Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)
1982-07-01 / 154. szám, csütörtök
A két Lánc Felvesznek? Nem vesznek? Ennél fontosabb kérdés aligha foglalkoztatja azokat a fiatalokat, akik szeptembertől felsőoktatási intézményben szeretnénk folytatni tanulmányaikat. A jövő diplomásai a következő hetekben tudják meg, bejutnak-e oda, ahol felvételi vizsgát tettek, ahol jópár izgalommal teli órát töltöttek el. Molnár Csillával, Herczeg Ilonával, Holecz Erikával, Kurucz Gabriellával és Liszka Györgyivel éppen a felvételi után találkoztam, azokban a percekben, amikor e sorsdöntő nap feszültsége már kezdett feloldódni bennük. Mind az öten a bratislavai Komenský Egyetem bölcsészettudományi karának magyar-szlovák szakján felvételiztek. Vajon milyennek találták a vizsgát? Kaptak-e megfelelő útravalót tanulmányaik folytatásához? Felkészítette-e őket a gimnázium az egyetemi évekre? És mi lesz akkor, ha netán elutasító választ kapnak? Mihez kezdenek, hol találnak helyet maguknak?- Nagyon szeretnék bejutni az egyetemre, de ha nem sikerül, akkor sem esek kétségbe - mondja határozottan Molnár Csilla, aki a füleki (Fiľakovo) gimnáziumban érettségizett. - Legfeljebb munkát vállalok, s jövőre ismét próbálkozom. De azért reménykedem, hiszen a magyar írásbelim jól sikerülhetett, ha szóbelire nem hívtak. Egyébként nehezebbnek hittem az írásbeli vizsgát, bár a tollbamondás kissé meglepett, hiszen nemegy fogós mondatot tartalmazott. Elcsodálkoztam azon is, hogy verslábakat, rímképletet kellett felírni, holott én műelemzésre számítottam. Szerencsére egyetlen olyan kérdés sem szerepelt az írásbeli dolgozatban, amellyel ne foglalkoztunk volna a gimnáziumban. Számomra a szlovák felvételi sem okozott nehézséget, hiszen az utolsó évet Selmecbányán végeztem, mert eredetileg könyvtármagyar szakra készültem Budapestre. Aztán mégis úgy alakult, hogy ide jöttem felvételizni. Úgy érzem, irodalomból is kellőképpen felkészítettek bennünket, hiszen a tanítási órákon egy vers vagy prózai szemelvény lemezfelvételének meghallgatása után mindenki elmondhatta, milyen hangulatot, érzést váltott ki benne a hallott szöveg, s aztán a tanárunk összegezte a mű mondanivalóját. Gyakran felhívta figyelmünket az újonnan megjelent regényekre és nyelvtani kiadványokra, hogy így is olvasásra ösztönözzön bennünket, főleg azokat, akikről tudta, hogy magyar szakra készülünk.- Bár nálunk, az érsekújvári gimnáziumban lettek volna ilyen színes irodalomórák - mondja Liszka Györgyi. - Sajnos, nem foglalkoztunk behatóan az irodalommal, lediktált anyagot tanultunk meg, ennél többet nem is követeltek tőlünk, s nem ösztönöztek arra sem, hogy önálló véleményt nyilvánítsunk. Igazából a bátyám szerettette meg velem az irodalmat, de az osztálytársaim már nem voltak ilyen előnyös helyzetben. Ök csak a klasszikusokat kedvelték, a kortárs irodalmat nem Megint hátulról jón autó, most ne mozogj, szólok a fiamra, aki előttem ül a kerékpáron, bordó kisnyeregben, ahol talán még elevenebb, mint máskor - halacskát megyünk fogni. Erősen korlátozott helyzetében is szüntelenül dolgozik, lepkék, bogarak után kap, levelét, zsenge gyümölcsét akarja az országút mentén sorakozó szilvafáknak, vagy megszorítja a kormányt, hogy lám, most ó vezet, vagy segít apunak a pedálozásban, ütemesen, olykor nyögve egyet-egyet nyomja térdemet mindkét oldalon, hátha még az autókkal is versenyre kelhetünk, a szembeszélben. Az öt kilométeren, amíg kiérünk a vízhez, többször is figyelmeztetem a srácot, ami nem nagyon tetszik neki: tudja, érzi már ő is hisz nem először kerekezünk itt, hogy életveszélyben vagyunk. „Minek mondod mindig, hogy vigyázz?“ Valóban, miért is mondom, tűnődöm el, aztán mesével tudták elfogadni. Én nagyon szeretem a verseket, néhányszor be is jutottam a versmondók kerületi fordulójába. Ezért tiszteltek is a többiek, de az irodalmat továbbra se tartották fontosnak. Az idén egyébként sokkal jobban féltem a felvételitől, mint tavaly, amikor először jártam itt, pedig most, úgy érzem, sokkal többet tudtam, mint a múlt évben. Szóbelin nem is voltam, ebből arra következtetek, hogy az írásbelim sikerült. Most aztán jobb kedvvel megyek haza, pedig újabb vizsgára készülök, hiszen elsős vagyok a könyvtárosi szakosító tagozaton. Sok veszítenivalóm tehát nincsen, mert ha nem jutok be az egyetemre, folytatom megkezdett tanulmányaimat, s népművelő munkát szeretnék végezni. Holecz Erika a Komáromi (Komárno) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban' érettségizett.- Én el sem tudom képzelni, hogy mi lesz, ha nem vesznek föl- mondja. - Talán a falunkban, Alsópéteren zenét tanítanék, de azt is csak egy évig, mert jövőre újra próbálkoznék. Az írásbeli felvételim ugyanis nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, hiszen nyelvtani ismereteim elég hiányosak. Mert negyedikben javarészt már csak irodalommal foglalkoztunk, s abból is inkább az életrajzot kérték tőlünk, pedig az életmű elemzése sokkal fontosabb lett volna. Még jó, hogy önszorgalomból sokat olvastam, s alapos áttekintésem van a csehszlovákiai magyar irodalomról is.- Én is a komáromi gimnáziumban tanultam, csak egy évvel korábban érettségiztem, mint Erika- veszi át a szót Kurucz Gabriella, aki másodszor próbálkozott a magyar-szlovák szakon. - Úgy érzem, tavaly jobban fel voltam készülve és frisebb volt a tudásom. S mintha a szlovák felvételi követelményei az idén nagyobbak lettek volna. Pedig most még jobban válaszolok. Az életösztönröl, meg a szülői ösztönről szólok, mely nyomban ébred és működni kezd, amint forgalomba kerül az ember. Közben autó, autó után, jönnek a hátunk mögül, jönnek szembe, jönnek kicsik, jönnek nagyok. HaOrszágúton talmas szelet kavarva zúg el mellettünk egymás után három kamion. Ezek bolgárok voltak az előbb hollandok és svédek mentek. A személykocsikon is nemcsak CS jelzés, hanem YU, A, DDR, PL, R, SF. Méghozzá nemzetközi forgalomban vagyunk fiam, csak ezen a rövid csallóközi útszakaszon is. Kétszeresen kell hát vigyáznunk, bármennyire nagy itt az egyetértés a kormány mögött ülő, különféle jellemű és vérmérsékletű emberek között, bármennyire is igyekszik beszélem a nyelvet, mert a könyvtárosi szakosító tagozaton szlovák nyelven tanulok. A magyarral nem volt elakadásom, de azért szeretném megjegyezni, hogy a gimnáziumban nincs lehetőség részletesen foglalkozni a tananyaggal, s mire a hazai magyar irodalomra kerül sor, kifutunk az időből. Most jöttem rá, mennyit tanultam egy- egy író-olvasó találkozón, s előnyömre vált az is, hogy sokat olvasok.- Eddig jobbára csak arról esett szó, ki miből tudott többet, nyelvtanból vagy irodalomból - szól közbe Herczeg Ilona. - Ne feledkezzünk meg viszont arról sem, milyen fontos szerepe van a tanárnak, aki nagyban befolyásolhatja a gyerekek viszonyát az adott tantárgyhoz. Nálunk, a rimaszombati gimnáziumban a magyar szakos tanár szívügyének érezte a tantárgyat és kedvet tudott ébreszteni bennünk. Hogy milyen módszerrel tanított? Nála a tankönyvnek csak kiegészítő szerepe volt, a saját gondolatait mondta el az órán, s nem az életrajzot kérte számon tőlünk, hanem a művek eszmei mondanivalóját. A magyar tehát nem volt megerőltető számomra. Ami a szlovákot illeti, a tollbamondás a vártnál kicsit nehezebb volt, tele műszaki kifejezéssel. De aki négy évig szorgalmasan tanult, s céltudatosan készült erre a szakra, különösebb nehézségek nélkül vette az akadályokat. Lehet, a vélemények kicsit szigorúak. Az is lehet, hogy egyoldalúak, hiszen amíg a felvételi eredményei feldolgozatlanok, a vizsgáztató tanárok, érthetően, nem összegezhetik tapasztalataikat, s nem adhatnak átfogó képet a pályázók felkészültségéről és adottságairól. De egy biztos: a megkérdezettek véleménye így is elgondolkoztató. TÖLGYESSY MÁRIA mindenki betartani az előírásokat, vigyázni az életre, egymás életére. Sose lehet tudni. Naponta igazolják tragikus hírek, hogy az országúinak is vannak figyelmetlenjei, fegyelmezetlenjei, dilettánsai, erkölcstelenjei a közlekedésnek, mint ahogyan azt is, hogy vannak idejétmúlt hibás, rozsdaette eszközei, melyek bármely pillanatban akár halált is okozhatnak. Ezért is gyakori a figyelmeztetés, fiam. x Azért közben jut időnk bőven a mezőkre, a fákra és füvekre, a bogarakra és lepkékre, a nyulak- ra és madarakra, és az égboltról is annyi mindent mesélünk. Iskola a határban. Felidézzük a telet, elismételjük, mi volt itt tavasszal, amikor errefelé kerekeztünk, aztán elmondjuk, hogyan lett mindaz, ami most vesz körül bennünket, ebben a nagy európai mozgásban. Mi egészen közelről látAlsólánc (Nižný Lanec) és Felsőlánc (Vyšný Lanec) között a távolság alig több mint fél kilométer, de a két falu lakosainak mentalitásában mégis elég sok különbség fedezhető fel. Míg Felsőláncon például érdemes kocsmárosnak lenni, Alsóláncon a nemzeti bizottság nem egy ülésén azzal foglalkoztak, hogy be kellene zárni a kocsmát, vagy átalakítani cukrászdának, mert nincs forgalom. Ezzel természetesen nem azt akarom mondani, hogy Felsőláncon mindenkit csak a söntés érdekel, bár a példa elgondolkoztató, már csak azért is, mert Felsölán- con például ifjúsági szervezet sincs és a CSEMADOK is csak formálisan létezik, a tagsági illetéket is csak néhányan fizetik. Alsóláncon viszont a Kassa-vidéki (Košice-vidiek) járás egyik legjobb CSEMADOK-szervezete található és a fiatalok is aktív társadalmi és kulturális életet élnek, noha a falu lakosainak száma mindössze négyszáz. Miből adódik ez a különbség? Szociológiai felmérések nélkül egyértelmű választ nem könnyű adni a kérdésre. Többéves megfigyelés alapján néhány jellemző tényt azonban, úgy érzem, így is ki lehet mutatni. Alsóláncon mindenekelőtt az az érdekes, hogy a zárt faluközösséget aránylag hosszú ideig - a hetvenes évek közepéig - meg tudták őrizni. Ennek természetesen szintén megvannak az okai, a gyökereket pedig a lakosság összetételében kell keresnünk. Alsóláncot főleg Szitások, Hangácsik, Kovácsok, Gazsik és Nagyok lakják, mégpedig azért, mert ezekben a családokban az évek során több fiúgyermek született, s mivel megélhetésük biztosított volt a faluban, ezért nem is hagyták el. Mindez pedig csak erősítette a faluban az összetartást, mivel Alsóláncon az egyes családok között nagyobb vagyon- beli különbségek sem voltak, a becsületes munkát mindenki egyformán kötelességének tartotta. A fizikait és a szellemit egyaránt. Minden bizonnyal az alsólánciak munkaszeretetéből adódott az is, hogy a hatvanas években a járás egyik legjobb egységes földművesszövetkezete itt működött, amely a hetvenes évek közepén a buzi- taival (Buzica) egyesült. Munkához való viszon/ukat jól jellemzi az a beszélgetés is, amit egyszer Kassáról Nagyida (Veľká Ida) felé utazva hallottam a vonatban. Egy felsőlánci kőműves magyarázta tornai ismerősének: ,, Disznóólát építettünk Alsóláncon. Az elnök jól ismert minket. Azt mondta: ha egy hónappal hamarább elkészülünk a munkával, akkor megvendégel. Ráhajtottunk. Másfél hónappal hamarább kész lett az ól. Mondtuk az elnöknek, hogy mehetünk a kocsmába. Ne úgy, másként csináljuk azt, mondta, aztán vett egy rúd szalámit, kenyeret, egy üveg vodkát, csak egyet, meg tíz üveg sört és kivitt minket az erdőbe, nehogy valaki meglásson. No de alighogy megnyitottuk az üveget, a vén ragályi kaszával a vállán éppen arra jött. , - Ejnye, ejnye. Hát nem szégyellnek magatokat? így elverni ezt a drága napot? - vetette oda tunk mindent, egészen közelről figyeltük az élet születését és kibontakozását - ágakban, rügyekben, levelekben, virágokban, és lám, már itt is vannak a gyümölcsök, melyeknek ezután az érését lessük. És lám, már sárgulnak a gabonatáblák, derékig ér a kukorica, vízágyúk ezüstös zöldje fölött. Mily kevés idő - néhány hét alatt ilyen hatalmas gazdagság, szépség?! És mintha maguktól született volna. Pedig már te is tudod, hogy amerre a szem ellát nincs a termőföldnek darabja, melyet ne érintett volna víz, napfény -és az ember, kezével, gépeivel. És tudja ezt a Csallóközön átsuhanó Európa is. Atsuhanó? Olykor lelassít, meg is áll, tágra nyíló szemekkel csodálja, mi nekünk egyben lecke is, míg kiérünk a vízhez, ahol az életnek más folyamataival ismerkedhetünk. Hogy ha majd ebből a bordó kisnyeregből kinősz, fiam, ne légy védtelen. BODNÁR GYULA szemrehányóan köszönés helyett és meg sem állt. Te, az az elnök a föld alá süllyedt volna a szégyenében...“ Felsőláncon már az emberek összetartása sem volt olyan erős, mint Alsóláncon, s ennek hatása a hatvanas években a falukép alakulására, a mezőgazdasági termelésre is rányomta bélyegét. Mindezt érezhette a lakosság is, s talán ennek tulajdonítható, hogy a hatvanas évek elejétől kezdődően Felsőláncról egyre többen a Kelet-szlovákiai Vasműben és Kassa ipari üzemeiben próbáltak megélhetés után nézni, tehát ingázók lettek. A hetvenes évek elején a szövetkezetet is kénytelenek voltak a perényihez csatolni, hogy jobb szervezéssel javítsanak a rossz termelési eredményeken. Alsóláncon közben a szellemi munka gyümölcsei is fokozatosan kezdtek beérni, ami elsősorban a tanítók érdeme. Gombos Márta kezdő pedagógusként 1959-ben jött a faluba. Nappal a gyerekeket tanította, este pedig a felnőttekkel foglalkozott. Színdarabot színdarab után tanultak, a címek felsorolása is hosszú lenne. Igazi sikert aratott például Tamási Áron Énekes madara, melyet már egy másik pedagógus, Gombos Márta férje, Péter László rendezett. Annak a nemzedéknek a tagjaiban, akik akkor színdarabokat játszottak és irodalmi estéket rendeztek, az esztétikum, mint minőségi mérce, meghatározó módon kezdett kialakulni, s ezért az sem véletlen, hogy a hetvenes évek elején ezek a fiatalok tudatosan a legtisztább értékek, a népművészet felé fordultak. 1973-ban a művelődési ház kertjében - a száz évesnél idősebb hársfák alatt - Daloló Alsólánc címmel ők rendezték meg az első folklórdélutánt. Az eredmény magukat a rendezőket is meglepte. Az alkalmi szabadtéri színpad előtt háromezer ember gyűlt össze. (Ne feledjük, Alsóláncnak csak 400 lakosa van) A Daloló Alsólánc ilyen sikeres indulás után természetesen hagyományos rendezvénnyé vált és a szó szoros értelmében szívügye, lett a falu minden lakosának. Eleinte sásból, nádból fonták a szabadtéri színpadot, majd 1976-ban, amikor a járási nemzeti bizottságtól kaptak tizenötezer koronát, egy szép szabadtéri kőszínpadot is felépítettek, emelt nézőtérrel, öltözővel. Hadd írjam ide még egyszer: 15 ezer koronából. Ennyiből is lehetett, mert egy falu egyöntetűen akarta és csinálta. Alsólánc annak ellenére, hogy a járás majdnem legkisebb községe, lám, mégis kulturális központtá vált. Mindehhez talán még annyit, hogy ebben a faluban a Daloló Alsóláncon kívül számos olyan rendezvény van, melyre a környező falvakból sokan járnak szívesen. A falu kulturális életét az utóbbi években Horkay Árpád, a falu új tanítója irányítja. De mindez miért nincs így Felsőláncon? Ott a lakodalmakon kívül miért nem tartanak más rendezvényt a művelődési házban? Miért nem alakítottak például éneklő csoportot, amikor nagyon jó hangú, gazdag népdalkinccsel rendelkező emberek lakják a falut? Miért nem jelentkezett még szólóénekes sem a Tavaszi szél... versenybe? Kérdés kérdés után, melyeket ideje már feltenni és választ is keresni rájuk. Hogy Felsőláncról a hetvenes évek közepétől Buzitára járnak iskolába a gyerekek és a faluban nincs tanító, ennek kétségtelenül negatív hatásai is vannak, de tudatosítani kell, hogy ma már nem törvényszerű, hogy a falu kulturális életének irányítását a tanítónak kell végeznie. A másik szomszéd községben, Hímben (Chym) például gimnáziumot végzett lány vezeti az immár országos hírű leány- éneklöcsoportot. Lám, ilyen példa is van. Érettségizett, sőt, diplomás fiatalok Felsőláncon is élnek. A kezdeményezést tőlük várnánk el. A nemzeti bizottság munkája az utóbbi években - szemmel láthatóan javult és ez biztató jel. Hisszük, hogy a közösségteremtés, az önművelés szándékával ezután a művelődési ház ajtaját is többször kinyitják. SZASZÁK GYÖRGY ÚJ SZÚ 6 1982. VII. 1. Janiga József: A Csallóközi motívumok című sorozatból
