Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-22 / 146. szám, kedd
Levelezőink írják. Karlovy Varyban az Imperial szanatórium kertészetében a tíztagú szocialista munkabrigád nemcsak zöldségféléket termel, hanem virágokat és egyéb dísznövényeket is. Az öt üvegházban és 17 melegágyban felcseperedő, pompázó növényeket gondozza Mária Gabrielová és Ludmila Andrašová. Kovács Árpád EGY JÁRÁS ÉLETÉBŐL A FIGYELEM JUTALMA N A Slovnaft vajáni (Vojany) üzemében pontosan betartják a technológiai előírásokat és felfigyelnek a dolgozóknak a termelés javítását célzó megjegyzéseikre, észrevételeikre. Azoknak a megvalósításával az utóbbi öt hónapban 3 millió 392 ezer koronát takarítottak meg a nyersolaj hatékonyabb feldolgozásával. Közben 1253 tonnával csökkentették a termeléshez felhasznált kőolaj mennyiségét s ezáltal 2 millió 16 ezer korona értékű áruval többet termelhettek. Az eredmény eléréséhez főleg a Dukla, a Dopravák és az Anlityk szocialista munkabrigád tagjai járultak hozzá. Emil Chudý Dinamikusan fejlődő község A Nagymagyari (Zlaté Klasy) Helyi Nemzeti Bizottság a község fejlesztésében elért kimagasló eredményekért a Nyugat-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottságtól pénzjutalommal járó elismerő oklevelet kapott. Ez alkalomból rendezett ünnepi gyűlésen Kvadra József hnb-elnök méltatta a lakosságnak és a tömegszervezeteknek tavaly végzett közös munkáját, amellyel biztosították a község dinamikus fejlődésének folytonosságát. A hnb vezetősége a községfejlesztésben legtevékenyebb 67 személynek és a SZISZ helyi szervezete kollektívájának ajándékot nyújtott át. Méri István VADÁSZKIÁLLÍTÁS A vadászati és természetvédelmi hónap alkalmából a garamkál- nai (Kálna nad Hronom) vadászszövetség vezetősége Bányai Imre elnök vezetésével, valamint a Tekovský Múzeum dolgozóinak közreműködésével kiállítást rendezett a helyi művelődési, házban vadásztrófeákból és Garam völgye madárvilágának kitömött példányaiból. A látogatók Holba Péter kalauzolásával megcsodálhatták a Bulgáriában megrendezett nemzetközi vadászkiállításon arany- és ezüstérmet nyert trófeákat, szarvas- és őzagancsokat. Császár Ernő Példásan helytállnak a Hidaskürti (Mostová) Efsz dolgozói a kötelezettségvállalási mozgalomban. Az elmúlt időszakban a dolgozók 37 egyéni és 57 kollektív kötelezettségvállalást tettek, melyek értéke 1 535 831 korona. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 65. évfordulójának tiszteletére értékes kötelezettséget vállaltak. Az idei termelési tervüket 857 000 koronával túlszárnyalják. A szocialista munkaversenybe 630-an kapcsolódtak be. A vállalt feladatok teljesítéséhez nagyban hozzájárul a szocialista brigádmozgalom. A legjobbak közé a hiA történelmi múlt jobb megismerését, a régi értékek megóvását szolgálja a losonci (Lučenec) járásban az a körültekintő műemlékvédelem, mellyel lépten-nyo- mon találkozni. Számos épületet, kastélyt, templomot restaurálnak és megkezdték a nógrádi falumúzeum létesítésének előkészületeit. Haličon már kijelölték a skanzen helyét, több jellegzetes fából és vályogból épült parasztházat és gazdasági épületet vásároltak meg, s folyik a helységben található egykori sóhivatal helyreállítása és műemlékké nyilvánítása. ★ A losonci Cirko kisipari szövetkezet hasznos és sokoldalú tevékenységét bizonyítja, hogy a seprűk gyártása mellett szolgáltatást is nyújt a lakosságnak. A szövetkezet ablaküvegezést és szigetelést, kőműves és asztalos munkát is vállal. Nemrég kezdték el egy új típusú söprü gyártását, mely duplán tűzött és varrott, erősebb és tartósabb és ami lényeges, olcsóbb. Ezenkívül ajándékként a Jednota fogyasztási szövetkezet számára négyezer gyantából készült emlékplakettet szállítanak, valamint az augusztusi XVI. ejtődaskürti keltetöfarm és a tallósi (Tomášikovo) kertészet kollektívái tartoznak. A szövetkezetben a munkaaktivitást és -kezdeményezést pozitívan értékelték, de rámutattak a még meglévő tartalékokra is. Szorgalmazzák, hogy egyre többen kapcsolódjanak be a szocialista munkaversenybe, a kötelezettségvállalásokat a takarmány, az üzemanyag és az energia megtakarítására irányítják. E tartalékok jobb kihasználásával a kürti mezőgazdasági dolgozók több ezer korona értéket takarítanak meg a mezőgazdaságnak. Oláh Gyula ernyős-világbajnokságra több ezer VB emblémával ellátott kis cirokseprüt készítenek, melyet ízléses csomagolásban hoznak forgalomba. ★ Sportkört szervezett az asszonyok és lányok részére a nőszövetség losonci (Lučenec) járási bizottsága. A jelentkezők hetente kétszer szakoktató és orvosi felügyelettel tornásznak az V. alapiskola tornatermében. Kanizsa István ★ A Szlovákiai Rokkantak Szövetsége losonci (Lučenec) járási bizottsága a Járási Egészségügyi Intézettel karöltve a Járási Építőipari Vállalat ružinai üdülőközpontjában húsz szívbeteg számára kéthetes rehabilitációs üdülést rendezett. Az anyagiakat a járási nemzeti bizottság szociális osztálya biztosította. Az egészségügyi intézet orvost és egészségügyi nővért küldött a központba, akik példásan gondoskodtak a betegekről. Esténként több alkalommal kardiológusok beszéltek a szív- és érrendszer betegségeiről, az ártalmakról és a helyes életmóoról. Kuzma Erika, rehabilitációs nővér a testmozgás jelentőségéről tartott előadást. A betegek szórakozását is biztosították. Többek között kirándultak Bojnicére, ahol megtekintették a várat és a múzeumot, valamint az állatkertet. Ellátogattak Prievi- dzára is. Csák István Láng ’82 Tizenöt ifjúsági raj vett részt a galántai járásból a Láng ’82 honvédelmi és tűzoltóverseny kétnapos járási fordulóján, melyet a sered'i autókempingben rendeztek meg. A fiatal tűzoltók stafétafutásban elsősegélynyújtásban; tűzoltó készülék és kézi fecskendő használatában mérték össze tudásukat. A járási verseny legjobbjai a felsőszeliek (Horné Saliby),a taksonyi (Matúškovo) és a Šopor- ňai tűzoltócsapatok voltak. Száraz Pál A kiskorú házasságának engedélyezése A. C.: A húgom tizenhét éves és már egy éve jár egy huszonhárom éves fiúval, akinek a szülei azt akarják, hogy házasodjanak össze. Azt szeretném tudni, mi szükséges ahhoz, hogy megtarthassák az esküvőjüket, pontosabban, elég-e csak az édesanyám beleegyezése (a húgom félárva)! A Családjogi törvény a kiskorú házasságát elvileg nem engedélyezi. A bíróság kivételesen, különösen indokolt esetekben engedélyezheti a 16 évnél idősebb kiskorú házasságkötését, ha ez összeegyeztethető a házasság társadalmi szerepével, tehát ha a házasodni szándékozó személyek meghallgatása, személyi körülményeik kivizsgálása után arra a meggyőződésre jut, hogy házasságuk harmonikus, tartós és szilárd lesz. A törvény a házasság társadalmi szerepére helyezi a hangsúlyt és nem a jegyesek (esetleg szüleik) magánérdekeire és indokaira. Általánosan elfogadott, hogy a menyasszony terhessége a fent említett feltételek teljesítése mellett elfogadható indok arra, hogy a bíróság kivételesen engedélyezze a házasságkötést, de véleményünk szerint nem lehet egy ilyen rendkívüli döntés alapja az, hogy a vőlegény szülei meg akarják házasítani egyedüli fiukat. Egyébként az említett engedélyt bírósági eljárás lefolytatása után adják ki, melynek során kihallgatják az érdekelt személyeket is. A bírósági indítvány beadására csak a kiskorú jogosult, tehát a bíróság nem indíthatja meg az eljárást a szülők vagy a vőlegény kérésére. Továbbtanulás szülés után K. M.: Szülés miatt megszakítottam középiskolai tanulmányaimat, s most levelező tanulóként szeretnék továbbtanulni, de úgy hallottam, hogy a jelentkezési ívet csak három évig tartó munkaviszony után adhatom be. A munkaviszony nem nélkülözhetetlen feltétele a középiskolák esti tagozatára való felvételnek. Az iskola igazgatója indokolt esetekben kivételt tehet a gyermekéről gondoskodó anya esetében és felmentheti a jelentkezést megelőző három évi munkaviszony feltételének teljesítése alól. Ha jelenleg nincs munkaviszonyban, jelentkezési ívét adja be a járási nemzeti bizottságra, amely ezt kiegészíti az értékeléssel és iratait továbbítja az iskolának. A kiskorú gyermek elhelyezése válás után K. V.: Három évvel ezelőtt megházasodtam. Van egy kétéves kisfiúnk. Feleségemmel nem értettük meg egymást, de azt mégis embertelenségnek tartom, hogy néhány nappal azután, hogy megműtötték (még most is nehezemre esik a mozgás) elhagyott. Gyermekünkkel már hónapok óta nem törődött. Minden másnap 12 órás műszakba járt és csak a kávézás, a mulatás, a cigaretta és az alvás volt a fontos számára. A gyermekünket a szüleihez vitte, holott alkoholisták, pedig nekem megvan minden lehetőségem a gyermek nevelésére (a szüleim segítségével). Szeretném megtudni, hogy ezek után remélhe- tem-e, hogy a bíróság nekem ítéli a fiamat? A bíróság a válóper folyamán a gyermek és a társadalom érdekeinek szempontjából vizsgálja a szülők életvitelét, a környezetet, amelyben élnek, valamint azt is, hogy melyiküknek vannak kedvezőbb lehetőségei és adottságai a gyermek gondozásával és nevelésével kapcsolatos feladatok ellátására. A bíróságnak azt is meg kell állapítania, hogy a szülők miként viszonyulnak a gyermekükhöz és hogy a válás időpontjáig melyikük gondoskodott a gyermekről; az összegyűjtött adatok ismeretében, bontóítéletében dönt arról, hogy a gyermeket az apjánál, vagy az anyjánál helyezi el. A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a bíróság általában az anyánál helyezi el a gyermeket. Csak kivételesen bízza a gyermek gondozását és nevelését az apára, ha az anya valamilyen módon veszélyeztetné a gyermek egészséges nevelését, s ugyanakkor az apa - a bíróság véleménye szerint - el tudná látni a gyermek gondozásával és nevelésével kapcsolatos feladatokat. Táppénz a munkanapokért jár L. W.: Tizenkét órás műszakokban dolgozunk. Ha viszont beteg- állományban vagyok, szombatra és vasárnapra nem kapok táppénzt, mert a főnökünk azt mondja, hogy ezekre a napokra nem jár. így, ha valaki szombaton és vasárnap betegállományban van, ezt hiányzásként vezetik, amelyet utólag le kell dolgoznia. Én ezt igazságtalanságnak tartom, mert nézetem szerint senki sem tehet arról, hogy megbetegszik. Elöljáróban megjegyezzük, hogy főnökük téved és eljárása jogellenes. A táppénz feladata az, hogy a dolgozó munkaképtelensége ideje alatt pótolja a keresetét. Ezért a táppénz csak azokért a napokért jár, amelyeken a dolgozó a betegsége miatt nem dolgozhatott, holott dolgoznia kellett volna. Ezeken az ún. munkanapokon kívül, a dolgozó táppénzre jogosult még azokon a munkaszüneti napokon is, amelyekre a munkajogi előírások szerint fizetést kellett volna kapnia. A dolgozó tehát általában csak a betegség időtartama alatti munkanapokra és az ún. fizetett ünnepekre kap táppénzt. A munkanapok kérdését nem lehet annyira leegyszerűsíteni, hogy az csak a hét öt napja, hétfőtől péntekig. Nem teszi ezt a betegségi biztosításról szóló 1956 évi 54. számú törvény, illetve a végrehajtására a Szakszervezetek Központi Tanácsa által kiadott 1965. évi 143. számú rendelet sem, sőt az említett rendelet 23. §- ában említést tesz azokról a dolgozókról (és a nekik járó táppénzről), akiknek az általánostól eltérően van a munkaidejük (munkanapjaik) megállapítva. Szombatra és vasárnapra tehát csak abban az esetben nem jár táppénz, ha a dolgozónak ezeken a napokon volt a heti munkaszünete. Ellenben, ha olyan dolgozóról van szó, akinek szombaton vagy vasárnap (esetleg mindkét nap) a rávonatkozó munkaidőbeosztás szerint dolgoznia kellett volna, de a betegsége (munkaképtelensége) megakadályozta ebben, szombatra és vasárnapra is (esetleg mindkét napra) jogosult a táppénzre. Természetesen nem jogu- sult táppénzre a hét egy másik napján, amely másnak munkanap, de a számára pihenőnap. A dohánytermesztést is adóztatják G. B.:1979-ben termesztettünk először dohányt és ennek adóját az 1980-ban termesztett dohány adójával együtt fizettük ki 1981- ben. Szeretnénk tudni, kell-e a dohánytermesztés után adót fizetni és hogy kötelesek voltunk-e az elmaradt adó kifizetésére? A dohánytermesztéssel foglalkozó személy is köteles adót fizetni. Ha a termelésből származó tiszta jövedelme nem haladja meg a húszezer koronát, mezőgazdasági adót fizet, s ha a dohánytermesztésből származó jövedelme meghaladja az említett összeget, lakossági jövedelmi adót köteles fizetni (itt az adókulcs erősen progresszívan emelkedik 5 százaléktól 65 százalékig, míg az említett mezőgazdasági adónál csak mérsékelten progresszíven 5 százaléktól 30 százalékig; a lakossági jövedelmi adó tehát magasabb). Mivel az állam adójogi követelése még nem évült el, az adóhatóság jogosan járt el, s önök kötelesek voltak kifizetni az 1979-ben termesztett dohány után járó adót is (m-n.) A tartalékok jobb kihasználásával ÚJ SZÚ 6 1982. VI. 22. 4z idei zöldségfélék feldolgozását a bratislavai Mélyhűtő Vállalat 03- as nyitrai üzemében spenóttal kezdték. A 420 tonna fagyasztott spenótból 120 tonnát exportra szántak. Már megkezdték a zöldborsó feldolgozását, melynek fő szállítói á Šurany-i Állami Gazdaság és a Sókszelócei (Selice) Efsz. Terv szerint 640 tonnát dolgoznak fel a nyitraiak, melyből az első 200 tonna borsót külföldre szállítják. Az idény folyamán fokozatosan kerül sorra még 3200 tonna zöldségféle és 2000 tonna gyümölcs fagyasztása. A felvételen Margita Palkovičová a borsó tisztításánál keletkezett hulladékot szedi el a gépből. Pavol Matis