Új Szó, 1982. május (35. évfolyam, 102-127. szám)

1982-05-01 / 102. szám, szombat

SZABAD ÉSSZEL ,, Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. “ (József A.: Ars poetica) a> N W 'S E o c :0 </) (0 > is s •5 JÉ </) o CD m Együttműködve - a jövőnek is A múzeumok és a szocialista munkabrigádok kapcsolatáról F ülek (Fiľakovo) ipari üzemei meghatározzák a kisváros­ban és széles környék életét. Alig­ha lehet egyetlen szót is ejteni róla anélkül, hogy ne ütköznénk lép- ten-nyomon a forradalmi múltba, a leghaladóbb munkáshagyomá­nyok emlékeibe. Továbbélésük je­leire a legközvetlenebb beszélge­tés gondolatai között is rátalálunk. A „zománcgyár“, a „bútorgyár“ egykori munkásainak a burzsoá Csehszlovák Köztársaság idején a proletársors terhein kívül a nem­zetiségi kisebbség sorsa is osz­tályrészül jutott. A művelődés, a proletárkultúra tömegeket moz­dító, tudatot leginkább befolyásoló területe volt a színjátszás. Igaz, az uralkodó osztály „oszd meg, és uralkodj“ gyakorlata bizonyos mértékig ebben is érvényesülhe­tett. Ezért volt külön olvasóköre, színjátszócsoportja a kommunista pártnak, a szociáldemokratáknak, de a vallási felekezeteknek is. Ám a tőkés rendszerrel szembeni ellen­állást sokszor már az is jelentet­te, hogy a munkásmüvelödés na­gyobbrészt magyarul folyt. A kom­munista párt osztályszempontú, internacionalista elve és gyakorla­ta ebben is megnyilvánult.- Úgy tudom, a füleki munkás- művelődés és a korabeli öntevé­keny színjátszás egyik legismer­tebb szervezője Gyuris József volt, aki családjával a Magyar Ta­nácsköztársaság után Salgótar­jánból emigrált Fülekre?- Ő a Munkásegyletben is sokat rendezett, szavalókórust, de szín­darabokat is - mondja Szlosziarik Pál, aki a felszabadulás után elin­dítója volt a füleki munkásszínját­szásnak. - A müncheni árulás előtt a legutolsó rendező Tari La­jos volt. Közvetlenül a felszabadu­lás után elkezdtük a munkát, amit már csak 1948-ban, a Februári Győzelem után folytathattunk. A megalakult CSEMADOK, alapí­tóinak, Major István és társainak szellemében Füleken is felvállalta '.az egykori munkás művelődési egyletek, olvasókörök, színjátszó­csoportok teremtette haladó ha­gyományt. Az évek során három, sőt négy csoport is működött. A CSEMADOK helyi szervezeté­nek színjátszói többek között a Lu­das Matyi, Liliomfi, Üzenet az élőknek, Gedeon ház, Közös út, Ármány és szerelem, Cigány, Nagymama, Szabadság, szere­lem című darabokat mutatták be. A szakszervezeti üzemi klub mel­lett is tevékenykedett egy csoport, amely a Fény a falubant, Figarót, Két úr szolgáját, Sári bírót, a Mág­nás Miskát, a Nem élhetek muzsi­kaszó nélkült és Karéi Čapek Az anyáját játszotta. De a bútorgyár­nak is volt egy csoportja, amelyik a Párizsi vendéget, a Légy jó mindhaláligot, a Különös házassá­got játszotta.- Kik voltak a csoportok ren­dezői?- Ludányi László, Tóth Sán­dor, aki később a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályát éve­kig vezette és jómagam.- Négy csoportot említett...- Igen, hiszen az iskolában is rendszeresen nevelték az után­pótlást a Kozsár Tibor vezette sz í njátszócsoportban. A z utánpótlás nevelése nél­kül aligha lehetne ma hala­dó hagyománynak tekinteni az im­már közel hetvenéves munkás­színjátszást. Ma sem tétlenkednek a fiatalok. A Mázik István vezette Zsákszínpad idén már másodszor vesz részt a Jókai-napokon, ahol Gyárfás Miklós Kényszerleszállá­sát mutatják be. Az együttes tagjai­nak többsége munkásfiatal, olyan aki ebben a közösségben ismer­kedett meg a színházzal, itt ismer­te meg a szabadidő értelmes eltöl­tésének felemelő élményét, itt éb­redt rá az önművelés igényére. Velük együtt játszanak olyanok is, akik a hatvanas években kezdtek. Kovács Mária bútorgyári mun­kásnőt talán a legmélyebb álmá­ból ébresztem fel. Időbe telik, amíg elkezdhetjük a beszélgetést. Szabadkozással kezdi:- Bocsásson meg, de éjjeli mű­szakon voltam, aludnom kellett, mivel délután újra megyek. Sajnos nálunk a hónap végén ez már megszokott. A rendszertelen anyagellátásban, de leginkább a szervezésben van a hiba.- Ilyenkor hogy jut ideje a szín­játszásra?- Amit az ember szeret és akar, arra jut ideje. Sokszor még mű­szakot is cserélek, csakhogy me­hessek a próbákra.- Hány éve játszik?- 1969 óta. Még az alapiskolá­ban, megszerettem, majd a gim­náziumban folytattam. A futósza­lag mellett eléggé egyhangú a munka, ezért is kell a kikapcso­lódás, az agytorna. Alig várom, hogy ebbe az üj csoportba is hív­janak. Nem mentem kínálkozni, mert az a fajta ember vagyok, aki csak akkor megy, ha szükség van rá.- Most így érzi?- Igen. Kezdetben szokatlan volt a rendező más munkamód­szere, de ez a legkevesebb. Vál­toznak az idők, s az öntevékeny színjátszás sem élhet meg a sab­lonokból. Elvállalnék én mindent, még a súgást is. Most azonban játszom, és ez a legnagyobb örömem.- A változásokat említette, összehasonlítható a mai a tíz év­vel ezelőtti csoporttal?- Aligha. Akkor a nagy tömeg, a sok szereplő volt a jellemző a fülekiekre. Most kisebb a cso­port. A legszebb emlékem a múlt­ból, hogy gimnazistaként mint a régi vándorszínészeket, még szekéren is vittek bennünket falu­ra szerepelni. Ez ma már csak arra jó, hogy emlékezzem. Remé­lem a fiatalabbak - bár én sem vagyok öreg - erre a játékra emlé­keznek így majd tíz év múlva. K ik is a fiatalabbak? Gimna­zisták, szakmunkástanulók, munkások, értelmiségiek. Közülük kettővel, Balogh Dezső fémmeg­munkáló, illetve Pál Attila elektro­műszerész szakmunkástanulókkal beszélgetek az első szerep adta élményről.- Először a tavaly bemutatott Ludas Matyiban játszottam az egyik hajdút - kezdi vallomását Dezső. - Mint minden fiatalban, bennem is él a becsvágy, hogy megmutassam mit tudok. Van aki vaqánvkodik, hangoskodik, én ezt választottam. Úgy érzem, itt értet­tem meg először, mi az, hogy közösség, amikor a próbákon együtt voltunk. Felelősséget tanul az ember, és rendszerességet. Pál Attila, szinte ott folytatja, ahol barátja abba hagyta:- Számomra a képességeim­nek a megmérése ez a dolog, örülök, hogy a kiejtésem, a be­szédem is változott a próbák alatt. Fel is oldódtam, ami a kamaszkor­ban nem kevés. Eléggé gátlásos voltam, most úgy érzem a tanulás is jobban megy. Két szerepet is játszok, így volt mit tanulnom, de megéri. Eddig egy voitam a sok tanuló között, akik csak úgy élnek a világban. Úgy érzem, ezzel a munkámmal tettem valamit a vá­rosért is. A városi könyvtárban Telek Má­riától érdeklődöm a kisváros olva­sáskultúrájáról. Az 1500 beiratko­zott olvasóra egy évben 43 ezer kötet kölcsönzése és 7 ezer kötet helyben olvasása jut. A 40 ezer kötetes könyvtár egyik legszorgal­masabb olvasója Szabó László, aki a bútorgyár kazánházában dolgozik.- Mi készteti a rendszeres olva­sásra?- A tájékozódni akarás és a kul­turális igény. Amióta az eszemet tudom, minden érdekel, ami le van írva. így aztán azelőtt megtörtént, hogy rossz könyveket is olvastam. Ma már tudok válogatni.- Ha választania kellene né­hány művet, amelyeket egy űruta­‘ zásra magával vihet, melyek vol­nának azok?- Nehéz helyzet lenne, de Tö­mörkény István novelláit minden­képpen magammal vinném, a bennünk megőrzött, a paraszti hősök beszélte magyar nyelv mi­att. Van e novellák nyelvezetének valamilyen ősisége.- Életében hol látja hasznát olvasmányainak?- A pártszervezet előadójaként is tevékenykedem, és sok előadá­som emberközelivé éppen attól vált, hogy irodalmi példákkal is tudom mondandómat illusztrálni.- Ezek szerint a társadalomtu­dományok is érdeklik?- Ha nem kísérném figyelem­mel a politikai helyzetet, a társa­dalmi átalakulást, és ehhez nem olvasnám a marxista társadalom- tudományi müveket, bizony meg­téveszthetnének.- A környezete, a családja ho­gyan néz önre?- Ezt tőlük kellene megkérdez­ni. A családomban megértenek, feleségem pedagógus, aki maga is olvas. Kislányunknak, aki öté­ves, sokat mesélünk, hiszen így tanulja meg anyanyelvét. Most már igényli is a mesélést. Az olva­sás az életem alkotóelemévé vált. Olyannyira, hogy esetenként a te­levíziós feldolgozásokat sem né­zem, mert az irodalmi müvet már olvastam, s a film nem adja vissza a könyv szépségeit. Olyankor min­dig olvasok. ,,Művészt a művésztől ma már nem az iskolai bizonyítvány, ha­nem az eszmékkel és jelenségek­kel szemben elfoglalt emberi ma­gatartása és formai kifejezőképes­sége különbözteti meg." Kassák Lajos e gondolatát Maxim Gorkij­ról, Jack Londonról és Panaii Ist- ratiról írt Csavargók, alkotók című tanulmányában olvashatjuk. Ha megállapítása érvényes (márpe­dig az) a művészet alkotóira, ak­kor a befogadókra kétszeresen. A kommunista Kassák kora kapi­talizmusának körülményei között küzdve lett elismert művésze az európai képzőművészetnek és iro­dalomnak. Méltán állíthatta a fen­tieket. A munkásművelődés szocia­lista kultúránk legfonto­sabb alkotóeleme, s Kassák állítá­sának igazságát a ma, kétszere­sen igazolja. Aligha lehet művelő­dés és művészet a munkásság tö­megeivel fenntartott kapcsolat nél­kül. A munkásság alkotóereje ma nem csak a munkapadok, futósza­lagok mellett nyilvánul meg. Te­remtő erőként, él az öntevékeny művészeti mozgalomban, a nép­művelésben, a szocialista kultúra befogadásában. A füleki gyakorlat is ezt igazolja. DUSZA ISTVÁN A ma tárgyi eszközeit megőrizni a jövőnek - ez is feladatuk a mú­zeumoknak, méghozzá nem is ki­csiny. Éppen ezért a korunkat rep­rezentáló anyag hivatásos gyűjtő­jének (szakember, muzeológus) munkája ma már nem épülhet csupán, úgymond, privát kapcso­latokra vagy az egyes múzeumok keretében működő (szak)körök segítségére, egyre inkább szüksé­ges kapcsolatot kialakítani a kü­lönböző intézményekkel, vállala­tokkal, üzemekkel. Bizonyos együttmüködés persze eddig is volt, de az jobbára abban merült ki, hogy egy-egy kiállítás rendezé­se alkalmával szakmunkásokat kért a múzeum (asztalost, villany- szerelőt, mázolót), s az illető üzem, vezetőjének közreműködé­sével, igyekezett is eleget tenni a kérésnek. Most azonban tár­gyak, egyedi eszközök, dokumen­tumok gyűjtéséről van szó. Mivel a múzeumi szakember nem lehet mindig mindenütt jelen, ezért olyan szervezett kollektívát kell bekapcsolni a gyűjtőmunkába, amelynek tagjai könnyen elérhe­tők, mozgósíthatók. Ilyen kollektí­va a szocialista munkabrigád, az a közösség, melynek jellemzője: kötődés a munkahelyhez, a mun­kahelyen kívüli emberi kapcsola­toknak is az ápolása, valamint az önművelés igénye. A kölcsönös együttmüködés ré­vén, megismerve a múzeumokban folyó tevékenységet, a brigádta­gokban fokozatosan kialakul az a tudat, hogy munkaeszközeik, szerszámaik és termékeik többek, mint amik, más értékeik is vannak. Az elavult gépek például, múze­umba kerülve, elmúlt idők emlékeit idézhetik meg számukra. A dolgo­zók egyszerre ismerik föl saját munkájuk értékét és a muzeális értékűnek tekinthető tárgyak meg­becsülésének és megőrzésének szükségességét. A szocialista bri­gádok által végzett múzeumi tevé­kenység nem szorítkozhat csupán a történelmi emlékek védelmére; ugyanígy a múzeum ellenszolgál­tatása sem merülhet ki bizonyos közművelődési szolgáltatásokban. A brigádok múzeumi tevékenysé­gének egyik legegyszerűbb for­mája azoknak a feladatoknak az elvégzése, melyek a munkahelyen adódnak, adódhatnak ilyen tekin­tetben A múzeumi munkát, a gyűjtést így megismerők igazi partnerekké válnak. A szocailista brigádok és a mú­zeumok szerződésben rögzítik a kapcsolatteremtés elvi és gya­korlati feltételeit. Látszólag ellent­mond a kapcsolat kölcsönösségé­nek, hogy tárlatlátogatások, elő­adások, üzemi kiállítások szerve­zése amúgy is szerepel a múzeum közművelődési tervében. Vagyis a múzeum csupán a kötelességét teljesíti, amikor a maga módján hozzájárul a szocialista munkabri­gád kulturális igényeinek kielé­gítéséhez. Csakhogy a múzeum számára végzett társadalmi mun­ka jelent éppen többet, mert pél­dául a gyűjteményének gyarapo­dása, a kiállítások színvonalának emelkedése az egész nagyközön­ségre hat. A szocialista brigádok és a mú­zeumok közös tevékenységének másik formája a gyűjtőmunkával függ össze. A brigádtagok felfi­gyelnek munkahelyük üzemtörté­neti értékű tárgyaira, dokumentu­mokra, ezekről értesíthetik a mú­zeumot; gondoskodhatnak róluk, megőrzésükről, esetleg a múze­umba szállításukról. Az ilyen kap­csolatok fenntartásával a múzeu­mok kilépnek az ismeretterjesztés hagyományos kereteiből, mert a brigádtagok és a többi dolgozó is, azáltal, hogy megismerkedik munkahelye történetével, jobban kötődik hozzá, a közösség ügyei­hez, ugyanakkor növekszik kultu­rális igénye. Egyébként ennek az igénynek a felkeltése, továbbá az eszmei és esztétikai nevelés gyakran sok energiát kíván és az eredmény bizony olykor csak hosszabb idő múlva jelentkezik. Éppen ezért a múzeumok egyik feladata, hogy fölvegyék a kapcsolatot a szak­munkásképzőkkel, amelyeknek a tanulói a holnap munkásaiként, szocialista brigádok tagjaiként a múzeumok aktív barátaivá vál­hatnak. Már a tanulóévek alatt módot lehet és kell adni arra, hogy a diákok kiállításon szereplő és még nem szereplő tárgyakkal, helytörténeti emlékekkel ismer­kedjenek meg. Jó lehetőségeket rejt megában a szomszédos szocialista orszá­gok üzemeinek szocialista mun­kabrigádjaival kialakított kapcso­lat, amelyre példaként említsük meg a komáromi (Komárno) Du­namenti Múzeum és a Nyikifor Szolugyenko szovjet vontatóhajó, az almásfüzitői timföldgyár és a komáromi hajógyár együttműkö­dését. VIRÁGH JÓZSEF Május elseje a fürdővárosban Nem turistaként, hanem gyógykezelésre érkeztem ta­valy világhírű fürdővárosunk­ba, Karlovy Varyba. Úgy adó­dott, hogy május elsejét is itt töltöttem. A Termál szanatóri­umban, a város egyik legmo­dernebb létesítményében lak­tam csehekkel, szlovákokkal, magyarokkal, oroszokkal, uk­ránokkal, románokkal, NDK- és NSZK-beliekkel, osztrákok­kal, mongolokkal, sőt még indi­aiakkal is. Mindannyian érdek­lődéssel figyeltük, miként ölt ünnepi köntöst a fürdőváros a világ dolgozóinak e nagy ün­nepe tiszteletére. A szanatórium kultúrfelelőse néhány nappal az ünnep előtt felkért bennünket, hogy ha kedvünk tartja, és egészségi állapotunk is megengedi, ve­gyünk részt az ünnepi felvonu­láson. Május elseje, reggel hat óra. Ágaskodik bennem a kíváncsi­ság, kitárom az ablakom. Ra­gyogóan kék az égbolt, lágy tavaszi szellő simogat.- Nem is emlékszem, mikor volt ilyen szép május elsejénk- mondja a személyzet egyik tagja. Mindenhol ünnepélyes lég­kör, láthatóan sokan készülőd­nek a felvonulásra. Kilenc óra előtt egyre többen gyülekez­tünk az előcsarnokban. Más nyelven beszélünk, és mégis ugyanarról. Erről a szép ün­nepről. Már indulnánk, amikor meglepődünk. A felvonókból ünneplőbe öltözött, NSZK-beli vendégek lépnek ki. Zakójuk hajtókáján vörös szegfű dísz­lett. Ők is velünk tartottak. Felemelő volt a május else­jei felvonulás, felejthetetlen él­ményt jelentett látni a lelkes tömeget. Délben jóleső érzés­sel, nem titkolt büszkeséggel ültünk asztalhoz. Mellettünk olyan NSZK-beli vendégek ül­tek, akik reggel óta hangos­kodtak, pezsgőztek, nagyokat nevetgéltek. Amikor megláttak bennün­ket, önkéntelenül is elhallgat­tak. A sok fellelkesült ember láttán valahogy torkukon akadt a szó. Ki tudja, talán megérez- tek valamit május elseje erejé­ből, csodálatos légköréből... JÁN M. HABROVSKÝ ÚJ szú 6 1982. V. 1.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents