Új Szó, 1982. június (35. évfolyam, 128-153. szám)
1982-06-18 / 143. szám, péntek
KI OLVASSA A NÉVTELEN LEVELEKET? Bemutató a MATESZ Thália Színpadán ,,Röviddel a zenekari bevezetés kezdete után a közönség egy része szelíd tiltakozásba fogott a zene ellen. A zűrzavar megkétszereződött, amikor a közönség másik része a tüntetők ellen fordult. A zaj olyan fülsüketítővé vált, hogy a zenéből alig lehetett egy hangot is hallani. Gyagilev meggyújtatta a lámpákat, hogy a behívott rendőrök kidobjanak néhányat a legádázabb támadók közül. De amint a fény ismét kialudt, újult erővel tört ki a pokoli lárma; s tartott egészen a balett végéig. “ ,,Az áldozati tánc végén az egész közönség talpra ugrott és éljenzett Tömeg özönlött a színfalak mögé. Ismeretlen váltakra emeltek és vittek ki az utcára a Szentháromság térig Bármennyire is szerettem volna erre választ kapni Klimits Lajos kétrészes Névtelen komédia cimü vígjátékából, nem sikerült. De ez még nem lenne baj, ha legalább a témával kapcsolatos más alapvető kérdésekre választ adna a darab. Ki ír névtelen leveleket? Miről írja ezeket? Miért nem meri aláírni a nevét? Mindig igazat írnak bennük? Azt pedig, hogy milyen társadalmi lét készteti (e komédia szerint eléggé gyakran és általános érvénnyel) az embereket névtelen levelek írására, csupán bölcsészdoktori értekezésekből tudhatom meg. Nincs szándékomban funkciójától idegen dolgokat számon kérni egy vígjátéktól. Azonban joggal elvárható az e műfajban íródó daraboktól, hogy a cseh, a szlovák és a magyar irodalomban (eléggé nem hangsúlyozható módon) világirodalmi rangú szatirikus müvek hagyományait kövesse. Hiszen, ha visszás társadalmi jelenségeket a humor ,,tréfát nem ismerő“ fegyverével akarunk a színpadi reflektorok fényébe helyezni, akkor aligha lehet figyelmen kívül hagyni irodalmaink haladó hagyományait. Lehet, hogy túlságosan magasra helyezem a mércét egy új színpadi szerző bemutatott első darabjával szemben. Ez a mérce azonban elsősorban szemléleti, és csak másodsorban minőségi. Vagyis a drámai hagyományok - a szatirikus színház - bennünket mindkét (csehszlovák és magyar) kultúraalkotó irodalom irányából érkező szemléletének (ma divatos fogalommal: világlátásnak) a mércéje. Úgy tűnik föl, hogy Klimits Lajos Névtelen komédiája a mindenkori Kisembert (aki a huszadik század történelmi kataklizmáinak „bizonyítási eljárása“ szerint sem azonos a kispolgárral, jelleme még kevésbé a kispolgárisággal) önmagával szemben szeretné megvédeni. Pedig a hašeki söröskorsóból kinövő Švejktôl az Örkényi papírdobozból lázadó Tóth Lajosig megszületett vígjátéki hősök sora bizonyította, hogy a Kisembert nem önmagától kell megvédeni, illetve egyáltalán kell-e védeni. Ráadásul, ha egy okozat (névtelen levél) okként (azért gyengék a kisemberek, mert névtelen leveleket írnak) kerül egy vígjáték középpontjába, akkor el kellene hinnünk, hogy nagyon is bántó társadalmi jelenséggel állunk szemben. Csakhát a névtelen leveleknek eléggé közismert a sorsuk: szemétkosár. Ha mégsem, akkor esetenként az igazságmagva olyan erejű, hogy a címzett felfigyel rá és utánajár. Ha már a névtelen levélAz előző évekhez hasonlóan az idén is megrendezik a Bratislavai Kulturális Nyár elnevezésű eseménysorozatot. A rendezők- a Fővárosi Nemzeti Bizottság, valamint az I—IV. városkerületi nemzeti bizottságok kulturális osztálya - gondoskodtak róla, hogy a főváros lakossága és a Bratisla- vába látogató turisták ezrei nyáron se legyenek híján a közművelődést és a szórakozást szolgáló kulturális rendezvényeknek. A kulturális nyár dramaturgiai tervét egyébként a Fővárosi Művelődési Otthon dolgozta ki, mely arra törekedett, hogy a nyári program műfajilag minél sokrétűbb, színesebb legyen. Az érdeklődők részt vehetnek majd színházi előadásokon, zenés irodalmi műsorokon, folklóregyüttesek fellépésein, a légkülönbözőbb témákról szóló előadásokon, filmbemutatókon, kiállításokon, s hallgathatnak szimfonikus, kamara-, orgona- és egyéb hangversenyeket, honismereti kirándulásokon vehetnek részt és így tovább. Az esemény- sorozat nagyszabású voltáról tanúskodik, hogy a kulturális nyár rendezvényeinek megszervezésében több mint tizenöt intézmény- köztük a Bratislavai Tájékoztatási és Propaganda Szolgálat, a Csehszlovák-Szovjet Baráti szindróma növekedett vígjátéki témává, akkor azt lehetett volna megmutatni, ami mindezt megter- mi - feltéve, ha van ilyen társadalmi talaj. Mert aligha lehet általánosítani, hogy társadalmunkban akár késztetés, akár termőtalaj segítené a névtelen levelek szaporodását. A Névtelen komédia egyéb tárgyalt „társadalmi jelenségeiről (házastársi hűtlenség, a portások hatalmi-komplexusa, pedagógus pálya feminin magánya, alkoholizmus) csupán azért nem szólok, mert a fentiek mindezt elnyomják. Végül is minek arra szót vesztegetni, ami dramaturgiailag tisztázatlan maradt. Például: milyen hatalmat (hatóságot) képviselt a portás? Csakugyan pedagógus-e az üdülőbe érkező két vénlány, mert érkezik egy az ellenkezőjét közlő névtelen telefon, amelyet ez a portás elfelejt kivizsgálni? Ráadásul ez a két tanítónő-féle minden női praktikát latbavet, hogy férfit szerezzen. Aligha hihető, hogy ilyen magatartás miatt magányosodott el több ezer pedagógiai hivatásának élő nő. Nem szólva arról, hogy az ilyen felszínesen ábrázoló alta- lánosítás sokuk számára sértő is lehet. Daniela Kapitáňová rendező számos helyen olyan dolgot hangsúlyozott, amely periférikusán volt jelen a darabban, s erőteljesebb dramaturgiai beavatkozással eltávolítható lett volna. Az előadás alatt (a kisebb szüneteket kivéve) a bárpultnál álldogáló Pincérnőnek (Kádek Rita) a hideg (kávéskannában álló) kávé és az alkohol öntögetésén kívül alig volt más szerepe. Azt sem sikerült tisztáznia, hogy a Várady Béla alakította Portás segédrendőr-e, vagy csupán a szállodai portásokra jellemző eredendő kíváncsiság hajtja Szövetség, a Fővárosi Galéria, a Városi Könyvtár, a Fővárosi Moziigazgatóság, a Városi Múzeum stb. - vett részt. A kulturális nyár ünnepi megnyitója június 29-én lesz, amikor is a szlovák főváros különböző terein, parkjaiban és díszkertjeiben s a régi városháza tornyában egyszerre hangzanak fel a fesztivál kezdetét jelző harsonák és különböző zenekarok hangversenyt adnak. Este hét órakor a Prímáspalota Tükörtermében ünnepi estre kerül sor, melyen a kulturális nyár rendezői megemlékeznek Bratislava testvérvárosa, az ősi Kijev megalapításának 1500. évfordulójáról. Az ünnepi megnyitó után színielőadásra hívják a rendezők a közönséget. Az eperjesi (Prešov) Jonáš Záborský Színház Shakespeare Makrancos hölgyét adja elő a régi városháza udvarán. (Az előadást másnap este megismétlik.) Ami az idei műsort illeti, változás csupán annyiban lesz, hogy elmaradnak a gitár- és a jazz-na- pok, de két gitárhangverseny kárpótolja majd e hangszer kedvelőit a kamarahangversenyek keretében. Új eleme viszont a programa névtelen levél utáni nyomozásban. Ráadásul ez a velejéig ellenszenves figura hirdeti meg, hogy talán a nézőtéren ül a névtelen levelek írója. Bevallom furcsa érzéseim támadtak... A darab szövegkönyvében Árpád, a főnök még úgy szerepel, mint ,,aki nem tartozik a dinasztiáhozA Lengyel Ferenc alakította áltudós áltudományos problémája (a szexuális élet fölöslegessége) azonban kevésnek bizonyult, hogy ellensúlyozza a szakszervezeti üdülőben tomboló nemi - pardon: szerelmi - vágyakat. Hiszen Piri Ancsi (Kövesd/ Szabó Mária) és Parányi Gizus (Kiss Ágnes) pedagógusi magánya szinte ajzószerként működik. Pitiáner Irma (Gombos Ilona) kicsapongásra hajlamos, és vélt özvegységében már Árpád behálózásán töri a fejét. Pitiáner Kázmér (Hizsnyai Zoltán) pedig a szobában végrehajtja férfias tettét. Pici Franciska (Mihályi Mária) és Piti Frici (László Géza) kapcsolata is a féltékenység, illetve a kicsapongás képleteiből alakul meghatározhatatlanná. A rendező helyenként érdekes szituációt teremtett Pitiáner Kázmér terroristává kikiáltott (pedig csak féltékeny férj volt) alakja köré. Sajátos effektusokkal próbálta a szituációt kissé az abszurdba emelni, s így a szokványosán megírt mérgezési jelenetet élez- hetővé tenni. Az unalomig ismert szóviccek, (a „fecske“ „kecskének“ hallása, a „közös séta... közös evés... közös ülés“ stb.), a helyzetkomikum sablonjai (nyitott szerelmi életű üdülőbe be- lopódzó Pici Franciska; a közös szobába költözések; a pisztollyal hadonászó féltékeny férj) időnként olyan légkört teremtettek a nézőtéren, mintha egy Shakespeare-drá- ma vérfürdőjét látnák a nézők. Voltak bérlettulajdonosok, akik a két bemutatóra el sem jöttek, akadtak olyanok is, akik a szünetben távoztak. A „zsöllyére ítélt“ nézőknek nincs meg ez az ősi színházi joguk, mert véleményüket nem az előadás alatt nyilvánítják ki, hanem utána. Ez, és a színészek munkájának tisztelete marasztalt a darab első két előadásán - a nézőtéren. DUSZA ISTVÁN nak, hogy (mintegy kísérletképp) június 30-a és július 3-a között az Egyetemi Könyvtár barokk udvarán kórushangversenyeket tartanak. Az idén is több hangversenyen vehetnek majd részt az orgonamuzsika rajongói. A vár koncerttermében elsőként a szovjet Harry Grodberg lép fel, aki már június 26-án két koncertet is ad. Rajta kívül még olyan neves művészek szólaltatják meg a nemrég épített várbeli orgonát, mint a csehszlovák Vladimír Rusó, Jan Vladimír Michalko, Milan Šlechta, a norvég Bjorn Boysen, a holland Piet Kee, a spanyol Montserrat Torrent Ser- ra és mások. Nagy népszerűségnek örvendenek az immár ugyancsak hagyományos kamarazenei koncertek is, melyek július 4-e és augusztus 29-e között a Mirbach- palotában, július 22-e és augusztus 26-a között pedig az Egyetemi Könyvtár udvarán hallhatók majd. Az idén nem lépnek fel a városban külföldi együttesek. Az említett hangversenyeken olyan neves hazai együttesek szerepelnek majd, mint például a Szlovák Kamarazenekar, a Trio Istropolitanum, a Pro A két merőben különböző, rendkívüli fogadtatás ugyanannak a műnek szólt - Sztravinszkij Tava- szi áldozat című balettjének. Az első idézet az 1913. május 29-én megtartott párizsi ősbemutató hangulatáról ad képet, a másik az alig egy évvel későbbi, ugyancsak párizsi előadásról számol be. Nem mindennapi esemény ez a kettő; először rendőri karhatalomnak kell beavatkoznia egy olyan előadásba, ahol a lármától nem is hallható zene ellen tüntetnek, a másik alkalommal pedig a közönség vállára emelve ünnepli a mű szerzőjét. Mindez különösnek tetszhet, de Sztravinszkij esetében valahogy magától értetődő. Ez a zeneszerző akkor keltett feltűnést, sőt csalódást, ha nem valami merőben újjal, különlegessel jelentkezett. Már az első európai bemutatkozása is zenetörténeti esemény volt; a modern zene történetét első nagy müve, a Tűzmadár 1910-es párizsi bemutatójától számítjuk. Ezt egy évvel rá újabb korszakalkotó mú, a Petruska követte. Alig két év múlva pedig megkomponálta legnagyobb vihart kavaró alkotását, a Honegger által zenei atombombának nevezett Tavaszi áldozatot. E három kompozíció - s különösen az utolsó - hatása' a modern zenére szinte lemérhe- tetlen. Sztravinszkij mégsem tartotta magát forradalmárnak, sőt egyik amerikai interjújában még azt is tagadta, hogy modern zenét írt volna. Kétségtelen, hogy első, úgynevezett „orosz“ korszakának alkotásai ezernyi szállal kötődnek a nagy orosz zenei hagyományokhoz; a sok évszázados népzenei kultúrához, amelynek a nyugateurópaitól jelentősen különböző, s épp ezért „barbárnak“ minősített, szokatlan dallamvilágát hangsúlyozva ért el merőben új hatásokat, és az orosz szimfonikus zene nemzeti tradícióihoz, főleg szeretett mestere, Rimszkij-Korszakov hangszerelő művészetéhez. Az orosz népzene hatása nyomon követhető még második, úgynevezett neoklasszikus alkotó periódusának műveiben is. A katona története, a Renard, a Menyegző szellemében, zenéjében orosz népzenei ihletésű, de már felbukkannak bennük más hatások is. Az utóbbi, orosz mennyegzői Musica, a Musica Aeterna, a Tráv- niček-kvartett, a Harmonia Antiqua stb. A rendezvénysorozat szervezői arra is gondoltak, hogy a hivatásos színházak mellett a nevesebb szlovákiai amatőr színjátszó együttesek is bemutatkozhassanak a főváros közönségének. Ezenkívül színes folklórbemutatókban gyönyörködhetnek majd a népművészet kedvelői. Az irodalmi jellegű műsorok közül megemlítjük, hogy július 7-én a Vörös Rák nyári olvasóban irodalmi estet rendeznek Ivan Skála műveiből, a neves cseh költő 60 születésnapja alkalmából. A nyári programok keretében az ifjúság és a gyerekek is megtalálják a maguk szórakozását. Július 4-én többek között a CSSZBSZ-házban szovjet gyermek- és ifjúsági filmfesztivál kezdődik a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulója alkalmából. Ezenkívül sok vidámsággal kecsegteti a gyerekeket A Csizmás Kandúr világkörüli úton című film július ötödikéi bemutatása. Bízunk benne, hogy az augusztus végéig tartó kulturális rendezvénysorozat mind tartalmában, mind színvonalában kielégíti majd a közönséget. KÖVESDI JÁNOS szertartást celebráló kantáta zárórészébe például belekomponálta azt a dallamot, amelyet a vonatban utazva két svájci, Vaud-vidéki duhajkodótói hallott. A katona története már egész sor idegen hatást tartalmaz. A katona indulójának komponálásakor egy népszerű francia dal hatott rá a Királyi induló dallamára egy sevillai utcai fúvószenekar ihlette, a két korái német protestáns templomi éneken alapul, a Ragtime az amerikai jazz egyik formája. A katona történetébe iktatott új jazz-idióma tovább foglalkoztatta. Külön Rag- timet írt cimbalom szerepeltetésével. Ezt a hangszert a genfi Ma- xim-bárban hallotta először, nem kisebb zenész, mint Rácz Aladár megszólaltatásában. A neoklasszikus korszak két legnagyobb alkotása, az. Oedipus Rex oratórium és a Zsoltárszimfónia az antik kultúra szellemét, illetve az európai zene kezdeti korszakait idézi. Egy másik klasszicizáló műve, az Apollon Musagetes az antik márványszobrok eszményi szépségét juttatja a hallgató eszébe. A neoklasszikus periódust követően egyre kevésbé lehet korszakokra osztani Sztravinszkij művészetét, minden újabb műve más stíluskörbe tartozik. Megrögzött újító és szintetizáló volt, akárcsak testi-lelki jó barátja, Picasso. Mindent kipróbált, örökké kísérletezett. Voltak, akik ezt az alkotói magatartását félremagyarázták, még barátja, az ugyancsak újító Debussy is így jellemezte öt: „Sztravinszkij egy elkényeztetett gyerek, aki olykor szamárfület mutat a zenének.“ Akik így vélekednek róla, nem látták meg, hogy a rengeteg idegen hatást is úgy olvasztotta magába, hogy végül mindig saját géniusza győzedelmeskedett. ,,Megfigyeltem, hogy sok mindent megengedhetett magának. De nem azért, mert idegen volt, hanem éppen ellenkezőleg, mert sehol ezen a földön nem idegen, mert olyan szorosan kapcsolódik a természethez, az emberiséghez, az élethez, mert sehol sem szakad el az embertől, a léttől magától és ez a legnagyobb adottság mindenek fölött.“ A zeneszerző meghitt barátjának, Ramuz svájci írónak sorai nemcsak Sztravinszkijt, az embert, hanem az alkotót is kiválóan jellemzik. Csak az érzi magát mindenütt otthon, aki szereti és mindenestül elfogadja az életet, s a művészetben is csak az lehet annyira otthonos, aki egész lényével szolgálja. Ez az otthonosság, s az ebből fakadó mindig újat akarás, szenvedélyes kísérletezés élete utolsó szakaszában számtalan olyan művet eredményezett, melyekben túl nagy szerep jutott a lenyűgöző mesterségbeli tudásnak, a virtuóz technikának. Amerikai éveiben, a második világháború után ismerkedett meg a bécsi iskola, a dodekafónia zeneszerzési technikájával. Ezt is alkalmazni kezdte kompozícióiban. Jóllehet késői műveinek bírálói azt állították, hogy túlságosan érződik rajtuk az eredetiség keresése, ezek az alkotások is őrzik spontán muzikalitását. S hogy korunk egyetlen zeneszerzőjét sem hagyta életműve közömbösen, s ha iskolát nem is alakított, de megszámlálhatatlan követője akadt, ez mesterségbeli tudásán kívül főleg mindenkori alkotói őszinteségére, vele született, elementáris erejű, természetes zeneiségével magyarázható. Ezt a természetességet akarta kifejezni Sztravinszkij egyik nyilatkozatában, melyben így vágott vissza bírálóinak: ,,Minden átérzett és igaz dolognak roppant lehet a hajtóereje. Nagyon biztos úton haladok. Ez nem vitatható és bírálható. Senki sem bírál valamit, ami egyszerűen van. Az orr nem készül. Az orr van. Akárcsak az én művészetem. “VOJTEK KATALIN Felvételünkön Kövesdi Szabó Mária, Várady Béla, Mihályi Mária, és László Géza a darab egyik jelenetében (BodnárGáborfelvétele) Kulturális nyár ’82 Tűzmadár Száz éve született Igor Sztravinszkij ÚJ SZÚ 6 1982. VI. 18.
