Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-25 / 149. szám, péntek
ESTÉL! ÉNEK Csontos Vilmos verskötetéről Csontos Vilmos eddigi életműve már egy teljes emberöltőt fog át; a most hetvenötödik születésnapját ünneplő költő a csehszlovákiai magyar lírában a legrégebben tevékenykedő alkotó. Már a felszabadulás előtt három verskötete jelent meg (Magyar ugaron, 1932; Üzentek értem, 1936; Tovább kell menni, 1941). A ga- ramsallói költőnek ezt az alkotói szakaszát többen keményen bírálták, s volt aki „keserű magyarkodással“, „politikai gondolkodásra való képtelenséggel“ is megvádolta líráját, nem regisztrálva Csontos önkritikáját, szigorú és reális számvetéseit, azokat az emberi erkölcsi-eszmei értékeket, amelyek részint kárpótolni tudtak a kísérletezés és forradalmi hang hiányáért. A költő öntudatos háborúellenessége, humanizmusa, magyarsága és a néphez való hűsége tette Csontost a falusi dolgozó életének teljes és természetes vállalójává. Indulásának és életének körülményei, falun maradása, a néphez való töretlen hűsége, szerénysége, lelki odaadása határozza meg későbbi lírájának jellegét is: ,, Veletek vagyok viharverten, / sorsvállalón, hitben töretlen. / S ha az utam végére értem, / hogy miért volt így - meg se kérdem." (Veletek vagyok) Az eltelt évek folyamán ez a líra tovább tisztult, de pozitívumai mellett fogyatékosságait is meg kell említenünk. Mindenekelőtt az autobiografikus versek azonos hangvételét, ismétlődő színeit és tónusait érheti jogos bírálat. A gyakori „számadó jelleg“ is bizonyos elfogadható határokon túl egyoldalúságot visz ebbe a költészetbe. Csontos tartózkodik a versforma megreformálásától, nem érzi a kísérletek szükségességét, s így mindig saját hagyományos ideálját próbálja újrateremteni. ,,Nem akarok szerkezeti szabályt, formát bontani, / Gondolattal terhes verset tudok igy is mondani" - írja egyik versében, s önmagához hűen még egy régebbi interjúban ugyanezt nyilatkozza: „Tudatosan művelem a hagyományos formát. Művészetre törekvés volt és marad a célom... a tartalom a fontos.“ Költeményei többnyire magyaros verselésüek, a sikeres művészi megvalósulásokban a ritmus és a rímek önként adódó természetességükkel hatnak és jól hangzanak, másutt viszont a kötött forma a lírai kifejezés erőltetettségét hozza létre s kevésbé van határozott versszervező funkciója és esztétikai hozadéka. Csontos gyakran kedveli az elé- gikus hangulatokat, vonatkozk ez önéletrajzi ihletésű, idilleket megörökítő vagy éppen vallomásos verseire is. Az elmúlás gondolata, az idő múlása, az ifjúkorra való emlékezés nem egyszer nosztalgikus elemekkel, melankóliával telítődik, az öregség tragikusan mély érzése azonban ritkán van jelen: ,,Társaim magamra hagytak, mintha / Már nem is volnék - félretaszítva /Várom: az éj vak szemét rám nyitja ... ,,Elhallgatok hát - egy bozót alatt / Talán az álom szememre tapad, / S én azt álmodom: ne sajnáljanak!" (Üvöltő farkas) Költészete akkor igazán reális, ha a lírikus ösztöneire bízza magát, s nem bocsátkozik az egyszerű valóság kicifrításába. Új kötetében egyszerűen szépek az Őrizzetek meg, a Sinka István emlékére írt Fekete bojtár, továbbá az Ébredés, Csillagtörés, Estéli ének stb. című versek. Ez a kötet, mely a költő régi és új verseiből nyújt át egy csokorra- valót az olvasónak, természetszerűen reprezentálja Csontos költői fejlődését erényeivel, hibáival, ellentmondásaival együtt. Könyveim című versében saját lírikusi útját mutatja be a költő úgy, hogy a vers tizenegy szakaszának mindegyike egy-egy megjelent kötetének címét is magába foglalja és sajátos módon értékeli. De megjelennek a költeményekben a lírikus hősei (Örökség), a régi idők varázsa (És újra megdalollak), a Garam-völ- gyének bensőséges szeretete (Nem elég egyszer), a szülőhely emléke (Garamsalló), a harcostársak szelleme (Tibor, egy vers még)... stb. Verseiből általában hiányzik a munkás-paraszt írókra oly jellemző harciasság és keménység, helyette érzelemgazdag, halkszavú verseiben vall életéről, falujáról, paraszti világáról, pályatársairól és az elmúlt ifjúságról. De a jövő, az unokák féltése is hangot kap néhány versében áttetsző dalszerű formában (Fát ültettem, Ébredés). Őszinte, pózmentes lírai számadás ez a verslátogatás egy dolgos életről, annak eredményeiről, olyan életről, melyben az önként vállalt és lelkesedéssel végzett fizikai munka mellett fontos szerep jutott a szeretettel müveit költészetnek. Csontos Vilmos autodidakta parasztköltőként indult, s az maradt mostanáig. Költői fejlődése nem volt zavartalanul harmonikus, nem volt mindig dialektikus egységben a valóság fejlődésével. Az első köztársaság paraszt- és munkásírói (Dömötör Teréz, Háber Zoltán, Szabó Béla, Sellyei József) köréből lépett ki a harmincas években és a társadalmi haladás, a változások nem egyszer megkésett látása is jellemezte költészetét. Lírája alakulását és fejlődését éppen ezért saját költői eredményein kell lemérnünk, ha ismerni akarjuk annak valódi lényegét. Csontos sokszor megértette a megváltozott körülmények jellegét és saját tematikáját az öntudatra ébredt költő érzéseivel, erényeivel bővítette ki. Fábry Zoltán lényeglátóan így nyilatkozott róla: „Jelenség, aki és ami ha nem lenne, szegényebbek lennénk: hivatkozás és bizonyosság nélküliek... egyszerűsége, őszintesége, szerénysége és szemérmessége a költői szó lényegét: becsületességét húzza alá és ezzel tiszteletet ébreszt a szó, a költészet iránt“ Az Estéli ének című verskötetet a költővel készített interjú egészíti ki, mely eligazítja és segíti az olvasót abban az igyekezetében, hogy a lírikusban a teljes embert közelíthesse meg. (Madách, 1982) ALABÁN FERENC Mozgó ablak A SZOVJET IRODALOM JÚNIUSI SZÁMÁRÓL Szélesre tárt, mozgó ablak a Szovjet Irodalom júniusi száma, olyan ablak, melyen át színes és érdekes látvány nyílik a mai szovjet szellemi életre. Prózarovatában a folyóirat közli Georgi Markov A jövő századnak és Agnyija Kuznyecova A kegyetlen sors viharában című kisregényét. Az előbbihez Csák Gyula írt bevezető eszmefuttatást A felelősség regénye címmel. Kidőlt egy vezető - írja -, akinek a helyére kell lépni, de ki legyen az, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie annak, aki a mai Szovjetunióban egy országrésznyi terület első embereként vállalja a szocialista építőmunka irányítását? Ki legyen - ki lehet? Az iró ezekre a kérdésekre próbál többek között választ adni ízig-vérig mai tárgyú regényében. A cselekmény elsősorban Szoboljevnek, az új vezetőnek a személyisége és tevékenysége körül zajlik - állapítja meg Markov magyar pályatársa -, ,,ám de mindez szükségképpen egybefonódik a tájnak és az itt élő emberek testi-lelki-szellemi szépségeinek az ábrázolásával. Mindezeken túl azonban valami sajátosat, mondhatni: egyedit is kap az olvasó a szerzőtől; a Szovjetunió mai belpolitikai, társadalmi és gazdasági életének olyan összefüggéseit, olyan mélységeit tárja elénk, amelyet ritkán találhatunk szépirodalmi műben." Kuznyecova kisregényét Irina Risina vezeti be. A kegyetlen sors viharában című, ritkaságszámba menő kisregény alapjául Pjotr Kuznyecov jobbágy naplófeljegyzései szolgáltak. Szerzője Kuznyecov dédunokája. Az írónőnek egy házilag összefűzött, elrongyo- lódott fedelű füzetke állt rendelkezésére, amelyet a Sztroganov grófok jobbágya rótt tele, aki élete utolsó napjáig titkolt, tiszta szerelmet érzett Puskin felesége, Natalja Nyikolajevna Goncsarova iránt. Agnyija Kuznyecova nevére számos levél érkezett, melyek között számos, íróktól, Puskin-kutatóktól származó is akad. Sok olvasó arra szeretne választ kapni, hogy Pjotr Kuznyecov valóban ismerte-e Na- talja Nyikolajevnát. ,,/gen - válaszol Kuznyecova. - Az asszony viszont alig ismerte ót és természetesen azt sem nagyon sejthette, milyen érzésekkel viseltetik iránta a jobbágyember. A napló több oldalán is fölsejlik az a beismerés, hogy a gyönyörű Goncsarova iránt mindent meghatározó szerelmet érzett. Reménytelenül csüggedt és egyben örömteli érzés kerített hatalmába, mikor a következő sorokat írta a naplójába: »Két soha be nem teljesülő, szenvedélyes és gyönyörű álmom teszi életemet emberivé, s nem állatéhoz hasonlóvá. Az egyiket Natal- jának hívják. A másik a Szabadság. ,,1873. február 1-én kelt feljegyzése arról tanúskodik, hogy- sok kortársával ellentétben- nem tartotta bűnösnek Natalja Nyikolajevnát a költő tragikus halálában. " A folyóirat e számában olvasható Alexandr Vologyin Gyíkocska című, a Szovjetunióban nagy közönségsikert aratott drámája. A darabot Álla Romanyenko elemzi Ha békében tudnánk élni... című tanulmányában. A Gyíkocskát Jevgenyij Lazarov, a Majakovszkij Színház egyik vezetője állította színpadra, aki A harmadik rakéta című darab rendezésével hívta fel magára a figyelmet. Rendezői bemutatkozását siker koronázta: az 1975-ös moszkvai tavaszi színházi fesztiválon az előadás első díjat nyert. ,,A Gyíkocska-állapítja meg a kritikus - minőségileg újszerű előadás, mindenekelőtt formájában, szokatlan megformálásában és szövegezésében. Egyébként a szöveg nem túl »sűrű«, sokkal nagyobb helyet foglal el a plaszti- citás, a mimika, a mozgás rendkívüli kifejező ereje. (...) Az utóbbi tíz-tizenöt évben ritkán láthattunk ilyen sajátos fény- és hangpartitúrát, ami úgy tetszik, másodpercről másodpercre követi az előadás menetét." Költészeti rovatában a folyóirat az ötvenéves jeles szovjet költőt, Vlagyimir Cibint köszönti. A költő eddigi életútjáról egyik szovjet pályatársa,' Vlagyimir Szokolov és Rab Zsuzsa, a kiváló magyar műfordító ír közvetlen hangú méltatást. „... verseinek némelyike - olvassuk Rab Zsuzsa vallomásában - mintha egy mai Jeszenyin világába vezetett volna el. (...) Mindezzel nem azt akarom bizonyítani, hogy Cibin afféle másod- Jeszenyin vona, hiszen témáinak skálája természetszerűen más, mai..." A folyóirat méltóképpen emlékezik meg a szovjet iroidalom néhány évvel ezelőtt elhunyt kiemelkedő alakja, Konsztantyin Pausztovszkijnak 90. születésnapjáról. A nagy író életére és munkásságára Nyina Kuprijanova emlékeszik vissza, aki írásában bőven idéz Pausztovszkij vallomásaiból. Közismert, hogy az író életében nagyon sokat utazott, mégis ezt írta egy helyütt: ,,Közép-Oroszor- szágot nem cserélném el a földgolyó legmagasztaltabb és legmeg- kapóbb szépségeivel sem. (...) A legtöbb írásom Közép-Oroszországhoz - és csakis őhozzá - fűződik. A Szemle rovatban Nyikita Razgovorov A Nagy Honvédő Háború és az antifasiszta ellenállás költészete (bolgár, magyar, NDK- beli, mongol, lengyel, szovjet és cseh költők versei) című antológiáról, Izabella Dubrovina pedig Jurij Kuzmenyko A szovjet irodalom tegnap, ma, holnap című könyvéről közöl recenziót. (k-s) Borzi László felvétele Cseh művészek a Majerník-galériában Első ízben ismerkedhettünk meg Bratislavában két dél-csehországi képzőművész - Jan Gajdoš grafikus és Jan Brož szobrász - alkotásaival, a Cyprián Majerník Galériában rendezett kiállításon. Jan Gajdoš néhány litográfiával (kőnyomattal) és egy maratott üvegablakhoz készült tervrajzzal mutatkozott be. Litográfiái ciklusokként készültek, melyek témában annyira bővek, hogy ha kiragadnánk belőlük egy-egy lapot, nem bomlik meg egységük, sót, maga a különálló lap is egy új, önálló egységet alkot. A művész mondanivalójával érzékenyen reagál az emberi sorsok összefonódására, az egyén vágyaira, emlékeire, boldogságára, magányosságára. A kérdőjelek című ciklusában a valóságból kiindulva a mindennapi élet kérdéseire keresi és adja meg a választ. Nemcsak a múlt és a jelen érdekli, hanem erősen foglalkoztatja a jövő (És a városok megmaradnak? illetve az Elődei leszünk valakinek cimú litográfiái). A kiállított alkotások tükrözik, a művész érzelmekben gazdag egyéniségét, s olyan hangulatot árasztanak, mely hat a látogató képzeletére. Megragad egyéni formavilága, technikája; ornamentikája; és alakjai sötét háttérből, mintha árnyékból lépnének elő. Ezzel egy sajátos dekadenciába hajló hangulatot ér el, a lapok komorságot árasztanak, elmélá- zók, a felszabadult fantáziájú és érzelmű nézőt mintegy örvénybe, saját bűvkörükbe rántják. Meghatározó a művész eddigi munkásságára az a képessége, hogy érzelmi kapcsolatot tud teremteni a külvilággal, a legszélesebb összefüggésekben, ugyanakkor reflexiót vált ki benne az egyén gondolatvilágának legapróbb rezdülése is. Gajdoš nemcsak grafikáival, hanem ezzel párhuzamosan monumentális alkotásokkal is foglalkozik. Az utóbbi években ennek a tevékenységének eredményeként jelentek meg maratott vitrá- zsai (üvegablakai), melyek különböző művelődési intézmények belső terét dekorálják, egészítik ki. A kiállításon egy ilyen üvegablak tervrajzával találkozhatunk és a már megvalósult művek közül néhányat színes fényképeken mutat be a látogatónak. Üvegablakai, grafikáival ellentétben, dinamikusak, „kirobbanni vágyók“, s többnyire excentrikus elrendezésűek - egy mély eszmei mondanivalójú központból, sugár- szerüen lövellnek ki különböző alapkompozíciók. Ezek karaktere ornamentális, dekoratív. A kiállítás másik résztvevője, Jan Brož szobrászművész, három témakör révén akarja megismertetni a látogatót alkotói tevékenységével. Figyelme központjában a nő áll. A nő, akinek nemcsak külső bájait örökíti meg, hanem megpróbálja belevinni plasztikáiba és miniatúráiba érzelmi valóságát is, kifürkészve legrejtettebb, legmélyebb titkait. Tulajdonképpen a gyermekkortól követ végig egy fejlődési folyamatot a serdülőkoron keresztül az érett nővé válásig. Miniatúrái azonban nem nagyon tudják lekötni a néző figyelmét, ami talán az elrendezés számlájára írható. Mert mire a tekintetünk megpihenne az egyik alkotáson, addigra már elvonja azt egy másik közelben álló miniatúra, s ez a zsúfoltság érzetét kelti a látogatóban. A néhány kiállított portré nagyon elbűvölő. A művész a modell egyéniségéhez igazodva választja meg technikáját és a nyersanyagot; bronzot vagy égetett agyagot. A miniatúrákkal ellentétben a portréknál hajlamos a romantikus ábrázolásra, de ez nem jelenti azt, hogy elszakad a valóságtól. Mintegy kifejezőeszközként használja egy pozitív ideál keresésében. FEKETE MARIAN Fiatal költőink - szlovákul A Nové slovo politikai, gazdasági és kulturális hetilap június 17-i számának Nedeľa című, nemrégiben indult mellékletében két teljes oldalon ad ízelítőt a csehszlovákiai magyar költészet fiatalabb képviselőinek munkásságából. Az összeállításban Mikola Anikó négy, Tóth László három, Kulcsár Ferenc két verssel szerepel a ki- lencek nemzedékéből; a Megközelítés című, 1980-ban megjelent antológia költői közül Karsay Katalin és Soóky László három-három, Lunczer Gabriella két és Molnár László egy verssel van jelen, és ugyancsak egy, terjedelmében a leghosszabb verssel Barak László, akinek a közelmúltban látott napvilágot Sancho Panza szomorú című könyve a Főnix Füzetek sorozatban. A versek többsége megjelent kötetekből való, de szerepelnek közöttük egészen friss költemények is. A versek tolmácsolója és az összeállítás készítője, Mila Haugová, rövid bevezetőjének elején megjegyzi, szándéka az volt, hogy a szlovák olvasók számára közeibe hozza a fiatal és legfiatalabb csehszlovákiai magyar költők művészetét; ezt követően egy-egy mondatban jellemzi a besoroltak verseit, azokról a jegyekről szólván, melyeknek a válogatásban is szerepük volt. Végezetül Tóth Lászlótól, a Megközelítés egyik összeállítójától idézi a következőket, a két oldalon szereplő költőkre egyaránt vonatkoztatva: „közös vonásuknak mondható szilárd, etikus tartásuk, kérdésfelvételüknek bátorsága, kifinomult szociális érzékenységük és eredendően realista szemléletük“. Az összeállítást az ugyancsak fiatalabb korosztályhoz tartozó Dúdor István festőművész és Lip- csey György szobrász két-két müve illusztrálja, sajnos, hibával: bizonyára valamilyen tévedés folytán maradt el Lipcsey György neve alkotásai mellől, helyén - szerzőt jelölve - a szobrok címe szerepel. Ez azonbna nem változtat a tényen, hogy a Nové slovo - a korábbi csehszlovákiai magyar irodalmi vonatkozású közléseire is gondolva - egyre rendszeresebben figyel irodalmunkra, ezúttal Mila Haugová munkája révén.-borii J SZÚ 6 1982. VI. 25.
