Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)

1982-06-28 / 151. szám, hétfő

A világbajnokok is pelenkában nevelkedtek... Egy iskolai sportközpont munkájáról és gondjairól Az utóbbi evekben Dunaszerdahely (Dunajská Streda) a hazai asztahtenisz egyik fellegvára lett. Ezt támasztja többek között alá hogy a UAG asztaliteniszezőnőí három évvel ezelőtt egy idényt a legfelsőbb osztályban játszottak, és csak kellő tapasztalat híján estek ki Tavaly a férfiak es a nok is megnyerték a Szlovák Nemzeti Ligát, csupán az psztalyozokon buktak el. Idén a nők már az osztályozó mérkőzéseken is ^t

8^ s?

er

ePf

ltek és ósztö

l ^mét az I. ligában küzdhetnek a bajnoki pontokért. Es akkor meg csak hevenyében soroltuk fel a szakosztály sikereit, mert ezenkívül ifjúsági és serdülő szinten egész sor szlovákiai bajnok szerepel a DAC színeiben A felnőttekkel az idei sikerek után már foglalkoztunk. Ezúttal azonban arra voltunk kíváncsiak, hogyan dolgoznak a fiatalokkal, az utánpótlással? Valóban olyan jói állnak-e a dolgok, ahogy az eredmények mutatják? Lassan tíz éve működik a szakosztályban az iskolai edzőközpont, amelyben a legkisebb korosztállyal, alapjában véve a kezdőkkel foglalkoznak, és öt éve az ifjúsági edzőközpont, amely a legjobb serdülő- és ifjúsági korúak felkészítését látja el. Az utóbbiba a megfelelő természetes és szakStefan Cupka mai szelektálás után már csak a legjobbak kerülnek. Rendszerint 14-15 fiatal tehetséggel dolgoznak meglehetősen jó feltételek mellett és magas szakmai szinten. Az eredmények természetesen nem maradnak el. Legalább egy hasábon sorolhatnánk a központ sikeres tagjainak névsorát, illetve sikereinek sorát. Az öt éve ide igazolt idősebb, tapasztalt Mikóczi Irén kivételével tulajdonképpen az edzőközpont tagjai vívták ki a továbbjutást is. Más a helyzet az iskolai edzőközpontban. Itt az a gyakorlat, hogy szeptemberben, a tanévkezdéssel egyidőben minden jelentkezőt felvesznek. Ez rendszerint száznál is több gyermeket jelent. Ekkora tömeggel nehéz érdemben foglalkozni. Igy vélekedik a központ edzője, Lichtblau Tibor is: ,, Hogy egyetlen érdeklődőt sem utasítunk vissza, az rendben van", mondta. ,,Elvégre annak csak örülhetünk, hogy az asztalitenisz ilyen népszerű a fiatalok körében. Más lapra tartozik, hogy gyakorlatilag egyedül foglalkozom a gyerekekkel és ez elképzelhetetlen. S ha van is bizonyos lemorzsolódás, természetes kiválasztódás, mert hangsúlyozom, hogy mi nem tanácsolunk el senkit, ma is minden nap ötven gyerekkel foglalkozom. Ez is elképesztően sok, legelőnyösebb lenne, ha 20-25 fiatallal dolgoznék, esetleg segítőtársakat kapnék. Igaz, még így is szerencsés helyzetben vagyok, hogy a gyerekek két váltásban tanulnak, így a fele délelőtt, a fele délután edzhet. Ezenkívül a teljesítmény szerint négy csoportba osztottam őket, és így foglalkozom velük külön-külön. De ez sem megoldás." • Tudni kell továbbá, hogy az edző ezenkívül a felnőtt csapat állandó tagja, aki maga is edz és az idényben gyakran versenykötelességei vannak. Ráadásul nem főfoglalkozású edző. Tavaly októberben kérték ki egy évre munkahelyéről, a kórházból. Ha a körülmények nem vá,ltoznak, aligha lesz hajlandó meghosszabbítani a szerződést. További nagy baj az edző szerint, hogy a központ tagjainak nincs módja a rendszeres versenyzésre. ,,Áz asztalitenisz egyre fiatalodik. Ma már egész zsenge korban el kell kezdeni a versenyzést, hogy a sportoló hozzászokjon a versenyek légköréhez, rutint gyűjtsöni Sajnos, járásunkban nincsen iskolai vagy pionírbajnokság mint máshol, pedig a pionírcsapatok és pionírházak sokat tehetnének az ügyünkért. Az iskoMRMRPPki'i Vimi Roland, a nagy reménység Az SZNF tiszteletére Országos turisztikai találkozó ÚJ szú 1982. VI. 28. Az SZNF tiszteletére rendezett országos turisztikai találkozók manapság nemcsak hazánk, de a szomszédos országok - Lengyelország, Magyarország, Bulgária és az NDK - turistái körében is népszerűek. Ennek bizonyítéka a részvevők évről évre növekvő száma. A találkozó nagyszerű lehetőséget nyújt a turisták számára, hogy megismerkedjenek hazánk szocialista építésének eredményeivel, országunk természeti szépségeivel, műemlékeivel. Az idei, sorrendben immár XXIX. országos turisztikai találkozóra a Kysuca egyik legfestőibb völgyében, a Vadicovskái völgyben kerül sorra, július 8-a és 11 -e között. Ugyanebben az időpontban és ugyanitt szervezzük a turisták XVI. nemzetközi barátsági összejövetelét: néhány nappal korábban, július 5-én, kezdődik az ifjú turisták XIII. találkozója. A Vadicovskái völgykatlan 14 Iákban azért nem foglalkoznak ^z asztalitenisszel, mert a tanítók erveipse szerint eltanácsolja őket, hogy velünk úgysem vehetnék fel a versenyt. Már azt latolgatom, hogy a gyerekekből 2-3 csapatot indítok a felnőtt bajnokságban. Csakhogy ez bizonyos szervezési kötelezettségekkel is járna, és megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Nincs kivel. Ügyes, lelkes emberekre lenne szükség. Talán néhány szülő is segíthetne." Az iskolai edzöközpont vezetője, a dunaszerdahelyi asztalitenisz egyik leglelkesebb híve, Stefan Cupka, ha nem is ilyen borúlátó, de nincs elragadtatva a legifjabb korosztály nevelésében uralkodó helyzettel: ,,Túlságosan nagy a szakadék az ifjúsági edzöközpont és az iskolai edzőközpont között. A legközelebbi időszakban talán valamelyest javul a helyzet, mert hamarosan leszerel Pavol Petrlenic, akire a legkisebbekkel folytatandó munkát szándékozunk bízni. De egy ember még nem tesz csodát. További emberekre lenne szükség. A csöppségekkel végzett munka kétségkívül nem olyan vonzó, mint országos és világbajnokokkal foglalkozni, az ország vagy az egész világ figyelmének előterében csillogni, de szép és hálás feladat." Tegyük hozzá, hogy nélkülözhetetlen is, mert az országos és világbajnokok is pelenkában nevelkedtek, és valaki tanította őket az első lépésekre. PALÁGYI LAJOS (a szerző feívéteiei) Oríali (fehér szerelésben) és Aoudou küzdelme a labdáért az Olaszország - Kamerun labdarúgó VB-mérközésen (CSTK-felv.) Afrikával számolni kell (CSTK) - A fekete kontinens két képviselője, Algéria és Kamerun mindenkit meggyőzött arról, hogy Afrikában is jó labdarúgást játszanak és már régen elmúltak azok az idők, amikor mosolyogva beszéltek a kontinens futballjáról. Algéria a VB-k történetében a legnagyobb szenzációval szolgált, miután legyőzte a kétszeres világbajnok, s a legutóbbi európa-bajnok NSZK válogatottját. Ehhez hasonló meglepetésre csak az 1950-es és az 1966-os VB-n került sor: akkor az USA, illetve a Koreai NDK nyert Anglia, illetve Olaszország ellen. Kamerun például vereséget nem szenvedve volt kénytelen búcsút mondani a küzdelmeknek, s csak a kevesebb adott gól juttatta a harmadik helyre. A lebecsült afrikaiak tehát meglepték a világot. Algéria válogatottjában kilenc olyan futballista szerepel, akik európai klubokban játszanak, elsősorban Franciaországban és az ország labdarúgása már régen átvette az európai futball játékelemeit. Kamerunban ugyan még nem honosodtak meg teljesen az európai és a dél-amerikai játékelemek, ennek ellenére nem járnak csukott szemmel az országban és a gyakorlatban igyekeznek minél modernebb felfogásban edzeni. Meddig álom még a 100 m-es álomhatár? kilométer hosszúságban húzódik. A találkozó színhelyére Kysucké Nővé Mestóról Lopusné Pazite, Dolny és Horny Vadicovon keresztül juthatnak el az érdeklődők. A táborba, amelyet a Lladonhora gerinc lábánál állítottak fel a szervezők, mintegy ötezer házai és külföldi turista érkezését várják. A környéken 11 turistaösvényt jelöltünk ki. Az igényesebb és a kezdő turisták számára egyaránt gazdag programról gondoskodtunk. Sportrendezvények (röplabda, futball, tájfutás, kerékpáros, motoros és gyalogtúrák, kirándulások, gazdag kultúrműsor, vitaestek várják a Kysucára látogatókat. Reméljük, hogy valamennyien kellemes perceket töltenek velünk és szép élményekkel távoznak majd. Koloman Weiss, a szervező bizottság tagja 100 méter. A gerelyhaj ítók számára jelenleg még álomhatár. 3,28 méter hiányzik a százig. Mindössze 3,28 - mondogatják, s ez nem is tűnik olyan soknak. Amióta 1980 áprilisában a magyar Paragi Ferenc 96,72-re röpítette a gerelyt, azóta szurkolók, versenyzők türelmetlenül várják az óhajtott százat. A gerelyhaj ítók között az ember manapság aligha talál valakit, aki az első százméteres dobást valahol a távolban látná. Az atléták biztosra veszik, hogy rövid időn belül sikerül valamelyikőjüknek bevenni a sokat emlegetett százat. A legilletékesebb, a világcsúcstartó Paragi Ferenc minderről így vélekedett: - Nem lepődnék meg, ha egy szép napon arról hallanék, hogy valaki túldobta a száz métert. Ez bármikor megtörténhet egy olyan versenyen, amelyen a világ néhány kitűnő gerelyese találkozik, s ideális körülményeket fognak ki. A világranglista tavalyi és idei első helyezettje (92,48, illetve 94,52), az NDK-beli Detlef Michel már az elmúlt éven is nagyon optimistán nyilatkozott: - Lehetségesnek tartom, hogy az elkövetkező idényben már nem lesz álom a százméteres álomhatár. Fenntartja-e kijelentését? - kérdeztem idei ostravai találkozásunkkor a huszonhat éves berlini fiatalembert. - Igen, továbbra is. Egyáltalán nem lepne meg, ha az elövetkező hetekben valaki túldobná a száz métert. Elsősorban öntől, mint a tavalyi és idei ranglista vezetőjétől várják sokan a csodadobást. Nem lenne kicsit szomorú, amennyiben ez másnak sikerülne elsőnek? - Nézze, hazudnék, ha azt állítanám, nem szeretnék én lenni az első, aki túlszárnyalja a százat. De ha nem így lesz, akkor sem fogok elkeseredni. Biztosan tudom, azáltal, hogy valaki ilyen nagyot dob, az én sikeresélyeim csöppet sem csökkennek. Jelenleg stabilan 90 méter fölött dobálok, s szerintem ez sokkal fontosabb, mint egy egyszeri kiugró nagy eredmény. Ha az elmúlt évek statisztikáját végigfutjuk, láthatjuk, hogy a férfi gerelyhajítás nagy győztesei sohasem vettek részt a csúcshajszában. Az olyan győztesek, mint Lusis volt, inkább állandó formájukat csillogtatták. Ki is lehet az a dobó, akinek legtöbb az esélye a száz méter elérésére? Ezt kérdeztem Paragitól, Micheltől és az olimpiai bajnok szovjet Kulától is. Mind a három fiú nagyon diplomatikus választ adott, ügyesen kikerülvén a konkrét neveket. - Amennyiben összejönnek a dolgok, minden jelenlegi kilencven méteren felüli dobó képes lehet egy százméteres dobásra - egyezett meg a három gerelyhajító véleménye. A gerelyhajítás az a versenyszám, amelyben 8-10 méter körüli teljesitménykilengések nem mennek ritkaságszámba. Ennek egyik élő példáját 1980-ban éppen Detlef Michel szolgáltatta, természetesen negatív értelemben. A berlini fiú az olimpiai felkészülés során rendre 90 méteren felüli eredméParagi Ferenc a világcsúcsot jelentő 96,72 méteres dobásával a legközelebb került a százméteres határhoz A világ jelenleg legkiegyensúlyozottabb formában lévő gerelyhajitója, Detlef Michel (Gyökeres és Vojtísek felv.) nyeket ért el. Nagyszerű formában volt. Az edzéseken húsz dobásból tíz kilencven méteren felüli volt. Az olimpián pedig 78,34-el esett ki a selejtezők során. - A gerelyhajítás túlságosan bonyolult technikája nagyon sok lehetőséget nyújt arra, hogy a dobó hibázzon - mondta az 1976-os olimpiai bajnok Németh Miklós. - Szerintem száz dobásból egykettő ha tökéletesen sikerül. Hasonló véleményen van Detlef Michel is, csak a számokkal nem ért egyet. Ö úgy véli, hogy ötven dobásból ötnek jól kell sikerülnie. Százból egy-kettő, ötvenből öt. Mindenképpen alacsony százalék. Ebből is látszik, mennyire nem könnyű a gerelyhajítók helyzete. Szinte mindennek összhangban kell lennie ahhoz, hogy a gerely egyszer az álomhatárra repüljön. Egy-egy kisebb hiba ugyanis húsz méterbe is kerülhet. Ideális körülmények esetén viszont pluszban lehet a dobó. Tehát, ha egyszer minden összejön, akkor az a hiányzó 3,28 méter igazán csekélység lehet húsz méterrel szemben. URBÁN KLÁRA