét megállapodások formájában? A végső ok az Egyesült Államok és szövetségeseinek magatartása, hogy nem hajlandók politikájuk céljait és módjait egyeztetni a népek érdekeivel. Ez ad magyarázatot arra, hogy Washington miért utasította el a SALT 2. ratifikálását, hogy miért nem érvényesíti a gyakorlatban a föld alatti atomfegyver-robbantások korlátozásáról egyébként még 1974-ben aláírt szerződést és így tovább. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején nem születtek reális eredmények a lázas fegyverkezés csökkentése terén. Ennek oka az, hogy az USA katonapolitikájában mindinkább az erő alkalmazására törekszik. Lehetségesnek tartja az atomháborút, s az erre való gyakorlati felkészülés egy célt szolgál: minden áron győzni szeretnének. Ezért nagy súlyt helyez az USA az elsőcsapás-mérő potenciál létrehozására a nukleáris veszélyt pedig saját területétől a lehető legtávolabbra akarja kitolni. Tehát a saját biztonságát a mások biztonságának rovására kívánja megvalósítani. Dmitrij Usztyinov a továbbiakban hangsúlyozza, hogy minden békeszerető állam kötelessége a feszültség enyhítése és a fegyverkezés megállítása, bármilyen akadályokat is állítnak az imperialista erők. Univerzális vállalás Nem ringatjuk magunkat abban az illúzióban - folytatja hogy a mi kötelezettségvállalásunkat a többi atomhatalom már holnap követi. De előbb-utóbb ez is bekövetkezik, hiszen katonai fölényre törekedni teljesen értelmetlen dolog, már az eddig felhalmozott fegyverekkel is meg lehet semmisíteni az életet a Földön. Vállalásunknak - hogy nem vetjük be elsőként az atomfegy- '/vert ha a szovjet fegyveres erők stratégiája és taktikája szempontjából vizsgáljuk, univerzális jellege van. Mint ismeretes, a Szovjetunió már korábban kinyilvánította: nem alkalmaz atomfegyvert azon államok ellen, amelyek elutasítják a nukleáris fegyverek gyártását, alkalmazását és nem tárolnak a területükön ilyen fegyvereket. Mostani kötelezettségvállalásunk pedig kivétel nélkül a világ valamennyi országára nézve érvényes. Ez azt jelenti, hogy fegyveres erőink felkészítésekor még inkább előtérbe kerül a feladat: megakadályozni, hogy egy katonai konfliktus nukleáris konfliktusba csapjon át. Ez rendkívül sokrétű feladat, amely katonai tevékenységünk elválaszthatatlan részét képezi. Mindenki, aki csak egy kicsit is ért a katonai problémákhoz, tudja, hogy ezzel a katonai és törzskari gyakorlatokkal szemben szigorúbb követelményeket támasztunk, szigorúbb keretet szabunk, s ugyanez vonatkozik a fegyverzet összetételére is. Szigorúbb ellenőrzést kell bevezetnünk, amely kizárja az atomfegyver nem engedélyezett (véletlen) kilövésének lehetőségét stb. A felsoroltak, melyek távolról sem merítik ki ezt a kérdést, érzékeltetik, hogy kötelezettségvállalásunk nem valami formális biztosítéknyújtás, hanem olyan konkrét akció, amely hozzájárul a nemzetközi biztonság materiális alapjainak megszilárdításához. Ezért is jelentene nagy előrelépést, ha más nukleáris hatalmak is vállalnának a miénkhez hasonló kötelezettséget. Ha azoknak az imperialista politikusoknak, akik csökkenteni akarják a szovjet lépés jelentőségét, feltennénk a kérdést, mit szólnának ahhoz, ha a Szovjetunió az USA példájára kijelentené, hogy akkor és ott veti be az atomfegyvert, amikor és ahol érdekei megkívánják, bizonyára erősen tiltakoznának. Az USA és a NATO igazolást keres a „félelem egyensúlyáról“ szóló elméletre, szerintük egyedül ez képes biztosítani a békét. Reagan elnök kijelentette: „célunk az, hogy bármilyen háborús veszélyt megfélemlítéssel hárítsunk el“. Washington „érvei“ szerint azért nem vállalják az atomfegyver el- sőkénti alkalmazásáról való lemondást, mert a Szovjetunió állítólag a hagyományos fegyvernemek terén fölényben van. De ezt az objektív adatok megcáfolják. Az igazság az, hogy mind az atomfegyverek, mind a konvencionális fegyvernemek vonatkozásában hozzávetőleges egyensúlyhelyzet áll fenn. A Szovjetunió szerint nem a „félelem egyensúlyára“ van szükség, hanem a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködésére, békés egymás mellett élésére. Az amerikai doktrína A jelenlegi amerikai kormány katonai doktrínájának és a Pentagon „Rendelet az USA fegyveres erőinek kiépítéséről“ című titkos dokumentumának lényege a következő: Először: Katonai szempontból az USA legyen a világ első számú nagyhatalma. A katonai fölény megszerzését szolgálja az amerikai kormány minden akciója, s szintúgy a szövetségeseivel szeml an támasztott követelményei i.. A fölény náluk a Szovjetunió elleni csapásmérő képességet jelenti, akkor és ott, ahol azt Washington jónak látja. Másodszor: A fölény megszerzése érdekében dolgozták ki a stratégiai támadóerő, az atomfegyverek, a hagyományos fegyverek, valamint az USA és a NATO általános katonai ereje növelésének programjait. A fö figyelmet a stratégiai támadóerők fejlesztésére fordítják. 1983-ban ezekre 40 százalékkal többet költenek. A NATO európai tagállamai is gyors ütemben fejlesztik fegyveres erőiket. Az USA azt követeli szövetségeseitől, hogy ne három, hanem már 4,5 százalékkal növeljék évi katonai költségvetésüket. Harmadszor: Az USA más országokat is igyekszik bevonni hadi előkészületeibe, s új katonai tömbök létrehozását szorgalmazza. A Szovjetunió és a többi szocialista ország körüli katonai támaszpontjait bővíti és újakat is épít. Az utóbbi időben a világűr militarizá- lására is széles körű programot dolgozott ki az amerikai vezetés, szeptembertől megkezdi tevékenységét az úgynevezett katonai űrparancsnokság, s rakéta- és lézerfegyvereket szándékozik a világűrben elhelyezni. Negyedszer: Az USA katonai intézkedéseivel összhangban állnak politikai és gazdasági akciói, új doktrínája felöleli a szocialista országok elleni különleges intézkedéseket és propagandát is. A szövetségesei és saját kárát is okozza azzal, hogy kereskedelmi, hitel és tudományos-műszaki háborút folytat a szocialista «közösség ellen. A szovjetellenes propaganda alaptétele a „szovjetkato- nai veszély“ hangoztatása. Az USA tevékenységének fő célja, amint az említett Pentagon-doku- mentumban is áll: „a szocializmusnak, mint társadalompolitikai rendszernek a megsemmisítése“. Usztyinov marsall a cikkben rámutat: az Egyesült Államok készen áll arra, hogy növelje stratégiai támadási lehetőségeit új amerikai rakéták Nyugat-Európában és egyéb, a Szovjetunióhoz közel fekvő területeken való elhelyezésével. A Pentagon katonai szakértőinek számítása szerint ez egy konfliktus esetén növeli az USA esélyeit arra, hogy túlélje azt. Ez viszont azt jelenti, hogy Washington NATO-szövetségesei ki vannak szolgáltatva az amerikai „első csapásról“ szóló elmélet „könyo- rületének“. Ugyanis őket fenyegetné az első válaszcsapás, ami legtöbbjük számára egyúttal az utolsó csapás is lenne. Az USA tehát szövetségeseivel szemben is megsérti az egyenlőség és egyenlő biztonság elvét. Nagyhatalmi törekvései reális veszélyt jelentenek minden államra, főleg azokra a fejlődő országokra, amelyek gazdag nyersanyagtartalékokkal rendelkeznek, vagy stratégiailag fontos területen fekszenek. Biztonságunk védelmében Az Egyesült Államok és a NATO agresszív politikai irányvonalának erősödése miatt a Szovjetunió számára nem volt könnyű egyoldalúan vállalni, hogy nem alkalmazza elsőként az atomfegyvert. Természetes, hogy a szovjet emberek, barátaink, valamint minden haladó gondolkodású ember feltette a kérdést, a helyes pillanatban került-e sor erre a szovjet lépésre, nem jelent-e nagy veszélyeket népünk számára, a szocializmus és a társadalmi haladásra nézve ez a kötelezettségvállalás. Hiszen a szomorú történelmi tapasztalatok is igazolják, hogy az agresszor sohasem volt tekintettel semmire. Figyelmen kívül hagyható-e mindez? Napjainkban tényleg az amerikai doktrína fő pontjai nevezhetők a feszültség forrásainak. Mi józanul mérlegeljük nemcsak a Pentagon kalandorpolitikáját, hanem az Egyesült Államok stratégiai erőinek harci készültségét és lehetőségeit is. Ha az agresz- szor elsőként bevetné az atomfegyvert, a mi népeinknek mérhetetlen károkat okozna. De viszont az agresszornak is tudnia kell, hogy az első csapásból eredő előny még nem jelent győzelmet. Az emberiség ellen elkövetett ilyen bűntett nem juttatná őt jelentős kedvezményekhez. A Szovjetunió atomeszközeinek és ellenőrző rendszereinek ismeretében kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államoknak nem sikerülne megsemmisítő csapást mérni a szocialista országokra. Az agresszor nem kerülné el a pusztító válaszcsapást. Helyénvaló lesz felidézni Leonyid Brezsnyev szavait arról, hogy öngyilkosságot követne el az, aki egy lehetséges győzelem reményében indítana atomháborút. Bármilyen erőkkel is rendelkezzen a támadó, s bármilyen módszerekkel indítsa is az atomtámadást, célját nem érheti el, a válaszadás szükségszerűen bekövetkezne. A Szovjetunió valódi békesze- retetről tesz bizonyságot, az észszerűségből ad példát. Felelősségteljes lépést tett a nukleáris veszély elhárítására. Államunk továbbra is attól függően alakítja politikáját és erősíti védelmi képességét, hogy miként viselkedik az USA, tudatosítja-e a józan ész, a népek többségének követelményét, vagy pedig továbbra is a feszültség fokozására, a lázas atomfegyverkezésre törekszik. Mivel a Szovjetunió ismeri az agresszív erők jellegét és szokásait, továbbra is éberen fog őrködni és a konkrét helyzetnek megfelelően tartja állandó harci készültségben fegyveres erőit. A védelemre összpontosító katonai doktrínánk, melynek feladata a külső veszélyelhárítása, nem lesz passzív jellegű. Mindig is szem előtt fogja tartani Lenin tanítását a szocialista haza védelméről. Az ilyen egyoldalú kötelezettségvállalásból objektívan adódik az is, hogy szigorú követelményeket támasszunk hadseregeink harci készültségével szemben, tekintettel azok műszaki felszerelésére, az irányítás tökéletesítésére és a katonák erkölcsi-politikai szemléletének szilárdítására. A világpolitika két irányvonala A nemzetek meggyőződhettek arról, hogy a világpolitikában két irányvonal érvényesül, a szovjet és az amerikai. A szocializmus külpolitikai stratégiája azt a célt követi, hogy megőrizze a békét és elhárítsa a háború veszélyét. Az imperializmus, s főleg az Egyesült Államok külpolitikai stratégiájának alapját a hegemonista tervek képezik. A washingtoni vezetők a jelenlegi helyzet destabili- zálására törekszenek, s a feszültség fokozódásáért a Szovjetunióra és a többi szocialista országra szeretné hárítani a felelősséget. Az a kijelentésük, hogy állítólag az USA kezdeményezte a leszerelési folyamatot, s „az oroszok minden javaslatot elutasítottak“, csupán az emberek félrevezetésére szolgál. Hiszen megdönthetetlen történelmi tények igazolják, hogy a leszerelésről, az enyhülésről eddig minden tárgyalást a Szovjetunió javasolt. Az Egyesült Államok mindig is hozzájárulhatott volna a kölcsönösség és az egyenlő biztonság alapján a leszerelési problémák megoldásához. Washingtonban azonban rendszerint a konjunkturális érdekek kerekednek felül. A többi NATO-országgal egyetemben már eddig is számtalan szovjet kezdeményezést utasított el. A stratégiai fegyverzet korlátozásáról és csökkentéséről jelenleg folyó tárgyalásokat az ameriakai kormány csak másfél évvel hivatalba lépése után volt hajlandó megkezdeni. Mindenekelőtt az USA tevékenységének tudható be, hogy a leszerelés terén még nem értük el a kívánt előrehaladást. A stratégiai fegyverzet terén a Szovjetunió mindig a jelentős arányú korlátozást és csökkentést szorgalmazta. Ezt a célt követi a jelenleg tárgyaló szovjet küldöttség is. A megállapodáshoz azonban az szükséges, hogy mindkét fél vegye figyelembe a másik jogos érdekeit, az egyenlőség és egyenlő biztonság elveit; hogy megőrizzünk minden pozitívumot amit eddig a SALT-tárgya- lások során elértünk; hogy a tárgyalások célja valóban a csökkentés és korlátozás legyen, s ne csak a fegyverkezés további fokozásának szolgáljanak spanyolfalként. A Komszomol XIX. kongresszusán Leonyid Brezsnyev rendkívül fontos javaslatot tett: a felek a tárgyalások megkezdésekor fagyasszák be a stratégiai fegyverzetállományt, s hogy a leg- messzebbmenöen korlátozzák a további fejlesztést. Ugyancsak javasoltuk azt is, hogy a tárgyalások során a felek tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely a stratégiai helyzet stabilizálását veszélyeztetheti. Az ilyen befagyasztás önmagában is nagy jelentőségű lenne, hiszen alapvetően megkönnyítené az előrehaladást, s hozzájárulna a stratégiai fegyverzet radikális korlátozásához és csökkentéséhez. Európa békéjéért Országunk mindent megtett annak érdekében, hogy a közepes hatótávolságú atomfegyverek terén előrehaladás szülessen. Javasoltuk az európai objektumokra irányuló közepes hatátávolságú rakéták megsemmisítését. Ugyancsak ajánlottuk, hogy a Szovjetunió és a NATO is néhány száz darabbal csökkentse ezen eszközök számát. Az előrelépés érdekében a Szovjetunió egyoldalúan leállította a közepes hatósugarú rakéták elhelyezését országának európai részében. S most Nyugaton felelőtlen emberek azt állítják, hogy a Szovjetunió megszegi a bejelentett moratóriumot. Őszintén ki kell jelentenünk, hogy ez céltudatos és rosszindulatú vádaskodás. Mi betartjuk szavunkat. Nemcsak hogy nem folytatjuk az ilyen rakéták telepítését, hanem csökkentjük is azok számát. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama bármikor kész Bécsben aláírni a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről szóló megállapodást. Ezzel szemben a nyugati országok kiagyalt „létszámvitákkal“ igyekeznek zsákutcába terelni a tárgyalásokat. A továbbiakban ez a helyzet már nem nevezhető normálisnak, hiszen milliós hadseregek állnak fegyverben. Felszólítjuk a Nyugatot, hogy kapcsolódjanak be már végre a mindkét fél számára elfogadható megállapodás kidolgozásába. A Szovjetunió a lázas fegyverkezés megállításának minden kulcsfontosságú kérdéséről hajlandó tárgyalni az USA-val. Leszerelési programunkat az ENSZ- közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszaka elé terjesztettük. Ezek tartalmazzák országunk legfontosabb konkrét javaslatait, tekintetbe veszik más országok érdekeit is. A szocialista országok azt várják, hogy a NATO- tagállamok szintén konstruktív választ adnak. Cikkének befejező részében Usztyinov marsall leszögezi: a Szovjetunió és szövetségesei mindent megtesznek az atomháború veszélyének elhárításáért, a lázas fegyverkezés megállításáért. Ezt a célt szolgálja a 80-as évekre szóló szovjet békeprogram, pártunk központi bizottságának és személyesen Leonyid Brezsnyevnek a tevékenysége is. Az aktív békepolitikát folytató szovjet állam sosem feledkezik meg a háború reális veszélyéről, és megfelelő lépéseket tesz a saját és a szövetségesei biztonságának szavatolására. Leonyid Brezsnyev azt mondotta, hogy megjelenhet az USA-ban bármilyen fegyver, bármilyen mennyiségben, a szovjet fegyveres erők mindig rendelkezni fognak a megfelelő ellenszerrel. (Alcímek: Uj Szó) ÚJ SZÚ 4 1982. VII. 14.
