Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-08 / 160. szám, csütörtök

„Megy a tojás vándorútra“ Kiállítás a Včielka és a Kis Építő illusztrációiból Az év egyik legszebb ünnepe a nemzetközi gyermeknap. Óvodák, iskolák, különböző kulturális intézmények dolgozói keresik a mód­ját annak, hogyan tegyék minél emlékezetesebbé ezt a napot a gyermekek számára. Az óvodában tanító pedagógusok komáromi (Komárno) járási szervének képzőművészeti tanácsadó testülete a legkisebbek, az óvodások és az alapiskolák alsó tagozatosai számára a Včielka és a Kis Építő illusztrációiból rendezett kiállrtást Komáromban, a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házában. A nyán szünidőben újságíró nemigen szokott iskolát föl­keresni, de ha mégis elmegy, ak­kor a látgatásáról szóló beszámo­lóját általában olyan fordulatokkal kezdi, mint csendesek a tanter­mek, kihaltak a folyosók, nincs gyermekzsivaj; ami igaz is, csak nem biztos, hogy valamennyi esetben így igaz egészen. Mert­hogy - az iskola szerves része­ként - létezik a világon olyasmi is, hogy napközi, melyben az élet nem mindenütt szűnik meg a tan­év végével. Erről, egyáltalán: a napköziről, rendre elfeledke­zünk, és érdekes módon, nem­csak nyáron, és nemcsak, illetve nem elsősorban az újságírók. Az igazgatók, oktatási dolgozók se nagyon dicsekednek vele. Ügy tűnik föl, hogy a napközi­ben folyó oktató-nevelő munkának nem tulajdonítunk olyan jelentősé­get, mint a „hivatalos“ tanítási óráknak. Mintha az ottani óráknak másodrendű szerepük lenne eze­kéhez képest. Mintha nem szeret­nénk a napköziről beszélni. Követ­kezésképpen a nagy nyilvánosság is kevesebbet tud arról, hogy mit csinálnak, mivel töltik idejüket a gyerekek attól a pillanattól kezd­ve, hogy az iskolában befejeződött az utolsó óra, addig a pillanatig, címig a kisebbekért délután négy­öt körűi megérkeznek a szülők, a nagyobbak pedig egyedül indul­hatnak haza. Kevesebb ismere­tünk van arról is, hogy milyenek a szubjektív és objektív feltételek, milyen állapotok uralkodnak a napköziben. Mielőtt ezekről szólnék, tapasztalataim alapján, szükségesnek tartom, hogy leje­gyezzek néhány mondatot a nap­közi funkciójáról, a vonatkozó mi­nisztériumi előírások idézésével is. (Nem szólok külön az iskolai klubokról, melyek az alapiskolák felsőbb tagozatosai, az ötödike- sek nyolcadikosok számára tölte­nek be a napközihez hasonló sze­repet.) A napközit nálunk is, akárcsak világszerte a fejlett társadalmak­ban, elsősorban azok a körülmé­nyek hívták életre szükségszerű­en, (a bölcsődékkel és óvódákkal együtt), melyek a társadalom sejt­jében, a családban alakultak ki, miután a nők mind szélesebb kör­ben kapcsolódtak be a termelésbe és a társadalmi tevékenységbe. A szülők - akiknek nem volt lehe­tőségük, hogy nagymamára, ro­konra, nagyobb testvérre esetleg más személyre bízzák hat-tíz éves gyermeküket - kezdettől fog­va éltek is a napközi által kínált lehetőségekkel, de talán ponto­sabb. ha azt mondjuk: kénytele­nek voltak élni, tetszett vagy nem tetszett. Mindenesetre, a napközi népszerű intézmény lett, a szülő biztos helyen tudhatta gyermekét, olyan helyen, ahol a gyermek, a „hivatalos“ tanítási órák után, a szocialista pedagógiai elvek szerint megteremtett feltételek kö­zött fejlődhetett testileg, lelkileg, szellemileg. T ársadalmunk sokat áldozott a napközikre, ideértve a ta­nulók étkeztetését is. Publikációk, módszertani segédanyagok sora látott napvilágot (könyvalakban is), elősegítendő a nevelők mun­káját, melyekkel szemben, akár­csak valamennyi pedagóguséval gyors léptű jelenünkben, mind na­gyobbak a követelmények. A nap­közi tevékenységének formáját és tartalmát pedig rendeletek szabá­lyozzák, összhangban a szocialis­ta iskolarendszer egészét megha­tározó jogszabályokkal és elvek­kel Például egy csoportban nem lehetnek többen, mint 30-an. A te­vékenységet legfőképpen a követ­kezők jelentik: testnevelés, turisz­tika, honvédelmi, esztétikai, mű­vészeti és munkára való nevelés, előkészület a másnapi feladatok­ra. A cél többek között: a tudomá­nyos világnézet, a helyes viselke­dés, a pozitív erkölcsi tulajdonsá­gok kialakulásának elősegítése, különböző készségek fejlesztése, minél vonzóbb, szórakoztatóbb, játékosabb formákban, különösen az elsősök és másodikosok cso­portjában. Az iskola részét alkotó napközi rendelkezésére áll min­den olyan terület és helyiség, amely az iskolához tartozik. Az elsősök és másodikosok számára •kijelölt helyiségek úgy vannak be­rendezve, hogy játékteremként szolgáljanak, az idősebbekéi klub-, illetve úgynevezett munkaterem­ként. Ezekben a helyiségekben egy tanulóra legkevesebb 1,8 négyzetméter jut. Ez van papíron, sok más mel­lett, ami már figyelembe veszi az új oktatási rendszerből következő változásokat is, de maradva, oko­san, az egyik legfontosabb alap­elvnél: a napközi szervezett köze­gében érezze szabadnak magát a gyermek, ne örökös fegyelme­zések, parancsszavak, korlátok között teljenek órái a Dizony nem könnyű tanítási órák után. D e térjünk most már a papír­ról a valóságra, melyről ne­kem mindjárt az jut eszembe, amit egy buszsofőr mondott nagyon ta­lálón a közlekedésről: ha betarta­nánk az előírásokat, az utasok fele lemaradna. Valahogy így van a napközikkel is. Jónéhányban megfordultam az elmúlt eszten­dőkben és sehol sem volt abszolút eszményinek mondható a helyzet, nagyjából megfelelőre is csak ke­vés helyütt akadtam. Egyik legna­gyobb gond a zsúfoltság, főként a városi iskolák napközijeiben, amiben a nők foglalkoztatottsági arányának további növekedése aztán a körzetesítés ugyanolyan szerepet játszott többek között, mint az, hogy a fiatalok, fiatal há­zasok tömegesen költöztek és köl­töznek faluról városra. A napközik befogadóképessége ugyanakkor - újabban takarékossági okok mi­att is - nem növekedett, illetve növekszik ezzel egyenes arány­ban. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az iskolák, illetve az illetékes nemzeti bizottsági szer­vek számos esetben kénytelenek visszautasítani kérvények sokasá­gát és a szülők olyan megoldást találnak, amilyet tudnak; a másik oldalon viszont, befogadóképes­ség ide, befogadóképesség oda, kénytelenek a tervszámoknál jóval több (például szociális helyzettel indokolt) kérésnek eleget tenni. Emiatt is alakult ki aztán feszült helyzet a napközikben és az ét­kezdékben. Egy-egy csoportban, az ideális taglétszám, a 25-26 helyett 35 tanuló is van, ami a pe­dagógusok számára eleve lehe­tetlenné teszi az előírásokban is jelzett formák és tartalmak alkal­mazását, legalábbis: hatékony al­kalmazását, (kisebb csoportok ki­alakítását, segédeszközök, játé­kok használatát).’ A helyzetet nehezíti, hogy ke­vés az eredetileg is napközinek készült épület, vagy az ilyen cé­Az ötvenes évek végén román matematikusok kezdeményezésé­re jött létre a nemzetközi matema­tikai diákolimpia (NMDO). Ebben az időben már egész sor európai országban rendeztek matematikai olimpiát vagy középiskolai mate­matikai verrsenyt, amelyek azután a nemzetközi matematikai diák­olimpiában csúcsosodtak ki. Az NMDO célja kezdettől fogva, hogy népszerűsítse a matematikát a ta­nulóifjúság körében, alkalmat ad­jon az ifjú matematikusoknak sze­mélyes találkozókra és baráti kap­csolatok kialakítására, a matema­tika szakos tanároknak pedig az ifjú tehetségekkel végzett munká­ban nyert tapasztalatok kicserélé­sére. Kezdetben nehészégek merül­tek fel a szervezés során, ma már azonban a nemzetközi matemati­kai diákolimpiáról mint világméretű rendezvényről beszélhetünk. Ér­dekességként ide kívánkozik, hogy az első hat nemzetközi ma­tematikai diákolimpián csak szo­cialista országok versenyzői vet­tek részt. 1965-ben a 7. NMDO-ra már finn versenyzők is benevez­tek, ezután szinte minden évben lókra átalakított terem, követke­zésképpen ott zajlanak a délutáni napközis foglalkozások, ahol dél­előtt tanultak a gyerekek, vagyis az osztályokban. - Ügyes nevelő- nőink vannak, igyekeznek meg­változtatni a környezetet, hogy ne legyen az a kötöttség, de azért csak érzik a gyerekek, hogy osz­tályban vannak - mondta az egyik alapiskola igazgatója, örömmel újságolta, hogy megkezdődött egy napközi és étkezde építése az iskola közelében, jövőre ígérik a befejezésüket. Jelenleg a test- nevelési egyesület helyiségét használják étkezdének, az ételt a kocsmából hordják ide; annak érthető módon ellene voltak, hogy ott költsék el ebédjüket a gyere­kek. Az elmúlt tanévben három napközis csoportot engedélyezett nekik a járás, 29-30-as létszám­mal. Az igények ennél nagyobbak, akárcsak egy másik iskolában, ahol csupán egy olyan helyiség van, mely kimondottan napközi­nek készült, így „átmenetinek" mondott megoldásokkal élnek itt is. A konyha maximum 350 sze­mélyt tudna megfelelően kiszol­gálni, ehelyett 740 gyermek ebé­del itt naponta tizenkét órától há­romig. Egy másik alapiskolában 9 napközis pedagógus 350 gye­rekkel foglalkozik, ami azt jelenti, hogy egyre 35-ös vagy ennél na­gyobb lélekszámú csoport jut. A 80 személyes étkezdében 560 gyerek „gyúrja egymást“, ahogy az igazgató mondotta. T ovábbi általánosítható és a helyzetet bonyolító jelen­ségként tűnik föl az is, hogy a nap­közis pedagógusoknak nem nagy a becsületük, ha úgy tetszik, rang­juk, magán az iskolán belül sem, aminek okaira úgyszintén jó lenne egyszer fényt deríteni. Általában nem szívesen megy napközibe például az, akinek tanítói képesí­tése van, pedig egyre többen „szorulnak“ erre a megoldásra, az iskolaügyi szférában közismert elhelyezkedési gondok miatt. Ha figyelembe vesszük a napközik pillanatnyi helyzetét, az iskola- rendszerben valójában elfoglalt helyüket, továbbá azt, hogy a nap­közis tanítók társadalmi és anyagi megbecsülése nincs arányban fe­lelősségük nagyságával, és azt sem felejtve, hogy ezek a pedagó­gusok is szeretnék azt csinálni, ami a szívük szerint való és amire a papírjuk is feljogosítja őket, ak­kor viszolygásuk érthető. Van per­sze, aki kényszerhelyzetben örömmel fogadja a lehetőséget, talán abban is reménykedve, hogy csak „átmeneti megoldásról“ van szó. Viszont a napközikben sem le­het ,,átmeneti“ a munka. Nem lehet, és sok helyütt, sajnos, a vá­zolt körülmények miatt, mégis az. Gyermekmegőrző csak a napközi, mondta az egyik igazgató. De úgy látszik, még annak sem a legjobb mindenütt, mert amikor gyerekek­től kérdeztem, szeretnek-e napkö­zibe járni, a legtöbbjük nemmel válaszolt. Erre a nemre jó lesz odafigyel­ni. Illetve tenni azért, hogy igenre változzék BODNÁR GYULA egyre több kapitalista országbeli versenyző vett részt. Az 1981-ben megrendezett 22. nemzetközi matematikai diákolim­pia színhelye - a matematikai olimpiák történetében először - Európán kívül volt, s szintén első ízben fordult elő, hogy mind az öt földrész képviselői jelen voltak. A legutóbbi olimpián az Egyesült Államokban 27 állam összesen 185 diákja vett részt, s ez rekord­nak számít. A szokásoknak meg­felelően az országok általában 8 fős csoportokat indítottak, kivéve Csehszlovákia (5), Izrael (6), Lu­xemburg (1), Magyarország (4), Mexikó (5), Románia (4), a Szov­jetunió (6) és Tunézia (2) csa­patát. A versenyre július 13-án és 14- én került sor a washingtoni Geor­getown Egyetem tantermeiben. Mindkét alkalommal 4 és fél óra alatt 3-3 példát kellett megoldani. Az ünnepélyes megnyitón a fő­szerep természetesen a gyereke­ké volt, akik műsorral, szlovák és magyar versekkel, dalocskákkal készültek erre a nem mindennapi eseményre, melyet a helyi zeneis­kola tanáraiból alakult kvartett, a Sziget-csoport műsora tett még emlékezetesebbé. E jó zenészek­ből álló együttes tagjai - Zsákovits László (gitár), Rácz László (csel­ló), Domonkos Dezső (hegedű), Stubendek István (furulya) - nem vojtak ismeretlenek a gyerekek­nek, hiszen a város néhány óvo­dájában már tartottak koncertet, amelyek mindig közös énekléssel értek véget. Nem volt ez másként a mostani kiállítás megnyitóján sem. Az olyan ismert népi gyer­mekdalokon kívül, mint az Eliás- -Tóbiás, A bundának nincs gallér­ja, vagy az Aki nem lép egyszerre stb. szerepelnek műsorukban József Attila, Dénes György, Kulcsár Fe­renc, Simkó Tibor és mások meg­zenésített versei is. Valamennyi saját feldolgozásuk. A kiállítás megnyitóján válogatást mutattak be repertoárjukból. Fellépésüket a Simkó Tibor Ping-pong című versére írt dallal fejezték be, ame­lyet a gyerekek különösebb felké­rés nélkül, spontánul énekeltek vé­gig Zsákovits Lászlóval. A kötetben, vidám megnyitó zá­ró eseménye a jól rendezett kiállí­tás megtekintése volt. Az újságok hasábjairól ismert rajzok új élmé­nyeket váltottak ki a gyerekekben, akik meséket rögtönöztek, el­mondták, mit ismertek fel a rajz alapján szülővárosukból, felsorol­ták az évszakok jellegzetességeit, sót, dalocskát idéztek a tavaszról, tanúbizonyságot tettek színisme- retükről, beszámoltak arról, miként szokták köszönteni a nemzetközi nőnapon édesanyjukat, a tanító­néniket. Felelevenítették a Megy a tojás vándorútra című mesét. A béke harangocskáiról készült rajzhoz történet kerekedett. A rajz konkrét eseményhez kötődik, mégpedig a nemzetközi gyermek­találkozó ünnepségeihez, ame­lyek 1977-ben Bulgáriában zajlot­tak. Valamennyi kontinens népei­nek gyermekküldottsége ekkor élőben megszólaltatta a hét nagy harangra akasztott ezernyi haran- gocskát a világ gyermekeinek gondtalan, békés életéért. Ennek az eseménynek emlékére készült a rajz, amely annak idején a Kis Építő címlapján szerepelt. A kiállí­tás legkisebb részvevői eljátszot­ták a béke harangocskáinak csilin­gelősét, felelevenítve ezzel az eseményt. E kiállítás kapcsán szólnunk kell a rajzok készítőiről is. Nincs Az eddigiektől eltérően mindegyik feladat teljes megoldásáért 7 pont járt, így az elérhető maximális pontszám 42 volt. összesen 36 első, 37 második és 30 harmadik díjat osztottak ki. A csehszlovák csapatot a ver­senyben a kővetkező tanulók kép­viselték: Jozef Bednárik, Petr Co- uf, Igor Kríž, Jan Nekovaŕ, Jiŕí Sgall. összesen 190 pontot sze­reztek, tehát átlag 38-at. Magyar- ország csapata négytagú volt: Ká­rolyi Gyula, Simonyi Gábor, Szabó Endre, Tardos Gábor tanulók ér­tek el szép eredményt. Pontszá­múk 164 volt, vagyis átlag 41 pon­tot gyűjtöttek. A Szovjetuniót 6 ta­nuló képviselte a versenyben, a csapat pontszáma 230 volt, vagyis átlag 38,3 pontot kaptak. Csakúgy, mint a sportversenye­ken, itt is egyéni verseny folyik, és az országokat hivatalosan nem rangsorolják. Ez érthető is, hiszen könnyű feladata a képzőművész­nek, aki a gyerekek számára dol­gozik, különösen, ha ismeri a jó pedagógus által irányított 3-6 éves gyerekek rajzait, festménye­it, nem beszélve a korábbi, zöm­mel ösztönös rajzos megnyilvánu­lásaikról. A gyerekek reális és irre­ális világának képzőművészeti ve- tülete minden őszintén érző felnőt­tet meglep formaötleteivel, sajá­tos, merész színhasználatával. Ha a képzőművész a gyerekek vilá­gához kíván szólni, meg kell kísé­relnie megközelíteni azt. Úgy kell tudnia gondolkodni a valóságról, hogy abba beleférjen a valóság fordított képe is. Kell, hogy rajzai által beszélni tudjon a virág, a csi­ga, a tojás, a levél, a csillag, az őzike, úgy kell megrajzolnia a há­zat, az utcát, az otthon bútorait, hogy az a gyermek számára hihe­tő legyen és be tudja népesíteni e jelzett világot saját elképzelt alakjaival. Korábbi megfigyeléseim alap­ján leírhatom, bár lehet, hoqy nem mondok újat a rajz-pedagógiával és a gyermekpszichológiával fog­lalkozó szakembereknek, hogy a gyerekek éppen 3 és 6 év között, sót, még később is, 11 éves korig, a rajzokon keresztül memorizálják a szöveget. A „megtanult“ szín és forma emlékezteti őket a versre a mesére, később a „prózaibb“ szövegre is. Nagyon fontos, hogy a gyere­kek számára készülő rajz, meseil- lusztrádó ne a részletek kidolgo­zására épüljön, hanem a megta­nulandó új tárgy, fogalom, külön­böző tulajdonságok jellegzetessé­geit formálja meg lehetőleg az alapszi nek fefriasználásával. A gyerekek a tiszta színekben és a nagy felületekben megoldott raj­zi elemeket rögzítik a legkönnyeb­ben és a legtartósabban. A Včielka és a Kis Építő illuszt­rációiból készített kiállításon lát­tunk néhány olyan rajzot, amelyek csak a téma külső jegyeinek meg­ragadására törekedtek és nem hordoztak jellemet, tulajdonságo­kat. Ezek a munkák pusztán il­lusztratív hatásúak, s szerepük csupán annyi, hogy kitöltsék az újság üres hasábjait. A kiállított rajzok zöme arról győzött meg bennünket, hogy alkotóik ismerik vagy megkísérlik megismerni a gyerekek pszichéjét, gondolko­dásmódját, s ismerik a gyermeki világ absztrakcióit. E rajzok nagy segítséget nyújtanak az óvó- és tanító néniknek az új, fiatal nem­zedék jellemének, a művészetek iránti fogékonyságának alakításá­ban. FARKAS VERONIKA például hazánkból csak öten ve­hettek részt, s igy eleve nem sze­rezhették meg a lehetséges 336 pontot. Ilyen esetben az országok közötti bármiféle rangsorolás - akár a díjak, akár az átlagpont- szám szerint - irreális. Ezzel együtt az öt csehszlovákjai tanuló teljesítményét nagyra kell értékelnünk. Közülük egy: Jan Ne­kovaŕ első díjat, Jozef Bednárik. Petr Couf, Igor Kríž második dijat, Jirí Sgall pedig harmadik díjat ka­pott. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Igor Kríž és Jirí Sgall a versenyben mint másodikos gimnazista vett részt. A maximális pontszámot elért versenyzők igen magas száma (26, a résztvevők­nek majdnem 15 százalékai) két dologra enged következtetni. Az egyik, hogy a feladatok könnyeb­bek voltak az utóbbi olimpiák fela­datainál. A másik, hogy a felada­tok elbírálása sem volt annyira szigorú. A 23. nemzetközi matematikai diákolimpiát ebben az évben Ma­gyarországon tartják, méghozzá ezen a héten. A rendező bizottság 29 országnak küldött meghívót OLÁH GYÖRGY Gyermekmegőrző? JEGYZETEK A NAPKÖZIRŐL ÖT FÖLDRÉSZRŐL VISSZAPILLANTÁS A NEMZETKÖZI MATEMATIKAI DIÁKOLIMPIÁKRA ÚJ SZÚ 6 1982. VII. 8.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents