Új Szó, 1982. július (35. évfolyam, 154-180. szám)

1982-07-16 / 167. szám, péntek

Fénykorát éli KOMMENTÁLJUK Az ezüstösen csillogó folyó két részre osztja a várost, amelyben mindenütt rend, tisztaság fogad. Kysucké Nové Mesto fennállásá­nak hat és fél évszázada alatt most éli fénykorát. A kysucai tájegység egyik iparilag legfejlettebb városa lett. Amint szemembe tűnik a csapágygyár magas kéménye, akaratlanul is Peter Jilem- nický egykori szavai jutnak az eszembe: „Adjatok a kysucai embereknek munkát és műveltséget, bebizonyítják, hogy csodákra képesek“. S mindez ma már valóság. A gyár termékeit csaknem az egész világon ismerik.- A felszabadulás után alig há­romezer lakosa volt az egykori járási székhelynek, ma pedig a köz­igazgatásilag idetartozó települé­sekkel együtt csaknem tizenötezer. Három évtizeddel ezelőtt az egyetlen fűrésztelep ötven ember­nek adott munkát, ma pedig csak a csapágygyár több mint hatezer embernek biztosít megélhetést - mutatja be a várost Martin Bo- želník, a vnb elnöke. Sokat változott a város. Elké­Martin Boželník: - A csapágygyár­ban már több mint hatezer ember dolgozik. szült három lakótelep, felépült a szolgáltatóház, a sportstadion, a rendelőintézet, több üzlet, óvo­da, bölcsőde és iskola. A gyár telepítése tette szükségessé, hogy a gimnáziumon kívül gép­ipari szakközépiskolát és középfo­kú szakmunkásképző intézetet lé­tesítsenek. Itt kapott helyet a me­zőgazdasági és a kereskedelmi szakmunkásképző intézet is. A város négy alapiskolája korsze­rű, a gyerekek a népművészeti iskolában fejleszthetik tehetsé­güket.- Kilenc óvodánk lehetővé te­szi, hogy a gyerekek kilencven százalékát beiskoláztatjatjuk - folytatja a felsorolást Stanislav Gajdoš alelnök. - Ebben nagy ré­sze van a csapágygyárnak is, amely régi iskolaépületeket óvo­dává alakította át. Ha jól számo­lom, 1976-tól az üzem a társadal­mi munkákon kívül mintegy nyolc­millió koronával segítette elő az óvodák építését. Örülünk, hogy példájukat a többi üzem is követi.- A bölcsődék terén nem ilyen rózsás a helyzet - veszi át a szót az elnök. - Jelenleg 260 elintézet­len kérvényt tartunk nyilván. Lé­nyegesen javít a helyzeten, hogy Védd és óvd! Halak, kétéltűek, hüllők Az utóbbi két fajjal nen£ lágyon rokonszenveznek az emberek. Pedig, ami az első pillanatban nem tűnik rokonszenvesnek, az feltétlenül még nem káros. így azután értelmetlenség pusztítani a békákat azon a címen, hogy „csúnyák“. Az említett élőlényekre azon­ban még nagyobb veszélyt jelent a vegyszerezés. A mérgező vegy­szerek hatóanyagának egy részét az eső a patakokba, folyókba, ta­vakba és víztárolókba - ezeknek az állatoknak életközegébe - mossa, ahol nagy koncentráltsá­guk pusztító hatásúvá válhat. Az elkerülhetetlen talajjavításnak, vagy például a nagy kacsafarmok létesítésének is nagyon kedvezőt­len a hatása. Számtalan rovarfajra pedig a száraz fű koratavaszi fel- perzselése végzetes. A halak létét fenyegeti a felületi víz magas fokú szennyezettsége, részben pedig a folyószabályozás és a folyami kavics kitermelése is, aminek következtében alapvetően megváltoznak életfeltételeik. az idén ötven, jövőre húsz férőhe­lyes bölcsődét adunk át rendelte­tésének, s továbbiak építését szorgalmazzuk. A társadalmi munka régóta nem ismeretlen a lakosok körében. Z-akcióban épült fel a korszerű üzemi klub, valamint az egészség- ügyi központ, amelyet a közeli he­tekben adnak át rendeltetésének. Még át sem adták, de máris hoz­záfogtak, hogy gyermekorvosi rendelővel és gyógyszertárral bő­vítsék. Nehéz összeszámolni,' hogy a felszabadulás előtti házakból hány maradt meg. Csupán az egyéni lakásépítés keretében há­rom évtized alatt 1714 családi ház épült fel. Ebben a megbízatási időszakban 490 lakás építésével számolnak, javarészt egyéni épít­kezés keretében.- A családi házak építését tel­kek kiutalásával akarjuk továbbra is támogatni - jelenti ki az elnök. - Ebben a megbízatási időszak­ban befejezzük a kamencei lakó­telep építését is, ennek ellenére problémáink vannak, ugyanis négyszáz lakásigénylőt tartunk nyilván, és háromszázan akarnak családi házat építeni. Igyekszünk újabb területeket közművesíteni, hogy megteremtsük az egyéni építkezés föltételeit. Allamr beruházással épül a vas­útállomás, a tornaterem. Z-akció­ban fogtak hozzá az új autóbusz­állomás építéséhez, ami a terv­időszak végére készül el. Épül a lakótelepi fűtőmű, mert a gyár már nem tudja hővel ellátni a fejlő­dő várost. Ebben a megbízatási időszakban további két óvodával, üzlettel, közlekedési játszótérrel gyarapodik a város.- A nemzeti bizottság munkáját segíti a huszonegy polgári bizott­ság - mondja Milan Zajačik, a vnb titkára. - Különösen jól dolgozik a 17. polgári bizottság, amelynek Ondrej Kasaj az elnöke. A járási versenyben ez a polgári bizottság az első helyen végzett.- Nem kevésbé a szénakaszá­lás megszervezésében is - toldja meg a szót Martin Boželník. - Ta­valy négyszáz mázsa szénát érté­kesítettünk. Az idén sem lesz ez másképp, jóllehet, a terv csak 280 mázsa takarmány összegyűjtését határozza meg. Nem engedhetjük meg, hogy ami megtermett, kárba vesszen. A város vezetőinek, a képvise­lőknek nincs könnyű dolguk, mert nemcsak a mára, hanem a hol­napra is gondolniuk kell. A tervek szerint ugyanis a település lakosa­Ennek tudatában hozott a Szlo­vák Nemzeti Tanács Elnöksége 1965-ben rendeletet, amely védel­met biztosít a legjobban veszé­lyeztetett fajoknak, nevezetesen nyolc halfélének és hat-hat kétél­tű, illetve hüllőfajnak. Persze a rendelet önmagában még nem elegendő. Szükséges annak elé­rése, hogy tiszteletben tartsák és a gyakorlatban meg is valósítsák. Mik az ezzel kapcsolatos alap­vető tennivalók? A halak védelmét elsősorban az szolgálja, ha jobban ügyelünk az általános természetvédelmi köve­telmények megvalósítására. Har­colni kell tehát a vízszennyezés, az érzéketlen folyamszabályozás ellen. Különösképpen a nagy hal­veszteséggel járó szennyezést kell elkerülni, nehogy patakjaink­ból és folyóinkból kivesszen az élet. A kétéltűek és a hüllők védel­mére ehhez hasonló elvek vonat­koznak. Ezen túlmenően az, hogy - ahol csak lehet - meg kell őrizni a kisebb vízfelületeket is, valamint meg kell akadályozni a száraz fű felégetését, elsősorban a vasúti töltéseken és a mesterséges víz­tárolók gátjain, mert ezek termé­szetes életközegétképezik példá­ul a különféle gyíkfajtáknak is. KARABA ERVIN inak száma az ezredfordulóra megduplázódik. Ezt is figyelembe kell venni a fejlesztési terv készí­tésekor. A csapágygyár tovább bővül, de a Rozvoj ipari szövetke­zet is naponta 1200 pár cipőt ad a hazai és a külföldi piacra. A Dre­vina vállalat hétvégi házainak is nagy a keletje.- A szolgáltatásokat a járási szolgáltatóüzem és a járási ipari vállalat biztosítja - összegezi Sta­nislav Gajdoš. - Főleg a ruha-, a szőnyegtisztítás, a tévé-javítás iránt nagy az érdeklődés, de jól dolgozó szűcsmúhelyünk is van. Mielőtt búcsút vennék a ven­dégszerető várostól, megtudom, , hogy a településfejlesztés érdeké­ben gyakran összejönnek a helyi üzemek képviselői. A nemzeti bi­zottsággal közösen megbeszélik ki, mikor és miben tud segíteni. Kétségtelen, hogy vannak viták, de végül is mindig szót értenek, hiszen az üzemek vezetőinek is érdeke, hogy a dolgozóik jól érez­zék magukat a lakóhelyükön, le­gyen elegendő óvoda és bölcső­de. Nem feledkeznek meg a szó­rakozásról sem. Gyakori vendég itt a žilinai és a Český Téšín-i színház. Az üzemi klub keretében tizenhét szakkör tevékenykedik. Stanislav Gajdoš; - Büszkék va­gyunk eredményeinkre (A szerző felvételei) hírnévre tett szert a fúvószenekar, a Jedlovina Népművészeti Együt­tes, és a Lúč női énekkar. Kysucké Nové Mesto példája is bizonyítja, hogy a szocialista tár­sadalomban beigazolódtak Peter Jilemnický egykor elhangzott sza­vai.'S erre a város vezetői, és lakosai egyaránt büszkék. NÉMETH JÁNOS Többet, jobbat, de gazdaságosan Az utóbbi években a dolgozók és a vezetők körében sok szó esik a munkavédelmi eszközökről. Tárgyaltak az ezzel kapcsolatos kérdésekről a párt, a szakszervezeti és az állami szervek is és határozatokat hoztak, melyek megvalósításával valamelyest javult a helyzet, amely azonban korántsem mondható még rózsásnak. A cél az volt, hogy tökéletesedjen a tervezés, a kereslet szintjére emelkedjen a gyártott termé­kek száma, természetesen a minőséget sem tévesztve szem elől. Az elmúlt évben az előző esztendőhöz viszonyítva a nyil­vántartott 15 árucsoport közül (munkavédelmi eszközökre gondolunk) 12-ben emelkedett az ellátás színvonala. A Rempo vállalaton keresztül 671,4 millió korona értékű munkavédelmi eszközt vásárolhattak meg a vállalatok, az üzemek és a szövetkezetek. Gumi, kötött és műszálas kesz­tyűből, műanyag- és textil felsőrészű cipőből, védősisakok­ból és az RU 20-as légszűrőből kielégítették a keresletet. Hiány mutatkozott viszont a ruhanemüeknél. Többek között 453 000 szerelőruhával, 67 000.kabáttal és munkaöltönnyel, 4,5 ezer hegesztő öltözékkel és 4000 bányászruhával marad­tak adósak a gyártók. A lábbelik közül az acéllal erősített bőr cipőből 217 000, gumi lábbeliből pedig 197 000 párral jutott keve­sebb a dolgozóknak. Bőrkesztyűből 1 560 000 pár hiányzott. S a minőség? Az állami ellenőrző hivatal adatai szerint 1981- ben egyetlen terméket sem soroltak az első minőségi osz­tályba a munkavédelmi eszközök közül. A csehszlovák állami norma és az Állami Ellenőrző Hivatal kritériumainak megsze­gése miatt húsz esetben javasoltak megrovást, három gyár­tónak pedig összesen 441 000 korona bírságot kellett fi­zetnie. Az idei valóság sem kedvező. Továbbra is gyakran fog F szerepelni a hiánycikkek listáján a szerelöruha, melyből kb. 54, a bőrcipő, melyből 36-56 százalékra tudja csak az ipar kielégíteni a keresletet. A munkavédelmi eszközökkel való ellátásról szólva, nem hagyhatjuk említés nélkül azt sem, hogyan gazdálkodnak, bánnak a meglévőkkel a dolgozók. Az SZSZK Munka- és Szociálisügyi Minisztréiuma és a Szlovákiai Munkavédelmi Hivatal dolgozói által végzett felmérés azt mutatja, hogy a legtöbb helyen nem tartják meg a munkavédelmi eszközök­kel kapcsolatos előírásokat. Például a ruhákat és a cipőket előre meghatározott időszakonként cserélik, nem pedig akkor, amikor azok elhasználódtak. Az ipari, az egészségügyi és a mezőgazdasági minisztérium néhány vállalata kivételé­vel a többi tárca üzemeiben nem teremtették meg a napi tisztítás, karbantartás feltételeit, nem mosatják, illetve javít­tatják rendszeresen az említett eszközöket. Itt az ideje, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak az irányí­tás minden szintjén a munkavédelmi eszközök elosztására és a velük való gazdálkodásra. Nemcsak a kiadott eszközök pontosabb nyilvántartására van szükség, hanem helyes használatuk, kímélésük is fontos. Néhány munkahelyen bevált, hogy a dolgozók csak akkor kapnak új munkaruhát, cipőt, kesztyűt, ha az elhasznált régit leadják. Következete­sebb, szigorúbb ellenőrzéssel azt is el lehet érni, hogy a dolgozók csupán munkahelyükön viseljék a vállalattól kapott munkaruhát, nem pedig például a magánépítkezése­ken, gépkocsijuk javításakor. A mesterekre különös felelős­ség hárul, hiszen ők ismerik a leginkább, milyen munkavé­delmi eszközökre van szükségük a dolgozóknak. A jobb gazdálkodással megakadályozhatják a vállalatoknál a feles­leges kiutalásokat, és elősegíthetik az összegyűjtött másod­lagos nyersanyag hasznosítását. DEÁK TEREZ ;— ORVOSI TANÁCSADÓ Ésszerű táplálkozás az idősebb korban A helyes táplálkozás- nagyon fontos tényező a jó egészségi álla­pot megtartása esetleg az egész­ség visszaállítása szempontjából ' minden ember életében. Az öre­gedés természetes élettani folya­mat, ami annyit jelent, hogy elke­rülhetetlen. Legyen az a célunk, hogy az öregedés a lehető legké­sőbb kezdődjön el és minél tovább tartson a jó testi és szellemi ál­lapot. Meghosszabbodott az emberi életkor. Tapasztalhatjuk, hogy manapság jóval több az idősebb ember, mint valamikor. Az orvos- tudomány a többi tudományággal karöltve aktív kutatómunkát végez ezen a téren. Azt akarjuk, hogy az általában hosszabbodó életkort minél jobb és kedvezőbb testi és szellemi állapotban élvezzük. Az idősebb kor elérésének, él­vezésének fő feltétele, az egyén kedvező egészségi állapota, vagyis egészsége. Áz egészség nagyon nagy tőke az ember életében. Megérdemli tehát, hogy minden veszélytől megvédjük. Egészségünket kü­lönböző negatív és pozitív ténye­zők befolyásolják. A káros ténye­zők közé soroljuk a dohányzást, a mértéktelen alkoholfogyasztást, a helytelen táplálkozást, á kevés testi mozgást stb. A pozitív hatás alatt a helyes ésszerű életmódot értjük és ennek egyik fontos té­nyezője minden korban, így tehát az idős korban is az ésszerű táp­lálkozás. Hogyan táplálkozzunk ésszerű­en? Nem létezik valamilyen uni­verzális diéta az idős korosztály számára. Ebben a korban a táplál­kozás sok mindentől függ. így pél­dául a fogak állapotától kezdve az emésztőszervek, a szív, az erek, a vérnyomás, a cukorszint állapo­tán keresztül sok más testi és szellemi tényezőtől. Közismert, hogy az emberi szervezet a táplálékból pótolja a szükséges energiát így a zsí­rokból, fehérjékből és cukrokból, továbbá nagyon fontosak a vitami­nok, valamint az ásványi anyagok. A zsírokból napi 60 gramm ele­gendő. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy az idősebb korosz­tály naponta többet fogyaszt belő­lük. Ne feledkezzünk meg az ún. „rejtett zsírokról“ sem, melyek fő­leg a disznóhúsban, a kirántott ételekben találhatók. Óvakodjunk a disznózsírtól, használjunk in­kább étolajat. Ne együnk koleszte­rint képző ételeket, így megelőz­zük az érelmeszesedést. Fehérjéből a testsúly egy kilo­grammjára számítva 1,2-1,3 gramm fogyasztása az ideális. Együnk rendszeresen tejet, túrót, sajtokat és sovány húsokat. A cukor fogyasztásával legyünk óvatosak. Óvakodjunk a túl édes ételek és itaJok nagy mennyiségű fogyasztásától. A cukrok kalória­dús anyagok és az elhízás okozói lehetnek. Rendszeresen fogyasszunk nyers gyümölcsöt és zöldséget. Ezek főleg sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak. Köztudo­mású, hogy a C-vitamin a kolesz­terin nagy ellensége. összefoglalva ezt tanácsol­hatjuk: • Az idős ember étlapja legyen változatos, nem túl kalóriadús (2000-2400 kalória naponta elég, a kövéreknél még kevesebb kell), és könnyen emészthető. 0 Étkezzünk rendszeresen, többször naponta (négyszer-öt- ször) egyszerre kisebb adag ételt fogyasztva. Ne együnk késő este, vagy éjjel, a vacsoránk legyen szerény (lehetőleg 18 óra után ne együnk). 0 Mérsékeljük a zsírok és cuk­rok fogyasztását, együnk naponta nyers gyümölcsöt, vagy zöldséget. 0 Az alkoholfogyasztásban le­gyünk mértékletesek, ne dohá­nyozzunk. Ételeink legyenek ízle­tesek, de a borssal, csípős papri­kával és más ingerlő fűszerrel ta­karékoskodjunk. 0 Óvakodjunk olyan ételektől, amelyektől nő a vér koleszterin tartalma, így megelőzzük az érel­meszesedés veszélyét. 0 Étkezzünk a lehető legkelle­mesebb környezetben, óvakod­junk a stresszhelyzetektől. 0 Biztosítsuk a jó rágást, a rendszeres fogkezeléssel. 0 Jegyezzük meg, hogy nem­csak az étkezés, hanem a zavar­talan emésztés is fontos. Ne ha­nyagoljuk el a testi mozgást és legyünk minden esetben szellemi­leg kiegyensúlyozottak és jóked- vűek. 0 Nem szabad figyelmen kívül hagynunk a különféle emésztési zavarokat és bélműködési rendel­lenességeket. Ilyen esetekben for­duljunk orvoshoz. * Dr. RÉPÁSSY BÉLA Ú J SZÚ 4 1982. VII. 16

Next

/
Thumbnails
Contents